Mesetár

 A hajdani időkben, azt mondják, a macska meg az egér kenyeres pajtások voltak. Vidáman éldegéltek egy távoli szigeten. A macska apró madarakra vadászott, az egér meg diót, mogyorót, gesztenyét rágcsált. Nem láttak szükséget semmiben, éltek kedvükre. Hanem egy nap az egér azt mondta a macskának:

– Én meguntam ezt a szigetet. Jó lenne szárazföldre települni.

– De hogy úszunk át a tengeren? – kérdezte a macska.

– Azon ne főjön a fejed – felelte az egér. – Majd ladikot eszkábálunk.

Gyorsan oda is vonszolt az egérke egy jókora darab fát, mélyedést rágott a fába, épp akkorát, hogy ketten kényelmesen elférjenek benne. Bele is ültek, s nekivágtak a nagy tengeri útnak.

Útközben erősen meg éheztek, de elemózsiát bizony nem vittek magukkal. Összegömbölyödve ültek a ladikban, s aludni próbáltak, hogy éhségüket elverjék. A macska el is aludt hamarosan, de az egérnek nem szállt álom a szemére. Kínzó éhségében a ladikot kezdte rágcsálni. Addig rágta, addig, míg lyukat nem rágott rajta. A lyukon egykettőre beszivárgott a víz, nemsokára tele lett vele a ladik, és süllyedni kezdett. Ott evickélt a sós tengervízben a macska meg az egér. A macska nem szerette a vizet, nem is volt valami híres úszó, mérges volt nagyon a cimborájára, hogy ilyen bajba sodorta. Rárivallt az egérre:

– Hej, te! Felfallak!

– Várj vele, amíg szárazra vergődünk, mert ha felfalsz, jól lakol, és nem tudsz úszni – mondta az egérke. – Ráérsz a parton is felfalni.

Amikor nagy nehezen szárazra vergődtek, azt mondta a macska:

– De most aztán igazán felfallak!

– Várj, amíg megszáradok. Így vizesen nem vagyok jóízű.

Várt a jámbor macska türelmesen, nyalogatta a szája szélét. Az egérke meg nem sokat gondolkodott, meglátott a földben egy lyukat, kapta magát, belebújt. Mire a macska észbe kapott, már késő volt. Ment volna utána, de a kis lyukba éppen a fél lába fért bele.

– Várok, amíg előbújsz. Te csaló, te szélhámos – mérgelődött a macska.

– Akkor ítéletnapig elvárhatsz – kiáltott ki a lyukból az egér. – Mert én innen nem bújok ki soha.

A macska letelepedett a lyuk mellé, leste, mikor bukkan elő az egér, hanem annak eszébe sem volt. Nekiállt, ásta-túrta a földet, míg csak egy hosszú folyosót nem ásott magának. A folyosó túlsó végén feliramodott a földre és elillant.

Azóta alszik olyan ébren a macska. Ha behunyja is a szemét, minduntalan fölriad. Fülel, leskelődik: várja az egeret. Ha egérlyukat lát, órákig üldögél mellette. Az egérnek pedig esze ágában sincs kibújni, ha megszimatolja a lyuk mellett a macskát.