• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A szegény lányról, aki aranyvirágot lépik

Részletek

Látogatás
9456
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény embernek volt két gyermeke. A nagyobbik lányka volt, a kisebbik pedig fiúcska. A lányka táltos volt, csodahatalommal született anélkül, hogy tudott volna róla. Mikor a gyermekek megnőttek, elmentek, mivel szegények voltak, kéregetni az utcára. Bevetemedtek egy özvegyasszonyhoz. Azt mondja az a lánykának: - Lányka, mondd meg édesapádnak, hogy ha elvesz, akkor titeket tejbe-vajba fürösztlek. S még ad egy-egy szelet kenyeret. A lányocska és a fiúcska mondják az édesapjuknak: - Édesapó, azt mondja az özvegyasszony, hogy ha őt anyónak elveszi, akkor minket tejbe-vajba füröszt. Avval azt mondta az édesapa a lánykának: - No, lányom, én elveszem, ha úgy bánik veletek. El is ment másnap, feleségül vette. Az asszony két hétig tejben-vajban fürösztötte a lánykát és a legénykét, két hét múlva azt mondta az urának: - Hogyha a gyermekeidet el nem pusztítod, akkor elmegyek innen. A szegény ember mit csináljon, befogta a két tehénkéjét a szekérbe, felültette a két gyermeket a szekérre, elvitte őket az erdőbe. Ott kalibát csinált, a kalibába behelyezte őket, s azt mondta a lánynak: - No, lányom, mikor visszatérek, akkor hazaviszlek. Megyek, hogy rakjak egy szekér fát. A lányka táltos volt, tudta, hogy mit akar az apja vele. Az apja pedig levette a szekérről a fejszét, megrakta a szekerét, és elindult hazafelé. S amint ment hazafelé, a fejsze fokával mindenik fára ütött egyet-egyet, hadd gondolják azt a lánykáék, hogy csak a fát készíti a szekérre. Hanem elment haza, otthagyta a gyermekeket az erdőben, a kalibában. A lánykáéknak pedig ott telt sok idejük a kalibában. Egy nyári napon kiment az erdőbe a lányka, hát az erdő közepén volt egy szép kaszálócska. Olyan szép volt, hogy a napra inkább lehetett nézni, de arra a kaszálócskára nem. Egyszer kimegy a királyfiú az erdőbe vadászni. Amint vadászgat az a királyfi az erdőben, hát ráakad a kaszálócskára. A királyfiú meglátta a szép helyet, látta, hogy van ott elég sok széna, azt számította, hogy abból a szénából ad egy keveset a lovának, hogy egyék. Hát bizony, mikor odamegyen, megijed, hogy milyen szép fiút s lányt lát ott. Nagyon megtetszettek a királyfiúnak. Azt mondja a királyfiú a lánynak: - Eljössz hozzám feleségül? Azt mondja a lány a királyfiúnak: - Hogy menjek én magához feleségül? Nem hagyhatom itt az öcsémet! Azzal elővesz egy fésűt, megfésülködik. Olyan két szép virágot fésül ki a fejéből a lány, hogy a napra inkább lehetett nézni, de arra a virágra nem. Azt mondta a királyfiúnak: - Ezt a két szép virágot magának adom. Vigye haza az édesanyjának, tegye az ablakba egy pohár vízbe, és ha holnap jönnek értem, akkor elmegyek én is. Hazamegy a királyfiú a két szép virággal, elbeszéli az anyjának, hogy járt ő egy lánnyal az erdőben, és a lány küldötte neki ezt a virágot hogy tegye pohárba, vízbe, és tegye fel az ablakba. Elbeszélte az édesanyjának, hogy holnap ő elveszi a lányt feleségül. S azonnal nem bánta az anyja. Gondolta, jó lesz neki a lány menyének. De hogy szavam ne felejtsem, a királyfiúnak egy boszorkányné lánya volt a jegyese. Mikor másnap elmentek a szegény lány után, a legutolsó kocsira felült a boszorkányné a lányával. Elmentek a szegény lányhoz felteszik a kocsiba a lányt és az öccsét is, és visszatérnek hazafelé. Amikor az erdőszélbe érnek, akkor a boszorkányné a kocsit megállította, de úgy, hogy senki semmit sem tudott. Elment a kisfiú mellett, s a szegény lányt levette a kocsiból. Levetkőztette, az ő lányának a ruháját feladta a szegény lányra, és a szegény lánynak a két szemét kivette, és - a közelben volt egy nádas - a nádhoz kötötte. A boszorkányné a lányát a királyfiú mellé ültette, a szegény pedig ottmaradt a nádasban. Visszament a boszorkányné a kocsihoz, és a kocsit elindította. Elmentek haza, otthon pedig összehívták nagy vendégségre a hercegeket, grófokat, bárókat, meglett a nagy lakodalom. De nagyon búsult a királyfiú másnap reggelre kelve. Hogy a királykisasszony megfésülködött, nem virágot fésült, hanem tetűt. Gondolta magában: mi baja ennek? Búsult nagyon. Éppen a nádas mellett volt egy tó. Egy öreg halász odajárt halacskát halászgatni. Történt egyszer, hogy amint ott halászgat, a szegény lány a hajától megkötve eljajdulja magát. Az öreg halász meghallotta a jajdulást. Azt kiáltja vissza: - Ha emberi állat vagy, még egyszer jajdulj meg, akkor felkereslek! Meghallotta a szegény leány, s még egyszer feljajdult. Odamegy a szegény halász, feloldja a hajától fogvást, s elviszi magához, az ő szegény házába. Egyszer azt mondja a szegény lány, adjanak neki egy fésűt. S megfésülködik a szegény lány, olyan két szép virágot fésült ki a fejéből, hogy a napra inkább lehetett nézni, de erre a két szál virágra nem. S azt mondja az öregembernek: - Öregapó, vigye el ezt a két szál virágot a városba; adnak a két szál virágért három-négy szekér aranyat. De kend ne adja azért a háromnégy szekér aranyért, hanem mondja azt, hogy: “A báránykám az erdőben járt, s a bal szemét kiütötte; aki neki bal szemet ad, annak adom a virágot.” Azzal elindult az öregember a városba. Amint megyen a városba, ígérnek a két szép szál virágért négy-öt szekér aranyat. De az öregember nem akarja adni a virágot, csak azt mondja: - A báránykám az erdőben járt, s a bal szemét kiütötte; aki neki bal szemet ad, annak adom a virágot. Erre elért éppen a király kapujába. Meghallja az öreg boszorkányné, hogy milyen két szép virágot árulnak, s beszalad, azt mondja a lányának: - Te, lányom! Urad úgysincs itthon, menj, vedd meg azt a két szál virágot. Mikor hazajön, nagyon örvend annak a két virágnak, azt gondolja, a fejedből fésülted. Kimegy a királykisasszony, s ígér öt-hat szekér aranyat a két szál virágért, de az öregember nem akarja. Azt mondja, hogy a báránykája az erdőben járt, s kiütötte a bal szemét. Aki neki szemet ad, annak adja a virágot. Azzal azt mondja a boszorkányné a lányának: - Menj, te, lányom, hozd ki a kemence mögül a bal szemét annak a lánynak, akinek az erdőben kivettük a szemét. Bemegy a boszorkányné leánya, és kihozza a bal szemét annak a lánynak, odaadja az öregembernek, az öregember pedig odaadja a virágot, és elmegy haza. Ahogy haza ér, odaadja a szemet a lánynak. A lány pedig korán reggel felkelt, kiment, harmatcseppel megmosta, s feltette a szemét, hát hétszerte szebben látott, mint azelőtt. - No – azt mondja a lány -, most egyik szemem helyrejött, most jókedvem van. Jókedvében tépett két szál virágot, de ez a két szál virág még hétszerte szebb volt, mint a másik, amelyet fejéből fésült. És azt mondta az öregembernek, hogy vigye el azt is a városba. Ígérnek érte tíz szekér aranyat, tizenegyet, de oda ne adja, hanem mondja azt, hogy a báránykája az erdőben járt, s a jobb szemét kiütötte, s aki neki jobb szemet ad, annak adja a virágot. No hát ígértek tizenegy-tizenkét szekér aranyat azért a két szál virágért a városban, de az öregember nem akarta adni, csak azt mondta, hogy a báránykája az erdőben járt, s a jobb szemét kiütötte, s aki neki jobb szemet ad, annak adja a két szál virágot. Elért megint a király kapujába s meghallotta a királykisasszony, hogy milyen két szál virágot árulnak. Megállítja az öregembert a királykisasszony, azt mondja neki: - No, öregember, add nekem a virágot. Azt mondja az öregember: - Neked adom a virágot, hogyha jobb szemet adsz a báránykámnak. Azzal beszalad a királykisasszony, s kihozza a jobb szemet a kemence mögül, s odaadja az öregembernek, az öregember pedig odaadja a virágot. A szemmel pedig elmegy haza, s odaadja a lánynak a szemet. Ahogy odaadja a lánynak, a lány jókor reggel felkel, kimegy, helyreteszi a szemet, harmatcseppel megmosdik, a szemet megmossa, hát hétszerte szebben lát, mint a másikkal. S azt mondja az öregembernek: - Eddig, nagyapó, nagyanyó, szívesen gondomat viselték, már most gyűjtsék össze minden edényüket, hozzák be a ház közepére, s rakják egy rakásra. Mikor behordták minden edényüket, akkor azt mondja a lány: - No, öregapó, ne szégyellje magát, forduljon egyet előttem! Az öregember nem szégyellte magát, egyet fordult előtte, hát tizenhat éves fiú lett belőle. Azt mondja az öregasszonynak is: - No, anyó, ne szégyellje, forduljon kend is egyet! Az öregasszony is fordult egyet, hát tizennégy esztendős lány lett belőle. Akkor elővett egy fésűt, s azokat az edényeket, amelyeket behordtak a ház közepére, mind telefésülte arannyal. Akkor azt mondja az öregembernek s az öregasszonynak: - No, nagyanyám, nagyapám, van miből éljenek, most én elmegyek. Azzal elbúcsúzott tőlük, elindult a városba. Amint megy a városba elér a király kapujához a lány. Azt mondja a szakácsné neki: - Hé, lány, hová mész? Azt mondja a lány: - Én elszegődnék, ha valami helyet kapnék. Bemegy a szakácsné, s megjelenti a királyfiúnak, hogy egy lány van kint a kapunál, és jó volna mosólánynak. Kimegy a királyfiú, s megfogadja a lányt a szakácsnénak segítségére. Ott ült vagy három hétig. Három hét múlva, egy vasárnap azt mondja a szakácsnénak: - Szakácsné, legyen olyan szíves, engedje meg, hogy én is csináljak egy palacsintát. A szakácsné megengedte. Õ is csinált egy palacsintát, azt a gyűrűt pedig, amelyiket a királyfiú az erdőben adott neki, amikor a két szál virágot kapta tőle, betette a palacsintába. Az a palacsinta pedig délebédkor éppen a királyfiú elébe került. A királyfi, amint ette, hát beleharapott a gyűrűbe. Kiveszi a gyűrűt, hát látja, hogy a gyűrű kié. Felkel egyszeriben az asztaltól, s kimegy a konyhára. Azt mondja a szakácsnénak: - Hej, ki csinálta a palacsintát? A szakácsné azt mondja, hogy más senki, csak ő. De mégis kezdi faggatni a királyfiú a szakácsnét. A szakácsné megmondta, hogy a szolgálónak engedte meg, hogy csináljon egy palacsintát. Odamegy a szolgálóhoz, kezdi kérdezni, hogy ő csinálta-e a palacsintát. Azt mondja a szolgáló ő nem. Bizony a királyfi egy pofont ütött a szolgálónak, a szolgáló pedig elkacagta magát, s jókedvében lépett előtte. Hát a nyoma után két szép szál virág lett, amilyet a királyfi sohasem látott. Mindjárt megismerte a királyfi, hogy az az ő kedvese. Azonnal karon fogta, felvitte az asztalhoz, és az asztal mellé ültette. Aztán pedig lekötötte a boszorkánynét és a lányát, és kivallatta őket, hogy hová tették a lánynak az öccsét. A boszorkányné és a lánya berakták a szegény lánynak az öccsét a kőfalba. És a királyfi kivette onnan, őket meg betette egy nagy-nagy hordóba, a nagy hordót kerekedeskereken hosszú szeggel megverték, s kivitték egy nagy hegyre, onnan leeresztették, mind ízzé-porrá törték. A királyfi a lányt elvette feleségül. Nagy lakodalmat csaptak máig is lakodalmaznak, ha meg nem haltak.   Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese - Móra Ferenc könyvkiadó Budapest - 1974
Értékelés
★★★★½
5 szavazat