Mesetár

 Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király és egy királyné, s azoknak volt egy gyönyörű leányuk. Kihirdette a király az országban, hogy jöjjenek bárók, grófok, hercegek, akik meg akarják kérni a királykisasszonyt, hadd válasszon belőlük.

Kiültették a leányt az erkélyre, gyűltek is a kérők körbe rettentő sokan, bárók, hercegek, grófok, válogatott szolgalegények. S mikor erőst-erőst sokan összegyűltek, csak egy hatalmas porfelhő kerekedett, egy sárkány lecsapott, s a királykisasszonyt elrabolta.

Hej, istenem, sírt a király, sírt a királyné, hullott a könnyük, mint a záporeső. Kihirdette a király országszerte, hogy aki vissza tudja hozni a leányát, annak adja feleségül, s hozzá a fele királyságát. De aki elindul, s nem tudja megszerezni, visszahozni, az a szeme elé ne kerüljön, mert lefejezteti.

El is mentek sokan, próbálkoztak, de vagy nem mertek visszajönni, nehogy a király fejüket vétesse, vagy ha visszajöttek, azokat a király le is fejeztette. Így aztán már nem is igen akadt, aki vállalkozott volna arra, hogy a királykisasszony keresésére induljon.

Volt a város végén egy kicsi házacska, abban a házban lakott egy szegény ember a feleségével s a két fiával. Az a szegény ember bádogos volt. Járt háztól házra, s fazekakat foltozott, üstöket reparált. Nem vett el érte pénzt, hanem a felesége utána elment egy tarisnyával, s összekoldulgatta annak az árát, amit az ura dolgozott.

Egyszer elment az asszony azokhoz a házakhoz, ahol a férje edényeket foltozott. Egyik helyen krumplit adtak, a másikon egy kicsi málélisztet, a harmadik háznál szalonnát, a negyediknél búzalisztet kapott, úgyhogy a tarisnyája jól megtelt. Mikor hazafelé tartott, hát egy jó nagy, gazdag, kövér asszony ment a kútra vízért. Nem állhatta meg szó nélkül, hogy oda ne szóljon ennek a szegény asszonynak:

- Jobb volna, ha ahelyett, hogy koldulnál, elküldenéd a fiadat, hogy megkeresse a királykisasszonyt.

Megütötte a fülét ez a beszéd a szegény asszonynak.

Hazament, lerakodott, s azt mondja a nagyobbik fiának:

- Hallod-e, édes fiam, mit beszélnek? Jobb volna, ha elmennél megkeresni a királykisasszonyt, ahelyett hogy itthon ülsz!

- Jól van, édesanyám - egyezett bele a legény -, hamar süssön nekem egy cipót, s tarisnyáljon fel, mert én egy percig sem várok, megkeresem az elrabolt királykisasszonyt.

Sütött az anyja mindjárt egy nagy cipót, feltarisnyálta a fiát, s az elindult hetedhét ország ellen. Egyszer, ahogy megy erdőkön-mezőkön keresztül, erősen megéhezett, leült egy fa alá, elővette a cipót, s nekifogott, eszegetni. Hát, ahogy eszik, sok-sok hangya odagyűlt, s közülük egy, a hangyáknak a királya így szólt a legényhez:

- Hallod-e, te legény, adjál legalább egy morzsát nekünk, mert nézd csak, hogy legyengültünk. Az éjjel a hangyabolyunkat megtámadta a vereshangyakirály a katonáival. Összeverekedtünk, sok a sebesültünk, s nincsen mit együnk.

De ahelyett, hogy a legény adott volna vagy egy morzsát a hangyáknak, inkább még rájuk taposott.

- Még mit nem! - mérgelődött. - Az én anyám úgy koldulgatta össze ennek a lisztjét, s én adjam oda nektek?

Dehogy adom!

A hangyák elmentek nagy búsan. A legény felkelt s továbbindult.

Hát, ahogy megy, egyszer látja, hogy egy nagy kerek tóból tizenkét hattyú nyújtogatja a nyakát feléje.

Azt mondja a legidősebb hattyú:

- Te legény, adjál nekünk vagy egy falatot, mert ebben a tóban se béka, se hal nincsen, itt pusztulunk éhen!

- Nem adok én nektek! - Hanem felvett egy követ, s inkább jól meghajigálta őket.

Ballagott tovább. Hát, ahogy megy, megint megéhezett, letelepedett egy fa alá, hogy egyék. Hát, ahogy falatozik, odagyűltek a méhecskék, s elkezdenek a feje körül rajzani, hogy adjon nekik vagy egy falatot, de nemhogy adott volna, inkább fogta a sapkáját, s jól elverte őket.

Megy tovább. Mendegél három éjjel, három nap, egyszer egy hatalmas várnak a tövébe ért.

Néz felfele, de ajtót nem látott rajta, se lépcsőt, csak egy ablakot.

 Elkezdett kiabálni:

- Haló, haló! Itt van-e az elrabolt királykisasszony? Meg akarom szabadítani.

Egyszer az ablakon kihajol egy erőst töpörödött hátú, öreg asszonyka.

- Jól van - bólogatott -, megszabadíthatod, csak előbb abból a búzából a konkolyt válaszd ki!

- S hamar egy nagy szalmatál búzát az ablakon kiloccsantott a földre, s egy zsákot utána hajított.

Elkezdi a legény válogatni a búzát, válogatja. De bizony ott válogathatta reggeltől estig. A zsák lyukas volt, amit felül beletett, alul kiesett, egy szem se maradt a zsákban. Szedte másnap is. Egyszer az öregasszony lekiált:

- Na, te legény, kész vagy-e?

- Dehogy vagyok!

- Látom már, hogy nem te váltod meg a kicsi királykisasszonyt a sárkány körmei közül. Itt van ez a karika kulcs – s egyet lódított az öregasszony, és belehajította a kulcsokat abba a tóba, amelyikben a hattyúk úszkáltak. - Hozd fel!

Odamegy a legény a tóhoz. Hogy tudjon abba belemenni?

- Inkább vesszen oda - legyintett -, de én bele nem megyek azokért a kulcsokért. - Ott is hagyta.

Odamegy az ablak alá, felkiabál az öregasszonynak, hogy ő nem ér rá a kulcsokat keresni, mert ő azért jött, hogy a királykisasszonyt megszabadítsa.

- Na, csak gyere fel ezen a lépcsőn! - Az öregasszony lenyújtott egy nagy-nagy, hosszú törülközőt, s abból egy szép lépcső lett egészen az ablakig. Egy ajtó kinyílott, s a legény belépett.

Azt mondja az öregasszony:

- Itt ül a királykisasszony harmadmagával ezen a padon, letakarva. Válaszd ki a három közül, hogy melyik a kicsi királykisasszony!

A legény csak úgy vaktában reámutatott az egyikre, de bizony elég baja lett neki, mert a terítő alatt egy sárkány ült.

A legényt megragadta, a föld kétfelé nyílott, s a legény úgy eltűnt, mintha ott se lett volna.

Várták otthon, várták. De hiába várták, nem jött haza. Egyszer azt mondja a szegény embernek a kisebbik fia:

- Elmegyek én, megkeresem a bátyámat, és megváltom a kicsi királykisasszonyt. Kiszabadítom a sárkány körmei közül.

Eleget mondta az apja s az anyja:

- Ne menj el, édes fiam, elég, ha a bátyád odamaradt. Itt hagysz minket öregségünkre? Öregedem ki a mesterségből, a drótozásból, foltozásból, legalább te maradj itt nekünk!

De mondhatták a kisebbik legénynek! Akár mondták s akár nem. Feltarisnyálta őt is az édesanyja, egy szép fehér cipót sütött neki. Beletette a tarisnyájába, s elindult. Ő is addig ment, ameddig a bátyja, elért ahhoz a nagy fához, ahol a bátyja leült volt enni. Leül hát ő is. Jönnek a hangyák nagy csapatban.

Azt mondja a hangyák vezére, a nagy, hosszú hangya:

- Te legény, szánj meg minket, adj nekünk egy falat ennivalót, mert már három napja egy falást se ettünk!

- Adok én szívesen! - azt mondja a legény. Hamar letört a cipóból egy darabot. - Itt van, ne, egyetek!

Még el is tördelte sokfelé, hogy a hangyák tudjanak reá mászni, és jóllakjanak. Haptákba vágja magát a hangyakirály a legény előtt.

- Amikor szükséged van reánk, csak gondolj ránk, s mi ott leszünk.

Megköszönte a legény, s ment tovább. Mikor odaért a tóhoz, most is ott úszkálták a hattyúk, s nyújtogatták a nyakukat. A legény kivette a tarisnyából a cipóját, egy jó darabot letört belőle, s belemorzsálta a vízbe.

 A hattyúk elkapkodták, s csak integettek a fejükkel, hogy a legénynek, ha valamire szüksége lesz, csak gondoljon rájuk.

Megy a legény tovább. Három éjjel, három nap. Megint erősen megéhezett. Leült egy fa alá, elővette a maradék cipóját, s kezdte eszegetni. Hát, ahogy eszegeti, csak meglepték a feje felett a méhek. Zümmögtek, rajzottak. Azt mondja a legény nekik:

- Nektek is ennivaló kellene, ugye? - Intett a méhek királynője, hogy éhesek ők is. A maradékot, még a morzsát is odaszórta a tenyerébe, kirázta nekik. A méhek azt mondják:

- Ha valamire szükséged van, csak gondolj reánk, mi abban a szent helyben ott leszünk!

A legényment tovább. Ő is elért oda, ahol az a hatalmas nagy vár állott. Megy kereken, nézi itt is, nézi ott is, de sehol se lépcső, se ajtó. Hát hogy tudjon oda felmenni? Elkezdett kiabálni fölfele:

- Hahó, hahó!

Egyszer látja, hogy egy ablak megnyílik s egy töpörödött, öreg asszonyka kinézett rajta.

- Mit keresel itt, édes fiam?

- Jaj, nénikém, nem tud-e róla, nem hallotta-e hírét, merre van az elrabolt királykisasszony?

- Jó helyt jársz, édes fiam, mert itt van, csak meg kell váltanod.

- Hát mit tegyek, hogy megtaláljam?

Az öregasszony abban a helyben egy szalmatál búzát neki is leöntött a földre, s kihajított egy zsákot az ablakon.

- Ebbe a zsákba a búzát szedd bele, de a konkoly nélkül, csak a tiszta búzát. A többit majd meglátjuk.

A legény elkezdi szedegetni a búzát. Hát, ahogy szedegeti, látja ám, hogy egyik felől rakja bele, a másik felől folyik ki, lyukas a zsák. ,Hej, istenem! - gondolja magában. – Nem szedem én ezt össze ilyenformájúlag még egy hónapig se, de ha itt lennének azok a szorgalmas hangyák, milyen hamar összeszednék."

Alig gondolta ezt ki, az a rengeteg, töméntelen hangya abban a pillanatban ott termett. Sorba végig, mint a katonák, mikor sorakoznak, a zsáknak a végére reáültek, hogy ne tudjon kifolyni belőle a búza, a nagy hangya vezényelt s a többiek csak szedték a zsákba, rakták, mentek bele egy-egy szemmel, s jöttek ki üresen. Nem telt bele egy félóra, az egész búzát mind kiválasztották.

Felkiált a legény:

- Hahó, öreganyám, kész van a búza!

Megy le az öregasszony, hát csakugyan ki volt a búza tisztítva a konkolytól, olyan szép volt, mint a gyöngyszem.

- Na, jól van, látom, hogy ügyes legény vagy - dicsérte a legényt. - Hanem most ezt a karika kulcsot én belehajítom ebbe a kerek tóba, s ha te ki tudod hozni onnan, akkor látom, hogy legényre akadtam.

Úgy is lett. Fogta a kulcsokat, egyet lódított rajta, s abba a nagy kerek tóba belehajította, amelyikben a hattyúk úszkáltak.

De alighogy belehajította, a legöregebb hattyú a víz alá bukott, s egyszer csak hozza a csőriben fel a kulcsokat. Odanyújtotta a parton a legénynek. A legény nagy örömmel vitte fel az öregasszonynak.

- Jól van, fiam, ügyes vagy - bólogatott az öregasszony. -

Most beviszlek a szobába, s ott látsz három alakot leterítve. A három közül, ha kiválasztod, hogy melyik a kicsi királykisasszony, akkor még ügyesebb leszel.

Aztán adott neki egy nagy kardot, s azt mondja:

- Ha kitalálod, akkor én intek a szememmel, s a másik kettőnek abban a szempillantásban vágd le a fejét.

Bemegy a legény, nézi a három leterített alakot, ezt is nézi, azt is nézi, egyszer csak honnan, honnan nem, az ablakon berepült az anyaméh, s a kicsi királykisasszony éppen mézet reggelizett volt, s annak a szagára elkezdett a feje felett bizzegni, bzzzz! Erről megtudta a legény, hogy a középső a kicsi királykisasszony, mert a méh ott járkált a feje fölött. Reámutatott nagy büszkén:

- Ez a kicsi királykisasszony!

Akkor az öregasszony intett neki a szemével, hogy eltalálta.

A másik kettőre csak lesújtott a legény, hol, az egyikre, hol a másikra, kétfelé aprította, mert két hatalmas nagy sárkány volt kétfelől, s a közepiben volt a kicsi királykisasszony.

A nyakába ugrott a legénynek. Azt se tudták, mit csináljanak örömükben.

- Jól van - mondta a legény -, de addig nem mehetek haza, amíg meg nem szabadítom a bátyámat. Most immár adjon tanácsot - fordult az öregasszonyhoz -, hogy tudjam megszabadítani.

- Azt bizony, édes fiam - mondta az öregasszony -, levitték az alvilágba, sárkányországba. Hanem tudod, mit mondok neked? Csináltassál egy pár vasbocskort, s az ki legyen rakva szegekkel, de hegyesnél hegyesebbel. S egy rend vasgúnyát, s azt te vedd magadra, mert az a nagy sárkány, amelyik elrabolta, mindennap lejár inni abba a kerek tóba, ahol a hattyúk úszkálnak. Mikor kinyitja a hatalmas nagy száját, hogy igyon, akkor te a vízből csak ugorjál a szájába, s ott megtalálod a bátyádat!

De a kard is legyen nálad!

Úgy is lett. A legény elment, csináltatott egy vasbocskort, s azt tele rakatta hegyesebbnél hegyesebb szegekkel, s magának csináltatott egy rend vasgúnyát. Felvette s elment, beleült abba a nagy kerek tóba. Egyszer, pontosan tizenkét óra volt, jön a sárkány, de akkora nagy szájat nyitott, hogy az ember azt hitte volna, hogy a kerek tavat egyszerre kiissza. Ahogy kinyitotta a száját, a szemét behunyta, a legény csak hopp, beleugrott a szájába.

Egyet nyelt a sárkány, s lenn volt a gyomrában a legény, s hát látja, ott kucorog a bátyja.

- Hát te, bátyám, hogy és mint?

- Hát itt csak üldögélek, s mindennap eltelik egy nap,

- Hát nem úgy van, haza kell jönni!

- De hogy menjünk haza?

- Így ne! – mondja a kisebbik legény, s avval a kardját nekieresztette a sárkánynak, a hasának, s felhasította. A sárkány ott a víz partján megdöglött, s a legények szépen kibújtak belőle. A kisebbik legény elment a kicsi királykisasszony után, s elvitte haza az apjáékhoz, a bátyja is hazament a szegény emberhez, s azok felkerekedtek, mind, ahányan voltak, elmentek a kicsi királykisasszony udvarába. Aztán ott nagy lakodalmat csaptak, s a szegény legényből lett a király, mert az apósa neki adta fele királyságát. A szegény ember nem kellett többet drótozzon, foltozzon, mert a királyi udvarban lakhatott.

A szegény asszony, hej, az selyem rokolyában járt. Volt aztán mit aprítsanak a tejbe, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!