Kezdőoldal Mesetár Mesék Varázs mesék A legszerencsésebb óra

Mese ABC

A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | P | R | S | T | V | Z

Mesék, mondák

Mesekereső

Mesetár

A legszerencsésebb óra

Látogatás
89
Értékelés
0
Gyűjtő
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Rate this listing
0 szavazat
Kedvencekhez:
0

 Volt egyszer egy gazdag boltos, annak felesége és egy szép kicsi leánykája. Egyszer, mikor a

dajka éppen ringatta a leánykát, hallja, hogy odakint az udvaron keservesen sír egy kisgyerek.

Kiszalad, s hát csakugyan ott fekszik az udvaron egy esztendősnek látszó fiúcska, nem volt

mellette senki. Fölkapja a dajka a gyermeket, beviszi a szobába. Éppen akkor jő be a gazdája,

s kérdi:

- Hát ezt a gyermeket honnét hozád?

- Ez bizony, instálom, odakint sírt az udvaron, senki lélek nem volt mellette, s én behozám.

Fogadja fiának az úr, elég gazdag, hál' istennek.

- Jól van - mondja a boltos -, hát csak dajkáld ezt is, majd meglátjuk, ha nagyobbra nevekedik,

mi lesz vele. Telik-múlik az idő, nevekedik egymás mellett a két gyermek: a fiú és a leány,

együtt játszadoztak, együtt tanultak, s egymást úgy szerették, mintha édes testvérek volnának.

Mikor aztán akkorára nevekedtek, hogy a leány férjhez mehetett, a fiú házasodhatott, egyet

gondoltak, egymás nyakába borultak, s mondták egy szívvel:

- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket.

Szépen kézen fogják egymást, bemennek a boltoshoz, s mondják, hogy mit akarnak.

- Ohó, nem addig van az - mondja a boltos -, nem azért neveltelek fel, hogy a leányomat

neked adjam! Az én leányom gazdag leány, te pedig szegény legény vagy. Hiába könyörögtek

a fiatalok, a boltos nem engedett. Azt mondta a fiúnak:

- Egy föltétel alatt neked adom a leányomat. Nesze, adok neked egy vaspálcát, nem bánom, ha

addig mégy is, míg ez a vaspálca el nem kopik, csak addig vissza ne fordulj, míg meg nem

tudod, hogy ezeregy esztendőben melyik a legszerencsésebb óra. Elmegy a szegény fiú nagy

búval-bánattal, ment hetedhét ország ellen, s addig ment, mendegélt, míg a zöld császár

országába nem ért. Gondolja magában, elmegy a zöld császárhoz, s ha nem egyéb, beáll nála

szolgálatba. Fölmegy a palotába, egyenesen a császár színe elé. Kérdi a császár:

- Hát te mi jóban jársz, fiam? Látom a képedről, hogy nagy bánatod van.

- Hej, hogyne volna, felséges királyom, mikor meg kellene tudnom, hogy ezeregy

esztendőben melyik a legszerencsésebb óra. Ugyan bizony, ha meg nem sérteném, felséged

nem tudja-e történetesen?

- Hát azt én honnét tudjam! - mondja a zöld császár. - Három hónapja hadakozok a török

császárral, három hónap alatt nem volt egy szerencsés órám, honnét tudjam, hogy ezeregy

esztendőben melyik a legszerencsésebb óra? Hanem menj el a vörös császárhoz, ez soktudó

ember, talán megmondja neked. Ha elejébe kerülsz, kérdezd meg tőle azt is, mi az oka, hogy a

legszebb almafám már három esztendeje egy almát sem termett. Ment tovább a legény, meg

sem állott, míg a vörös császár országába nem ért. Fölmegy a vörös császárhoz, az éppen a

díványon ült, s elémondja, hogy mi jóban jár.

- Hej, fiam - mondja a császár -, nagy fába vágtad a fejszét, azt én is szeretném tudni, hogy

ezeregy esztendőben melyik a legszerencsésebb óra. Látod, nekem is van egy kutam, már

három esztendeje ásatom, mégsem ad vizet. Ha jártadban-keltedben megtudnád ennek az

okát, nagy jutalmát kapnád. Azt tanácsolom neked, menj el a fekete császárhoz, az kilencven

esztendővel idősebb, mint én, sok országot-világot bejárt, ezerannyit tud, mint én. Az talán

megfelel neked. Meg sem állott a legény, ment a fekete császárhoz. Fölmegy hozzá, elmondja

a baját, elmondja azt is, hogy a zöld császár és a vörös császár mit szeretne megtudni. Azt

mondja a fekete császár:

- No, fiam, sok országot-világot bejártam, de még máig sem hallottam, hogy melyik lehet

ezeregy esztendőben a legszerencsésebb óra. Annak sem tudom elgondolni az okát, hogy a

zöld császár almafája miért nem terem almát már három esztendő óta, de még azt sem, hogy a

vörös császár kútja miért nem ad vizet. Elég gondom van énnekem azonkívül is. A leányom

hét esztendeje fekszik az ágyban, s a világ valamennyi csudadoktora nem tudja

meggyógyítani. Hej, fiam, ha ezt megtudnád, bizony nagy jutalmát kapnád. Hát hallgass ide!

Az erdőmön túl lakik egy barát, ez talán meg tudná mondani azt is, hogy melyik a

legszerencsésebb óra, s azt is, hogy mivel lehetne meggyógyítani a leányomat, eredj, menj el

hozzá. Megy a legény, keresztülmegy az erdőn, s hát látja, hogy egy barát az erdőszélen fel s

alá járkál, a hátán egy nagy kereszt. Odamegy hozzá, köszönti, a barát fogadja, de egy percig

sem állott meg egy helyben, folyton-folyvást járt fel s alá. Kérdi a legényt:

- Mi járatban vagy, fiam?

Elmondja a legény, hogy mi mindent szeretne megtudni. Mondja a barát:

- Régi ember vagyok, fiam, éppen ezer esztendeje hordom hátamon ezt a keresztet, s az volna

a legszerencsésebb órám, ha le tudnám tenni, de nem tudom. Bizony nem tudom megmondani

neked, hanem menj el abba a városba, melynek Elkárhozott város a neve, ahol lakozik a

gonoszak királya. Mikor a város kapuja elé érsz, az magától megnyílik előtted, de meg ne

irtózzál a szörnyű sötétségtől, csak menj elébb-elébb, tapogatódzva, s balra a hetedik ajtón hét

lakatra találsz. Ez az ajtó is megnyílik előtted, s menj be, ottan lakik a gonoszak királynéja, az

majd az urától megtudakol mindent, mert senki más nem tud ezekről a dolgokról, egyedül a

gonoszok királya. Elbúcsúzott a legény a baráttól, s meg sem állott, míg Elkárhozott város

kapujához nem ért. Ott megnyílt a kapu előtte, belépett a városba. De szörnyű sötét volt, egy

lépést sem látott előre, csak úgy tapogatott elébb-elébb, míg a hetedik ajtóhoz nem ért. Hát

csakugyan ott volt rajta a hét lakat, s ahogy megtapogatja azokat, kinyílik előtte az ajtó.

Bemegy a szobába, ott van a királyné, köszönti:

- Adjon isten, jó napot, édesanyám!

- Szerencséd, hogy édesanyádnak szólítottál - mondotta a gonoszok királynéja -, mert

különben szörnyű halálnak halálával halsz meg. Hát csak mondd elé, hogy mit akarsz, míg az

uram hazajönne. Elémondja a legény szép sorjában mind, amit akart, s akkor a királyné

elbújtatta a kemence mögé, s mondta neki:

- Meg ne mozdulj, mert mindjárt jön az uram.

Jött is a gonoszok királya mindjárt, nagy zajjal, zakatolással, lármával, kérdezte a királynét:

- Ki van itt?

- Nincs itt senki, lelkem, uram.

- Hát ha nincs, hamar vacsorát, mert éhes vagyok. Feladja a vacsorát a királyné, leülnek,

esznek, vacsora után lefeküsznek. Ahogy lefeküdtek, a királyné mindjárt úgy tett, mintha

elaludt volna, pedig nem aludott. Egy kevés idő múlva megszólal, s mintha éppen álomból

ébredt volna fel, mondja az urának.

- Jaj, lelkem, uram, édes uram, de csudálatos álmot láttam.

- Ugyan, bizony miféle álmot? - kérdi a király.

- Én biz' azt, hogy találkoztam a zöld császárral, s az elpanaszolta nekem, hogy a legszebb

almafája már három esztendeje nem terem almát, s nem tudja: mi lehet az oka.

- Bezzeg hogy nem tudja - kacagott a király -, de én tudom. Mikor az a nagy háborúja volt a

török császárral, s odavolt a háborúban, a gazdag emberek mind odahordták a pénzüket, a fa

alatt ásták el, nehogy az ellenség megtalálja: annak a temérdek pénznek a rozsdájától nem

terem az almafa. A legény ezt jól megjegyezte magának a kemence mögött, a királyné pedig

megint úgy tett, mintha elaludott volna. Aztán egy kevés idő múlva ismét felébredt, s

elkezdett beszélni:

- Jaj, lelkem, uram, alszik-e?

- Nem én, mi bajod megint?

- Ó, csak hallgasson ide, milyen csudálatos álmot láttam ismét! Találkoztam a vörös

császárral, s elpanaszolta nekem, hogy három esztendeje éjjel-nappal ásatja a kútját, s

mégsem ad vizet. Mi lehet oka ennek? Aztán találkoztam a fekete császárral, az meg azt

panaszolta, hogy a leánya hét esztendeje fekszik, s nem tudják meggyógyítani.

Mondja a gonoszok királya:

- Már igazán csudálatos álom, de én tudom, hogy miért nem ad vizet a vörös császár kútja.

Azért, mert két rosszlelkű leánya van, s attól a két rosszlelkű leánytól vesznek példát az

alsóbbrendű leányok is. Azért nincs víz abban a kútban, mert Isten a rossz életű emberek előtt

elzárja a vizet. Csak küldené a leányait a poklok fenekére, neki is jobb dolga lenne, s a

kútjában is víz fakadna. A fekete császár leányának is tudom, mi a baja. Nehéz beteg volt,

papot hívattak, a pap meggyóntatta, ostyát adott be neki. De azután is nagy volt a szenvedése,

hívatták a doktort, az hánytatót adott neki, s a leány kihányta az ostyát. Ha ezt az ostyát meg

tudnák találni, s újra bevenné, attól egyszeriben meggyógyulna. Erre a királyné úgy tett

megint, mintha elszenderült volna. De egy kevés idő múlva elkezdett hánykolódni az

ágyában. Kérdi a király:

- Mi bajod, tán megint álmot láttál?

- Láttam bizony, uram, láttam, csudálatos álmot láttam.

- No de most már - mondotta a király - addig több álmodat meg nem fejtem, míg valaki jót

nem húz reám. Egyéb sem kellett a legénynek, kiszökik a kemence mögül, kezében volt a

vaspálca, odamegy a királyhoz, s jót húz a hátára.

- Ejnye, de jólesett - mondja a király -, áldja meg az Isten, akárki volt. Üss egyet a

feleségemre is! Jól van, üt a legény egyet a királynéra is. Ím, halljatok csudát, mi történt;

abban a pillanatban megvilágosodott az Elkárhozott város. Nagy kedve kerekedett a

királynak, s mondta a legénynek:

- No, te legény, neked köszönhetem, hogy a városom megvilágosodott, annyi kincset vihetsz

el, amennyit csak elbírsz. Adok melléje még egy aranykoronát is. Mondja a legény:

- Hát, ha olyan jó kedve van, felséges királyom, fejtse meg az én álmomat is.

- Mondjad bátran, miféle álom volt.

- Hát - mondja a legény -, hol, merre, nem tudom, erdő szélén sétáltam, s ottan egy öreg

barátot láttam, aki ezer esztendeje hordja a hátán a keresztet, s nem tud attól megszabadulni.

Vajon mi lehet ennek az oka, s vajon hogy tudna ettől megszabadulni az a barát?

- Hej, nagy oka-foka van annak - mondja a király. - Egyszer, mikor Jézus Krisztus a Földön

járt, bement abba a kápolnába, hol a barát misézett. De a barát nem igaz lélekkel misézett, s

Jézus Krisztus megszólította:

- Nem úgy mondják a misét, barát. A barát nem ismerte meg Jézust, s visszafelelt neki:

- Én csak jobban tudom, mint kelmed, hogy' kell misézni!

- No, ha jobban tudod - mondta Jézus -, ím, a hátadra teszem ezt a keresztet -, s mindjárt rá is

tette. - Hordjad a hátadon mindaddig, amíg valaki azt nem kiáltja neked: elég volt!

- Hát azt meg tudná-e mondani - kérdezte a legény -, hogy melyik lehet a legszerencsésebb

óra ezeregy esztendőben.

- No, hallod-e - mondotta a király -, hát még azt sem tudod? Hát melyik óra volna, ha nem az,

mikor Jézus Krisztus született! Annak éppen most ezeregyedik esztendeje. Na, most éppen

eleget tudott a legény. Megköszönte a királyné nagy jóságát, a királynak is a temérdek sok

kincset, koronát, s aztán indult visszafelé. A király még katonákat is adott melléje, s azt is jól

lelkére kötötte, hogy ha valahol meglátná azt a barátot, s meg akarná szabadítani a kereszttől,

jó messziről kiáltsa neki, hogy: elég volt, különben a kereszt az ő hátára kerül. Elmegy a

legény, először is a baráttal találkozik, s mikor mellette állott, nem szólt semmit, hanem

elment jó messzire, s onnan kiáltotta: Elég volt! Abban a pillanatban leesett a kereszt a

hátáról. Aztán ment a fekete császárhoz, s elmondta, hogy mi a baja a leánynak. Egyszeriben

hívatták a papot, megkeresték az ostyát. Azt a pap ismét beadta a királykisasszonynak, s

mindjárt egészséges lett. De bezzeg megörült a fekete császár! Nagy örömében egy szekér

aranyat adott. Aztán ment a vörös császárhoz, s mondta a legény:

- Felséges császárom, nem lesz a kútjának addig vize, míg az ördögök el nem viszik a két

leányát, mert mind a kettő gonosz lelkű.

- Bizony, ha azok, vigyék is az ördögök! - kiáltott a király. S abban a pillanatban beugrott a

szobába tizenkét ördög, fogták, vitték a két királykisasszonyt. Hát uramteremtőm! a kútból

csak úgy ömlik-folyik a víz. Adott a vörös császár is a legénynek egy szekér aranyat, s úgy

ment tovább a zöld császárhoz. Elmondja annak is, hogy miért nem terem az almafa.

Hát csakugyan az alja tele volt temérdek pénzzel. Kiszedik a pénzt a fa alól, s ím, abban a

pillanatban virágzott az almafa. De úgy megörült ennek a király, hogy nagy örömében hat

szekér aranyat adott a legénynek, s katonákat melléje: úgy ment haza a boltos városába.

Bemegy a boltos udvarába a sok arannyal, aranyos-bársonyos gúnyában. Bezzeg nem ismerte

meg sem a boltos, sem a boltosné, de megismerte a boltos leánya. Egymás nyakába borulnak,

ölelik-csókolják egymást. De már erre a boltos is megismerte, s ahogy látta a tenger pénzt,

bezzeg hogy más szemmel nézte. Elémondja a legény, hol járt, merre járt, s mikor mindent

elmondott, mondja a boltosnak:

- No, édesapám megtudtam azt is, hogy melyik a legszerencsésebb óra ezeregy esztendőben.

Az, amelyik napon Jézus Krisztus született.

De bezzeg megörült a boltos, s mondta a legénynek:

- Látod-e, fiam, ezért is érdemes volt ezt a nagy utat megtenni. Egyszeriben papot hívtak,

nagy lakodalmat csaptak, hét nap s hét éjjel szólott a muzsika, folyt a bor s mindendenféle jó

lé. Holnap legyenek a ti vendégeitek!

Legújabb mesék

1. Egy királynak hét...
    Kategória: Varázs mesék
2. Dáledin
    Kategória: Varázs mesék
3. Az egérbőrös...
    Kategória: Varázs mesék
Tovább...

Legnépszerűbb mesék

1. Csali mese
    Kategória: Mesék
2. A BOLDOG EMBER
    Kategória: Mátyás király mesék
3. A bolond falu
    Kategória: Bolondos mesék
Tovább...

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre e-mail címed megadásával:

Delivered by FeedBurner

Életfa Twitter Iratkozz fel RSS értesítőnkre! 

Írj nekünk levelet! Iratkozz fel az Életfa csoportba a Facebookon!

Hirdetés