Egykor a szentegyházasfalusiak megláttak egy harkályt, s csodálkoztak rajta, miféle csoda állat is lehet az. Az egyik eléáll, s azt mondja: - Az biza a tarka Jézus, s én láttam a likat is egy magas fán, ahová berepült. Összegyűltek, s azt határozzák, hogy fogják el. Tanakodnak, mi módon foghatnák el, s abban állapodnak meg, hogy egy ilyen hosszú lajtorját visznek, s felmásznak réta. Abban az időben nem volt szabad nekik fát vágni az erdőből, s most a székely furfang feltalálta magát: engedélyt kértek a királytól egy lajtorjának az átvivésére az erdőn, hogy megfoghassák a tarka Jézust. A király nem gondolva semmivel, engedélyezte is. A falu két legerősebb embere megfogta a lajtorja két végét, s amint vitték, ötven ember előre vágta a fát, hogy haladhassanak a lajtorjával, mert keresztben vitték. Amikor csaknem odaértek volna, egy fa nagy szerencsétlenségükre rádőlt, s kettétörte a lajtorját. Most egyfelől szomorkodtak, hogy a lajtorját kárré vallották, de másfelől bezzeg volt öröm, hogy a királyt sikerült kijátszani, s fához jutottak. Tanakodni kezdtek, hogyan menjenek fel a fára. Egy öreg kitalálta magát, s azt mondta: - Ecsém, állj te alól, a másik feláll a válladra, a harmadik esmét az ő vállára, s így tovább, mindaddig, míg a legfelső a likat el nem éri. Mikor a legfelső fenn volt, elkiáltja magát: - Elértem a likat, hé, konyé! Benyúl, megfogja a tarka Jézust, s felülről ismét az kiáltja örömében: - Kezemben van a tarka Jézus, megfogtam! A legalsó azt kiáltja vissza: - Hadd lám, mutasd, hé, konyé! - s ezzel, uccu neki, vesd el magad, kiugrott hirtelen a konyé, a többiek lepottyantak, a felső pedig kezénél fogva fennakadt. Most már azon tanakodtak, hogy vegyék le. Az egyik azt mondá: - Úgy, hogy hajigáljunk a fejszével addig, míg a keze elszakad, s akkor ő is lepottyan, mint mü. Hajigáltak is sokáig, hát egyszer elszakadt a karja, a tarka Jézus ott maradt a kezével együtt, a konyé pedig lepottyant.