Nahát oszt mentek tovább ugye, mert vándoroltak egy faluból a másikba, há akkor nagyon megszomjaztak megint. Elszomjaztak, mert víz se vót mindenütt. Hát láttak egy nagyon szép gyümölcsfát, tele gyümölccsel. Úgy amíg odanéznek, néznek a fára: hú, nagyon hosszú törzse vót neki. Hát mán Szent Péter se nem vót annyira fiatal, hát mikor néznek, a fa alatt meg ott fekszik egy legény. Mondják neki - olyan jó fiatal suhanc: - Hű, még jó, hogy itt vagy, te suhanc, mer fölmégy a fára, föltolunk a fára, majd oszten nekünk is hanyigálsz le gyümölcsöt! - Hát mit gondoltok tik? Hát mért fekszek én itt a fa alatt? Azért, hogy én innen fölkeljek, oszt nektek gyümölcsöt hanyigáljak? Attól én sokkal lustább vagyok! Azért fekszek itt, hogy a számba essen a gyümölcs. No mondja neki Jézus: - No te világ lustája, akkor csak feküdjél! Mentek oszt tovább. No oszt akkor otten aratott egy gazda, szedte utána a markot egy jány. Hát mondja a jánynak, hogy: - Te szép jány, adjál nekünk vizet a korsódból, nagyon megszomjaztunk! No, a jány gyorsan kiöntötte a meleg vizet, kapta a korsót abba a nyomba, elszaladt a forráshó, a kiskútba megmerítette, hozta a vizet. Nagyon jól esett a víz nekik. Leültek a hűvösbe, Szent Péter aszongya Jézusnak, aszongya Péter: - Uram, ezt a jót meg kellene áldani valamivel - aszongya -, aki megüdített bennünket evvel a vízvel! Mivel áldod meg őtet? Azt mondja Jézus: - Majd avval a lusta legénnyel, aki ott fekszik a fa alatt. -Mán Uram, azt mán mégse tedd! Mert ő fájin, dolgos, szorgalmas jány. Már mégse tegyél ollyat! - Hát pedig az úgy lesz, mert abból a lusta legénybül soha nem lenne semmi, ha ezt a szorgos, dolgos jányt el nem veszi feleségül. Hát úgy is vót. Az Isten egymásnak teremtette, azóta is mondják így falun is, hogy az Isten párosít. Hát ilyeneket mesélgettek az öregek, oszt akkor így megmaradt így bennem.   Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004