Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, kidőlt kemencének oldalában, pendely korcában, gatya szorosában s a fekete rokolyának a ráncában, hol a tetűt, bolhát rézpatkóba verték, hogy a rincbe-ráncba meg ne botránkozzék - ki az én beszédemet meg nem! hallgatja, soha menyétek országát meg ne lássa -, Volt egyszer egy király. A király már javakorabeli ember volt, gyermekük nem született, s a királyné mindig búsult, hogy nem áldja meg az Isten gyermekkel, nincsen kire haláluk után a királyságot hagyják.Telt múlt az idő, a királyné megterhesedett, s mikor fél ideje eltelt, hogy a királyné áldott állapotban van, a gyermek az anyja méhében elkezdett keservesen sírni. A király széles e világra kurzust eresztett: ki tudná elhallgattatni a gyermek sírását az anyja méhében`?Bezzeg volt a kurzusnak foganata, meg is jelent széles e világra mindenféle nép a kastélyban, de senki sem tudta elhallgattatni a gyermeket. Legkésőbb egy kalányos cigányné jelent meg. - Mit keresel itt, te cigányné? - kérdezte a király. - Megjelentem a felséges király parancsára. Hát mit parancsol a felséges király? - Én egyebet nem parancsolok, a feleségem méhében kezdett a gyermek félidős korában sírni, el tudná-e hallgattatni? A cigányné azt mondta: - Rendeljen egy külön szobát. Bement a királyné és a cigányné egy külön szobába, ott vetett egy keresztet, s imádkozott. Majd azt mondta: - Ne sírj, te királyfi Küs Miklós, tied az a leány, ki az erdőt zöldíti, a mezőt virágoztatja: Virágszépzöld Anna. Hát halljatok csudát! Küs Miklós királyfi elhallgatott, nem sírt többé. Na, telt-múlt az idő, a gyermek megszületett, egy kedves aranyhajú királyfit szült a királyné. Lassanként felnevelkedett, az iskolát is kijárta, tizennyolc éves lett.Egyszer amint hazajött az iskolából, a kastély gangján elkezdett keservesen énekelni, fütyörészni. Ezt meghallotta az apja, s kérdé:Miért vagy így elkeseredve, édes fiam?Adja meg nekem, édesapám, amit születésem előtt ígért volt. - Én csak úgy tudom megadni neked, ha széles e világról a nőket mind összehívatom, s válaszd ki közülük a magadét. A lányok mind glédába állottak, s Küs Miklós királyfi az egyik soron végigment, a másikon visszajött, de kedvesét nem találta meg. Ekkor azt mondta: - Édesapám, tarisznyáljon fel engemet, mert addig megyek, míg rátalálok Virágszépzöld Annára. Megindult, úgy elment hetedhét országon, rengeteg havasokon keresztül, hogy még hírét sem hallották. Egy rengeteg havasban talált egy kis remeteházikót, s bement oda. Köszönt: - Jó estét adon isten, öreganyám. - Isten hozott, ecsémuram, hát mi járásban vagy? Küs Miklós királyfi elmondta, mi keresetben van. Az öregasszony azt mondta: - Én vagyok a csúszó-mászó állatok királynéja. Reggel meg tudom mondani, hallottam-e hírét vagy nem Virágszépzöld Annának. Eljött a reggel, elévett egy sípot, s úgy megfújta, hogy a világon ami csúszó-mászó állat volt, mind összegyűlt. A csúszómászók kérdezték: - Mit parancsolsz, felséges királynénk? - Semmit sem egyebet, mondjátok meg, nem láttátok-e azt a lányt, ki az erdőt zöldíti, a mezőt virágoztatja: Virágszépzöld Annát? - Nem láttuk sehol, még hírét sem hallottuk. Megköszöni Küs Miklós királyfi az öregasszonynak a jó szállást s a szívességet. Amikor el akart indulni, adott neki az öregasszony ajándékba egy rézkantárt, s azt mondta neki: - Ezt tedd el jól, mert még szükséged lehet rá. Megindult tovább, s elment hetedhét országon, rengeteg havasokon keresztül. Estére kerekedve elért egy kis remeteházikóhoz, s beköszönt: - Szerencsés jó estét, öreganyám. - Isten hozott, jó fiú. Hát mi járatban vagy? - Keresem azt a leányt, ki az erdőt zöldíti, a mezőt virágoztatja: Virágszépzöld Annát. - Soha hírét sem hallottam, de én vagyok a négylábú állatok királynéja, ha reggelre kerekedünk, akkor úgy lehet, tudok valamit mondani. Reggelre kerekedtek, elévett egy sípot, s úgy megfújta, hogy széles evilágról a négylábú állatok mind összegyűltek, s kérdezték: - Mit parancsolsz, felséges királynénk? - Semmi egyebet, nem tudjátok-e, hol lakik Virágszépzöld Anna? - Soha hírét sem hallottuk. - Ha nem, elmehettek. Ezzel Küs Miklós királyfi megköszönte a szállást s a szívességet az öregasszonynak. Mikor búcsúzott volna, az öregasszony azt mondja: - Várj, te királyfiú, ajándékozzalak meg. Adott neki egy ezüstkantárt ajándékba, s azt mondta: - Tedd el jól, mert még erre szükséged lehet.Megköszönte szépen az ajándékot Küs Miklós királyfi, s útnak indult. Ment hetedhét országon, rengeteg havasokon keresztül, s elért estére egy kis kunyhócskához. Bement oda, s köszönt: - Szerencsés jó estét, öreganyám. Mert abban a kunyhócskában is egy öregasszonyt talált. - Mi járásbéli vagy, Küs Miklós királyfi? - kérdezte az öregasszony. Dolgait elősorolja, s azt mondja: - Tizenkét éve már, hogy utazom Virágszépzöld Anna után, de még sehol sem találtam reá. Az öregasszony erre azt felelte: - Most semmit sem mondhatok, de én vagyok a szárnyas állatok királynéja, ha reggelre kerekedünk, összegyűjtöm állataimat, akkor meglátom, valamit mondhatok-e. Reggelre kerekednek, megfújt egy sípot, széles a világról a szárnyas állatok mind összesereglettek. - Mit parancsolsz, felséges királynénk? - Én egyebet semmit, nem tudjátok-e, hol van az a leány, ki az erdőt zöldíti, a mezőt virágoztatja: Virágszépzöld Anna? - Soha még hírét sem hallottuk. - Ha nem, akkor elmehettek. Ezzel a madarak el is mentek, de a vén ördöngös szülének odakésett a legnagyobbik sasa. A vén ördöngös megharagudott, úgy megfújta a sípját, hogy a kősziklák mind összeolvadtak; erre aztán elérkezett a nagy sas is, s kérdezte: - Mit parancsolsz, felséges királyné? - Én egyebet most nem parancsolok, csak mondd meg azt, hogy parancsolatomra miért nem jelentél meg? Add okát, hol késtél meg? Fenséges királyné felelte a sas -, megkéstem Fontulom országban, hol a fű tizenötben megbogozódik, huszonötben megoldódik, reá csaptam az aranyréten Virágszépzöld Anna pulykáira, s a pulykapásztor kapta a fegyvert, meglőtte a bal szárnyamat, s azért nem tudtam parancsolatodra megjelenni. - Hát el tudnád-e ezt a fiút oda vinni? - Dehogy tudnám, nem tudnám, mert a szárnyam nagyon fáj, s mindemellett éhes is vagyok erősen. - Hát mit kívánsz ennivalóul? - Kívánom, hogy egy bihalat ütess le, add ide a húsát, s egy kád vizet melléje. Ekkor a saskeselyű megette a bihalat, utána itta a kád vizet. - Hát most el tudnád-e vinni? - Kell nekem még három napi nyugalom. Három napi nyugalom után a sas annyira felrepült, hogy Küs Miklós királyfi hiába nézett utána, sehol sem látta. Erre Küs Miklós azt mondja: - A mi sasunk odaveszett. - Dehogy veszett, vissza kell jönnie, mert én parancsolok neki - felelte az ördöngös szüle. Hát egyszer jön vissza a sas, lerepült a földre. Kérdi a királynéja: - Most el tudnád-e vinni ezt a fiút? - Nem tudnám elvinni, mert most is gyenge vagyok, még kell egy ökör s egy kád víz melléje. Megeszi a sas az ökröt, utána issza a vizet, s azt mondja: - No, te Küs Miklós királyfi, holnap reggel nyolc órára minden resztungoddal készen állj, mert útra fogunk kelni. Eljött a másnap reggeli nyolc óra, Küs Miklós királyfi megköszönte a vén ördöngös szülének minden jóságát s az útbaigazítást. A vén ördöngös szüle adott neki ajándékba egy aranykantárt. Ekkor útra keltek, elmentek hetedhét országon keresztül, s amikor a sas reászállott egy roppant nagy hegyre, s megmutatta Virágszépzöld Anna kastélyát, azt kérdezte: - El tudnál-e menni oda? - Nem tudnék bizony elmenni, mert messze van ez még tőlünk erősen. - Fogd meg akkor jól a tollam, mert mikor én felreppenek, hátam megett a föld tizennégy német ölet hasad béfelé; hogyha oda visszaesel, soha többet fényes napot nem látsz. Fölreppen onnan a sas, úgy elmentek, mind a sebes forgószél, leszálltak a kastély fölött egy nagy magas hegyre. - No, te Küs Miklós királyfi, innen már elmehetsz, mert Virágszépzöld Annának van egy arany pulykakakasa, hogyha az engem meglát, mindjárt elkezd lármázni, akkor engem is, téged is meglő a pulykapásztor. Ezzel ők megköszönték egymásnak a szívességet, s elváltak egymástól. Küs Miklós királyfi bement abba a városba, hol Virágszépzöld Anna lakott. A város végén bement egy özvegyasszonyhoz, s kérdezte tőle: - Hát, öreg, jó anyám, hol az ura? - Már régen meghalt szegény férjem, az Isten nyugtassa meg még a porát is. - Hát nem hallotta, öreganyám, vajon a király nem fogad-e pulykapásztort vagy kuktát? - Lehet, hogy fogad, mert itt egy esztendő csak három napból áll, s éppen ma telik ki a pulykapásztor esztendeje. - Na hát, édes öreganyám, legyen szíves, adjon nekem az öreg gúnyájából, ami megmaradt, a legrongyosabból egy rendet. - Adhatok én, édes fiam, de már három esztendeje, hogy a tyúkok reá hálnak, s erősen bepiszkították. - Nem baj az, öreganyám, nekem éppen rongyos és piszkos kell. Küs Miklós királyfi felöltözött a piszkos és rongyos ruhába, elment a királyhoz, beszegődött pulykapásztornak, s még aznap elment a pulykákkal az aranyrétre.A király elfeledte megkérdezni a nevét, s mikor hazament, ezzel fogadta: - Hogy is hívnak téged, te pulykapásztor? - Már, fenséges királyatyám, életem, halálom kezedben van, megmondanám, de az én nevem nagyon alacsony. - Már akármilyen, csak mondd meg! - Megmondom, felséges atyám, az én nevem Törnyő. Másnap Törnyő ismét elment a pulykákkal az aranyrétre, hol volt egy nagy aranytó. Felnéz egyszer a kastély felé, hát látja, hogy a kocsisok sürgölődnekforgolódnak, készülnek valahová, s így gondolkozik magában: felmegy a kastélyba, s megkérdi a kocsisoktól, hová készülődnek. Így is tett, de a kocsisok jól elverték, s azt mondták neki: - Mi a bajod véle, te Törnyő? Erre azt felelte Törnyő: - Nem kéne az emberrel olyan gorombán bánni, mert még a világ sorsa fordulhat, s nem lesz mindig az az uralkodó a kastélyban, aki most van. Ezzel visszament a pulykákhoz az aranyrétre. Virágszépzöld Anna pedig befogatott hat lovat a hintóba, s elment a bálba. Küs Miklós királyfi is erre kapja magát, ledobja a rongyos ruháit magáról. Bement az aranytóba, kifürdött szépen, elévette a rézkantárját, amelyiket először kapott ajándékba, megrázta; eléállott egy rézló, és kérdé: - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Nem nagyot: a királykisasszony már egy órája elindult a bálba, de mi, ha lehet, legalább fél órával előtte legyünk ott. - Kisebb gondod is nagyobb legyen annál, édes gazdám. Nyúlj be a bal fülembe, van ott egy rend rézöltözet, vedd ki, s öltözködj bele.Felöltözött Törnyő, de olyan királyfi lett belőle, hogy az áldott napra lehetett nézni, de reá nem. Felült a lovára, még egy órával hamarább a bálba érkezett, mint Virágszépzöld Anna. Kifutottak eleibe az inasok, kocsisok; az inasok felvitték a bálba, s a kocsisok bekötötték a lovát a pajtába. Õ pedig leült egy asztal mellé mulatérozni, hát egyszer érkezik Virágszépzöld Anna is hatlovas üveghintóval. A frajok bevezetik, de ki akad neki más a szemibe, mint Küs Miklós királyfi. Úgy beléhabarodott a királykisasszony, hogy a szíve majd elolvadott.Jól van. Letelik az asztalozás, hozzáfognak táncolni. De úgy eltáncoltatta Küs Miklós királyfi Virágszépzöld Anna kisasszonyt, hogy csaknem belehalt. Tánc közben Virágszépzöld Anna megkérdezte: - Szívemnek szerelme, kihez legyen szerencsém? - Ne siessen vele olyan erősen, felséges királykisasszony! Lesznek még táncok, s meg fogja tanulni az én nevemet.A királykisasszony rögtön béfogatott, hazafelé indult roppant nagy búval, bánattal. Ezzel fogja magát Küs Miklós királyfi is, nagy hamar lóra vakarodik, s kérdi a lova: - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Nem sokat: jó volna, ha a királykisasszony előtt a réten lehetnék a pulykáknál. - Kisebb gondod is nagyob legyen annál. Egyet szököm, kettőt dobbantok, s a pulykáknál leszünk az aranyréten.Ahogy megérkezett Küs Miklós királyfi, levetkezett a fényes gúnyából, felöltözött a piszkos ruhába, s ott maradt a pulykák mellett, mint Törnyő. Másnap újra készült a királykisasszony a bálba. Törnyő újra látja a kocsisokat készülődni, s kérdi: - Hová készülődtök?Az egyik kocsis vette a négyes ostort, jól elverte, s azt mondta neki: - Mit jársz ide, te Törnyő, nincs itt semmi közöd! - Semmi, most nagy urak vagytok, de nem lesz ez mindig így. Lesz még jó idő s lágy cipó!A királykisasszony a kocsisoknak lekiált: - Be kell fogni már!Befognak, felül a királykisasszony a hintóba, elhajtanak a bálba. Törnyő ezt meglátta, kapta magát, levetkezett, kiferedett, elévette az ezüstkantárját, megrázta, s eléállott egy ezüstló, s kérdé: - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Nem sokat: a királykisasszony már egy órája a bálba indult, de mi, ha lehet, egy fél órával előtte legyünk ott. - Kisebb gondod is nagyobb legyen annál - mondá az ezüstló -, nyúlj be a jobb fülembe, húzd ki az ezüstöltözetet, öltözz fel talpig ezüstruhába, s ülj fel a hátamra!Mikor felült, az ezüstló kérdé: - Hogy vigyelek, kedves gazdám? - Ahogy neked tetszik. - Szerencsés voltál, hogy azt mondtad, mert ha nem, úgy elvittelek volna, hogy a szél kettészakította volna a derekadat a hátamon.Ezzel útra indultak, s az ezüstló kettőt toppantott, egyet szökött, s a bálház kapujában estek le. Szaladtak az inasok a királyúrfi eleibe, felvitték a szobába; a kocsisok a ló eleibe, s bevitték a pajtába. A királyúrfi leült az asztal mellé, s nagy vendégségbe verte magát. Eközben megérkezett a királykisasszony is a hatlovas hintóval. Tizenkét fraj vezette be a vendégszobába. A vendégség csakhamar lejárt, hozzáfogtak táncolni. A királyfi úgy eltáncoltatta a királykisasszonyt, hogy nem tudott hová lenni. Virágszépzöld Anna tánc közben csak mindig kérdezte a nevét, de sohasem mondta meg a királyúrfi. Csak mindig azt mondta: - Felséged még reáér megtanulnia nevemet. A királykisasszony nagy búval, bánattal befogatott, s elment haza. A kapu sarkánál lakott egy vén ördöngös szüle, s kérdezte: - Hogy járt, fenséges királykisasszony? - Én - azt mondja - olyan királyfit láttam már két ízben, hogy ha az enyém nem lehet, rögtön elpusztítom magam! - Ne búsuljon, fenséges királykisasszony, mert harmadszor még különbet fog látni!Ez az idő alatt Küs Miklós királyfi is hazajött a rétre, s mint Törnyő sétálta pulykák mellett. A királykisasszony nem lelte helyét sehol a nagy bánattól, s kiment a virágoskertbe sétálni. Törnyő a bálban a zenészeknek fújt volt egy szomorú éneket, s azt itta pulykák mellett is kezdte keservesen fújni. Meghallotta ezt Virágszépzöld Anna, így sóhajtott fel magában: - Istenem, éppen olyan hangja van ennek a Törnyőnek, mint az én kedvesemnek! De csak sírt tovább keservesen, s hallgatta az éneket.Elkerekedtek másnapra, a királykisasszonyt felkészítették a harmadik bálba is. De előbb elment a vén ördöngös szüléhez, s azt mondta neki: - No, már csak valamire tanítson, hogy lehetne az enyém az a gyönyörűséges szép királyfi? - Adok neked egy pirinkó viaszt - mondja a vén ördöngös szüle -, akkorát csak, mint egy borsószem. Mikor táncoltok, enyelegj-fanyalogj mindaddig, míg a lapockája közé be tudod tenni, de úgy, hogy a kezével el ne tudja érni. Ahogy ezzel készen voltak, a királykisasszony lekiált a kocsisoknak: - Helyből nyolc lovat be kell fogni az üveghintóba!Felült a királykisasszony az üveghintóba, s útnak indult. Kapja magát Törnyő is, levetkezett, kifürdött, elévette az aranykantárját, megrázta: eléállott egy aranyló, s kérdé: - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Nem sokat: a királykisasszony már egy órája bálba ment, mi, ha lehet, hamarább legyünk ott. - Kisebb gondod is nagyobb legyen annál. Nyúlj be a két fülem közé, az aranyhajban van egy aranyöltözet, vedd ki onnan, öltözz talpig aranygúnyába! Azután pedig ülj fel a hátamra, szoríts meg úgy, ahogy csak tudsz, mert helyből útnak indulunk. Egyet dobbantott, egy felet ugrott az aranyló, s ott voltak a bálház kapuja előtt. Az inasok jöttek a királyúrfi eleibe, asztal mellé ültették, a kocsisok pedig az aranylovat kötötték be az istállóba. Ahogy vendégeskednek, hát megérkezik a királykisasszony is a nyolclovas üveghintóval. A frajok kiszaladtak, levették a hintóról, s bevitték a vendégszobába. De ahogy beérkezett, kire akadt először is a szeme, mint a királyúrfira. Asztalhoz ült ő is, vendégeskedtek. Egyszer azt mondja a királyúrfi: - Jó volna már táncba kezdeni! Csak úgy is lesz. tizenkét zenész rákezd a táncteremben, a királyúrfi karon fogózott a királykisasszonnyal, bementek a táncterembe, s megkezdették a táncot. De úgy eltáncoltatta Küs 'Miklós királyfi a királykisasszonyt, hogy azt sem tudta, hová legyen el. A királykisasszony kezdett enyelegnifanyalogni, s addig kétszínkedett rajta, tapogatózott az ing alatt, hogy milyen erősen meg van izzadva, hogy a lágy viaszt a két lapockája közé ragasztotta, a királyúrfi nem is vette észre.Véget ért a mulatság, a királykisasszony nagy búval hazament, s hervadt napról napra bánatában. Egyszer azt kérdi az apja: - Hát mit láttál a bálban, édes leányom? - Felséges királyapám, életem-halálom között olyan kedves királyúrfit láttam háromszor a bálba, hogy ha enyém nem lehet, rögtön felakasztom magam! - Miért nem kérdezted meg, honnan való, hogy hívják? - Én eleget kérdeztem, de sohasem mondta meg a nevét. - Hát valami jegyet nem tettél rá? - Vagy igen- s elmondta, milyen jegyet tett rája. - Akkor ne búsulj, nincs semmi baj - mondá az apja -, mert széles e világról mindenféle népnek parancsomra itt meg kell jelennie, akin megkapjuk azt a jegyet, az lesz a te kedvesed.Míg ezek történtek, Küs Miklós királyfi is hazajött a pulykák mellé, rongyos ruhába öltözött, s ismét Törnyő lett belőle.Másnap a király széles e világra kurzust eresztett, hogy mindenféle szuszogó lélek nála jelenjék meg. Mindenkit megvizsgáltak, de senkin sem találták meg a viaszt. 'Tanakodtak, hogy mitévők legyenek. A vén ördöngös szüle art mondja: - Mindenkit megvizsgáltatok, csak még Törnyőt nem! - Jaj, még esze ágába se merje venni, hogy Törnyő lenne az a királyúrfi mondja erre a király. - Már mindegy; hogy kétségbe ne jöjjünk, őt is meg kell vizsgálni szólt ismét a vén ördöngös szüle.A király rögtön felhívatja Törnyőt a szobába, s azt mondja neki: - Vetkezzél le, te Törnyő! - Nem vetkezem én le, inkább elmegyek a kastélyból, úgysem vetkezem le, mert nem szokásom. A király két darabontot felhívatott, s rögtön letépette a rongyos ruhát róla, s hát - Krisztus úgy segéljen! - Törnyőnek a háta közepén van a viasz. Erre a király kezdte szidni a leányát, csúfolni, hogy milyen királyfii látott. Virágszépzöld Anna azt mondta: - Felséges királyapám! Életem-halálom kezedbe ajánlom, de ne szidj addig, míg reá nem szorítod, hogy jelenjék meg abban a három öltözetben és három lóval, úgy, ahogy a bálban megjelent. Megfenyegeti a király: - No, te Törnyő, ha meg nem jelensz rézlóval, rézöltözetben, kilencvenkilenc ember feje a karóban, a századik a tiéd lesz!Törnyő is erre magát vakarította, lement a pulykákhoz a rétre, levetkezett, kifürdött, elévette a rézkantárt, megrázta, s eléállt a rézló, amelyikkel először volta bálban. Kérdi a rézló: - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Semmi egyebet: látni akar a király úgy, ahogy a bálban voltunk. - Kisebb gondod is nagyobb legyen annál, csak öltözz, s ülj fel a hátamra. Törnyő felöltözött talpig rézruhába, de olyan kedves királyfi lett belőle, a szeme világa elveszett, aki csak reánézett. - Ülj fel a hátamra - mondá a rézló -, de szoríts meg jól, vigyázz, hogy le ne essél, mert amíg a kaput megnyitnák, átugrom én a kapu tetején. Felült a ló hátára, megindult a kastélyba az aranyrétről. Mikor a kapuhoz érnének, s a kapus menne a kaput kinyitani, uccu neki, vesd el magad, úgy keresztülugrott a kapu tetején, még egy német öllel fennebb járt. Ekkor ijedt meg a király, hogy ki őrizte az ő pulykáit. Elvágtatott Küs Miklós királyfia kastély ablakai alatt, hogy a patkó hányta a szikrát. - Jól van, fiam, ügyes ember vagy - mondá a király -, most már kívánom, hogy jelenj meg abban az öltözetben is, amelyikben másodszor voltál a bálban.Küs Miklós királyfi fogja magát, csakhamar lement az aranyrétre, leszállott a rézlóról, elévette az ezüstkantárt, megrázta, s eléállt az ezüstló, s kérdé: - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Én nem sokat: a felséges király óhaja, úgy jelenjünk meg, ahogy a bálban voltunk. - Kisebb gondod is nagyobb legyen annál. Öltözz, ülj fel a hátamra! Benyúl a királyfi a jobb fülébe, kiveszi az ezüstöltönyt, felöltözik bele, felül a lóra, s megindulnak, Mikor a kapus ment kaput kinyitani, az ezüstló távolról nekiugrott, s úgy keresztülment a kapu tetején, hogy még két német öllel fennebb járt a lába. Meglátja ezt a király, s így szólt a leányához: - Bizony, leányom, nem hiába szerettél belé, mert még ilyen királyfit én nem láttam soha világi életemben.Elindult, és hosszú utazás után egy reggel a fekete szerecsen kapuja előtt ment el. Hát a felesége viszi a szerecsennek a mosdóvizet. Így szólította meg: - Gyere ide, kedvesem, ha szerettél, szeress most is!Oda is megy Virágszépzöld Anna, s azt mondja: - Ugye, megmondtam, a tizenegyedik szoba kulcsára nincs semmi szükséged. - Ülj fel a lovam hátára, ha szeretsz, s induljunk! - Hiába ülök a te lovadra, mert ennek a szerecsennek van egy ötlábú lova, s az visszahoz akárhonnan. Csak azért ülök fel mégis, hogy megmutassam, szeretlek. Mert tudom, hogy a szerecsen visszahoz akárhonnan.Felült Virágszépzöld Anna, s azonnal útnak indultak. A fekete szerecsen ötlábú csikója a vasistállóban úgy kezdett erre nyeríteni és rugódni, hogy majd összeomlott az istálló. Kiszaladt a fekete szerecsen, s kérdezte az ötlábú csikótól: - Még ehetem-e, még ihatom-e, hogy utolérjem Küs Miklóst? - Ehetel is, ihatol is, s még egy szekér mogyorót is megtörhetsz, mert úgy is jól elérjük. Evett, ivott a fekete szerecsen, megtört egy szekér mogyorót, s ekkor felült az ötlábú csikóra. Egyet dobbantott, kettőt szökött, s beérték. A fekete szerecsen azt mondta: - No, te Küs Miklós király, még kétszer eljöhetsz szépasszony feleséged után, mert te is engem három kanna vízzel szabadítottál meg, én is háromszor engedem a feleséged után jönni. De már ha negyedikszer eljössz, összetörlek. Ezzel levette a feleségét a lóról, s visszavitte. Virágszépzöld Anna kérdezte: - Miért indultál útnak? - Hát ez volt az én első kedvesem. - De ti egymásé többet soha nem lesztek! Küs Miklós nagyon búsult a felesége után, s azon gondolkozott, vajon a szerecsen hol kaphatta az ötlábú csikót. Másnap tizenegy órakor ismét elsétált a szerecsen kapujába. Hát a felesége éppen akkor vitte a szerecsennek az ebédhez a bort. Küs Miklós így szólította meg: - Mondd meg, szívemnek szerelme, engem igazán szerettél`? Én is érted sokat országoltam, szenvedtem, s ha igazán szerettél és szeretsz, te is tűrj érettem a szerecsentől egypár pofont, s kérdezd meg ebéd közben, hol kaptaaz ötlábú csikót.Ebéd közben Virágszépzöld Anna elkezdett hízelegni a szerecsennek, s megkérdezte: - Hol kaptad az ötlábú gyors lovat? - Hát aki erre tanított, az sohasom fog kapni onnan - felelte a szerecsen, s jól pofon vágta. Aztán így folytatta tovább: - Van egy olyan nagy kőszikla, hogy a felhők megütköznek benne. Annak a tetejében van egy árgócfa, s annak a tetejében lakik egy griffmadár. Az árgócfa alatt van egy kút, benne lakik egy hétfejű sárkánykígyó. Ez minden esztendőben elpusztítja a griffmadár fiait, de én egy esztendőben megmentettem a fiait, s azért adta az ötlábú lovat. A te urad nem arra való legény, hogy ilyen lovat szerezzen.Még aznap délután, egy óra felé, arra ment Küs Miklós. A felesége kijött, s elbeszélte, mit mondott a szerecsen. - Nem baj, én azért megpróbálom!Azzal összeölelgette, összevissza csókolgatta szépasszony feleségét, Virágszépzöld Annát, könnyes szemmel elbúcsúzott, felült a rézlóra, s elindult a kőszikla felé. A kőszikla olyan magas volt, alig látta a tetejét. Alatta lakott egy kovács. Gondolja magában, a rézlovat megvasaltatja. Bevezette a kovácshoz, s azt mondta neki: - Húsz mázsa vasból verjen patkót a lovamra! A kovács megvasalta, Küs Miklós kivezette a rézlovat, felült reá, elment messze a kősziklától, onnan futtatott neki. Szintés de szinte felugratott, de mégis visszaesett.Ezután az ezüstlovát vasaltatta meg harminc mázsa vasból. Most négy öl híjával felugratott a kősziklatetőre, de megint visszaesett.Ekkor az aranylovát vasaltatta meg, negyven mázsa vasból veretett patkót reája. Nekiugratott a kősziklának, s a ló két első lábával kiugratott, de a két utolsót úgy nekivágta a kőszikla oldalának, hogy egészen faráig belesüllyedt. Leszállott Küs Miklós a lováról, kiment a kőszikla tetejére, s alig tudta kihúzni a lovát. Rögtön szemébe akadt az óriás árgócfa, melyen egy ház nagyságú fészek volt. Leült a fa alatt a kúthoz, evett, és ivott a kút jéghideg vizéből. Mondja magában: - Én istenem, segíts meg! Hát egyszer látja, hogy a griffmadár keservesen búcsúzkodik fiaitól, s nagy siránkozva elrepül. Küs Miklósa kardot kezdi fenni, s mikor olyan éles volt, mint a borotva, felindult az árgócfára. De már ekkor úgy forrott a víz a kútban, mint a tűznél. Hát - szent atyánk, ne hagyj el! - a sárkánykígyó jön ki a kútbóI, s az árgócfán kezd felmászni. Az ágak közt volt egy nyílás, oda elbújt, s amikor a sárkánykígyó ott mászott volna fel, úgy hozzávágott a kardjával, hogy egyszerre mind a hét fejét lecsapta. A hét fejében volt hét küsdék aranyalma, azokat kivette, és zsebébe tette.Megindult ezután a griffmadár fészkéhez, s a kis griffmadarak szárnyuk alá bújtatták. Egyszer jön elé a nagy griffmadár, hogy legalább a fiai tollából lásson valamit. Hát mind élnek. Nagy örömmel szállott a fészkére, s kérdezte: - Édes fiaim, ki mentette meg az életeteket? - Megmutatnók, de félünk, hogy elnyeli édesapánk! - Nem bántom, csak tüstént mutassátok elé! A kis griffmadarak kivették a szárnyuk alól, s hát a nagy griffmadár helyből elnyelte Küs Miklós királyfit. A kicsi griffmadarak kezdettek keservesen sírni, hogy velük jót tett, s mégis elpusztította. A nagy griffmadár is megsajnálta, s kiokádta. Hát, halljatok csodát: hétszerte különb királyfi lett Küs Miklósból, mint amilyen volt. A nagy griffmadár kérdezte: - Mit fizessek jóságodért, Küs Miklós királyfi?Elpanaszolta Küs Miklós, hogy járt a szerecsennel. - A szerecsen engem is megcsalt - felelte a griffmadár -, mert amelyik esztendőben az ötlábú csikót adtam, abban az egyben nem pusztította el a sárkány a fiaimat, de azóta minden esztendőben. Én neked is azt adok, amit kívánsz, csak mutass valami jelt, ami azt mutatná, hogy megölted a sárkányt. Küs Miklós eléveszi a küsruháját, kiveszi a hét aranyalmát belőle, odaadja a griffmadárnak, s azt mondja: - No, nézd meg, ez soha többé fiaidat el nem pusztítja. - Gyere, ülj fel a hátamra - mondá a griff. Elvitte egy nagy kőszikla tetejére, s annak az oldalán egy nagy lapos kő volt. Leültette reá Küs Miklóst, s azt mondta neki: - No, most pont tizenkét órakor az ötlábú ló hatlábút csikózik. Te is élet-halál közt küzdöttél a sárkánnyal, én is most a csikólopással élet-halál közt küzdök, mert tizenkét fegyveres pásztor őrzi. De én, mikor megcsi­kózott, megragadom, s felrepülök vele. Ha a kanca elkezd nyeríteni, a pásztorok felébrednek, lőni kezdenek utánam. Ha látod, hogy engem lelőttek, erről a kőszikláról úgy leereszkedjél, hogy a csontod a máknál is apróbb legyen, mert ha nem, innen nem tudsz elmenekülni. Bemegy a griffmadár a ménesbe, a hatlábú csikót megragadja, s elkezd vele repülni. Mire a pásztorok felébredtek, addig ő úgy felszállott a levegőben, hogy a lövés már nem érte el. Kivitte a hatlábú csikót a kőszikla tetejére, s azt mondta Küs Miklósnak: - No, most gyere, ülj fel a hátamra, vigyelek haza! A csikót a szájába vette a griffmadár, Küs Miklós király pedig felült a hátára. Elrepültek haza, pajtát csináltak a csikónak, adtak neki három kád édes tejet s három kád zabot. Ekkor a griff felültette a csikóra Küs Miklóst, egy szalmatekercset a kezébe adott, s azt mondta: - Most én meggyújtom a kezedben ezt a szalmatekercset, s ha be tudod széles e világot kerülni, amíg ez elég, akkor mehetsz Virágszépzöld Anna után. Küs Miklós megeresztette a kantárt, de míg felét bekerülte a világnak, addig elégett a szalma. Visszatért, kérdi a griffmadár: - Hogy járták? - Csak felét tudtam bekerülni. - Nem baj, még gyenge a csikó. Rendelt még három kád zabot neki, megette azt is. Ekkor felült a csikóra Küs Miklós, s a griffmadár tüzes taplót adott a kezébe, s azt mondta: - Amíg ez elég, ha világot bekerülöd, akkor mehetsz szépasszony feleséged, Virágszépzöld Anna után. Most sem tudta az egész világot megkerülni. Visszament, és jelentette a griffnek. A griff erre megharagudott; a csikónak ismét adott három kád édes tejet, három kád zabot. Mikor megette, akkor felültette a hátára Küs Miklóst, és reájuk parancsolt: - Míg ez az egy szál gyufa elég, ha a világot meg nem kerülitek, a fejeteket veszem! A griff meggyújtotta a szál gyufát, kezébe adta. Ekkor Küs Miklós megeresztette a kantárt, s még félig sem égett el, máris megkerülték a világot. Visszatért és jelentette a griffmadárnak. Azt mondta a griff: - Most mehetsz szépasszony feleséged, Virágszépzöld Anna után. Ekkor egymás szívességét megköszönve elváltak egymástól. Küs Miklós felült a hatlábú csikóra, s azt mondta: - Édes lovam, megyünk már! Megindult, s amikor a fekete szerecsen kapujához érkezett tizenegy órára, a felesége éppen egy kancsó bort vitt ebédre. Azt mondta neki: - Szívemnek szerelme, ha igazán szerettél, és szeretsz most is, gyere, ülj fel az én lovamra! Felült Virágszépzöld Anna a lóra, s amint megindultak, a fekete szerecsen lova az istállót kezdte rúgni. Kifut a fekete szerecsen, s kérdi a csikótól: - Mi a kutya Ielt? - Viszik szépasszony feleségedet, Virágszépzöld Annát! - Ehetem-e, ihatom-e? - Nem ehetel nem ihatol, mert így sem érjük utol soha. Kivezeti az ötlábú csikóját, felül a hátára, megindultak utánuk. De úgy mentek, mint a villám, mégsem tudták utolérni. A szerecsen azt kérdezte a csikótól: - Éred-e? - Nem érem, mert vérem! - Ha véred, kiáltsad, álljon meg! Elékiált az ötlábú csikó a hatlábúnak: - Állj meg, édes, kedves testvérem, mert ha nem, megöl ez a szerecsen! Azt kiáltja vissza a hatlábú csikó: - Nem állok, ha megöl is! De erre úgy kezdte sarkantyúzni a szerecsen a lovát, hogy szintés de szinte belehalt. Ismét kérdé - Éred-e? - Nem érem, mert vérem! - Ha véred, kiáltsad, álljon meg! - Kiáltom én eleget, de nem akar megállni. A szerecsen ekkor még jobban kezdte sarkantyúzni. Újból kiáltotta az ötlábú csikó: - Állj meg, mert vége az életemnek! - Megállok, de amikor ideérkezel, úgy felhajtod a fekete szerecsent, hogy amikor leesik, patkánytúrás lesz belőle, s azon szép selyem zöld fű nő ki. Azt mi ketten megesszük, mint két testvér.Úgy megállott erre a hatlábú csikó, hogy még egyet se lépett. Mondja Küs Miklós király: - Édes lovam, menjünk, ha lehet, mert mindjár beér a szerecsen! - Sebaj, megvárjuk a szerecsent. - Ha megvárjuk, minket elpusztít. - Ne búsulj, édes gazdám, csak fogj meg jól, mert az ő lova nekem testvérem. Tettem vele egy fogadást. Ha megteszi, jó, ha pedig nem, mikor idejön, úgy megrúgom, hogy a máknál is apróbb lesz, s mi tovább megyünk.Mire odaérkezett az ötlábú csikó, úgy felhajtotta a szerecsent a levegőbe, hogy mikor leesett, helyből egy zöld patkánytúrás lett belőle, s arról ők ketten megették a szép selyem zöld füvet.Hej, nagy volt az öröm! A király összecsókolózott, összeölelgetőzött örömében a feleségével. A királyné felült a hatlábú csikóra, úgy mentek haza a királyi kastélyba. Az Isten megadta, hogy ismét egymáséi lehettek. Újra nagy lakodalmat hirdettek. Azt mondja Küs Miklós: - Szívemnek szerelme, a te öreg apádat, anyádat eltemettük rendesen, az Isten nyugtassa meg őkemiknek még a porát is, de jó volna, ha én is tudnék valamit az enyémekről, hogy élnek-e vagy halnak. - Most jó sebesen járó két lovad van, fogd kocsi elé, hozd ide a vendégségbe, ha élnek. Küs Miklós befogta a két csikót, apja, anyja után indult. De oly rég eljött volt hazulról, hogy a kastélyban nem is tudtak róla semmit. Az apja, anyja oly öreg volt, alig tudtak mozogni, s nem akarták elismerni fiuknak. Küs Miklós hívta öreg szülőit vendégségbe; először nem akartak menni, de később mégis rávette és felültette a kocsiba, s elvitte a vendégségbe.Volt dínomdánom, mindenki ott volt széles e világról, s én is holtig szánom-bánom, hogy ott nem lehettem. Másodszor is megesküdtek, az új királyt felszentelték, megkoronázták.Még mais élnek, ha meg nem haltak.