Mesetár

Élt egyszer két testvér, az egyiket Igazságnak, a másikot Hamisságnak híták.

Ahogy meghalt az anyjok, apjok, nem rnaradt egyebik, csak egy rozoga rossz házikójok. Az ablakja betörve, az ajtaja kifordulva. Abba a házikóba meg nem vót egyeb egy szúszékné, annak az aljába meg egy keveske liszt. Azt mondja Igazság a Hamisságnak:

- Édes testvérkém, süssük meg ezt a cseppecske lisztet bogácsának, oszt menjünk világgá, úgyse tudónk mit kezdenyi itthon, ránk szakad ez a rossz ház.

- Hát süssük, oszt vegyük a pútyerkánkot, hátha valahol szerencsénk lesz! - egyezett bele Hamisság.

Megsűtték a kis maradék lísztet, de olyan keves vót az, hogy csak hat bogácsa lett belőle. Megosztozkodtak rajta becsületesen: három ide, három oda. Avval becsavargatták egy kis vászontarisznyába, a kebelikbe tették, úgy indultak országnak-világnak.

Mikor má egy jó kiadós utat megtettek, rájok gyött az éhség. Azt mondja Hamisság:

- Hallod-e, Igazság, együk meg azt a kís bogácsát, mer szédülök az éhségtő.

- Jó van, együnk egyet-egyet, ki-ki a magaét.

- Nem úgy van az, hallod-e! Megesszük most az ettédet mind a hármat, majd osztan ha megéhezönk, legközelebb az enyímet a hármat.

- Jó van, testvérem, legyen úgy, ahogy gondolod!

Beleegyezett szegény Igazság abba, amit a bátyja mondott, megették a bogácsáját, avval továbbmentek.

Mentek, nagyon messze. Szegény Igazság má csak botladozott, ténfergett az úton nagy éhségibe, de mégse mert szólnyi a bátyjának. Várta, várta, hogy megszólaljon a testvéri, megkinálja a bogácsábó. Híába várta, hát megszólalt ő maga:

- Hallod-e, Hamisság, együk meg a bogácsádot, mer nagyon éhen vagyok!

- Nem bánom, de csak akkor adok az enyímbő, ha kiszúrhatom a fél szemedet.

Szegény Igazság annyira elcsigázódott éhségibe, hogy beleegyezett. A gonosz Hamisság meg kinyitta a bicskáját, kiszúrta Igazságnak az egyik szemit, csak úgy adott neki egy bogácsát.

Mentek, mendegéltek tovább az úton, hát megint nagyon megéhezett Igazság.

- Hallod-e, Hamisság testvérem, adjá még egy bogácsát, mer igen-igen éhes vagyok!

- Adok, ha ki hagyod szúrnyi a másik fél szemed is.

Mit vót mit tennyi, Igazság hagyta kiszúrnyi a másik szemit is, csak úgy kapott bogácsát a gonosz testvéritő. Ahogy megette, ríva fakadt:

- Hallod-e, Hamisság, minek most má nekem az életem, mikor semmit se látok a világbó. Vezess engem a városba olyan helyre, ahol kódulhatok, ahol megkönyörülnek rajtam, ahol adnak egy kis ennyivalót.

- Jó, odavezetlek.

Hamisságnak persze eszibe se vót, hogy a városba vigye a testvérit. El akarta veszejtenyi valami elhagyott helyen. Megfogta a kezit, vitte egy nagy hegyre, az akasztófa tövibe. Ahogy odaértek, letette.

- No, megérkeztünk. Te csak üljé nyugodtan, ére járnak nagyon sokan, ez lesz a jó hely a kódulásra.

A gonosz Hamisság magára hagyta a testvérit, ő meg odébbállt, útra kerekedett.

Szegény Igazság egy darabig üldögélt magába. Keservesen szenvedett a szemitő, meg éhes is vót. Éccaka vót má, mikor elbóbiskolt, elaludt. Egyszerre csak lódobogásra riadt fel. Ketten gyöttek, egészen a közelibe állottak meg. Aszongya az egyik a másiknak:

- Hallod-e cimborám, furcsa helyre értünk most. Ha most hiányozna a kezed, a lábad vagy a szemed, az akasztófa alatt meghemperegné a friss harmatba, mingyár rendbe gyönné, kinyőne a kezed, a lábad, visszatérne a látásod. No, de neked semmi se hibádzik.

- Nem is azér gyöttünk - mondta a másik - , itt van ez a nagy kő, alatta a sok kincs, az lesz a mi orvosságunk, megélünk belőle holtunk napjáig. Hozzunk hónap egy csákányt, lássunk munkához!

Avval eltávolodott a lódobogás. Igazság meg nem várakozott, gyorsan meghempergett a harmatos fűbe, hát Uram Teremtőm, mingyár kinyőtt a szemi. Meglátta a követ. Minden erejibő ráncigálnyi kezdte, hát engedett. Mikor elmozdította, csillogott-villogott a sok aranypénz, a drága ékszer. Megrakta mind a két zsebit, úgy indult a város felé.

A városba ruhát vett magának, cipőt. Utána betért egy vendéglőbe, annyit evett a legfinomabb ételekbő, amennyi belefért. Egyeb dolga nem maradt, komótosan sétálgatott az utcákon.

Egyszerre csak szembegyött vele a testvéri éhesen, piszkosan.

- Igazság, drága testvérem, te vagy az?

- Bijony én. Jó helyre vezetté te engem. Látod, hogy meggazdagodtam?

- Mondjad, hogy gazdagodtál meg, hogy történt!

- Jó helyre vezettél te engem, mikor kiszúrtad a szemem. Hogy könyörögtem, hogy a városba vezess, de annál sokkalta jobb helyre vezetté, egy akasztófa alá. Éccaka két ember gyött. Arró beszéltek, hogy aki abba a harmatba meghemperegyik, akarmilyen hibája van, megint ép lesz. Osztán életyi utólsó napjaig gazdag lehet, ha a kő alatt elgyugott kincsbő megpakol.

- Hőj, testvérem, gyorsan szúrd ki a szemem, vezess az akasztófa alá, ahogy én vezettelek, legyünk egyfurmán gazdagok!

Szegény Igazság sehogy se akarta megcsonkítanyi a testvérit, de az annyira könyörgött, annyira rimánkodott, hogy mit vót mit tennyi, kiszúrta mind a két szemit. Kivezette az akasztófáho, letette a tövibe, magára hagyta.

Ahogy éccaka lett, közeledett a lódobogás, a két ember megállt a közelbe. Azt mondja az egyik:

- Hallod-e, a múlt éccaka kifigyelhettek bennőnket, megdézsmálták a kincsőnköt. Nézzünk körül, nem bujkál-e most is valaki errefelé!

Ahogy meresztgették a szemiket a sötétbe, meglátták Hamisságot, aki éppen a harmatba hempergett. Több se kellett nekik, megugrasztották a két lovat, széttaposták Hamisságot.

Sok év múlva porrá vált Hamisság. Gyött egy nagy szél, szanaszét vitte a porát a világba. Azér van hamisság azóta is a világon, mer a porábó mindenfelé jutott.

Nagy Zoltán -Nagy Ilona
Az ikertündérek - Akadémia Kiadó
Budapest - 1990