Egy kapzsi embernek meghaltak a testvérei. Addig pereskedett a gyermekeikkel, hogy végül minden vagyont megszerzett magának. Amikor az örökséget birtokba vette, fekete gyászba öltözött, hosszú szakállt növesztett, úgy járt-kelt a villában, mint akinek mély gyásza van. Mátyás király ismerte viselt dolgait, álnokságát, amivel kifosztotta rokonait. Egy nap magához hívatta, s megkérdezte tőle: - Miért vagy ilyen bánatos és gyászos? A kapzsi ember sírva fakadt, s így válaszolt: - Elvesztettem a testvéreimet, őket gyászolom. Azt mondta a király: - Ugyan mondd meg nekem, későn búsított meg téged ez a halál vagy korán? - Későn, uram - felelte az álnok gyászoló. - Én is így gondolom. Jobban szeretted volna, ha előbb magához szólította volna őket az Isten. Akkor előbb birtokolhattad volna a vagyonukat. Most tehát nem őket gyászolod, hanem azt, hogy javaikat oly sokáig nem élvezhetted. A hitvány tettető megértette a király beszédét. Abbahagyta a sírást, és eltakarodott a király szeme elől.