Mesetár

Volt egyszer ezen a széles világon egy ember meg egy asszony, gyerekük nem volt, csak úgy kettecskén éldegéltek ők a maguk szegénységében.

Volt ennek az embernek egy garasos, kupakos pipája. Egyszer hogy, hogy nem, a pipa leesik, összetörik. Az ember elkáromkodja magát, félrerúgja a cserepet, de az asszony titokban felveszi a pipakupakot, zsebre dugja, hátha még valamikor hasznát is veheti.

Egy reggel az ember kenyeret, szalonnát tesz a tarisznyájába, kimegy a rétre kaszálni. Kaszálgat ő úgy délig, az asszony meg ezalatt ebédet főzött otthon az urának. Ahogy ott tesz-vesz a kemence padkáján, egyszer csak felsóhajt:

- Én istenem, csak legalább egy akkora gyerekem volna, mint a pipakupak, aki az ételt kivinné!

Arra a pipakupak elkezd az asszony zsebében kiabálni:

- Édesanyám, édesanyám!

- Ki az? - kérdezi az asszony nagy ijedten.

- Én vagyok a Pipakupak gyerek! - Avval kiugrott a zsebéből, de csak akkurát olyan nagy volt, mint a pipakupak.

- No, ha kívánt édesanyám, hát itt vagyok. Majd elviszem én az ételt, csak kösse a hátamra a tarisznyát, az ételt meg adja a kezembe.

Az asszony úgy is tett, Pipakupak pedig elindult az étellel az apja után.

A szegény ember a nagy kaszálásban ugyan megehült, pedig a delet még el se harangozták a faluban, egyre csak azt nézegette, hogy jön-e már az asszony az étellel. Hogy senkit se látott, gondolta, van egy kis szalonnája, kenyere, megeszi ő azt ebédre.

Bement hát a kunyhóba. Ahogy belép, ott lát a földön egy fazék kolompérlevest meg egy tál túrós galuskát. Még azon mód szerint gőzölgött mind a kettő.

Szörnyen elcsodálkozik:

- Hát ezt ki hozta ide?

- Én hoztam, édesapám! - mondja Pipakupak a fazék mellől.

- Hát te ki vagy? - kérdi a szegény ember.

- Én a Pipakupak gyerek vagyok, aki a kigyelmed törött pipájából lett.

- No, ha az vagy, fiam, hát ülj ide mellém a földre, egyél te is.

- Nem vagyok én éhes, édesapám - mondja Pipakupak -, de hol a kaszája? Addig, amíg kigyelmed eszik, én majd kaszálok.

No jó, az öreg beleegyezett, Pipakupak meg elment kaszálni.

Kaszál... kaszál... füttyög a kasza a rétben nagyba, de a gyereket nem látja senki.

Arra megy egy úr a hintóján. Ahogy észreveszi, csak nézi, nézi, hogy mi az isten csudája lehet. Szól a kasza a rétbe, vágja a füvet: fütty... fütty! - de senki sincs mellette. Odaszól a kocsisának:

- Hé, kocsis, állj meg, hadd nézzem meg, van-e valaki abban a górékunyhóban!

A kocsis megáll, az úr bemegy a kunyhóba, hát ott eszik az öreg nagy vígan. Sodrotta befelé a túrós galuskát, már alig volt belőle itt-ott a tálban.

- Adjon isten, öreg.

- Adjon isten, uram!

- Hát mondja csak, öreg, kendé az a kasza, aki ott füttyög a réten magában?

- Az enyém, uram, de nincs az magában... A fiam kaszál vele.

- A fia? Nincs ott egy teremtett lélek se!

- Ej, dehogy nincs! Hé, fiam, Pipakupak, gyere csak ide!

Arra Pipakupak ott terem, az úr meg csak ámul-bámul arra a kis inci-finci gyerekre.

- Öreg, nem adná el nekem ezt a gyereket?

- Odaadom száz forintért.

No jó, megalkudtak, az úr kifizette az öregnek a száz forintot,

Pipakupak gyereket zsebre dugta, azzal hazahajtott.

Ahogy hazaérnek, hát az udvaron ott etetik a sok disznót, az úr meg odaáll, nézi. Hát ahogy nézi őket az úr, Pipakupak hogy, hogy nem, kiesett a zsebéből, az egyik hízó meg egybe bekapta a kukoricával együtt, lenyelte.

Keresi az úr a gyereket, merre-hova tűnhetett el? Kondás, béres tűvé teszik az udvart, de hiába! Egyszer csak meghallják, hogy Pipakupak az egyik nagy disznóból kiabál kifele:

- Itt vagyok, gazdám, itt vagyok!

Mit volt mit tenni, az úr egyből leölette a disznót, kettéhasították, a belét kivették, de hogy ím, a sok kutya ott volt körülötte, az egyik hamm, bekapta Pipakupakot, s elszaladt. Pipakupak most már a kutyából kiabált kifele:

- Itt vagyok, gazdám, itt vagyok!

Arra aztán a sok kondás, béres, mindenes mind a kutya után eredt, hogy majd elfogják, de a kutya ment árkon-bokron keresztül, mint akit puskából kilőttek.

Ahogy fut az erdőn keresztül, megtámadják a farkasok, széttépik. Az egyik farkas a kutya belével együtt bekapta Pipakupakot is.

Pipakupak most már a farkasból kiáltozott kifele:

- Itt vagyok, emberek, itt vagyok!

A sok kondás, béres, juhász most már a farkas után vetette magát. Kergették három nap, három éjjel szakadatlanul, annyira, hogy már a farkas is megsokallta, s azt mondja mérgében a gyereknek:

- Eredj már ki énbelőlem, mert maholnap éhen döglök miattad!

- Jól van, farkas koma - mondja neki Pipakupak -, elmegyek, csak vigyél haza.

Beleegyezett a farkas, hogyne egyezett volna. Arra Pipakupak kiugrott belőle, ráült a hátára, s hazamentek.

Odahaza Pipakupak nagy hangon bekiált a kapun:

- Édesapám, farkast hoztam!

Az apja, ahogy ezt meghallotta, fejszét kapott, kiugrott a pitvarajtón, a farkast agyonütötte, megnyúzta, s a bőrit jó pénzen eladta.

Pipakupak, az apja s az anyja ma is élnek, ha meg nem haltak.

szerk. Kovács Ágnes
Icinke-picinke - Móra Ferenc Könyvkiadó
Budapest - 1972