Mesetár

 Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény özvegyember. Vargamesterséggel foglalkozott. Reparálta a cipőket, csizmákat, bocskorokat, de egész nap, amit keresett, este elmulatta.

Intették a barátai:

- Tegyél valamit félre az öregségedre is. Megöregszel, nem lesz egy filléred se!

De ő nem törődött semmivel se. Csak bort, pálinkát, süteményt, tyúkot vásárolt alkonyatkor, s este mindet megitta-megette. Így teltek vígan a napjai.

Egyszer eljutott a híre a királyhoz. A király azt mondja:

- Megnézem, igaz-e, hogy ez a varga így éli világát.

Szegényes gúnyát vett magára, s elment este a vargához. Bekopogtatott. Hát csakugyan igaz volt. Megörvendett a varga a vendégnek, s így tessékelte befele:

- Na, gyere, komám, ülj le, egyél, igyál velem, mulassál!

Evett a király, de a varga nem ismerte fel. Egyszer aztán megkérdi a király:

- Hallod-e, te szegény varga, honnan van neked ez a sok pénzed, hogy te ennyi mindenfélét tudtál vásárolni, s így magadban egyedül mulatsz?

- Hej, kedves barátom, én, amit egész nap dolgozom, azt este elmulatom. Úgyse tudom, meddig élek, legalább jól élem világomat.

Másnap a király kiadta parancsba, hogy minden varga zárja be a műhelyét, senki se szabad akkornap dolgozzon. Gondolta magában a király, majd meglátom, hogy este mire mulat a varga.

Hát a varga várt. Kilenc-tíz óra felé látta, hogy nem szabad kinyitni a műhelyt, töprengeni kezdett:

- Hej, más munka után kell nekem nézni.

Elment ki az állomásra, ahol vagonokat lehetett kirakni, s azt mondja a vagonkirakóknak:

- Jóemberek, nincsen munkásra szükség? Segítenék olcsóbban kirakni, csak egy kicsi pénzhez jussak.

- Dehogy nincs, fogd meg ezt a ládát! Meg is fogta a szegény varga. Cipelte egész nap nehezen.

Nehezebb volt a munkája, mint a varrás, foltozás, de estére még több, pénzt kapott. Még nagyobb mulatságot csapott.

Estefelé megint elment álruhában a király, hát látja, hogy a varga még vígabban van, mint előző este.

- Jó estét, barátom!

- Jó estét!

- Ma zárva voltak a műhelyek, honnan kaptál pénzt? - Hát, aki dolgozni szeret, az másból is meg tud élni – felelte büszkén a szegény varga. - Gyere, üljél le, egyél s igyál.

Evett a király is, s mulattak reggelig.

Reggel kiadta a király a parancsot, hogy a vargát sorozzák be, adjanak rá katonagúnyát, hogy ne tudjon dolgozni. El is fogták a vargát, katonagúnyába bújtatták. De a szegény varga mit csinált? Eladta az egyik kabátgombját, pénzt kapott érte, s este akkor is mulatott.

,,Na - gondolta magában a király -, ha ez így megy, nem sokáig tartanak a gombok a te mundérodon. Mind levagdalod, s akkor majd felelősségre vonlak."

A varga meg egy nap egyik gombot adta el, másik nap a másikat. Utoljára eladta a kardját. Faragott egy fakardot, s azt dugta a hüvelybe.

„Na - mosolygott magában a király -, most seregszemlét tartok, lássuk, kinek milyen fényesek a gombjai, s milyen fényes a kardja."

Sorba álltak a katonák, s mikor a király odaért a vargához, így szólt:

-  Na, rántsd ki a kardod, s a szomszédodnak nyisszantsd le a fejét!

Megijedt a varga, mert most megtudja a király, hogy neki nem igazi kardja van. Hangosan felsóhajtott hát:

- Édes istenem, tégy csodát, hogy a kardomból fa legyen, hogy ne tudjam levágni a barátomnak a fejét!

Nagyot nézett erre a király.

A varga meg kirántotta a kardját, s hát csakugyan fából volt. Jót kacagott a király, hogy még a könnye is kicsordult, és így fordult a vargához:

- Azért, amiért ilyen ügyes és okos vagy, hogy túljártál az eszemen, tudd meg, hogy én voltam három este a vendéged.

Megbocsátok neked. Visszaadom a műhelyedet, s nem muszáj katonáskodnod. Menjél, dolgozzál s mulassál isten hírével!

Így járt szegény varga, s lehet, még ma is él, ha meg nem halt.