• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A vak óriás

Részletek

Látogatás
9122
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Egyszer volt egy szegény juhászlegény. Ennek a juhászlegénynek volt harminchárom birkája meg három selyemkosa, de girhesek voltak, mert az országban nem termett semmi széna. Elhatározta a juhászlegény, hogy ő nem hagyja a birkáit éhen megdögleni, elhajtotta őket, ment messzire, hetedhét országon is túlra. Ahogy egy nagy rengeteg erdőn hajtotta a birkáit keresztül, benn az erdő közepén meglátott három boglya szénát. Ugyan kié ez a széna? Õ megveszi, megfizeti a gazdájának, jóltartja vele a jószágokat. Ezzel széjjel is szórta a boglyát. Hát odajön ám egy nagy óriás, akkora, hogy a sapkája majdnem az eget járta. Messziről kiabál: - Te emberízik, hol jársz itt, ahol a madár se jár? Hogy merted a szénámat megétetni?! - Édes bátyám, megfizetem én a széna árát! - Ne fizess nekem te semmit se - azt mondja -, hanem máris vágj le tizenhárom birkát meg egy selyemkost! Készítsd el sóval meg paprikával! Nem volt mit tenni, levágta a tizenhárom birkát meg a selyemkost. Sírva nyúzta meg őket, azután feltett a tűzre egy üstöt, hogy megfőzi. Az óriás meg elténfergett valahová. Csak amikor megfőtt a hús, akkor került elő. Kivett a csizmaszárából egy kanalat, belemerítette, mind egy falásig megette az ételt. Meg se kottyant neki. A juhász meg, hogy no, nem bánja, pusztuljon a birkája mind, csak széjjelhányja a másik boglya szénát is. - Hohó, te emberízik! Mind egy falásig megeszem a birkádat! Még egy selyemkost főzz meg! Igen ám, de a fiú megint éhen maradt, mert az óriás mind egy falásig megette a húst. Azt gondolja erre a fiú: „Le kell vágnom a harmadik kost is! Vesszen a többivel! Éhen csak nem lehetek!” Az óriás meg hogy jóllakott, lefeküdt a tűz mellé. Feje a tűz mellett, Makó-Jeruzsálemnél meg a lába. Édesdeden elaludt. A fiú közben főzte a birkát, mikor megfőtt, s feljött a forró zsír a tetejére, kanalát belemerítette. Zsupsz! - a szeme közé öntötte az óriásnak. Mind a két szeme kisült. Fel is ugrott nagy ordítva. Le akarta taposni a juhászt, de az könnyen elszaladt előle. - Na, te fiú, ha már megettem a juhaidat, meg is ajándékozlak! Itt van ez a gyűrű - azt mondja. - Húzd fel az ujjadra! Fordítsd meg az ujjadon, s csak azt mondd: „Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok!” S ott is leszel, ahol akarsz. Az meg még csak nem is vonakodott, próbálgatta ujjára a gyűrűt, nem ment fel, csak a kisujjára. Aztán mikor a kisujján volt, elkezdett fütyölni onnan: „Erre, erre, vak óriás! Erre, vak óriás!” Bárhová szaladt, az óriás utána. Mit csináljon? Húzkodta a gyűrűt, de nem jött le. Csak fütyölt: „Erre, erre, vak óriás!” Előkapta hát a bicskáját, s leszabta a kisujját. Közben, ahogy szaladtak, egy nagy, feneketlen tóhoz értek. A gyűrűt belehajította a tóba, s az még onnan is fütyölte: „Erre, vak óriás! Erre, vak óriás!” Az óriás meg, zsupsz, bele a feneketlen tóba! Elnyelte a víz. A juhászlegény ekkor úgy gondolta, hogy se nyája, se félnivalója, elmegy haza. Megházasodik. Nyája nincs, de pénze van, mi baj lehetne most már? Elkezdett a falujában járni egy lányhoz. Megkérte, és már indultak is a lakodalomba. De előbb esküdni mentek, és oda külön indult két csoportban a násznép. Ahogy mennének be a templomba, megfogja a juhászlegényt egy medve, aki az óriásnak a bátyja volt. - Megálljatok - azt mondja -, te a bátyámat elpusztítottad, de én itt vagyok, s el nem szöksz előlem, mert ha elszöknél is, utolérlek, ízzé-porrá szaggatlak! Megkegyelmezek viszont egyelőre, ha elköszönsz a menyasszonyodtól, s világgá indulsz! Hanem jól vigyázz, ha még egyszer szemem elé kerülsz, nem úszod meg elevenen! Mit csináljanak? A menyasszony szép selyemkendőjét kettészakították. Egyik fele a vőlegénynél maradt, másik felét megtartotta a menyasszony. Nem lett lakodalom. Ment a fiú megint hetedhét országon által, még az Óperenciás-tengeren is túlment. Akkor ott bejutott egy rengeteg nagy erdőbe. Abban a rengeteg nagy erdőben egy kis kunyhót talált. Egy ősz öregember ült benn, s olvasott egy akkora nagy könyvet, mint egy zsák búza. Százéves is volt már, ha nem több, az az ember. Ráköszönt a juhászlegény: - Jó estét, öregapám! - Jó estét, fiam! Hol jársz te itt, ahol még a madár se jár? Elmondta, hogy mi minden baj érte, s mi veszedelem a girhes birkáiért, a selyemkosaiért, hogy járt az óriással meg az óriás bátyjával, aki ha rátalál, ízekre szedi menten. - Ne félj te semmit, fiam, feküdjél le, majd én megajándékozlak reggel valamivel, amitől meg ő tart. Felkel a fiú másnap, útnak akar indulni. - Figyelj ide, fiam! - azt mondja búcsúzóul az öregember. - Adok neked egy gyűrűt. Megijed erre a juhászlegény, eszébe jut a hiányzó kisujja. - Ejnye, fiam, csak nem félsz a gyűrűtől? Hiszen ezt nem kell az ujjadra húznod! Itt lakik nem messze a bátyám. Kétszáz éves. Estig odaérsz. Hátha ő is ad neked valamit. Ne ijedezz, fogadd el! A világban hiába kódorogsz segítség nélkül, hallgass rám, és indulj. Ezzel el is köszönt a legény tőle, ment, s amikor este lett, elért egy másik erdőbe, egy másik kunyhóhoz. Ott is üldögélt egy ősz öregember, térdig ért a szakálla. Az is olvasott egy akkora nagy könyvet, mint egy zsák búza, hogyha nem nagyobbat. - Szép jó estét, öregapám! - köszönt rá az ajtóból. - Jó estét, fiam! - azt mondja az is. - Hol jársz itt, ahol még a madár se jár? Elmondta neki is szép sorjában, hogy s mint járt. Az öregember csak hallgatta, majd így szólt: - No, fiam, te csak feküdj most le! Reggel meglátjuk, mit tegyünk. Reggel aztán jóltartotta, s ő is adott neki egy gyűrűt, úgy indította el. - Egynapi járásra lakik ide a bátyám, háromszáz éves, az is tud segíteni. Volt is olyan szakálla, hogy a földet verte. - Jó estét, öregapám! - köszönt rá a fiú. - Jó estét, fiam! Mi járatban volnál? Elmondta megint, mi járatban van, hogy járt az óriással, mint járt, és most meg a medve elől szalad. - Rendben van, fiam, adok én is neked egy gyűrűt. Három is van nálad, most már, fiam, ne félj senkitől. Hanem indulj el a hármas határhoz. A hármas határ dombján aztán este lesz rád. Vakard meg egy kicsit a homokot, terítsd le a kabátod, aztán feküdj le. Reggel, mikorra felkelsz, ebből a három gyűrűből három olyan nagy kutya lesz, mint egy-egy kemence. Ne ijedj meg tőlük, az egyiket szólítsd Mindentudónak, a másikat Világonátlátónak, a harmadikat Földnehezének! Úgy is lett. Ahogy szólt a kutyáknak: - Mindentudó! Világonátlátó! Földneheze! - lábra is állnak sorra. „No, már akkor csak csinálunk egy kis pénzt! Csak beállunk szolgálni!” - gondolta magában a legény, s beállítottak egy tanyára egy öregasszonyhoz, egy vén, vasorrú boszorkányhoz. Azt mondja neki a juhász: - El akarok szegődni, anyám! - Jó helyt jársz, fiam! Megfogadlak! Semmi más dolgod nem lesz, csak fognod kell egy nyulat mindennap. Meg kell sütnöd, aztán megesszük, s akár alhatsz is aztán. Úgy is volt. Reggel a fiú elment nyulat fogni. A medve meg arra szédelgett a tanya körül. - Nem látott egy ilyen meg ilyen jöttment juhászlegényt errefelé? - kérdezte. - Már dehogynem! - mondja a vasorrú öregasszony. - Nálam van szolgálatban. A medve már örült, hogy akkor most elpusztítja. - Vigyázz, te! Van neki három kutyája, olyan egy-egy, mint a kemence! Hallod?! Inkább ássunk lyukat a konyhaajtónál, aztán amikor bejönne a házba, oda lerántod. Ástak is olyan nagy lyukat, hogy a medve ki sem látszott belőle, s befödték nádszállal. Igen ám, de Világonátlátó mindent kifigyelt. Kapta magát, előreszaladt. Ráfeküdt a lyuk előtt a földre, ott lapult a konyhaajtó előtt, se ki, se be nem tudtak járni tőle. A legény meg sehogy sem értette a dolgot, s rákiáltott: - Kuss, te! Világonátlátó! Kuss el onnan! Csakhogy az meg se moccant, hát kénytelen volt az ablakon bemenni. Megsütötte a nyulat, s lefeküdt aludni. A vasorrú bába meg a medve megint csak tanakodni kezdtek. - Mit csináljunk? Hogyan fogjam meg? Járjon az eszed, mert ha nem tudom elpusztítani, téged szedlek ízekre mérgemben! - dohogott a medve. - Ej, te! Holnap bújj el a kandallónál! Oda ásunk lyukat! Aztán mikor odamegy lefeküdni, vagy amikor ott süti a nyulat, megfogod a lábát, lerántod, s könnyen megölheted! A kutyák meg se tudják! Dehogyisnem! Jönnek hazafelé, hozzák a nyulat, Mindentudó meg belefeküdt a sárba. - Mi van ezzel? - mérgelődik a gazdája. Hazamennek, a kutya megrázza magát a kandallónál, a tűz kialszik benne. - Kuss ki, Mindentudó! De hiába csinál akármit a fiú, Mindentudó nem megy sehova onnan. Nem lehet sehogy a kandallóhoz férni. - Na, most aztán mit csináljunk vele?! - támad a banyának a medve. - Kitalálom én! Sose aggódj! És már rá is kezdte: - Hallod, fiam? Ezeket a kutyákat ne vidd most már magaddal, hadd pihenjenek! Van itt egy csűr, zárjuk be őket! Az meg rálett, nem gondolt semmi rosszra, s másnap ott is maradt a három kutyája a csűrben. Mikor aztán a fiú elment, hogy a nyúl után nézzen, a medve egy jókora malomkövet hengergetett a csűr ajtajába a boszorkánnyal. Odarakták, hogy a kutyák erővel ki ne rontsanak. A fiú meg, ahogy fogott egy nyulat, ballagott vissza. De a medve is indult már elébe! Meglátja a medvét. Mit csináljon? Körbenézett, és felszaladt egy fára. Onnan aztán kiabált a kutyáknak: - Mindentudó, ne! A kutyák aludtak, de Mindentudó elkezdett fülelni. - Baj van, a gazdám nagyon kiabál! - Hej, csak álmodtál, te! Megint kiált a fiú: - Mindentudó, ne! Világonátlátó! - Hallottátok? A gazdám minket szólít! Megint kiáltja: - Földneheze! - Halljátok? Most meg engem szólít! Menjünk! Világonátlátó máris a csűrajtónak ugrik, a kő megmoccan. Nekiugrik Mindentudó is: rögtön megreped. Földneheze is nekiront; na, ekkor szerteszéjjel esik a kő. Szalad kifelé a három kutya. Hát látják, hogy a gazdájuk a nyúllal fennszorult a fán! Mindentudó meg Világonátlátó nekiugrik a fát kerülgető medvének, szaggatják, ahol érik, csakhogy az leharapja a körmüket. Ráugrik ekkor Földneheze is, szerteszéjjel szakítja a medvét. Jön a gazdájuk lefelé a fáról, indulnak egyenest a boszorkányhoz, ízzé-porrá szaggatják azt is, eldugdosott kincseit összeszedik, s odébbállnak, indulnak vissza a három öregemberhez. Legelőbb is a háromszáz éveshez, akitől legutoljára kapta a gyűrűt a juhászlegény. - Öregapám, nagyon szépen köszönöm a hozzám való jóságát, itt a három kutya, derekasan szolgáltak, de most már csakugyan nincs kitől félnem, elhoztam vissza őket. - Fiam - azt mondja -, menj csak velük hazafelé! Aludj megint a dombon, ahol máskor is aludtál. Feküdj le, és reggelre mind a három kutya eltűnik. Úgy is lett. Reggel, mikor felkelt, egy falka birkát látott együtt legelészni, öröm volt még rájuk nézni is! Terelgeti őket ott a dombon, s kezdi gyanítani, hogy a három selyemkos mintha egyenesen Mindentudó, Világonátlátó meg Földneheze volna! Csudamód megörült, hogy így fordult a dolog, nagy örömmel hajtotta őket haza a falujába. A faluban meg csak nézték, hogy meggazdagodott, amíg oda volt! Igen ám, de a lány meg addig-addig várta a vőlegényt, hogy elkezdett jegyben járni mással. Éppen indult véle a násznép esküvőre. Odamegy a juhászlegény, nem szól, csak leszúrja a kampót. Néz rá a lány, kínálgatja kaláccsal. Nem eszik. Hanem kér egy pohár bort tőle. Hozza, de még most sem ismeri meg, csak amikor a legény megissza a bort, és a fele selyemkendővel megtörli a száját. Ekkor aztán világossá lett minden, volt nagy öröm, lett még nagyobb mulatság, a menyasszony is alig bírt magával. - Hazajött a juhász! Most jött meg az igazi vőlegényem! A násznépnek haza se kellett menni, kínálgathatták a kalácsot, bort tovább, megtartották végre az esküvőt, s még máig is boldogan élnek mind, ha meg nem haltak. szerk. Dömötör Ákos Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1985
Értékelés
★★★★½
3 szavazat