• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Brúgó

Részletek

Látogatás
8078
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak felesége meg egy szép leánya. A szegény ember egyszer elmegy a vásárba, hadd vegyen egy s mást, amire szükség van a háznál, na, meg egy ünneplő ruhát is a leányának s fekete kendőt az anyjuknak. Megy a vásáron végig, s hát látja, hogy tele van egy korcsma emberekkel, húzzák a cigányok, esznek-isznak, táncolnak az emberek. De még az utca is tele van néppel, mind a korcsma elé csődültek. Úgy nézték, hallgatták, hogy mi van odabent. Gondolja magában a szegény ember: "Isten neki, bemegyek én is, megiszok egy messzelybort, nekem sem árt meg." Bemegy a szegény ember, s hát a korcsma közepén egymagában táncolt egy nagy fekete, zsíros bundás ember, s csak úgy szórja az ezüsttallérokat a cigányoknak, de még az embereknek is. Aztán kínált boldog-boldogtalant: - Egyék-igyék, bátya, legyen egyszer vasárnapja! Ahogy bement a szegény ember, parolázott vele a nagy fekete, zsíros bundás ember, leültette, kínálta étellel-itallal. Hát a szegény ember evett-ivott. Mikor aztán ételből-italból elég volt, megköszönte illendőképpen, elbúcsúzott a zsíros bundás embertől, s ment ki a vásárba. Ott elkezdett alkudozni egy ünneplő ruhára, s hát csak odatoppan a nagy fekete, zsíros bundás ember, kiveszi a piros bugyellárisát, s a szegény ember helyett kifizeti az ünneplő ruhát. - Ezt a leányodnak - mondotta a zsíros bundás ember. Aztán vett egy egész öltözet ruhát, asszonynak valót. - Ezt vidd a feleségednek. No, ez még nem volt elég. Volt ott cifraszűr, dolmány, rámás csizma s miegyéb, megvette azokat is a szegény embernek. Ott mindjárt volt két szép csikó s fáin vasas szekér: kifizette azt is. - Ez is a tied, szegény ember. Szeme-szája elállott a szegény embernek. Hálálkodott, fogadkozott, hogy így meg úgy megszolgálja, mert ő bizony meg nem érdemelte ezt a nagy jóságot. De el sem búcsúzhatott a zsíros bundás embertől, elvegyült az a vásáros népek közt, a szegény ember pedig elindult hazafelé. Hajt hazafelé a szegény ember szép csendesen, s hát egyszer csak elejébe toppan a zsíros bundás ember. Bezzeg megörült a szegény ember, s mindjárt hívta, hogy üljön fel a szekérre. Na, fel is ült a zsíros bundás ember, pipára gyújtnak, aztán elkezdenek beszélgetni mindenről. Egyszer azt kérdi a zsíros bundás ember: - Úgy-e, van neked egy szép eladóleányod? - Hogyne volna, van bizony nekem, olyan szép, hogy nincsen párja hét puszta határban. - Úgy-e, hogy Juliskának hívják? - Annak hívják. Hát azt honnét tudod? - Ne kérdezd te, hogy honnét tudom, elég az, hogy tudom. Csak menj haza békével, majd elmegyek hozzád háztűznézőbe. Egy keresztútnál aztán leszállott a zsíros bundás ember, elbúcsúztak egymástól, s a szegény ember hazament a sok szép ajándékkal. Eltelik egy hét, eltelik két hét, el a harmadik is, s hát csakugyan jön a zsíros bundás ember, de nem bundában, hanem olyan ragyogó, fényes ruhában, hogy királyfinak is beillett volna. Bezzeg fogadták nagy örömmel, felvetették a konyhát, ahogy lehetett, etették-itatták, traktálták, s még aznap megtartották a lakodalmat. Szép volt a legény, szép a leány is: nem kellett bíztatni, hogy szeressék egymást. Vége lesz a lakodalomnak, a nagy hejehujának, s a fiatalok fölkerekednek. Azám! De nem szekéren mentek, hanem mikor kiléptek az ajtón, honnét, honnét nem, elejükbe ugrott egy kecske, arra felült a zsíros bundás ember, fölkapta rá a feleségét is. Aztán hirtelen nagy forgószél kerekedett, s úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el. Hej, istenem, lett nagy szomorúság a szegény ember házában! Ím, a leányukat odaadták magának az ördögnek, mert ördög volt az, mégpedig Brúgó, az volt a neve. Jaj, sírt a szegény leány is! Majd megölte a búbánat, hogy ördög kezébe került. De a kecske csak vágtatott, mint a sebes szélvész, még annál is sebesebben, szállt a magas levegőégben, erdők-mezők, tengerek fölött. A szegény leány azt sem tudta, él-e, hal-e. Egyszer aztán mégis leszállott a levegőégből, éppen egy nagy rengeteg erdő közepén. Ott leültek egy fa alá, s a leány csak sírdogált, hiába vigasztalta Brúgó, hiába cirókálta-morókálta, hiába hízelkedett neki mézesmázos szavakkal. Nem messze attól a fától, ahol megpihentek, volt egy forrás. Mondta a leány: - Engedd meg, hogy igyak abból a forrásból, mert majd meghalok szomjan. - Csak eridj, igyál - mondta Brúgó -, de meg se próbáld, hogy elszökjél, mert a föld gyomrában is megtalállak, s szörnyű halállal halsz meg! Odamegy a leány a forráshoz, iszik belőle, s amint vissza akart indulni, egy fehér galamb röppent a forrás mellé: - Te jó leány - kérte a galamb -, adj egy csepp vizet ebből a forrásból! - Jó szívvel - mondotta a leány. Aztán vizet merített a markával, s megitatta a galambot. - Köszönöm, te jó leány, jótétel helyébe jót várj. Azzal a galamb elröpült, a leány pedig visszament Brúgóhoz. Brúgó felült a kecskére, ölbe kapta a leányt, s vágtattak tovább. Vágtattak erdők-mezők, tengerek felett, s egyszerre csak leszállott a kecske egy nagy fekete vár előtt, amelynek minden ablaka be volt falazva. Ott Brúgó a leányt bevitte egy sötét szobába, ledobta egy priccsre, s azt mondta: - Itt maradsz ezentúl, ez a te lakásod. Azzal kiment, otthagyta a leányt, aztán megint visszafordult, s bedobott az ajtón három kosfejet. Azt mondta: - Ennek a három kosfejnek szemét, száját, fülét, orrát főzd meg s edd meg! A többit pedig készítsd a cselédeknek! Haj, sírt a szegény leány, szakadott a könnye, mint a záporeső. De mit volt mit tenni, fogta a három kosfejet, s keserves könnyhullatások közt elkezdette tisztogatni. Egyszerre csak megnyílik az ablak, s berepül rajta a fehér galamb. - Hát te miért sírsz olyan keservesen, te jó leány? - Ó, hogyne sírnék - mondotta a leány -, mikor ördögnek a házába kerültem, s csak hallgass ide, mit parancsol nekem, hogy ennek a három kosfejnek szemét, száját s fülét főzzem meg s egyem meg, a többit pedig adjam a cselédeknek. - Azon bizony egyet se búsulj - mondotta a galamb -, csak főzd meg úgy, ahogy az urad parancsolta. Aztán mikor már megfőzted, van a konyhában egy macska, annak add oda, hogy egye meg. A galamb elrepült, a leány pedig főzéshez látott, s mikor azzal készen volt, a macskának dobott mindent, s az meg is ette mind egy befaló falásig. Jő haza Brúgó, jönnek vele a cselédei is, s kérdi a leányt: - Na, megfőzted-e a három kosfejet? - Megfőztem - felelt a leány. - Meg is etted? - Meg. - Szem, száj, fül, orr, hol vagytok? - kérdi Brúgó. - Itt vagyunk a jó meleg hasban - feleltek azok. Megörült ennek Brúgó, egyszeriben megvilágosult a setét szoba. Lett nagy dínomdánom, hejehuja, lakodalom, s úgy kedvire járt az asszonynak, hogy az csupa csuda. Hiába volt ördög, mégsem vette észre, hogy a macska ette meg a három kosfejnek a szemét, a száját, a fülét s az orrát. Telik-múlik az idő. Brúgónak hová, hová nem, el kellett utaznia, s megparancsolta a cselédeknek, hogy az asszonynak minden szavát megfogadják, mert hét esztendeig lesz oda, s azalatt az asszony lesz az úr a háznál. Egyedül maradt az asszony a nagy palotában. Bú volt éjjele, bú volt nappala. Csak kesergett mindig, hogy hírét sem hallja apjának, anyjának. Itt kell, hogy elpusztuljon az ördög házában. Amint egyszer sírdogálna, berepül hozzá a fehér galamb, s kérdi: - Hát te mért sírsz megint, te jó leány? - Ó, hogyne sírnék, mikor az ördögnek a házába kerültem, s nem is lesz innét soha szabadulásom. - Egyet se búsulj - mondotta a galamb -, hallgass csak reám. Csináltass a cselédekkel egy olyan bárkát, melyen sem ajtó, sem ablak. Hordass belé hét esztendőre való eleséget. Akkor aztán eresztesd a sík tengerre, menj be a bárkába egy titkos ajtón, vidd magaddal a várkapu kulcsát is, a többit bízd a jó Istenre. A galamb szépen elrepült, a leány pedig mindjárt megparancsolta a cselédeknek, hogy csináljanak ilyen meg ilyen bárkát. Hát a cselédek meg is csinálták, hordottak bele hét esztendőre való eleséget, beletaszították a tengerbe, a leány pedig egy titkos ajtón szépen bebújt a bárkába, s azzal Istennek ajánlotta lelkét. Telik-múlik az idő. Eltelik egy esztendő, eltelik kettő, s hát a harmadik esztendőben hazakerül Brúgó, pedig mikor elment volt, azt mondta, hogy hét esztendeig ne is várják. Keresi a feleségét, végigjár a szobákon: volt feleség, nincs feleség. Kérdi a cselédeket, de azok nem mertek szólani semmit. Hopp! Fölpattan Brúgó a kecskére, benyargalta az egész világot, megkérdezett boldog-boldogtalant, nem láttak-e ilyen meg ilyen leányt. Nem látta senki. Akkor neki a tengernek, benyargalta azt is, de ott sem találta meg. Hazament nagy búsan Brúgó, ette a méreg s a bosszúság, hogy egyszer talált egy igazi jó feleséget, aki megfőzte a kosfejeket, s meg is ette a megennivalót, s most abból is kifogyott. Ezalatt a bárka úszott szép csendesen, s mikor majd négy esztendeje úszott, meglátták a halászok, kihúzták a tenger partjára, megtalálták benne a leányt, vitték egyenesen a királyfihoz. A királyfinak erősen megtetszett a leány, ott tartotta magánál. De hogy szavamat össze ne keverjem, ez a királyfi olyan kényes volt az ételben, hogy csak az édesanyja főztjéből evett. Fogadhatott a királyné akármilyen híres szakácsokat, nem evett a főztjükből. Egyszer, mikor a királyfi vadászni volt, a leányhoz repül a fehér galamb, s azt tanácsolja neki, hogy menjen ki a konyhára, segítsen főzni a királynénak. A leány megfogadta a tanácsot, kiment a konyhára, ott sürgölődött-forgolódott, főzte a levest, gyúrta a tésztát. Jön az öreg királyné, nézi, nézi a leányt, megtetszett neki a keze fogása, s kérdi tőle: - Hát te ki s mi vagy, édes leányom? - Én bizony egy szegény ember leánya vagyok, felséges királyné. - Hát hogy s mint kerültél te ide? Elmondja a leány nagy búsan a történetét, hallgatja az öreg királyné, s azt mondja: - No, lám, lám, de jó volna, ha a fiam feleségül venne téged. Megfőzi a leány az ebédet, aztán visszamegy a szobájába, ahol a királyfi tartotta. Jön haza a királyfi, asztalhoz ül, s kezd áradozni, hogy ő soha még ilyen jó ebédet nem evett. - Pedig ezt nem én főztem, fiam - mondja a királyné. - Hát ki? - Az a leány, akit a szobádban tartasz elzárva. Szalad a királyfi az ajtóhoz, szól a leánynak: - Nyisd ki, te szép leány, az ajtót! - Bizony nem nyitom én - felelte a leány. Hiába istenkedett a királyfi, a leány nem eresztette be. Másnap megint vadászni ment a királyfi, de föltette magában, hogy hamarább visszafordul, akkor majd a konyhában találja a leányt. Úgy is lett, ahogy a királyfi gondolta. Ahogy hazajött a vadászatról, ment egyenesen a konyhába, s hát ott süt-főz a leány. Hirtelen betoppan a királyfi, megfogja a leány kezét, s mondja lelkes szóval: - Te az enyim, én a tied, ásó, kapa s a nagy harang válasszon el minket! Hát éppen abban a szempillantásban kinyílik az ablak, beröppen a fehér galamb, s mondja a leánynak: - Hamar, hamar, bújj be a bárkába, mert jő Brúgó! Hej, istenem, szalad a leány, elbújik a bárkába, hanem a királyfi is elészólítja a legényeit, hamar megolvasztat 300 mázsa szurkot, s a kapu elé önteti. Jön Brúgó sebes vágtatással, nekivágtat egyenesen a kapunak, bele a forró szurokba, s porrá égett kecskéstül, mindenestül. Akkor a fehér galamb rászállott a bárkára, s mondta a leánynak: - Na, most kijöhetsz, elpusztult Brúgó, nem kell félned tőle. Lehetsz azé, akihez a szíved hajlandósággal vagyon. Még csak azt a tanácsot adom, hogy a Brúgó várának a kulcsát dobd a tengerbe, tenger vize majd kiveti a kulcsot, a Brúgó cselédei megtalálják, s elhozzák neked. Te meg add által a királyfinak, ő lesz ezentúl Brúgó várának a gazdája. A fehér galamb aztán elrepült, s még aznap megvolt a lakodalom. Hét nap s hét éjjel szólt a muzsika, akkor aztán a szegény leányból lett királyné kisétált az urával a tenger partjára, a kulcsot beledobta a tengerbe, s hét óra sem telt belé, jöttek a Brúgó cselédei nagy örvendezéssel. Tudták már ebből, hogy Brúgó elpusztult. Eleget sanyargatta őket Brúgó, bezzeg örültek, hogy más gazdájuk akadt. Egy hét múlva, kettő múlva felkerekedett a fiatal pár, elmentek Brúgó várába, s ím, amikor beléptek, megvilágosodott egyszerre, ragyogott, tündökölt minden szege-köve. Aztán ismét felkerekedtek, s idehozták a királyné apját, anyját, minden nemzetségét. Azt sem tudták ezentúl, hogyan élnek, olyan vígan éltek. Itt a vége, fuss el véle!
Értékelés
★★★½
11 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák