A keresztfiú

Részletek

Látogatás
6059
Értékelés
Star10Star00Star00Star00Star00
Szerkesztette
Nagy Olga
Könyv címe
Mindentudó dongó
Kiadó
Erdélyi Pegazus Kiadó
Kiadás helye
Székelyudvarhely
Kiadás éve
2004
Forrás helye
Magyar, Maros menti
Volt egyszer egy Piros király. Annak volt három szép leánya. Olyan szépek voltak, hogy az egész világon a királyfiúk mind verekedtek érettük. A harminc kétfejű sárkány, a huszonnégy fejű sárkány s a tizenhat fejű sárkány elrabolta mind a hármat. Elrabolta a Fekete Világba. A király, gyászba húzta a városát. Nem volt nap, nem volt hold, nem volt csillag. Sötétben maradt az egész világ. A király kitétette a kapujára: Ki lesz olyan vitéz, aki megleli a leányait, s megmenti az, országot a sötétségtől, az jelentkezzék nála. Királyságát, s a leányait neki adja. Jelentkezett mindenki: király, szegény, koldus, mindenki jelentkezett, de senki se tudott azon a nyomon elindulni, a királynak mentséget, segítséget vinni. Volt neki egy rég, régi kocsisa. Annak keresztelt egy fiút: Hajnalkának hívták. Hajnalban született. Ő egy kicsit zabolás is volt. - Apám, menjek én is arra a próbára. - Ej, te gyermek, hogy mennél te, amikor ott vannak királyok, grófok, hercegek, nem tudtak semmire menni. S te egy mucskos. Töröld meg a szádat legalább! Ülj vissza, ahol voltál! S te akarsz próbára menni! - Jó, jó, édesapám. Senki sem tudja, kiben mi van. Hátha én is, mint egy boldogtalan, valamikor segíthetek édesapámon. - Ne csinálj szégyent, fiam! - Én akkor is megyek. Megyen a gyermek a királyhoz, nem törődik semmivel. Mi nép volt itt! Jöttek-mentek a királyhoz. Ő fogja magát, besuvad. - Adjon Isten jó napot, felséges királyatyám! - Adjon Isten, édes fiam! Na, mi az, próba? - Próba. - Na, te kié vagy? - Én biza a maga régi kocsisáé. - Jaj, te vagy, keresztfiam? Hát te még kicsi vagy, nem tudsz te még világot. Nem is tudsz beszélni, nemhogy tudd, a világnak hány része van. - Én is megyek! - Na, jól van, fiam! Mindjárt kötnek szerződést. Abban a pillanatban. - Na, fiam, menj! - Kérem a három zsebkendőt s a három gyűrűt! Látja a király, kivel van dolga. Ezt egy vitéz se mondta: „Kérem a három zsebkendőt”, mert a három zsebkendőre a nevek rá voltak írva. Ugyan a gyűrűkre is. - Látom, keresztfiam, hogy tudsz. Nem tudom, vitéz vagy-e, de az első próba jó volt. Odaadja a gyűrűket s a három zsebkendőt. - A jó Isten segítsen téged! Megyen haza a fiú. Két fiútestvére megáll, nézi: - Hát te mész? Na, nézz csak a taknyosra! Alig-alig cseperedik, s ő már próbál. - Gyertek tűk is velem! - Hát megyünk műk is. Három leánya van, hátha utánunk adja a lányát. A három fiú jelentkezik a királynál. - Na, királyatyám! Csinálj nekünk három mázsából létrát! Megáll a király, s nézi. - Rendbe van, fiam! - Adjon nekem ötszáz méteres kötelet, vastagot. A király parancsára meglett. - Ki viszi el, fiam? - Fogasson be tizenkét bihalat stráfszekérbe, s oda megy, ahova én parancsolom. Parancsára meglett. Ki teszi fel? Elment ő, s a jobb kezivel feltette a stráfszekérre. Mikor a király meglátta, a lábából a vér a fejibe futott.  ,,Ha nem akadtam eddig emberemre, akkor most emberemre akadtam. Ez úgy látszik, a próbát ténylegesen megcsinálja. Hát, a jó lsten adjon neki erőt, egészséget, hogy tudja az én gyerekeimet előkeríteni!" - Hajnalka, keresztfiam! A jó lsten legyen segítségedre neked! Felpakolnak, s egyenesen a Fekete tengerhez mennek. Na, odaér, visszaküldi a szekeret, visszaküldi a katonákat. A három testvér ott marad. - Na, kedves testvéreim! Ti nagyobbak vagytok, mint én. Vitézek vagytok. Melyik ereszkedik le ebbe a vízbe? Olyan hullámok voltak, úgy vágódtak, hogy házakat vittek volna el. - Na, a létrát eresszétek be ketten! - Ó, menj el! Ne is beszélj arról! Megfogja akkor Hajnalka a létrát, s fél kezével bé ereszti oda, ahova kellett. - Na, itt a kötél, menjetek bé! Veszik magukat. Rálépnek a létrára: egy fokot, két fokot. Jött a hullám, úgy megütötte őket, azt hitték, meghalnak. Kijöttek onnét. - Na, testvéreim! - Inkább öljél meg, de mi be nem megyünk. - Na, látjátok! A próbát hogy meg kell csinálni. Nem olyan könnyűi úrnak lenni. Nem olyan könnyű királynak lenni. Hanem aki akar, tanul, tudnia kell, azután tennie kell - mondja nekik. Mindegy: ügyesek legyetek! Hű, szófogadók legyetek! Akárki jün ide: ,,Nem láttam, nem hallottam semmit." Akárki akármit mond, nem csináltok mást, csak amit én fogok nektek mondani! Én bemegyek. Tűk kinn ültek. Majd amikor a kötelet megrázom, akkor húzzátok ki a kötelet. De addig nem. Addig semmit. Egyetek-igyatok! Elbúcsúzik tőlük, beereszkedik a Fekete tenger közepibe. Mikor odaérkezett, olyan sötétség volt, mint ahogy mondják, lenni szokott a mesében. Hová érkezett be? A tizenhat fejű sárkányhoz. Megmatassa az oldalakat, megkapja az ajtókat. Kopogtat. Pont készített ebédet a királylány. - Adjon lsten jó napot! - Jaj! Jaj! Jaj! Ember! Ember! Emberféle. Nem láttam, mióta elkerültem a földről. Hogy tudtál ide bejönni? Mindjárt bejűn az a rabló gazember, béfal téged, lássalak én élve. A bűned hozott le, vagy mi tégedet? - Ne félj te semmit, míg engem látsz! - Na, gyere azonnal! Mindjárt teszen neki enni, tesz ki magának. Neki fognak enni. De ez volt a legkisebbik leány, a legszebb. Reszketett. - Ne félj, légy nyugodt! Azt mondja nekije: - Hány órakor jön a sárkány? - Mindjárt itt van. Rögtön, egy pár perc múlva érkezik. A jele. - Na, hagyjad csak el, ne búsulj! Egyszer csak látják, hogy a buzogány tizenkét verbunkot lever az asztalon. Akkor már kellett az ételt készíteni: se hideg, se meleg ne legyen. - Na, ez a jele? Megfogja ő, a kicsi ujjára szedi, úgy visszateremti, hogy a sárkánynak a fejit elvitte. - Hej - kiált a sárkány. – Nem félek én senkitől! Valami jelt veszek észre Hajnalkától a fehér világról. Itt nem félek senkitől. De ha ide kerekedne, megküzdenék vele. Jön hazafelé. - Adjon Isten, sógor! - Adjon lsten! - Hej, mióta várlak drága ebéddel, és te küldöd a buzogányt előre. Hát milyen ember vagy te? - Amilyen vagyok, olyan vagyok. Ebédelünk? - Ebédelünk. A sárkány befalt egy ökret. Hajnalka csak, mint a madár. - Ebédeltél? - Igen. - Na, menjünk ki, hogy birkazzunk? - Ahogy, te akarod - azt mondja. Kivitte birkazni. Nekifogott a tizenhat fejű sárkány, bevágta derékig a fiút. Hajnalka is nekifogott, bevágta nyakig a sárkányt. Levette a fejit. - Na, lelkem! – azt mondja a leány. - Mit csináltál? - Ne búsulj. Már el van rendezve. Na, most adjál nekem enni nyugodtan. S egy kicsi jó bort is adj nekem. - De mindjárt bejön. - Nem jön be. Ő már végzett az életjivel. A leány nyakába szökött, megörvendett, megcsókolta. - Na, én sokat nem tudok ülni, nekem tovább kell mennem. Te maradj nyugodtan, tégedet nem bánt senki. Én megyek tovább. Itt a gyűrűd, itt a zsebkendőd. Tudod, ki vagyok én? Én vagyok apád keresztfia, a kocsisé. - Nem számít, ki vagy. Ettől a perctől az enyém vagy. Megyen most a huszonnégy fejű sárkányhoz. Ott is csak ugyanazt csinálja. Megfürdik, elpusztítja, a zsebkendőt s a gyűrűt felmutatja. Az idő már délután öt óra felé közeledett. - Na, ne időzzünk sokat, királykisasszony, hogy tudjak elmenni túlra is. Veszi magát, elmegyen oda is. Megkapja az ajtót, köszön. A királyleány illedelmesen fogadja. Az is meg volt ijedve. - Ej, emberfia, emberfia! Hogy tudtál ide bejönni, miikor én embert nem láttam, mióta ide bejöttem a Fekete Világba? Téged a bűnöd hozott? Vagy az Isten hozott? Nem tudom, mit mondjak, gyorsan tűnjél el, mert máris érkezik az a rabló sárkány, és rögtön felfal téged. Én meghalok azonnal. - Nono, nem kell félni azért. Amiért kicsi vagyok? Nem kell megijedni azért. Ő lehet akármilyen rangos. - Na, itt van, ozsonálj. S légy nyugodt, mert téged befal. - Ne félj semmit! - azt mondja Hajnalka. El is kezd uzsonnázni a fiú. Abban a percben a buzogány! Hej, a másik hogy jött! Hej, ez harminckét versenyt táncolt, harminckét verbunkot vágott le. - Mi ennek a jele? - Az étele ne legyen se hideg, se meleg, csak rendesen. Felállott, meghajította Hajnalka a buzogányt, s úgy visszadobta neki, hogy a hét fejit levágta. S akkor utánanéz. - Nem veszek észre senkit - mondta a sárkány, - De ha itt lenne Hajnalka, itt valahol közél, béfalnám, s orrom likán kifúnám. Ezzel jön bé a sárkány. - Itt vagyok! - mondja Hajnalka -, nem futsz te már ki! Akármilyen nagy lehetsz s én kicsi, de erős vagyok. Megállott a sárkány s ebédelt. - Ozsonálj! Hajnalka eszik, mint egy madár. A sárkány egy-egy ökröt bédob a szájába, egy-egy hordó bort reája. - Na, hogy küzdjünk meg? - Ahogy te akarsz. - Van nekem egy új csűröm - azt mondja a harminckét fejű - acélból. Oda menjünk ki. Kimennek az acélcsűrbe. Hajnalka nem félt a sárkánytól. De biza a rablóban is volt erő. Bé vágják egymást bokáig. Megharagudt Hajnalka, bé vágta a sárkányt, levágta harminc fejit, kettőt meghagyott. - Ó, lelkem, Istenre kérlek, hagyd meg ezt a két fejet! Mindenem nélkül, csurdén hagyjál engemet, csak hagyd meg az életemet! - Igen. Feküdj le az ágyadba. Azt mondja a leánynak: - Na, most nyugodtan tégy oda ételt, italt, vacsorázzunk. Jó vacsorát. Jó bort. - Jaj, lelkem, mindjárt jön a sárkány s béfal. - Bé az édesanyját, engem nem! Eridj, nézd meg, hol vannak a fejei! - Hallod, sógor? - mondja Hajnal. - Hallom, lelkem. Nem bánom, bármit is csinálsz, mert te vagy a világon a legerősebb. Hajnalka megfogja az egyik fejit s lecsavarja: - Na, sógor. Még hogy vagy? - Hagyd meg még ezt az egyet! Veszi a kardot, s azt is levágja. Na, most nyugodtan főzi a vacsorát a leány és elalusznak. Reggel felkél a fiú, megmosdik, reggelizik. - Na, most menjünk el. - Még van kettő, azt is szabadítsd ki! - Ne búsulj, rendben van az is. Hamar elmennek a másik két testvérhez. Örvendeznek, csókolóznak. - Na, most hogy menjünk mi ki innét a nagy Fekete Világból? Most ki viszen ki innét? - Ne búsuljatok ti semmit! - azt mondja Hajnalka. - Mert aki behozott ide, az többet ki nem visz innét. De a Jóisten megsegít, én, kiviszlek innét. Na, hogy áll ez a kastély? - Ott egy aranyvessző s az aranyalma. Verd meg az aranyvesszővel a három sarkát, s lesz belőle egy aranyalma. Ahol feldobod, ott lesz belőle egy aranyalma.  Ugyanúgy a közbelsőnél. Ugyanúgy tette a kisebbiknél is. Na, most oda a kötélhez. Megrázz a kötelet. Azok ketten visszarázzák, hogy ott vannak. Kiteszi a kicsit, a feleségit felhúzzák. Kiteszi a közbelsőt, felhúzzák. Kiteszi a harmadikat is, azt is felhúzzák. Na, most lássuk, milyen testvérlélek van bennük. Feltesz egy akkora követ, mely öt súlyt húzott s ráköti a drótra. Mikor félig volt a tengerbe, visszarázták. Na, engem is úgy ráztak volna vissza. Fogták a kötelet, mindent, s elmentek vele a királyhoz. Volt már nap, volt már csillag, volt már holdvilág. A királylányoknak pedig azt mondták: - Ha nem mondjátok azt, hogy a próbát mi csináltuk, itt a nyakatokat elszakasszuk. Meg voltak ijedve, s ráhagyták az apjuk előtt, hogy a két fiú csinálta meg a próbát. De a lányoknak a szívét szúrta ez, mert tudták, hogy ez nem igaz. Na, most már Hajnalka maga ment a Fekete Világban. Nem baj. A Jóisten itt sem hagy el engem! Neki fog sétálni a nagy puszta Fekete városban. Hát, amint ott megyen, lát egy galambot. Az oda volt ragadva a tenger mélyére. Vizet akart inni s oda ragasztotta a sárkány. Azt mondja a galamb: - Gyere ide Hajnalka, tégy jót. Valamikor én is segítségedre leszek. Mentsél meg. Olyan szomjas vagyok, hogy a tollú mindjárt lehull rólam. Igyak egy kicsi vizet. Ügyesen kiveszi a bicskáját, elvágja a fát, a galamb lábát nem vágja el. A galamb megszívja magát vízzel, megköszöni Hajnalkának, veszi, magát elrepül. „Hát, mit is várok én egy galambtól? Egy galamb segítsen ingem? Jól van, hál istennek, hogy megmentettem.” Megy tovább a harminc kétfejű sárkány kastélya felé. Mit lát? Egy nagy sas oda volt ragadva. Nem tudott vizet venni. A víz túl magasan volt.  - Hej! - kiáltja. A jó Isten küldött tégedet segítségül. Gyere, mentsél meg, s légy a segítségemre, mert én is leszek majd a segítségedre. Jótettért jót várj! - Igazad van neked is. Elővette a bicskát, addig kínlódik, amíg leveszi a lábát, bé bukik a sas a vízbe. Úgy kiszívta a vizet, hogy biza a mederben nem sok maradott. Csak elment, bé kapja Hajnalkát, azután kiköpi. Amilyen szép volt Hajnalka még szebb lett. - Megijedtél, Hajnalka? - Hej, benned egy olyan város van, hogy olyan várost ritkán lehet látni. - Itt hagytak a társaid? - Itt. - Te megcsináltad a próbát, ők elmentek. - Tudod, mire kérlek, te sas? - Tudom, mire kérsz. De én háromszázötven éve nem jártam ki a Fekete Világból. De érted megpróbálom. Jó tettért jót várj! Igaz, öreg vagyok, elküldenélek a leányomhoz, de az büdös semmirevaló: megéhezik menés közbe, s bé fal téged. Én kell, hogy felvigyelek. Megjárja magát a vén sas. Rendezkedik. - Ki vagy pihenve? - Ki vagyok pihenve, de még várjál, nehogy leessél, nem akarom a halálodat. - Igazad van. Kipróbálja magát a sas, fel megyen a levegőbe. - Igazad volt, Hajnalka - azt mondja. - Még egy cseppet pihenek, valamit egyek. Elment a sas. Addig Hajnalka álldogál. Mit lát megint? Egy szegény pacsirtamadárt. Ott van leragasztva. Neki a pacsirta, az is csirikol ottan. - Hej, Hajnalka, gyere, segíts meg engem is, mentsél meg a haláltól! A pacsirtamadárt is kiszabadította. Hopp! A madár a hátára száll. - Hajnalka, addig nem mész el, itt van egy olló s egy tű. Ezt tedd el, erre neked szükséged lesz! Nem kell, te varrjál, a tű varr, az olló szab, amit te parancsolsz, azt. - Köszönöm szépen. Jön, s azt mondja a sas neki: - Na, légy rákészülve! Itt van két hordó, egyben víz, egyben étel. Én felfelé, a Felvilág felé, amikor nyújtom a számat jobb felé vizet, bal felől dobjál húst. S ha elfogy a hús, a bicska legyen nálad. Vágjál egy darab húst belőled. Különben nem jutunk a Felvilágra. - El van intézve, kedves sasom. - Úgy is történt. A két bödönt fel a hátára. Ahogy repült, a sas nyújtotta a száját jobb felé, a fiú adta a vizet, bal felé, adta a húst. Mikor felrepültek vagy öt kilométert a Felvilágtól, nem volt már húsa, vette a bicskáját, levágta a húst a combjáról, s a szájába nyomta. Avval ki is vitte a sas a Felvilágra. - Hej, te Hajnalka, ha tudtam volna, hogy olyan édes húsod van, nem hoztalak volna ki a Világra. De már mindegy. Na, itt van ez a kötél, kösd magad össze a fával, mert mikor visszaereszkedem, a fél világ a lyukba esik. Vigyázz, nehogy te is beleessél a fával együtt. Megy Hajnalka, hozzáköti magát egy fához, amikor a sas visszaereszkedik, majdnem a fél világ utána esett. Hajnalka a szélin maradt. Megörvendett, imádkozott. Elment a létrához, s a kötélhez, nézi nagy keservesen, hogy hová kellett ő jusson, s mire kellett jusson, hogy meg kellett járja a Fekete Világot. Vette magát, s elment a Piros király városa felé. Hát biza a faluban rá esteledett. Egy ház előtt azt mondja ő magába: - Akárki is lesz, én ide bé megyek, s kérek egy kis szállást reggelig. Hej, egy öreg szabó dolgozik a műhelyben. De öreg volt! Kopogtat. - Adjon Isten jó estét, mester úr! - Adjon Isten, édes fiam! Na, mi járatban vagy te? - Kis szállás kéne nekem reggelig, mert nagy útról jövök. - Hogyne. Viszi bé a feleségihez. Megmosdik. Felesége odatesz egy tyúkot, vacsorát készít nekije, az öreg is félbehagyja a munkáját, s egy-kettőre kerül fél liter pálinka s beszélgetnek. - Na - azt mondja neki az öregasszony -, sokat ne beszélj s igyál, mert készül a királykisasszony menyasszonyi ruhája. S meg kell, legyen két napon belül. Te csak menj, s dolgozzál. Azt mondja a fiú: - Na-na, öreganyám! Ne búsuljon! Aminek jönnie kell, úgyis eljön, ami elmúlt, az úgyse jön vissza. Töltsen öregapám, hadd igyunk egy nagyot! Megisszák a két kupa pálinkát, úgy lerészegedett az én öregem, a szabómester, hogy biza nem tudott talpra állni, úgy aludt, mint a bunda. Veszi magát a fiút, bemegy a műhelybe, s veszi az ollót meg a tűt.  - Kedves tűm, ollóm! Úgy szabjál, ahogy, csak a méret szól! Úgy varrjál, hogy egyetlen varrás se legyen benne! Reggelre meg volt a ruha, fel volt akasztva. Felkel reggel az öreg. Nagy sietve dörzsöli a szemit. „Elkéstem, nem varrtam meg a ruhát. Ne menj el, maradj frustukra! Én megyek dolgozni, mert a király levágja a nyakamat. - Vágja az édesanyjáét. Ne féljen, elvégeztem. - Te? - Én. Bemegy az öreg, s mikor a ruhát meglátja, megcsókolja Hajnalkát. - Na, most igyunk egy nagyot! Vágj le megint egy tyúkot! - mondja az öregasszonynak. - Eridj, hozz megint pálinkát. Isten adott nekem egy ilyen fiút. Ettől a perctől a fiam vagy. Nincs fiunk úgyse. Az öregek levágják a tyúkot. Elő a két kupa pálinkát! Félrecsapja az öregasszony a kontyát, vígan énekel, főzi a drága jó tyúktokányt jó sárga mártással, jó sárga puliszkával, jó gabonapálinkával. Amúgy énekelnek, mert a munka megy. Egyszer csak avval jön be a királyinas:  - Hej, te mester, kész a ruha? - Kész. Kié volt? A nagyobbiké? Csak viszi, s látja: az öreg nem csinált soha életjibe ilyent. Hej, ott fent a kicsi királykisasszony meglátja:  „Nem tudom, ki van ott, ki nincs ott, de ejsze az én Hajnalkám keze van benne.” Magába zárta a titkot a szívibe. Viszik a közbelsőét. - Hej, mester, ez is holnapra kész legyen! - Meglesz királyatyám, ne búsuljon! Leméreti a méretet, teszi le. Ők csak esznek, mulatnak tovább. Azt mondja egyszer az öreg mester: - Édes fiam! Nem kéne, bemenjünk a műhelybe? - Hagyja a fenébe a műhelyt! Meglesz, mire kell a királylánynak a ruhája. Mikor az öreg elaludt, veszi magát ügyesen bé, veszi le az ollóját, teszi le a tűt. - Kedves ollóm, kedves tűm, szabjál, varrjál! Meglett mindjárt. Felakasztotta a ruhát, letakarta, s ment be lefeküdni. Az öreg kelt fel. - Ne idegeskedjék, édesapám! Hagyja a francba, ha a király elhozta, el is tudja vitetni. Nem marad itt nálunk. Ahogy a vitát elvégezték, hát ott a kocsi. - Hej, mester, kész a ruha? - Kész van! Csak viszi az akasztóval, teszi le. Na, rendben van, meg is nézik. „Hej, kinek az esziből kinek nem az esziből telt ez ki, de az én Hajnalkámból telt ez ki.” Így a királylány, a kicsi, de nem szólt semmit. Már a két királylánynak meg lett a ruhája. Őket egymás után akarták férjhez adni. De a kicsi csak azt mondta: „Én senki után, csak Hajnalka után!" Feltette magában, hogy nem megy férjhez soha. Na, a király azt mondta a szabónak: - Ebbe a lakodalomba te is eljössz. A feleségeddel, a fiaddal! Mióta ez a fiad neked? - Magát az ne érdekelje, hogy mióta van fiam, de van. - El van intézve. Azt mondja az öreg: - Eridj, öregasszony, vágd le a tyúkot, hozz egy kupa pálinkát! Elmegy az öregasszony, csapja ki a kendőjit, amúgy itták a pálinkát. - Mit szólsz, fiam, menjek a műhelybe? - Apám, ne törődjék semmivel! Isznak, mulatnak ott nagyban. Az öreg pedig elaludt. Veszi magát Hajnalka, bemegy a műhelybe. Kiveszi az ollót, s mondja neki: - Édes ollóm, édes tűm! Itt egy kicsit hibázzál, legyen rövid ez a ruha! A többit hadd rám. Kész a ruha, reggel jönnek utána, viszik fel. „Hű, ez kicsi.” Futnak vele vissza. - Mit csináltál? Soha életedbe nem hibáztál! S olyan nagymester létedre most hibád van. - Ej, királyatyám! Maga nem hibázik? Maga ezt az, országot nem úgy kellett volna, vezesse. Sok szegényt hagyott. Véletlenül hibáztam én is. Jöjjön le, akinek kell a ruha, mérjem le nyugodtan a műhelyemben, akkor adjon okot nekem. Ha akkor nem lesz jó, a nyakamat rögtön tessék levágni. - Rendbe van. Viszik le a leányt. Hajnalka bekente magát mindjárt korommal, rossz sapkát tett fel, haját kihúzta. Menyen le a kicsi királykisasszony, s látja Hajnalkát. - Na, édes fiam - azt mondja a mester -, gyere, mert te jobban látod! Szemüveggel nem látok, hibázok. Te jobban látsz, fiatal vagy.  - Ó, édesapám! – azt mondja. – Minden ringy-rongyot lemér. Nézze meg, ahogy tudja, s jól van. - Nem lehet így királyi dolgot. Na, gyere fiam, mérd le! Elmegyen ő, veszi a méterest, s méri le. A leány néz a szemibe. - Mit mind néz engem, nem vagyok király, hogy szeressen. - Király vagy, nem vagy király, te leszel a király! Lemérték. Veszi magát a királylány, s megy fel. De olyan örömmel volt, hogy nem adta volna magát az apja minden birtokáért. Azt mondja a királyleány az apjának: - Édesapám, kár hogy készül a vőlegényem, én, akit vártam, megtaláltam, s az az én kedves vőlegényem. Na, kész a ruha. Most üzen Hajnalka: - Akié a ruha, jöjjön le, vigye el. Ennek ez az, ára. Én mondtam, a mester fia. - Na, itt vagyok! - Tudtam, hogy itt vagy. Menj fel, s küldj nekem valami ruhát. - Nem úgy, gyere, ahogy vagy, úgy lásson meg apám! Felpattan a kocsira. A király azt akarta, hogy a háromnak egy lakodalmat csináljon, nagy lakodalmat. Ahány király, herceg, gróf, mind ott voltak. Már csak az kellett: a kicsi készüljön, menjenek mindnyájan egyszerre, s jűjjenek a templomba. Látja a király ezt a csúf bidigát a kocsiba. - Ejnye! Tolvaj legyen anyád, piszkosa, hát te mit hozol nekem a kocsiba? Milyen mucskot? - Ej, ez mindjárt mindent megmagyaráz. Kiszáll a kocsiból, megáll, s meghajol. - Felséges királyatyám! A kardot a nyakamba akasztom. Van nekem két szavam, s több semmi. Minden a király parancsára lesz. - Mondjad, s tűnjél el gyorsan a szemem elől! Annyi nép előtt egy ilyen csúf pogány. S a legszebb leány mellett ültél. Feláll a kicsi az asztaltól. - Kedves királyapám, s násznép! Nászútnak vannak indulva, van nekem egy rövid kicsi mesém, ha lennének szívesek meghallgatni. - Aki él, mindenkinek joga van. Tessék! Hamar!  - Az én apám kocsis volt, ennek a felséges királynak a kocsisa. Ennek a királyatyának veszett el a három leánya. Nem volt nap, nem volt holdvilág, nem volt csillag. Gyászban volt az egész világ. A világon mindenki jelentkezett: úr, koldus. Semmi nem lett, amíg én nem jelentkeztem. Mikor én jelentkeztem, én a próbát megtettem. De engem elfelejtett. Álljon elő, aki ezt a próbát megcsinálta! S továbbmehet a násznép. A két csaló, mikor meghallotta, már megijedt. Egy szikkadt magyaró nem fért volna a fenekibe a két testvérnek. Néztek szemközt, most mi is lesz velük. Feláll a király: - Nagyon helyesen beszél. Igenis, kérem a próbákat! Hol a három zsebkendő? Hol a három gyűrű? A két leány megáll s néz. - Na, beszéljetek! Akkor azt mondja a kisebbik: - Édesapám, magának volt egy keresztfia, Hajnalka? - Igen. - Ő tette meg a próbákat. Ő mentett meg. Ott a három gyűrű, ott a három zsebkendő a zsebibe. K i veszi Hajnalka, s megmutatja mindenkinek. - S még ott van kedves királyatyám a lépcső a tengerbe. Hanem, mikor kiadtam a három leányt, s fel akartam én is jönni, a két gazember testvérem (tettem követ, hogy kipróbáljam őket), félúton visszaeresztett, hogy pusztítsanak el, hogy mondhassák, a próbákat ők tették meg. De hát nem így volt! Akkor a király azt mondta: - Kedves násznép! És új vőlegény! Elveszett egy szekrény, kulccsal együtt. Megkaptam ugyan a kulcsot, ugyan a szekrényemet. Mit javasolnak? Vegyek új kulcsot, nem lenne jobb a régi? Megérdemelné a régi. Azt a próbát meg is tette. Akkor az új vőlegény lelépett. Azt mondja Hajnalka: - Még van nekem egy kérésem: van egy kardom. Hárman összegyűlünk itt helyben a népek előtt. Ne legyen ez hazugság. Legyen az egész komolyság. Feldobom, s aki hibás volt, azt vágja össze. - Éljent Éljen Hajnalka! Odaállnak mind a hárman egymás mellé. A kardot feldobta. Úgy összevágta a két fiút, mint a káposztát. - Éljen az új Piros király! Akkor a király odament Hajnalkához, megcsókolta a homlokát. A királyi koronát feltette a Hajnalka fejére. - Ettől a perctől kezdve te vagy a király az országomban. Megesküdtek, s még most is élnek, ha meg nem haltak. 
Értékelés
★
1 szavazás