• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A hricsói kőbarát

Részletek

Látogatás
8645
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Sok száz esztendőn keresztül a Lahar nemzetségé volt a hricsói vár. Az utolsó Lahar abban az időtájban halt meg, mikor a törökök a nyakára ültek Magyarországnak. A vár, mely magas hegy tetején állott, az özvegyé maradt, a rengeteg sok jószággal együtt. No, hiszen, körül is fogták a házasulandó daliák a gazdag özvegyasszonyt, pedig bizony nem volt már akkor fiatal. Laharné asszonynak a legközelebbi szomszédja Thurzó Ferenc volt, a lietavai vár ura. Thurzó Ferenc is özvegy volt: hirtelen meghalt szép ifjú felesége, Kosztka Borbála. Thurzó Ferenc elsiratta a feleségét, s aztán átallátogatott a hricsói várba. Az első látogatást követte a második, a másodikat a harmadik, s egyszerre csak mindennapos vendége lett Thurzó Ferenc a hricsói vár asszonyának. Ám az özvegyasszony jóval idősebb volt Thurzó Ferencnél, s bár nagy hajlandósággal volt a daliás vitéz iránt, nem ment hozzá feleségül. Azt mondta Thurzónak: - Feleség helyett anyád leszek, Thurzó Ferenc, mert úgyis anyád lehetnék. Költözz a váramba, s élj itt úgy, mintha a tied volna. Holtam után pedig tied lesz a váram s minden jószágom. Hiszen az kellett Thurzónak is, nem az asszony. Gondolta magában, hogy Laharné egypár esztendő alatt meghal, akkor aztán nem lesz nálánál gazdagabb főúr az egész országban: válogathat a legszebb s leggazdagabb leányok közt. Hanem teltek-múltak az esztendők, s Laharnénak még a feje sem fájt. Egészséges volt, mint a makk. - Még tovább él, mint én - fakadt ki nemegyszer a kapzsi Thurzó Ferenc. Rettentő nagy gonoszság született meg aztán a Thurzó Ferenc agyában. Sötét éjnek éjszakáján két meghitt emberével bement az özvegyasszony hálókamarájába, s hiába könyörgött az asszony összetett kézzel, hiába átkozta a háládatlan embert: levitette a vár nyirkos pincéjébe, s annak egy szűk fülkéjébe elzáratta. Másnap összegyűjtette a vár népét, s tudtukra adta, hogy ez órától fogvást ő a vár ura, mert a nagyasszony az elméjében megháborodott. Elzáratta, nehogy kárt tegyen valakinek az életében. A vár népe hallgatott, mit tehetett volna. De éjnek éjszakáján nem tudtak aludni: fölhallatszott a pincéből a nagyasszony rémséges sikoltozása, szörnyű átkozódása; hallották, mint dörömböl a vasajtón szakadatlanul, de senki sem mert lemenni, hogy a nagyasszonyt kieressze. Hanem a híre elment a Thurzó gonoszságának, s akadt egy szent életű barát, aki egyenest eljött a várba, fölment Thurzóhoz, s a vár népe előtt kemény szavakban dorgálta meg. - Ha Istent ismersz - mondá a barát -, add vissza a nagyasszony szabadságát! - Nem ismerek sem Istent, sem barátot! - kiabált Thurzó, s szolgáival a barátot kidobatta. De a barát a kapuból visszatért, s hiába kergették el újra meg újra, nem szűnt meg dorgálni a lelketlen főurat. - Hiszen megállj, barát - mondotta Thurzó -, nem prédikálsz többet az én fülembe! Megfogatta, fölvitette a vár legmagasabb tornyába, s bezáratta a barátot. Megparancsolta a vár népének, hogy egy falás kenyér nem sok, senki annyit se merészeljen vinni a barátnak. Hadd haljon éhen! Hát a barát csakugyan meg is halt éhen. De egyszer csak, amint kitekint az ablakon Thurzó, mit látnak szemei? Ott állott a barát a torony mellett, egy kiálló sziklán, de kétszer akkora volt, mint azelőtt, s a kezével fenyegetőleg mutatott Thurzó felé. Megijedt Thurzó szörnyen, hogy a hideg verejték kivert a testén. Parancsolta a szolgáknak: menjenek, s üssék le onnét azt a cudar barátot! Mentek a szolgák, s leütötték, de másnap megint ott állott a barát, s fenyegette Thurzót. S mintha mondta volna most is: - Ha van Istened, add vissza a nagyasszony szabadságát! Így volt ez mindennap. A sok ijedtség erősen megtörte a lelketlen főurat. Hogy megszabaduljon a baráttól, elhatározta, hogy visszaadja a szabadságát a nagyasszonynak, ha megígéri, hogy nem bosszulja meg nagy erős sérelmét. De mikor a szolgák lementek, s kinyitották a vasajtót: a nagyasszony már nem élt... Most már nem volt maradása a hricsói várban. Mintha a gonosz szellemek kergették volna, úgy szaladt az ő várába, a lietavai várba, de hiába, ott sem volt többé nyugodalma. A lietavai várból is látta a kőbarátot. A hricsói vár porig égett, kő kövön nem maradt, de a kőbarát azután is ott állott a sziklán, ott áll ma is, és ott áll a világ végéig.
Értékelés
★★★★½
9 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák