Fótonfót király

Részletek

Látogatás
5245
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király. Ez a király addig-addig, hogy eladta minden vagyonát, s elitta. Na, gondolta, most már se ruhája, se semmi, kimegy az erdőbe, felköti magát. Ahogy megy az erdőben, nézeget felfelé, egy varjút lát lábánál fogva lógni madzagon. Annyira károgott, hogy a király felmászott a fára, s valami nehezen leoldotta onnan. A varjú meg a fején átbucskázott, s azt mondta emberi beszéddel: - Na, te király, jótett helyébe jót várj! - Ugyan, te varjú, mi jót várhatnék tőled? - Ne félj semmit, hozok neked ruhát! A varjú átbucskázott a fején, berepült a városba, ide-oda csattogott a szemétdombon, összehordta mindenünnen a rongyot, lett belőle egy öltözet ruha, fót hátán fót. Így lett a királyból Fótonfót király. Mennek aztán, mendegélnek a varjúval, beérnek egy másik városba. Ahogy megint keresgél a varjú, talál egy aranykrajcárt. - Várj csak! - mondta Fótonfót királynak. - Egy kis dolgom akadt. Berepült a királyhoz, hogy adjon kölcsön egy vékát Fótonfót királynak, szeretné megmérni a pénzét. Elvitte a vékát, az aranykrajcárt beleragasztotta, úgy repült vissza vele. - Ó, szent isten, micsoda gazdag egy király ez, hogy vékával méri az aranyat! - hüledeztek a várban. A varjú meg csak erre várt. - Itt a gazdám, de nem akar bejönni, úgy sietett, hogy rendesen fel sem öltözött. - Ha csak ez a baj, a legszebb ruhámat vigyétek ki Fótonfót királynak! Mondjátok neki, hogy várom vacsorára! - adta ki a parancsot a király, s Fótonfót király már azon kapta magát, hogy ott ül az asztalnál a királykisasszonnyal szemben. - Ne törődj semmivel, kérd meg a lányt! - biztatta a varjú. - Nem lehet, nincs hová vigyük! - Te csak kérd meg, elintézem én azt is! Megesküdtek, de a király, a bárók, grófok, hercegek szerették volna látni, hová viszi a feleségét. Befogattak máris, robogtak a hintóval, de hogy hová, azt csak a varjú tudta. - Arra gyertek, amerre én repülök! - hagyta meg Fótonfót királynak. Repült a varjú át egy aranyréten. Ott egy aranyménes legelt, a varjú mindjárt megkérdezte: - Ki ménese vagytok? - Potrompotrom nagysága ménese. - Mondjátok azt, hogy Fótonfót királyé! Táltosok jönnek, mind agyonrugdalnak! - Mondjuk mi, csak agyon ne rúgjanak! Repül tovább a varjú, arrébb gyönyörű szép aranygulya legelt. - Ki gulyája vagytok? - azt kérdi. - Potrompotrom nagysága gulyája. - Mondjátok azt, hogy Fótonfót királyé! Táltosok jönnek, mindenkit felfalnak! - Mondjuk mi, csak életben maradjunk! Hátravoltak még az aranybárányok. Aztán a varjú berepült az aranyerdőbe, Potrompotrom nagysága kastélyába. De jönnek közben a lakodalmas népek, megállítják a lakodalmas hintót. - Kié ez a gyönyörű ménes? - Hát a felséges Fótonfót királyé! Fótonfót király meg majd kővé meredt, hogy őneki hogy lenne ménese?! „Jó gazda ez!” - gondolta az apósa. Mennek tovább, meglátják a gulyát. - Kié ez a rengeteg fényes marha? - Hát a felséges Fótonfót királyé! - Nahát, milyen gazdag emberhez adtam a lányom! - ámult az apósa. Odaérkeztek az aranybárányokhoz is. - Kié ez a temérdek drága bárány? - Hát a felséges Fótonfót királyé! „Na - gondolta az apósa -, ez valóban mérheti vékával az aranyat!” A varjú meg az erdőben, Potrompotrom nagysága kastélyában lármázni kezdett: - Bújj el, nagysága! Baj van, jönnek a táltosok! - Miféle táltosok? - Már itt dobolnak! Hát csakugyan erősen verték a dobot Fótonfót királyék, muzsikáltak, nagy zenebona volt, a nagysága megijedt, s hirtelen belebújt a szénakazalba. Gyufát dugott a kazalba a varjú, bennégett Potrompotrom nagysága. A királyi násznép meg visszafordult a kastélytól, hiszen már mindent láttak, lesz miről mesélni odahaza, Fótonfót király meg a felesége éljenek boldogan! Egy ideig nem is volt semmi baj. Később is csak a varjú miatt. Mert azt úgy szerette Fótonfót király, hogy külön szobája volt neki. Hazament, s máris a varjúját kereste, több időt töltött nála, mint a feleségénél. Aztán mikor megsokallta az asszony, ráparancsolt a szolgálóra, hogy étessék meg. Hát megdöglött a varjú. Fogta az asszony, és a ganéba elásta. Fótonfót király hazajött, és máris kereste a kedves varjúját. Kiásatta azonnal a ganéból, megsiratta, aranyládikót csináltatott neki, abba tette. De mikor el akarta temetni, a varjú átbucskázott a fején, ahogy szokta. - Nem döglöttem meg, épp csak próbára tettelek! Álltad a próbát. Én most elmegyek, éljetek boldogul! Ha a varjú Fótonfót királytól el nem szállott volna, az én mesém is tovább tartott volna.     szerk. Dömötör Ákos Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1985
Értékelés
★★★★½
4 szavazat