Élt egyszer egy vándorlegény. Senkije nem vót ezen a világon, hát vándorolt egyik helyrő a másikra a tüzes-poros országúton. Unalmába rá akart gyútanyi a pipájára, de nem vót tüzi. Alig várta, hogy valakivel összetanálkozzon, akitő gyufát kaphatna, egy kis tüzet a pipájába. Híába gyalogolt naphosszat, senkivel nem tanálkozott. Amikor alkonyodni kezdett, akkor vett észre egy kis fényességet a távolba. Gondolta; hogy pásztorok raktak tüzet arrafelé, hát megörült. - No, lesz má a pipámba egy kis üszök - gondolta. Szaporáznyi kezdte a lépéseit. Oda is ért nemsokára, ahol a fényességet látta. Hát mit látott, egy kis királykígyót. Korona csillogott a fejin a napfénybe, azt látta ő tűznek. Megsajnálta a kis kígyót, aki ott vergődött a porba, mert alig vót benne élet. Gyengédeden a tenyeribe fogta, elvitte a közeli tó partjára. Szépen a vízbe tette, hogy erőre kapjon a szerencsétlen kis állat. No, éppen jó helyre vitte, mer abba a tóba lakott a kígyókirály a feleségivel. A kis királykígyót má összevissza keresték, de nyomát se tanálták. Vót osztán nagy boldogság, mikor odakúszott a víz alattyi palotába a kis csavargó. - Hol jártá, gyerekem? - sopánkodott az anyja. - Jaj, édesanyukám, kíváncsi vótam, azér mentem olyan messzire, ahova má nem szabad lett vóna mennem. Az országúton a porba kerültem. Má majdnem elpusztultam, mikor felém gyött egy vándorlegény. A tenyeribe tett, visszahozott a tóba. - Jaj, gyorsan menjőnk utána, háláljuk meg a jóságát! Kúsznak oszt utána olyan gyorsan, ahogy tudnak, kiáltanak neki: - Várj, te vándor! Várj te, várj te! Megáll a szólításra a vándorlegény. - Ide figyelj, te jó ember, megmentetted a gyerekőnköt, ezér mondd meg, mivel ajándékozzunk meg a jóságodér! - Ha már olyan kedvesek, akkor rendes ruhát meg cipőt adjonak, mer a régi ruha lefoszlik rólam, cipőm meg nincsen, mezítláb járok. Mingyár adtak neki szép cipőt, szép ruhát. A legény úgy megörült a gyönyörű holmiknak, hogy csakúgy repdesett jókedvibe. Magára vette a ruhát, lábára húzta a cipőt, tovább akart mennyi, de az öreg kígyókirály nem engedte. - Maradj még, vándorlegény, tőlem külön is kapsz valamit. Itt ez a véres ing, ez legyen a tied! Ha magadra veszed, a világon te leszel a legerősebb. Ezér a neved Kígyódarvitéz legyen ezek után. Adok még egy kocsit is két lóval, hogy ne kelljen annyit gyalogolnod. Ha meg valami baj érne, a kocsi visszahoz mifelénk, oszt segítünk rajtad. A vándorlegény összehajtogatta a véres inget, belegyűrte a vászontarisznyájába, oszt elbúcsúzott a kígyókirálytó meg a királynétó. - Köszönöm a szíves jóságát a felséges királynak meg a királynénak. Ráült a kocsira, közéje cserdített a lovaknak, elindult az útján. Poroszkált a hosszú úton heteken keresztű, hát egyszerre csak elért egy idegen országba. Ott éppen azt hirdették, hogy bajvívás lesz a királyi udvarba. Aki megbirkozik a Fekete tatárval, azé lesz a királykisasszony. A vándorlegény gondolt egyet: - Hopp, felveszem a véres inget, akkor én leszek a legerősebb. Micsoda szerencse ért, királylányt vehetek feleségül. Ment is az udvarba. - Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, szeretnék megbirkóznyi a Fekete tatárval. - Ó, édes fiam, te olyan hitványka vagy, a Fekete tatár meg nagy, erős, daliás. Úgy fődhövág az téged, hogy kiskanával kell majd összeszedegetnyi. - Egyet se búsuljon, király uram, megpróbálom én a viaskodást még akkor is, ha magával az ördögvel kell szembeszállnom. A szépséges lányaér mindent megteszek. Annyira erősködött Kígyódarvitéz, hogy a király engedett, beleegyezett a viaskodásba. Adtak osztan a legénynek ennyivalót, innyavalót. Szobát is kapott, hogy pihenjen egy éccakát, úgyse ér az életyi egy hajítófát se. Aludt Kígyódarvitéz olyan jóézűen, hogy csak arra ébredt fel, mikor szólították: készülődjön, mer birkoznyi kell a Fekete tatárval. Magára vette a véres inget, úgy ment a királyi udvarba. Nagy csomó ember várt a viaskodásra. Ott kíváncsiskodott a királylány is a szobalányával. Tetszett neki, hogy Kígyódarvitéz olyan bátran lépked a Fekete tatárho. Az öreg király meg inkább a Fekete tatár győzelmit kívánta. Inkább legyen a lánya az erős tatáré, mint azé a hitvány vándorlegényé. Egy füttyszóra elkezdődött a küzdelem, összekapaszkodott a két vitéz. Egy darabig csapkodták egymást, hogy rengett a főd alattok. Egyszerre megunta Kígyódarvitéz a tusakodást, megszorította a Fekete tatárt, hogy az szusszannyi se tudott. Meglóbálta és úgy a gyepre nyekkentette, hogy az meg se mozdult. A királyt nagyon bántotta az eset. - Hej, ez a hitvány fiú hogy csaphatta a fődhö azt a rettenetes erejű Fekete tatárt, akit eggyig senki se birt leterítenyi? Kihirdette hát a király, hogy másnap megint birkoznyi kell a két vitéznek. Azt gondolta, hátha akkor másképpen fordul a kocka. Kígyódarvitéz bement a palotába, evett-ivott, utána meg aludt jóézűen. Másnap reggel megint magára húzta a véres inget, indult a gyepre. Elkezdődött a viaskodás másodjára is. Összeugrottak a Fekete tatárval, csapdosták egymást, rengett a főd alattok. Mikor Kígyódarvitéz megunta a tusakodást, úgy odalapította a Fekete tatárt a fődhö, hogy annak még a szemi is felakadt. . A királykisasszony tapsolt örömibe, mer bizony Kígyódarvitézt szerette vóna urának. A Fekete tatár meg az öreg király borzasztó dühös lett. Kihirdette hát a király: - No, még egyszer birkozás lesz utoljára. Harmagyik az igazság. Aki harmadszor győz, azé lesz a szép lányom! A Fekete tatárt ette a fene. Úgy félt má Kígyódarvitéztő, mint a tűztő. Az meg sehogy se ment a fejibe, hogy elhagyta az ereji. Mégiscsak furcsa, hogy eggyig mindenkit leterített, most meg minden megváltozott. Elhatározta hát, hogy végire jár a titoknak. A szobalányt fizette le. - Menj be a szobájába annak a vitéznek, lelkem, nézzé szét alaposan, mintha ezer szemed lenne! Ha mindenrő beszámolsz nekem, szép pénz ütyi a markod. Be is lopakodott a szobalány Kígyódarvitéz szobájába. Mindent felforgatott, mindenhova bekukkantott, de nem tanált semmit. No, majd a végin összetúrta Kígyódarvitéznek a vánkosát is, ott tanálta meg egy kis csomagba összegyűrve a véres inget. Szaladt a hírvel a Fekete tatárho. Az meg: - Lopd el, hozd ki, ötven aranyat kapsz, ha megteszed! El is lopta a szobalány a véres inget, odaadta a Fekete tatárnak. A Fekete tatár meg azt se tudta, hova legyen örömibe. - Ebbe lehetett a Kígyódarvitéz ereji, ebbe rejtőzködhetett. Magamra veszem hát, kipróbálom a harmagyik küzdelemre. Fel is vette a véres inget a harmagyik napon, úgy indult a gyepes helyre. Szegény Kígyódarvitéz meg kereshette az inget, ítéletnapig se tanálta vóna meg, mer rajta vót má az a Fekete tatáron. Mit vót mit tennyi, ment az ing nékű búsulva. Füttyszóra összekapaszkodtak a verekedők. Egy pillanat nem sok, de annyi se kellett a Fekete tatárnak; úgy fődhövágta Kígyódarvitézt, hogy a csontjai darabokra hullottak. A királykisasszony ahogy ezt meglátta, sírva fakadt. A szobalányával összeszedette Kígyódarvitéz csontjait, mindet berakatta a kocsiba, hagy vigye vissza Kígyódarvitézt a lova a hazájába. Elindult a két ló, vitték a gazdájok testyit messze-messze, egészen aggyig, míg a tóho nem értek. A tóná a kis királykígyó éppen kikukucskált a vízbő, meglátta a szekeret, meglátta a két lovat. - Édesapám, nézzen gyorsan az út fele! Azt a kocsit, azt a két lovat maga adta a vándorlegénynek, aki megmentette az életemet. Nézett kifele a király, hát ő is ráismert a kocsira, a lovakra. Csúsztak-másztak kifelé a tóbó, felkapaszkodtak a szekerre. Hát mit láttak, ott hevert a szeker fenekin Kígyódarvitéznek minden csontja darabja. A király megállította a lovakot, oszt elévett egy aranyfütyülőt, belefújt. Összesereglett erre rengeteg állat: kígyók, békák, gyíkok. Azt mondta nekik a királykígyó: - Menjetek szét a négy égtáj felé, szedjétek össze az összes forrasztófűvet, amit tanáltok! Hordták az állatok a sok forrasztófűvet, alig birták. Az öreg király megörvendezett. Összeverte egy nagy mozsárba a fűvet, a levit meg ráöntötte a holttestre. Az meg kinyútódzkodott: - Jaj de jót aludtam! - Bizony aludtál volna, Kígyódarvitéz, ha a lovat neked nem adom, ami visszahozott. Hát mi történt veled? A véres ing se használt, mikor bajba kerültél? - Jaj, fölséges királykígyó, isz ellopták tőlem azt az inget, azér hagyott el az erőm, pegyig egy szép királylányér birkoztam a Fekete tatárval. Biztosan ő lopta el az ingem, így nyomoríthatott meg a gonosz. No, de nem lesz boldog, mer úgy vettem észre, hogy a királylány engem kedvelt, sose fogja őt szeretnyi. Azt mondta erre a királykígyó: - Menj csak vissza akkor, mer búsulhat utánad a királylány! Menj csak vissza, mer téged vár! Legyél ügyes, lopd el tőle a menyasszonyt! Ha igazán téged szeret, ne szalaszd el magadtó! Visszafordította a kocsit Kígyódarvitéz, vágtatott, ahogy birt. Ahogy elérte a király kastélyát, meghúzódott egy bukros helyen. Lesegette az ablakokot, hátha meglátja a királykisasszonyt. Meg is látta, ahogy az kihajolt az ablakon. Ott búsult, ott kesergett. Kígyódarvitéz felszólt hozzá: - Kedvesem, élek, itt vagyok! - Te vagy az, Kígyódarvitéz? Te vagy az? - Én vagyok, szépséges királykisasszony, érted gyöttem. Szabad vagy-e még? - Még szabad, de nem sokáig. Most ment gyűrőt vennyi a Fekete tatár. Nem sok időnk van, szabadíts meg, vigyé magadval! - Gyere hozzám, szépséges királykisasszony, ülj a kocsimba, amíg nem késű! Ott termett mellette a királykisasszony, letelepedett a bakra melléje. Kígyódarvitéz meg vágtatott visszafelé nagy boldogan, mellette a szépséges királykisasszonyval. A tó széjin má várta őköt a kígyókirály, a királyasszony meg a kis királykígyó. Ahogy megérkeztek, tejbe-vajba fürdették őköt. - Szépségek, boldogságok, tietek lesz a világ. Gyertek velünk, megmutatjuk, hol laktok majd! Búvárruhába őtöztették őköt. Lemerültek a víz alá, úgy úsztak. A nagy tó másik felin meg kigyöttek. Ott egy gyönyörű aranykastély várt rájok. Azt mondta a kígyókirály: - Nászajándékba ezt nektek adom, legyetek benne boldogok! A fiatalok megköszönték a kígyókirály ajándékát, oszt berendezkedtek a gyönyörű kastélyba. Ott éltek addig, amíg meg nem haltak.         Nagy Zoltán -Nagy Ilona Az ikertündérek - Akadémia Kiadó Budapest - 1990