Volt egyszer egy juhász, annak meg egy nagyszájú feleségi. Szegény juhász mindég alig várta, hogy kihajthassa a birkákot, szabaduljon a nagyszájú feleségitő, aki minden szomszédjával csadart, veszekedett. Hát egyszer, ahogy járkált az erdőbe, mit lát az aljba: tüzet. - Haj, má odamenek, megnézem, mér ég ott az a tűz, nehogy leégjen az erdő. Mikor odament, látja, hogy egy hatalmas kígyó vergőgyik a tűzbe. A kampósbotjával gyorsan derékon kapta, kihajította a lángok közül. A kígyó erre megszólította: - Hallod-e, te szegény ember, de jót tetté velem! Jó tettedér jót várjá! Adok neked egy nagy szerencsét! - közben nyalogatta a sebeit. - Hát a szerencsébő keves is rám férne, de én még életembe se láttam ilyen kígyót, mint te vagy, aki így tud beszélnyi. - No, ide figyelj, megtanítolak az állatok nyelvin, a madarak hangján értenyi. Erre a farka hegyivel a fejire kommantott egyet-kettőt a juhásznak. - Ettő a pillanattó érted az állatok beszédjit, de hallod-e, ki ne mondd senkinek a tudományod, mer ha kimondod, csak aggyig élsz! - Dehogy mondom, dehogy mondom! Hazaindult a juhász. Útközbe az egyik fa tetejin két holló beszégetett, azokot hallotta meg elsőnek. - Hej, ha valaki tudná, hogy ennek a fának a tövibe micsoda kincs van elásva, de kivágná tövestő! - mondta az egyik. Ahogy ezt meghallotta a juhász, szedte a lábát hazafelé sebesen. Otthon mingyár szólította az édesapját: - Édesapám, fogja be a két szamarat a hosszúszekerbe, a saroglyát igazítsa meg jó, tegyen fel két lapátot, két fejszét! - Édes fiam, van fánk elég! - Ne törődjön vele, édesapám, amit mondtam, megmondtam! - Jó van, édes fiam, jó. Az öreg hamar végzett, befogott, minden. - Kész vagyok, fiam. No, mentek az erdőre, odaértek a nagy fáho. - Édesapám, ezt a nagy fát vágjuk ki, de tövestő. - Édes fiam, sz ebbő hat szeker fa is lesz. - Ne törődjön vele, édesapám, lásson neki az egyik végirő, én meg a másikró! Püff paff, vágták a fa tövit a baltával, lapátolták mellőle a fődet. Majd egyszerre nagyot reccsent a fa, kidőlt gyükerestő, ömlött a tövibő a sok kincs. Szedték ügyesen, nehogy rájok setétedjen. Felrakták a szekérre, letakarták, oszt hajtottak hazafele. Mikor hazaértek, a feleségi: - Hol vótatok? Hogy énnekem nem szóltatok vóna! Hogy csak magatok mentek mindég! Odaugrott a szeker mellé. - Mit hoztatok? Kaparta a szekerbe a sok kincset. - Jaj, kit öltetek meg? Mit csináltatok, gyilkosok? Ott sipátolt, jajveszékelt. Csak csendesítette a szegény juhász. - Hallgass, asszony, senkit sem öltőnk meg! Csendbe legyél, asszony! - Akkor mondd ki, honnan van, mondd ki! - Majd kimondom, majd kimondom! Nem öltőnk meg senkit, hallgass má! Ne pöröljé örökké, te nagyszájú! De az csak mondta a magaét, ők meg nem hederítettek rá többet, belapátolták a sok kincset a komrába. Az ajtóra tettek egy nagy lakatot is. De az asszony éccaka is faggatta az urát: - Mondd ki, uram! Ha becsületes vagy, ha nem loptá, nem gyilkoltá, akkor kimondhatod. Honnan van? Ki adta? - Nem lehet megmondanyi, édes feleségem, nem mondhatom el, mer meghalok. - Ha meghalsz, meghalsz, csak mondd ki! - No jó, majd holnap. Készídd el a hidegágyat, majd ráfekszek, akkor elmondom. Másnap reggel a szegény juhásznak nagy bánatja vót, hogy a nagyszájú feleségi miatt meg kell halnyi neki. Elkészítette a feleségi a hidegágyat, ráfeküdt a szegény ember. Má nem is reggelizett, az se esett neki jó. - No, mondjad má, mondjad! - Várjá, asszony, még egy kicsit gondolkozok. A szegény ember hűséges kutyája azalatt odafeküdt az ágy lábáho, ott búslakodott, megérizte a gazdája fájdalmát. - Hallod-e, asszony, ennek a kutyának vess egy karaj kenyeret! - Jó van, no. Az asszony ledobott a fődre egy darab kenyeret, de a kutya rá se nézett, csak ott nyüszített a gazdája mellett. Az ajtó nyitva vót, hát beszaladt egy kakas a szobába, mingyár nekilátott a kenyeret csipegetnyi. A kutya megszólította: - Te szégyentelen, jólesik ennyi a kenyeret, mikor a gazdánk halálozik? - Jó van, az kell neki! A gazda meg hallgatta, mer értette a beszédjüköt. - Az kell neki - ismételgette a kakas -, pusztuljon el, ha ilyen mulya. Egynek nem tud parancsolnyi? Nekem tizenkét asszonyom van, oszt mind a tizenkettőnek tudok parancsolnyi, ő meg annak az egynek se? Hát akkor pusztuljon el! Hő, a szegény ember felugrott a hidegágyró. A feleségi meglepődött. - Mondjad má, mér keltél fel? Mondjad má, mondjad má! - No, gyere be a komrába! Becsalta az ember a feleségit. Ott vót a falon két nagy kötel. Az egyikvel hátrakötte a kezeit. - Csak így lehet elmondanyi, kedves feleségem, ha a kezedet hátrakötöm. Ahogy a kötözésvel végzett, fogta a vastagabb kötelet, avval ütteverte minden ódarró. - Így kell a titkomot elmondanyi. - Jaj, inkább sose tudjam meg, csak bocsáss el, engedj el! Inkább soha nem leszek kíváncsi, soha ne tudjak meg semmit! Jaj, édes uram, bocsáss el, soha nem leszek kíváncsi! Elódozta oszt a juhász az asszonyt, akinek azután soha nem pörgött a nyelvi feleslegesen.   Nagy Zoltán -Nagy Ilona Az ikertündérek - Akadémia Kiadó Budapest - 1990