A szerencsepróbáló királyfi
Volt egyszer egy királyúrfi. Ez a királyúrfi azt mondta az édesapjának:
- Felséges apámuram! Én elmegyek szerencsét próbálni, de engedje meg, hogy elvigyem magammal az öreg szolgámat is.
Azt felelte erre az öreg király:
- Én nem bánom, édes fiam, menj el, s vidd a hűséges szolgádat is, csak az életetekre ügyelj.
Felkészülődött a királyúrfi, s jó hangulatban elindultak. Mentek, mendegéltek, s hát egyszer egy nagy rengetegbe értek. Abban a rengetegben találnak egy forrást, mellé megtelepedtek, s eléveszik a tarisznyát, hogy egy kicsit falatozzanak.
Hát amint az ebédet elköltenék, jön egy kicsi emberke, akinek hétsinges volt a szakálla, s a vállán egy mázsás botocskát cipelt. Ez a kicsi emberke csak belészökött a forrásba, s eltűnt.
- No - mondja a királyúrfi -, megyek utána, mert ez bizonyosan Tündérországba ment. Te pedig, öreg szolgám, menj vissza, s mondd meg az édesapámnak, hogy hová mentem, s ha egy esztendő múlva vissza nem kerülök, csináltasson nagy temetést az emlékezetemre, mert akkor, tudom Istenem, nem leszek az élők között.
Azzal bészökik a forrásba, nagy hirtelen elmerül, s hát egy szempillantásra egy gyönyörűséges réten találta magát. Ezen a réten volt egy aranyvár, de az egész fekete gyásszal volt bévonva. Találkozott egy emberrel, kérdezte, hogy miért vonták azt a várat talpig feketébe.
- Azt bizony azért - feleli az ember -, mert a városon kívül van egy tó, s abban lakik egy hétfejű sárkány, akinek minden áldott nap egy leányt kell adni ebédre, különben az egész várost elpusztítja még a föld színéről is. Most éppen a király leányára került sor. Senki sem ajánlkozik a megmentésére, pedig aki azt megcselekedné, ugyan boldog lenne: neki adná a király a leányát s melléje a fele királyságát.
Gondolta a királyúrfi, hogy o bizony szerencsét próbál. Egy élete, egy halála, ha addig él, sem engedi meg, hogy a király leányát a sárkány megölje.
Hát csakugyan jött a királykisasszony fekete gyászruhában, mellette a hóhérlegény. Sem a várból, sem a városból nem mert senki lélek velük jőni, csak úgy messziről húzta tizenkét banda a szomorú indulót is. Mikor a tóhoz értek, a hétfejű sárkány már ott terpeszkedett a tó partján, szörnyű hét száját tátogatta, s úgy várta, hogy valamelyikbe bédobják az ártatlan leányt.
De csak odaszökött ekkor nagy hirtelenséggel a királyúrfi, felölelte a királykisasszonyt, egy-két lépést odébb teszi, s neki a sárkánynak! Hej, szegény világ - lett itt verekedés. Csurgott a verejték mind a kettőről, de még a vér is. Hanem a királyúrfi nem hagyta magát, s hat fejét le is vágta a sárkánynak. Aj, szegény feje, hát könyörgött a sárkány, hogy ne ölje meg egészen, hagyja meg ezt az egy fejét. A királyúrfi bizony nem engedett, s a hetedik fejét is levágta a sárkánynak.
Mikor ezzel készen volt, odafordult a leányhoz, s azt mondta neki:
- Felséges királykisasszony, most menjünk haza az apádhoz, hadd örüljön.
No, lett hét országra szóló vendégség! Olyan kedve is volt minden léleknek, hogy csupa gombostűkön táncoltak.
Aközben eltelt az egy esztendő, s a királyúrfinak eszébe jutott, hogy neki haza is kellene menni. Hatlovas hintóba ült feleségestül, s úgy kihajtott a forráson, hogy meg se vizesedett senki, semmi. Hát mikor kiérnek, az apja ott várja az egész udvarnépével. Volt öröm! Szinte megették egymást. Hazamentek, nagy vendégséget csaptak. Azután tojáshéjba kerekedtek, a Küküllőn leereszkedtek. Legyenek holnap a ti vendégeitek!
szerk.Majtényi Zoltán
Tündér mesék-Hajnalcsillag - Unikornis Kiadó
Budapest - 1999