Mesetár

Hát így falukon-e vót egy nagyon-nagyon fösvény legény. Szép vót az a legény, csinos, csak jaj, nagyon-nagyon fösvény vót. Hát oszt akkor egyszer egy jánynak valahogy a fülibe jutott, hogy nagyon-nagyon fösvény ez a gyerek. Hát az apja má mondogatta a legénynek:

- Édes fiam, má neked meg köllene házasodnod, mer mán bizony te mán jól benne vagy az időbe.

-Jaj, édesapám. Nem akarok megházasodni, hát gondolja el, hát az a menyecske megeszi a vagyonunkot! Oszt akkor mi lesz nekünk'? Hát azt a menyecskét etetni köll! Megeszi mind a vagyonunkot!

- De hát mégis, fiam, mán benne vagy az időben, majd anyád, ha meghal, ki fog rád mosni meg főzni'?

Hát akkor jól van, hallgatott a gyerek, nagyon sajnálta, amit megeszik a menyecske. Csak nem akart megházasodni. Egy lánynak oszten a fülibe jutott; aszongya:

- Na megállj, majd én megleckéztetlek téged! - aszongya.

No, akkor azt csinálta, hogy mikor Péter ment kaszával arra, akkor kiállt a kapuba, hát elkezdi szedni magába a levegőt. Tátogatja a száját. A legény megszólítja:

- Te Maris, te micsinálsz, te mér tátogatod a szádat?

- Jaj, te, nem akarok hangosan mondani, de tudod-e, gyere ide közelebb, majd megmondom-e, tudod-e, hogy én levegővel élek. Nem akarom mondani senkinek, csak neked megmondom. Tudod. én reggel teleszedem magam levegővel, oszt akkor az mán nekem elég egész napra. Hónap reggel oszt újból teleszedem magam levegővel, oszt akkor újbúl élek tovább.

Hej, nagyon megtetszett a legénynek! Megy haza nagy örömvel.

-Édesapám, édesapám, megházasodok!

- Hogy, hogy gondoltad meg magad, fiam, hogy megházasodol?

-Jaj, a Maris levegővel él, az nem eszi meg a vagyonunkot!

Na jól van, akkor ők gyorsan összecsapták a lagzit, megvót a lagzi ugye, elmentek a Marist kéregetni. Férjhő adták, ottan megházasodott a legény. No oszt reggel kimegy ugye az ember végezni az állatokat, az a nagyon fösvény legény. Na, akkor ahogy otten eleteti az állatokat, Maris megtálalt. Megfőzte a kukoricabuktát, kiteszi az asztalra. De hát két tányért tett ki az asztalra. Meg egy köcsög aludttejet. Na, megy be az ember. Aszongya:

- Mi van, te asszony, hát mér kettőre tálaltál'?

- Hát idehallgassál, hát azé, mert nekem is köll.

- Hát mi a fene, hát aszondtad, hogy te levegővel élsz!

-Jaj, te ember, hogy mi történt, mi nem, az éccaka, a nászéccakán, de tudod-e te aztat, hogy te bennem valami nagy kárt tettél! Mert hiába kiálltam én reggel, szíttam a levegőt. tátogattam én a számat, de - aszongya - a levegőt beszíttam - kiment belőlem. Megint beszíttam, megint kiment belőlem. Hát idehallgassál, te valami defektet csáltál rajtam az éccaka! Most mán én nem köllök, má most nem áll meg bennem a levegő.

Na, belenyugodott a fösvény, hogy má most csak hadd egyen az asszony, ha mán ténleg ő vót a bűnös, hogy ő rontotta el.

Magyar Zoltán
A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó
Budapest - 2004