Mesetár

 Meredek sziklahegyen áll Ljetava vára, melyet még Nagy Lajos király építtetett. Az első

gazdája Bebek volt, annak a Bebeknek az ivadéka, aki hét hegyen hét várat épített hét juhakol

helyett, amint azt én már elmondottam nektek. Kézről kézre ment Ljetava vára, sok

dicsőséges, sok szomorú történetnek volt a tanúja. Most puszta, elhagyatott, szomorúan néz le

a szép Vág völgyére. Ha a kövek megszólalhatnának, a tatárjárás idejéből mondhatnák a

legszomorúbb történetet. Az után a szerencsétlen sajói ütközet után szerteszét barangoltak a

tatárok az egész országban. Elvetődtek a Vág völgyére is, s amerre mentek: öltek, raboltak,

égettek. Futott, aki futhatott, menekült rengeteg erdőkbe, meghúzódott az erdők sűrűjében,

sziklák barlangjaiban. A szegény ljetavai népet meglepték a tatárok, már a várba sem

menekülhettek, öreg papjukkal a templomban húzódtak meg. Bezárták az ajtót, s imádkozva

várták a tatárokat. Hiszen nem kellett sokáig várni: jöttek a tatárok szörnyű ordítással.

Döngették az ajtót nehéz szerszámokkal, s ím, az ajtó recsegett, ropogott, de állotta a

döngetést, nem nyílt meg a tatárok előtt.

- Nyissátok ki! - kiáltottak be a tatárok.

- Nem nyitjuk - szólt ki az öreg pap -, míg meg nem fogadjátok, hogy híveimnek nem lészen

bántódása.

- Nem lesz, nem! - biztatták a tatárok. - Csak jertek ki bátran. Kinyitotta az öreg pap az ajtót,

kilépett bátran, utána a hívei. Csak éppen erre vártak a tatárok. Azt mondta a vezérük a

papnak:

- Megkegyelmezünk nektek mindnyájatoknak, ha áttértek a mi hitünkre. Felelt a pap:

- Öljetek meg, de hitemet el nem hagyom. Hát ti, híveim?

- Mi sem, mi sem! - kiáltották a hívek egy szívvel, lélekkel. Közrefogták most a tatárok a

népet, felhajtották a hegy tetejére, vertek a hegy aljába hegyes karókat, s úgy dobálták le a

mélységbe öreget, ifjat. Kérdezték sorban valamennyitől:

- Térsz-e a pogány hitre?

- Nem!

- Térsz-e a pogány hitre?

- Nem!

Minden kérdésre "nem" volt a felelet. Ezalatt az öreg pap égre emelte szemét, s imádkozott.

Utolsónak hagyták őt.

- No, te Isten szolgája - mondotta csúfondárosan a tatárok vezére -, most mutassa meg az Isten

az ő hatalmát. Meglátom, volt-e az imádságodnak foganatja. S ím, halljátok, mi történt.

Ledobták az öreg papot is, de nem esett le a mélységbe, hanem hirtelen eltűnt a szemük elől,

aztán egyszerre csak látják, hogy ott csüng az öreg pap a mélység fölött, fölakadván egy

bokorban. Nem akadt a tatárok közt bátor, aki leereszkedjék, s letaszítsa onnét. Mikor aztán

elvonultak a tatárok, megszabadították az öreg papot életben maradott hívei. A ljetavai

templomban van egy régi oltárkép, ez a kép azt ábrázolja, amint a tatárok a mélységbe akarják

dobni az öreg papot. Aki arra jár, nézze meg.