Mesetár

No ez úgy vót. majd elmondom én neked. Hogy Medzsugorjéban jártunk, oszt elvittük mink ezt a keresztet Medzsugorjéba. A búcsús keresztet. Addig nem vót úgy a becsülete annak a keresztnek. Szóval még nem jártunk így külföldekre, nem vettük észre az Istennek a nagy csodáját, nem láttunk csodát addig, hát hittünk, de nem tökéletesen. A sekrestyébe vót az csak betéve egy sarokba. Oszt amikor kívül a templomon körül lement a körmenet, akkor kivitték, oszt akkor utána újbúl betették a szekrény sarokba.

Oszt akkor utána elmentünk búcsúra Hont-Csitárba. Mikor Hont-Csitárbúl hazagyüttünk mán én akkor én azt a keresztet nagyon értékeltem, meg hallottam egy prédikációt. Azt prédikálta ja pap, hogy mikor az úrjézust az oltáriszentségbe addig az angyalok imádják mindaddig, míg valaki be nem megy a templomba. De mikor egyik is belép a templomba. akkor az angyalok átadják annak, és az embernek költ imádni az Úrjézust. Hallottam én eztet.

Akkor mikor én viszem be. viszem én a keresztet - Hont-Csitárbúl gyüttem haza -, énnekem olyan gondolatom gyütt: „Istenem, ezt a keresztet én valahova leteszem a templomba! Én ezt nem teszem oda, ahol söprű van a sarokba." Ez így történt, ahogy ez a gondolat van. Én, mondom, nem tudtam hova betenni, hanem ahogy mutattam is a Jézus Szíve-oltárt, ott balra-e, így odatámasztottam az oltárnak.

Hát ugye Medzsugorjéban mán az isteni illatot, a Szűzanyát má aztat éreztünk ott illatot, Medzsugorjéba. Előtte nem is éreztünk ilyet. Medzsugorjéba otten éreztünk. Na, akkor megyek én egy vasárnap reggel a templomba. „Istenem, mondom, megijedtem. Jaj, Istenem, mondom, senki nincs a templomba, mondom, az angyalok má most nem imádják az úrjézust, mondom, most má egyedül vagyok!" Olyan gondolatom támadt: „elmegyek, megcsókolom a Jézuskát". Megyek a Jézuskát csókolni: illat. megcsap az illat. Úgy meglepődtem, nagyon megijedtem. Megyek be, az atyának mondom:

-Atya, gyüjjön csak ki! Most nem tudom, én képzelődök-e, maga érzi-e az illatot?

- Érzem. Érzem, Teréz! - olyan öreg pap vót. - Érzem, érzem.

Hát ez így ment nem is tudom, meddig. Több éven keresztül. A sebek helyei illatoztak. És akkor én is a töviskoronát, a másik kezit is, lábát is, és az oldalseb, a szívtől, amit lándzsával átdöftek, az illatozott. És az mindig, de csak egy levegővétel. Mikor hajoltál oda megcsókolni, akkor megcsapott, utána hiába szaglásztál, többet nem. Egy levegővételre, egy pillanatra érezted - de ez éveken keresztül. Olyan egy erős illat vót, hogy! De az csak mint egy szemvillanás.

Magyar Zoltán
A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó
Budapest - 2004