Mesetár

Élt egy szegény ember a három fiával. Nagyon szerette vóna őköt mesterségre adnyi, hát kivitte őköt az erdőre, hogy próbát tegyen velek.

Odavezetyi a nagyobb fiát egy szép sudár fáho.

- No, édes fiam, te ebbő a fábó mit készítené?

- Édesapám, ha énrám bíznák, asztalt, lócát, egyet s mást.

- Hój, édes fiam, tebelőled asztalos lesz.

Odavezetyi a másik fiát is egy fáho.

- No, édes fiam, ebbő a fábó mit tudná csinányi?

- Édesapám, én ebbő kocsirudat, kocsiódalt, egyet s mást.

- Jó van, fiam, te bognár leszel.

Odavezetyi a legkisebb fiát is egy fáho.

- Gyere fia, Gazsi, te ebbő a fábó mit csinálná?

Nézegetyi, nézegetyi.

- Hallja-e, édesapám, kétágú ez a fa. Ebbő? Akasztófát. Az egyik ága megbirná kendet, a másik engem.

- No, te akasztófán végzed, fiam, nemhíába, hogy gyerekkorod óta nagy tolvaj, zsivány vagy.

Otthon kidoboltatta az ember, hogy van őneki egy Gazsi fia, aki olyan lopós, hogy amit a szemi meglát, a kezi ott nem hagyja, mindenki óvakodjon tőle.

A király meg éppen a tornácon ült, hallotta, hogy mit dobolnak. Kíváncsi lett a Gazsi gyerekre, kűdött érte, hogy vigyék elejbe. Mentek is Gazsié.

Ment.

- Te vagy az a híres tolvaj?

- Én vónék, felséges királyom.

- Ide figyelj, van nekem egy szép szürke lovam. Ha el nem lopod tőlem éccaka, valóba az akasztófán végzed.

- Majd megpróbálom.

A király lement az istállóba.

A lova mellé rendelt tizenkét jó erős, ügyes katonát, hogy nagyon őrizzék, nehogy a Gazsi ellopja. Egyik üljön a hátára, fogja a gyeplőt. A négy fogja a négy lábát, egy a farkát, egy a kötőfékit, öten meg álljonak őrt. Így elsorolgatta a király mindet.

- Jó lesz, úgy lesz, felséges királyunk, nem engedjük mink ide azt a zsiványt.

El is gyött az este. Igen ám, de Gazsi meg felőtözködött egy vén öreg parasztasszonynak. Kosarat vett a karjára, bele meg jó erős szilvapájinkát, dohányt, bokszot, mindent. Így útnak indolt. Úgy mérte az időt, hogy jó estére érjen a királyi palotáho. Oda is ért.

- Édes vitéz urak, adjonak szállást éccakára a szegény öregasszonynak!

- Nem lehet, szülém, mink most másba settenkedőnk. Várjuk a mestertolvajt, Gazsit.

- Édes gyermekem, öreg vagyok, az álom is úgy kerülget, hagy húzzam meg magam valahol!

Az egyik katona megszánta:

- Adjónk má szállást az öreg szülének, majd itt a vacokba ellesz.

- Jaj, adjatok, édes lelkem, adjatok!

Ahogy lepakolt, mondja oszt:

- Édes vitéz urak, vegyenek tőlem egy jó kis szilvapájinkát, dohányt, bokszot, szappant, miegymást!

Vettek vóna is, de még nem kapták meg a zsoldot. A szilvapájinkát különösen megáhították. Igen ám, de úgy rendezte Gazsi, hogy a jó szilvapájinkába nagyon sok altatót tett. Hát úgy csinált, mint aki nagyon alszik.

Azt mondja az egyik katona:

- Halljátok-e, alszik a szüle, lopjuk meg a pálinkáját!

- Lopjuk!

Jó meghúzták a szilvapájinkát mindnyájan. El is érte hamar az álom mindet, eldőltek, mint a zsák.

Gazsi meg mikor látta fél szemvel, hogy alszonak, felpattant. Aki a ló farkát fogta, annak odagyugott a kezibe egy csomó kócot. Aki a négy lábát, annak meg négy karót. Aki a kötőféket, annak meg egy madzagot. Aki a hátán ült, azt meg ráültette a gerendára. A strázsákat meg hagyta aludni.eldőlve. Õ meg felugrott a király lovára, utyikaj, vágtatott vele egészen a király palotájaig. Bekiáltott:

- Király uram, itt a szürke lova!

Hű, ette a méreg a királyt.

- Ez valóságba akasztófára való tolvaj - gondolta. Hangosan meg ezt mondta:

- No, jó van. Ide figyelj, Gazsi, ha még egyet meg nem teszel nekem, valóba karóba húzatom a fejed! EI kell lopnod a rác papot, a harangozót meg a kántort egyszerre, és idehozod őköt hónap reggelre. Különben úgy vedd - király vagyok, megtehetem - , hogy felakasztatlak.

- Megpróbálom, felséges királyom.

Hazament Gazsi. Összevarrt vagy három zsákot. Mikor jó esteledett, ki a temetőbe, ki a templomho. A templom alatt ásott egy nagy güdröt, bebújt oda. Mikor a harangozó a toronyba ment harangoznyi, belopakodott a templomba.

Má jó éccaka vót, mikor kivilágította a templomot, hozzáfogott harangoznyi, utána meg orgonált. Nagyon énekelte, hogy

Min - gyár el - vész a vi - lág.

A harangozó vette észre elsőnek. Szaladt mondanyi a kántornak, hogy világ van a templomba meg szózat. Szaladtak a papho.

- Gyöjjön, tisztelendő úr, nagy világosság van a templomba meg nagy szózat!

- Menjetek mind a hárman.

Gazsi még akkor is folytatta a szózatot.

Min - gyár el - vész a vi - lág.

Majd odament a küszöghö a zsákot tartanyi, de még ott is énekelt:

A - ki me - ne - kül - nyi a - kar, búj - jon át a kü-szög a - latt,

A-ki a meny-nyek or-szá-gá-ba a-kar jut - nyi.

Azt mondja a rác pap:

- Vigyé minket a mennyországba!

- Ki vagy?

- Én vagyok a rác pap.

- Bújj be!

A kántor is:

- Uram, vigyél engem is!

- Ki vagy?

- A kántor.

- Bújj be!

Harmagyiknak meg a harangozó:

- Uram, engem se hagyjá itt!

- Ki vagy?

- A harangozó.

- Bújj be te is!

Bebújtak a zsákba. Gazsi összekötötte a zsák száját. A templom sarkáná meg el vót neki készítve egy ló. Hozzákötte a lóho a kötelet, úgy vontatta a zsákba a papot, a kántort meg a harangozót. Jelentyi a királynak, hogy:

- Itt van a rác pap, a harangozó meg a kántor, akiket kívánt a felséges király.

- Hőj - a király azt mondja magába - , ezt nem lehet életbe hagynyi, ez szörnyű nagy mestertolvaj.

Gondolkozik a király, majd azt mondja:

- Hallod-e, Gazsi, ha még egy harmagyik kívánságomat nem teljesíted, valóba felakasztatlak.

- Mondja, felséges királyom!

- Ide figyelj, ha a feleségemnek a kisujjáró a gyűrűt el nem hozod reggel nekem, hát úgy vedd, hogy fel vagy akasztva.

- Megpróbálom.

Megyen Gazsi haza. Otthon feltett egy fazékba babot, jó öregre megfőzte, összekavarta. Míg a bab főtt, aggyig varrt jó sűrű vászonbó tarisznyát, oszt beleöntötte a babot. Jó este meg elólálkodott a királynak az ablaka alá. Kileste, hogy hol alszik a király meg a királyné. Hát egy nagy gyönyörű hófehér selyemágyba aludtak. No, beugrott az ablakon, bebújt az ágy alá. Felhajlott óvatosan, a tarisznyábó a babot - a király feküdt a szélin - az alá öntötte.

A király ahogy mozgalógyik, azt mondja:

- Jaj, édes feleségem, becsináltam!

- Jaj, drágám, menj a fürdőszobába, fürödj meg!

Míg elment a király a fürdőszobába, Gazsi óvatosan kibújt az ágy aló. Azt mondja:

- Szívem szép szerelmi, add ide a gyűrőt, el ne vigye az a gonosz Gazsi!

Odaadta neki a királyné. Gazsi meg óvatosan kilopakodott, míg a király a fürdőszobába vót.

Majdcsak gyön a király. Azt mondja:

- Szívem szép szerelmi, megvan-e még a gyűrőd?

- Ugyan, kedvesem, most kérted el, azt mondtad, hogy el ne lopja a Gazsi.

- Nohát, akkor annak adtad, édes feleségem.

Elgyött a reggel.

- Felséges királyom, itt a gyűrű.

- Jó van, Gazsi. Õrizetbe veszlek, nem élhetsz tovább a fődön, mer tetőled mesterebb tolvaj a világon nincs.

Megkötöztette a kezit-lábát, oszt szólt a kocsisának meg két marcona embernek, hogy veszejtsék el. Begyugták egy nagy zsákba, fel a kocsira. Bekötték a zsák száját.

Ahogy viszik végig a városon, ott vót egy kocsma, danoltak, mulattak benne. Azt mondja a kocsis:

- Halljátok-e, nem lépőnk be egy pohár borra?

- Lépjőnk!

Míg bementek bort innya, Gazsi elkezdte a zsákba:

- Jaj, nem akarok király lennyi, nem akarok Spanyolország királya lennyi!

Egy juhász meg ára hajtotta a nyáját, má nagyon unta a juhászságot. Hallja, odamegy.

- Mi baj, barátom?

- Királynak akarnak vinnyi.

- Hű, hallja-e, én meg nagyon szeretnék király lennyi.

- Akkor cseréljőnk! Ódja ki gyorsan a zsákot, én kibújok, maga meg be, oszt bekötöm.

Úgy is lett, bebújt a juhász, bekötte Gazsi. Gazsi szabad lett, a juhász subáját magára terítette, a nagy botval a juhak mögé állott.

Gyön ki a kocsmábó a kocsis meg a két marcona ember. Megcsapdossák a lovakot, viszik a juhászt a város szélire. Ott vót egy szörnyű nagy-nagy mocsolya, nagyon mély mocsolya. Leveszi a zsákot a két marcona ember, hórukk, besújtották a nagy mocsolyába. Mennek visszafelé, hát meglátták Gazsit.

- Te hogy kerülté ide? Honnan vannak a birkáid?

- Jó helyre hajítottak magok engem, jó helyre. Csak az a baj, hogy nem köttek egy nagy követ a nyakamba, mer ha alabb menek, aranyszőrű birkákot hajtok fel.

- Jój, hallod-e jó ember, segíts rajtónk, ha má mink is megsegítettünk téged. Neked adjuk a lovat, kocsit, csak gyere a mocsolyáho. Kössé követ a nyakunkra, hagy hajthassunk aranyszőrű bárányokot.

Ment Gazsi boldogan. Mind a háromnak a nyakára kötött egy jó nagy követ, betaszigálta őköt a nagy mocsolyába, hogy még a mai napig is ott vannak.

Gazsi boldogan él azóta is, a király meg azt hiszi, hogy elpusztult.

Nagy Zoltán -Nagy Ilona
Az ikertündérek - Akadémia Kiadó
Budapest - 1990