Mesetár

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ikerpár. Bátor, szép legények voltak, nem akadt párjuk a föld kerekén.

Éppen mikor a vásárró hazafelé jöttek a sűrű erdőn keresztű, úgy este kilenc óra felé, gyönyörű szép nevetést hallottak egy bokor mögű.

- Hallod, öcsém?

- Bijony hallom. Mintha lányok kacagnának.

Ebben a pillanatban két csodaszép lány lépett ki a bokorból, a ruhájuk színarany. Köszöntek.

- Szép jó estét, legények!

- Szép jó estét, kisasszonyok!

- Nem vagyunk mink kisasszonyok, hanem tündérek. Tík ikrek vagytok, mink is ikertestvérek vagyunk. Ha feleségül vennétek bennünket, tengernyi kincs urává lennétek. Szép gyermekeket szülnénk nektek, bátrakat, akarcsak tík vagytok.

- Házasodjunk meg! - mondta a nagyobb fiú az öccsének. - Én feleségül veszem a nagyobb tündért.

- Jól van -- mondta a kisebb - , én meg a fiatalabb tündért veszem el.

- Holnap reggel mingyár tartsuk meg a lakodalmat! - mondták a tündérlányok. - Menjetek most haza, éjfélkor meg várjatok ránk a templom kapujába! De jól vigyázzatok, addig semmit se egyetek, semmit ne igyatok, mer akkor jaj nektek, jaj nekünk!

- Úgy lesz, ahogy kívánjátok.

Az ikerfiúk elköszöntek és hazamentek.

Otthon egy falatot se ettek, egy korty italt nem ittak, hamar lefeküdtek.

Éccaka szép csendesen felkeltek, elindultak a templom felé.

- Siessünk, éppen csak annyi időnk van, hogy odaérjünk -mondta a nagyobb.

Útközbe áthaladtak egy sárga búzaföldön. A kisebbik fiú letépett egy kalászt, szétmorzsolta, rágcsálni kezdte.

Ahogy a templomhoz értek, a templomkapu tárva volt, az oltár feldíszítve, a gyertyák égtek. Ott várták őköt a tündérmenyasszonyok aranyruhába, kezükbe gyönyörű virágcsokorval. Fejükön menyasszonyi fátyol és koszorú.

A kisebb tündér szomorúan fordult a fiatalabb fiúho:

- Te megfeledkeztél arról, hogy sem enned, sem innod nem szabad az esküvőd előtt. Látod, milyen bajt okoztál, látod!

Ezzel a kisebb tündérlány eltűnt a völgyben, soha többet nem láthatta a vőlegénye.

Amikor a pap összeeskette a másik párt, a kisebbik fiú elbúcsúzott tőlek:

- Isten veletek, nagyon messzire megyek.

Az idősebb testvér meg boldogan hazavitte a szüleihez a feleségét. Este, mikor lefeküdni tértek volna, az új asszony így szólt:

- Ha kedves vagyok neked, akkor nagyon vigyázz, nehogy valaha is bolondnak szólítsá. Jaj nekünk, ha errő megfeledkezel!

- Nyugodt lehetsz, soha, de soha ki nem mondom ezt a szót. Hét éven át nagyon boldogan éltek, tengernyi kincsük volt és nagy kastélyuk. Hét szép gyermeket szült az asszony.

Egyszer az ember a vásárra ment. Nagyon szép idő volt, a búza már csaknem beért. Otthon a kastély asszonya az égboltra nézett.

- Munkára, szolgáim, munkára! Gyorsan arassátok le a búzát, mer mingyár esik az eső, felhőszakadás lesz, meg jégeső!

Még javában arattak, mikor a gazda hazagyött a vásárbó.

- Mit csinálnak itt az emberek, feleségem?

- Kedves uram, azt csinálják, amit parancsoltam nekik, aratják a búzát.

- Bolond vagy te, feleségem, hiszen még be sem ért! Az asszony abban a pillanatban eltűnt.

Még akkor este vihar pusztította az egész határt, jégeső verte el a termést.

A tündérasszony minden hajnalon visszagyött a kastélyba. Hét gyermekét sírva fésülgette az aranyfésűjével.

- Édes gyermekeim, soha meg ne mondjátok apátoknak, hogy minden éccaka itt vagyok nálatok, mer akkor jaj nekünk!

A hét gyermek egyszerre mondta:

- Soha, soha el nem árulónk, édes jó anyánk.

De az apjuk nem győzött csodálkozni, hogy olyan szépen meg vannak fésülve a gyermekei.

- Mondjátok meg nekem, ki fésült meg benneteket ilyen szépre, kisgyermekeim!

- Apánk, édesapánk, csak a szolgálólány fésült meg.

De az apa gyanút fogott.

Este úgy tett, mindha aludna, de éccaka elbújt a gyermekei szobájába. Egyszer csak megjelent a felesége, hogy könnyhullajtva megfésülje a gyermekeit. Az ember nem birta tartani magát, ahogy ezt látta, felkiáltott:

- Itt vagy, édes kedves feleségem? Gyere vissza hozzánk, gyere vissza!

Az asszony azt mondta:

- Nem lehet, mer megszegted az ígéreted, bolondnak neveztél. Az asszony eltűnt könnyes szemekkel, soha, soha nem látta többet se az ura, se a hét gyermeke.

Nagy Zoltán -Nagy Ilona
Az ikertündérek - Akadémia Kiadó
Budapest - 1990