A deákból lett király
Útra ment egy deák, s amint a mezőbe ment, talált valami kipattogzott borsószemekre; gondolta, hogy azoknak hasznát veheti, mett ő szegény legény; hiszen az apja azt es tanácsolta volt neki, hogy ami többet ér egy bolhánál, azt ha találja, vegye fel. Felszedte hát a borsót, s a zsebibe rakta.
Útjába elestéledett egy királyi városba, béjelentette magát a királynál, s útiköltséget kért, s az éjjelre szállást.
A deák jóforma legén volt, helyesen beszélt, s ügyesen viselte magát. A királynénak ez figyelmire esett, s minthogy eladó leánya volt, úgy vélekedett, hogy hátha ő királyfiú, s leánynézőbe jött, s csak azét őtözött deáknak, hogy ne esmerjék meg! Ezt a gondolatját megmondta az urának, s a király es helyesnek vette. Ketten megegyeztek, hogy tudják ki, igazán királyfiú-e? Megmarasztották vagy két napra. Első écakára nemigen pompás ágyat vetettek neki, azétt, hogy ha avval megelégszik, úgy csak deák, de ha nem, akkor királyfiú.
Az ágyat megvetették egy oldalházban, s egy bizadalmas emberit a király annak az ablakára állította, hogy lesse meg a deákot, mit csinál. Megmutatták a deáknak az ágyat, s ő vetkezni kezd ott egyedül; de amint vetkeznék, a borsó a zsebiből mind az ágyba hull alája; ő keresgélni kezdi, s egyenként esszeszedegetni; hajnal lett, míg essze tudta szedni. A vigyázó nem látta, mivel dógozik a deák, de látta, hogy nem aluszik, hanem mind csak az ágyát igazgatja, s csak hajnalra aludt egy cseppecskét. Azt jelentette a királynak, hogy a szálló nem aludt, csak az ágyával bajlódott; úgy látszik, hogy nem afféle ágyhoz van szokva.
Felkőtt a deák, s reggeli ebéd alatt a király megkérdette: hogy aludt?
A deák azt mondta:
— Egy kicsit nyughatatlanul, de annak es magam valék az oka!
Ebből azt húzták ki, hogy megbánta, miért nem adta ki magát, hogy ahhoz való
jó ágyat vessenek neki. Hitték, hogy királyfiú, s ahhozléve bántak véle.
Más este esmént oda vetettek ágyat, de királyi módra. A deák, hogy a múlt éjjel nem aludt vót, mihent a fejit letette, úgy elaludt, mint a tök, virradtig meg sem moccant. Most a borsóval nem kellett, hogy baja legyen, mett azt a küsruhája szegibe kötte vót, mikor az ágyból esszekeresgélte. A vigyázó azt jelentette reggel, hogy az utazó végig jól aludt.
Csakugyan most mán meghitték, hogy a deák csak deák képet vett, de királyfiú; reá fogták, hogy királyfiú, s királyfiúnak szólítgatták.
A király leánya jól járt utána a deáknak, nem nagy dologba került, hogy magát véle megszerettesse; s ketten esszekőttek. Álló esztenedeje vót, hogy együtt élnek; akkor őköt felrakták, s útnak eresztették, hogy a deák-király es mutassa meg feleséginek a maga országát.
A deák még most ijedt meg, hogy kurucoson tanál járni. Szepegett, szepegett, de csak elszánta magát, hogy úgy legyen, ahogy jő. Mondá magában:
— Elindulok vélik, s ha nem egyéb, elszököm töllik, visszamegyek a kolégyomba!
A deákköntöst soha sem hagyta el magától.
Elindultak, s addig mennek, míg egy nagy erdőbe érnek; ott egyhelyt a deák félre menyen, s egy mély árokba vetkeződni kezd, hogy a deák gúnyába őtözzék s elszökjék.
Éppen ott hevert egy hétfejű sárkán, s ez őt megszólította:
— Ki vagy? Mit keressz itt? Mit akarsz?
A deák elbeszélte a sárkánnak az egész dógát, s azt es, hogy most eppen szökni
akar el.
A sárkán azt mondta reá:
— Nem szükség elszökni. Kár vóna! Csak folytasd útadot, s amint az erdőből kiérsz, meglátsz egy lúdlábon forduló rézvárat, menj be abba, s lakjál ott békével feleségestől, kutyástól, macskástól addig, míg a vár mozogni s forogni kezd; de akkor osztán kotródj onnét, met akkor én menyek oda haza, s ha benne kaplak, vége életednek.
Visszament hát a deák az úti társasághoz, s tovább utaztak, míg az erdőből kiérve a várat meglátta; oda mind bémentek, s megtelepedtek, mint az övébe. Jól találták magikot két esztendőn keresztül, s maga es hinni kezdte, hogy mán igazán király. De hát eccer a vár csak mozogni, forogni kezd nagy gyorson! Megbúsul a deák, s kimenyen a vár élire, ott sétál nagy búson alá s fel. Talál ott egy vén banyót, aki azt kérdi tőle:
— Mi bajod van, felséges király?
— Hm! Az a baj anyó — azt mondja a deák —, hogy nem vagyok király, de még es
annak kell lennem!
Elbeszéli egész dógát mostanig.
Az még nem baj, fiam! — mondja a banyó. — Köszönd, hogy nem titkoltad el előlem dógodat! Én a kuruzsos királyné vagyok, a hétfejű sárkánnak legfélelmesebb ellensége. Azétt azt tanácsolom: igen hirtelen süttess egy cipót, egymás után hét sütéssel, azt a cipót mindenkor legelőbb tétesd bé a kemencébe, s legutoljára vétesd ki; azt hónap reggelre, mikor a hétfejű sárkán megérkezik, tétesd ki a várkapuba, s az a sárkánnak úgy megfelel, hogy a téged soha nem fog háborgatni, s a vár mindenestől neked marad!
A deák a cipót eppen úgy elkészítette, s már éfél után egy órakor a cipó ki volt téve a várkapuba.
Mikor a nap bútt fel, a hétfejű sárkán a várkapura ment, de őt a cipó így szólította meg:
— Hó! Itt én vagyok az őrző, ide az én engedelmem nélkül nem mehetsz bé! Ha bé akarsz menni, előbb ki kell állanod azt, amit én kiállottam!
— Nekem ide csak bé kell mennem! — azt mondja a sárkán. — Micsoda próbákot állottál ki hát?
A cipó elbeszélte, hogy őt, mikor mag vót, felásott fődbe takarták, elrothadt, kikőtt, felnőtt, sok hideget, meleget, esőt, havat kiállott, méges megtermett, levágták, esszekötözték, megcsépelték, esszemorzsolták, meggyúrták; azután hétszer egymás után, mindannyiszor minden társainál előbb, a tüzes kemencébe bévették.
— Ha ezt mind így kiállod, akkor hiszem béeresztlek, de máskülönben ide nem mégy bé!
A sárkán tudva, hogy mind azt ki nem állhatja, úgy neki haragudt, hogy mérgibe kihasadt, s így elpusztult.
A deák pedig az naptól fogva annak a várnak ura lett; apósa s anyósa halála után két országnak lett királya; s ha meg nem hólt, ma es uralkodik.
Ha tudnám, hogy ilyen szerencsésen járok, mint a deák, én es a mái szentséges nap beállanék deáknak!
Volt egyszer egy ember meg egy asszony, az ember nagyon bárgyú volt. Mikor az asszony elment otthonról, ráparancsolt a férjére: vigyázzon a csirkékre, hogy a kánya el ne vigyen egyet se, szitálja meg a lisztet, meg van ott egy fazék tejfel, azt is köpülje ...
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony. Volt neki egy Marci nevű fia. Ez a Marci igen becsületes, egyenes fiú volt. De ráadásul olyan ügyes, okos, világravaló is volt, hogy elterjedt róla a hír az egész országban, hogy ő mindent, de ...
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt a világon három szegény ember. Egyszer ezek hárman kimentek az erdőre fát vágni. Csak vágják, vágják a fát, egyszer megszólal az egyik szegény ember: - Ej, de jó volna, ha csak egy kíván ...
Öregedett a király. Három szép fia vót, nem tudta, hogy melyiknek adja a koronáját. Egynek kellene az a korona: no, de melyiknek? Egyfurmán szerette őköt, mer egyfurmán jók vótak az apjukhoz. Azt gondolta a király, hogy tróbát tesz. Behívatja a legöre ...
Volt egyszer egy pásztorfiú, az minden kérdésre olyan okosan meg tudott felelni, hogy messze földön híre járt a bölcsességének. Fülébe jutott a dolog a királynak is, de az egy szót sem hitt az egészből. -Ostoba mendemonda, semmi más – jelentette ki, v ...
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Egyetlen lánya volt, és azon tanakodott a feleségével, kihez is kéne adni. Kihirdette végül, hogy ahhoz adják, aki olyat tud hazudni, amit a király sem hisz el. Ment is oda boldog, boldogtalan, de hiába ...
Volt egyszer egy szegény ember, aki holta után három fiára egy bikát hagyott. A fiúk úgy egyeztek meg, hogy mind a hárman építenek egy-egy pajtát, s amelyikbe a bika belefut, azé legyen. No, építenek is: a két nagyobb olyan cifrát, hogy még a pap ...
Noé, amikor maga is megtapasztalta a bor miféleségét, elkezdte keverni. Tett bele oroszlánvért, tigrisvért, medvevért, disznóvért, majomvért, galambvért. Így aztán a részeg ember ennyiféle természetű. Van aki büszke, mint az oroszlán, kegyetlen, mint a t ...
Mikor a boszorkányokat égették a Tisza szigetén, hát a máglya egy szikrája elszabadult a tűzből. Megbújt a fák koronájában. Mikor fölnőtt, nem tudta, hogy ki ő, mi ő, de nő, asszonyi személy. A piacon vett egy seprűt. Mert az nagyon kell a háznál. Jó sepr ...
Vót egy bugyuta ember. De ha ez a bugyuta ember nem lett vóna, most én se tudnék mesélnyi róla. Mer ez olyan ember vót, hogy amit mondtak neki, mindent elhitt, amit rábíztak, mindent elfelejtett. Egy napon megházasodott. Éltek nagy boldogságba. Boldogság ...
Vót egy bugyuta ember az egyik faluba. Hát aszongya, elmegy az orvoshoz. Jaj, doktor úr, én nem tudom, hogy én nekem mi bajom van, én olyan beteg vagyok, nekem mindenem fáj! Átvizsgálja az orvos, hallgatja... mindent. Egyszerűen nem találta meg, hogy mi ...
Elmesélem a büszke jányt. Messze innen túlon túl az egyik faluban élt egy nagyon kényes, nagyon büszke jány. Hát bizony jól fönt hordta az orrát, már a faluba minden legény elment megkéretni. Mindet kikosarazta. Már a szülei azt gondolták, hogy mán ...
Volt egyszer egy parasztember, meg annak egy nagy akaratú felesége. Az mindent jobban akart tudni az uránál. Pedig már csak azért sem tudhatott többet nála, mert kivételesen buta asszony volt. A parasztember, ahogy az már illik, maga szokta vás ...
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy cigány meg két szegény ember. Egyszer ezek így hárman kimentek az erdőre fáért. Hát amint vágják a fát, egyszer megszólal valamelyik: - Mi lenne, ha az Isten egy-egy k ...
Volt egy szegíny cigány. Erősen szegíny ember volt, azt feleli a felesíginek: - Hozzál nekem három kupa tejet, három kupa lisztet, három kupa vizet, csinálj nekem egy pulickát - háha hazugság, nagyokat hazudjunk! -, mer én elmenyek munka keresn ...
A cigány elment volt az erdőre, felmászott a fára. Vágja ott azt az ágat, akin állott. Hát az erdőpásztor meghallotta, hogy ott vágja a fát az erdőn. Odanízett, hogy lássa, ki vág fát az erdőn, ki mér ott fát vágni. Látja, hogy ott a fa tetejin egy cigány ...
Élt két koma. Az egyik igen gazdag volt, a másik meg nagyon szegény. A gazdag koma segítette a szegény komát mindenvel, ételvel, ruházatval.Egyszer ott hálálkodott az udvarába a szegény koma: - Jaj, édes jó gazdag komám, hogy háláljam meg a sok jóságát? ...
Egy alkalommal Mátyás, rongyos ruhájában, Szárcsa nevű hétköznaplós lován Visegrád tájékáról ereszkedett hazafelé. Cinkota előtt rászakadt a sötét éjszaka, de olyan sűrű, hogy abban a kanál megállt volna. Régóta odanézelődött király őfelsége a drága hazá ...
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ez a király olyan hatalmas volt, hogy ha eltüsszentette magát, az egész ország népének rá kellett mondani: adj' isten egészségére! Hogyha náthás volt, nem is lehetett más szót hallani az országban, mint: "A ...
Vót itten egy palóc faluba-e; nagyon büszkén hordjuk mink ezt a sok szoknyát. Nagyon szépen fölöltözködve ugye vasárnap sok szoknyát, akkor cifrát, mindenféle cifra menyecske: vót oszt akkor egy menyecske. Ugye gyütt a vasárnap. fölszedte magára a ...