Mesetár

 Azt mondta a kiscsibe az édesanyjának:

- Anyám, süss nekem egy kalácsot!

Beleegyezett tyúkanyó, csak arra kérte a lányát, hozna neki tűzre való forgácsot, amit az emberek eldobnak. Elment a hát a kiscsibe a szomszéd konyhájába, de alig kezdte fölcsipegetni a forgácsot, meglepte egy öreg macska, s ráförmedt, hogy megeszi:

- Szépen kérlek, engedj utamra - könyörgött a kiscsibe. - Neked adom a fele kalácsomat.

- Jól van - szólt az öreg macska. - Eredj, hozd a kalácsot! Hazavitte a kiscsibe a forgácsot, és elmesélte az anyjának, hogy mi történt vele.

- Sose búsulj, kislányom - vigasztalta tyúkanyó. - Akkora nagy kalácsot sütök neked, hogy jóllaksz vele te is meg az öreg macska is.

Megsütötte a tyúkanyó a nagy-nagy kalácsot, odaadta a kiscsibének, s figyelmeztette: ne felejtse el, hogy a fele az öreg macskáé! Hanem a kalács olyan nagyon ízlett a kiscsibének, hogy bizony nagy mohón az egészet felfalta. Akkor aztán szaladt az anyjához:

- Mit tegyek, most, jó anyám? Mind megettem a kalácsot!

- Ej, te falánk jószág! - pirongatta meg tyúkanyó.

- Talán el is feledkezett a macska a kalácsomról - reménykedett a kiscsibe. - Talán el se jön érte, talán nem is tudja, hol lakunk. Hanem alighogy ezt kimondta, már ott is termett a macska.

- Jaj, nekem, szegény fejemnek...Most mi lesz? - sírt-rítt félelmében a kiscsibe.

- Gyere csak utánam - mondta neki tyúkanyó, s beszaladt a szomszéd konyhájába. A kiscsibe meg utána.

A konyhában körülnéztek alkalmas búvóhely után, megláttak egy jókora agyagköcsögöt, s hamar belebújtak. Látta az öreg macska, amint tyúkanyó és a kiscsibe elszaladt, s ugyancsak megmérgesedett.

- Hol van a fele kalácsom? - kiáltotta. - Nyomban megeszlek, adta falánk csibéje, de még az anyádat is! Azzal beszaladt a konyhába a szökevények után. De akármerre nézett, nyomukat se látta.

"Pedig itt kell lenniük - gondolta magában. - Hiszen láttam, amikor beszaladtak. Márpedig itt nincs más ajtó, csak ez az egy. Előbb-utóbb majd csak előbújnak rejtekhelyükről." Így aztán leült a küszöbre, és várt-várt türelmesen. A köcsög belsejében csak úgy reszketett a kiscsibe meg a tyúk, olyan nagyon féltek.

Hanem ahogy teltek-múltak a percek, a kiscsibe lassan visszanyerte a bátorságát, s nyugtalanul izegni-mozogni kezdett. Suttogva odaszólt az anyjának:

- Tüsszentenék, édesanyám!

- De bizony nem tüsszentesz! - válaszolta mérgesen tyúkanyó. - Meghallja az öreg macska, és belenéz a köcsögbe. Eltelt egy perc, kettő - hát a kiscsibe megint megszólalt suttogva:

- Igencsak tüsszentenék, édesanyám!

- Azt a mindenségét! Mondom, hogy nem tüsszentesz! - mordult rá az anyja. Eltelt négy perc, eltelt öt perc - de a kiscsibe egyre keservesebben sóhajtozott:

- Édesanyám, most már nagyon-nagyon tüsszentenék! Erre az édesanyja is elveszítette türelmét. És így szólt:

- Tüsszents hát, de halkan! A kiscsibe azonban akkorát tüsszentett, hogy a köcsög egyszeriben szétrepedt, s tyúkanyó meg a kiscsibe ott kuksoltak a sok cserép között.

Szerencséjükre az öreg macska azt hitte, hogy az ég dörög, és ijedtében elszaladt. Így aztán a tyúkanyó épségben-egészségben kitotyogott a konyhából, a kiscsibe meg nagy peckesen ott billegett a nyomában.