Mesetár

Egyszer réges-régen, amikor még a Föld is visszafelé forgott, egy óriási sárkány megtámadott egy falut, elpusztította az összes embert, csak egyetlenegy öreg bácsikát hagyott életben.

- No, holnap veled is végzek, reggelire éppen elég leszel nekem - mondta a sárkány az öregembernek.

Estére egy szegény legény vetődött be a faluba, betért az öregemberhez, és megkérte: adjon neki éjjeli szállást.

- Tán meguntad az életedet? - kérdi az öreg.

- Már miért untam volna meg? - válaszolja a legény.

Az öregember elmondta neki, hogy egy sárkány felfalta a falu népét, csak őt hagyta meg holnap reggelire.

- Ne féljen semmit, öregapám, nem hagyom én, hogy a sárkány kendet is megegye!

Megérkezik reggel a sárkány, látja, hogy ott van a fiú is.

- Ez már igen! - mondja elégedetten a sárkány. - Egyet hagytam, és kettőt találok.

- Vigyázz, meg ne fulladj, ha belém harapsz! - szólt a fiú.

A sárkány végigmérte tányérszemével a szegény legényt.

- Miért, talán te erősebb vagy, mint én?

- Majd meglátjuk.

- Na, hadd lám, milyen erős vagy! Ide nézz… Ezzel a sárkány fogott egy követ, és úgy összemorzsolta tenyerében, hogy finom homok lett belőle.

- Hát még ez is valami? - mondja a fiú. - Úgy nyomd össze, hogy víz folyjon belőle.

Azzal fogta magát, hozott a konyhából egy túrós zacskót, markába vette, megnyomta, és máris folyt belőle a savó.

- Így nyomd össze - mondta a fiú.

- No, menjünk - mondta ekkor a sárkány. - Társamnak fogadlak.

EI is indultak.

- Hogy hívnak? - kérdi a sárkány.

- Verekedős Ivánnak - válaszolja a legény.

A sárkány már félni kezdett tőle: ,,Még engem is megver" – gondolja magában.

Elérkezett az ebédidő, ekkor így szól a sárkány:

- Eredj csak, öcsém, hozzál egy ökröt a csordából, ideje, hogy megebédeljünk.

Elment a fiú, de nem bírt volna az még egy ökörlábat sem elhozni.

Végigjárta a sárkány ökörcsordáját, és egy csomóba kötötte az összes ökör farkát. Várt, várt rá a sárkány, aztán elvesztette türelmét, és elindult a fiú után.

- Hát te mit csinálsz, öcsém?

- Gondoltam, miért hordjam neked egyenként ezeket az ökröket, inkább összekötöm őket, és elviszem egyszerre.

- Ejnye, már mit ki nem találsz - mondta a sárkány, dühösen, azzal fogott egy ökröt, s lenyúzta a bőrét. Az ökörbőrt odanyújtotta a fiúnak.

- Eredj csak, merítsd teli vízzel ezt a bőrt.

Elindult a fiú, majd megszakadt, alig bírta elhúzni a bőrt a kútig, ott aztán leengedte, de kiemelni már nem volt ereje. Fogta magát, faragott egy kis faásót, és nekilátott körülásni a kutat.

Jön a sárkány nagy dühösen.

- Hát te mit csinálsz?

- Ki akarom ásni ezt az egész kutat, hogy elvigyem neked, legalább nem lesz vízre gondunk.

,,Az ördög vigyen el!" - mondja magában a sárkány. Igen megijedt a fiú erejétől. Telimerítette az ökörbőrt, és hazavitte egyedül.

- Eredj, öcsém - mondja Ivánnak -, tépjél ki az erdőben egy tölgyet, és hozd haza, hogy megfőzzük az ebédet.

- Mit fogok én eggyel bajlódni! Mondanád, hogy hozzak vagy húszat, az még hagyján. - Aztán úgy tett, mint aki haragszik, nem szólt egy szót sem, és nem kelt fel a helyéről. A sárkány megfőzte az ebédet, leült enni, de a fiú továbbra is csak duzzogott, nem nyúlt az ételhez.

Félt, hogyha a sárkány meglátja, milyen keveset eszik, megtudja, hogy nincs is olyan félelmetes ereje. Mikor már csak egy kevés maradt az ökörből, leült, és egykettőre bekapta a maradékot.

- Hát ez igen kevés volt - mondja, miután jóllakott.

- Ha kevés - szólt a sárkány -, akkor menjünk el most anyámhoz, főz ő nekünk finom barátfülét.

- Nem bánom, menjünk - mondja a fiú, de magában ezt gondolja: „Na, most már végképp elvesztem."

Nekiláttak az evésnek - vagy húsz hordó barátfülét rakott elébük a sárkány anyja. A sárkány csak tömte magába, a fiú pedig a kebelébe meg a nadrágjába dugdosta a sok barátfülét. Telitömte a ruháját egész pattanásig. Mikor aztán jóllaktak, így szólt a sárkány:

- Menjünk egy kicsit hemperegni a kövekre.

- Nem bánom, menjünk - mondja Iván.

Hemperegni kezd a sárkány, csak úgy szikráznak belé a nagy vörös kövek.

- Még ez is valami? - mondja a fiú. - Úgy hemperegjél, hogy víz folyjon a kövekből.

Ezzel lefeküdt a kövekre, jól odanyomta magát, és a ruhájába dugott sok barátfüléből csurogni kezdett a lekvár.

- Ezt tedd meg, akkor elhiszem, hogy erős vagy!

A sárkány végképp megijedt Verekedős Ivántól, de még egy próbát akart tenni:

- Próbáljuk ki, melyikünk füttyent nagyobbat!

- Próbáljuk, nem bánom.

Füttyentett a sárkány akkorát, hogy a fák is meghajlottak belé.

,,No - gondolja Verekedős Iván -, most aztán mit tegyek?" Éppen egy vasdarab hevert előtte a földön. Észrevette Iván a vasdarabot, és így szólt a sárkányhoz:

- Hunyd be jól a szemed, mert ha én füttyentek egyet, kiugrik a helyéből.

Behunyta a sárkány a szemét, Iván pedig jót húzott a sárkány homlokára a vasdarabbal, egész beleremegett a nagy szörnyeteg.

- Igazad volt, öcsém - mondja a sárkány -, valóban majd kiugrott a szemem!

De most, már nem mert tovább Ivánnal együtt maradni, épített a fiúnak egy házat a domboldalon, hadd éljen ott magának, és megtanácskozta anyjával, hogyan szabadulhatnának meg ettől az erős fiútól.

- Égessük el - mondta a sárkány anyja.

De a fiú kihallgatta beszélgetésüket, és éjszakára megbújt az erdőben.

Amikor mát leégett a ház, előjött, megállt az üszkök előtt, és kezdte lerázni magáról a pernyét, mintha csak most bújt volna elő a leégett ház alól.

Látta ezt a sárkány.

- Hát te még élsz? - kérdi csodálkozva.

- Élek, már hogyne élnék, csak az éjszaka úgy éreztem, mintha megcsípett volna egy bolha.

„No – gondolja a sárkány -, jobb lesz ettől inkább elmenekülni!"

Ezzel, uzsgyi, az anyjával együtt elrepült abból az országból, és többé vissza se tért.