• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Az álomlátó fiú

Részletek

Látogatás
9257
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Egyszer volt egy szegény ember, annak volt tizenhat gyermeke, mind fiú. A tizenhat közül a legkisebb azt mondta egyszer az anyjának: - Édesanyám, süssön nekem pogácsát hamuba, hadd menjek el szolgálni. Az édesanyja sütött neki pogácsát, s a kisfiú megindult hetedhét ország ellen. Amint megy, mendegél, hát összetalálkozik egy jó gazdával, szántott négy ökörrel egyedül. Megszólítja a fiút: - Hová mész, fiam? - Én, édes gazduram, megyek szolgálni, ha helyem kerül valahol. - Gyere el hozzám - azt mondja a gazda. - Hadd lám, tudnád-e hajtani a négy ökröt, hogy szántsunk ketten. Elveszi a fiú az ostort, s hajtja a négy ökröt, fordulnak vagy kettőt. Látja a gazda, hogy jó mozgású gyermek, s megkérdi: - Hát, te fiú, ettél-e valamit? Azt mondja a fiú: - Harminckét hete, hogy utazom, gazduram, még a pogácsám, ahogy elhoztam hazulról, azon egy állapotban van. - Hát lássuk azt a pogácsát, milyen! Előveszi a fiú a pogácsát s odaadja: - No, gazduram, itt van, törjön belőle s kóstolja meg. Elveszi a gazda, próbál törni belőle, s hát nem tud. - Miféle pogácsa ez, te, hogy én ebből nem tudok törni? Azt feleli a fiú: - Ebből, gazduram, nem is tud törni senki, mert ezt édesanyám sütötte nekem. Én evvel tíz esztendeig is meg kell, hogy érjem, s addig meg nem éhezem, amíg a tarisznyámban van. Elteszi a fiú a pogácsát, elvégzik a szántást, s elmennek haza. A jó gazdának a felesége nagyon örvendett, hogy az ura nekik milyen ügyes kis szolgát fogadott. Feltarisznyálta jól. Azt mondja a jó gazda: - No, fiam, elmegyek veled, s megmutogatom, hogy merre legeltesd az ökröket az éjszaka. De ugyan jókor hajtsd haza őket, hogy mehessünk el szántani korán. Hazahajtja a fiú az ökröket virradat előtt két órakor. Előveszi az ekét, befogja az ökröket, s megindulnak szántani ketten. Mikor este hazamennek a szántóból, azt mondja a gazda neki: - No, te fiú, - azt mondja -, ma jó korán hazahajtottad az ökröket, hanem holnap hajtsd haza még korábban, ha lehet, mert a szomszéd falusi határban van egy darab földünk, végezzük el azt is. - Hazahajtom én, gazduram, ha megsegít az isten. Elmegy a fiú az ökrökkel, de úgy megcsapja egy álomszellő a gyermeket a nagy fáradtságtól, hogy még ebédkor is ott aludt abban a helyben, nemhogy hazament volna. Kiáll a gazda a kapuba, s kérdi a többi legeltetőket: - Az én szolgámat nem láttátok-e valamerre? - Mi bizony nem láttuk, csak az ökröket, ott hevernek kinn a hegyen a fűben. Megindul a gazda nagy haraggal a fiú után. Megkapja az ökröket, keresi a fiút. Megtalálja azt is aludva a fűben. Azt mondja: - Te ugyan megtréfáltál engem! - de szidja, piszkolja, még meg is rugdalta. Azt mondja a fiú: - Édes gazdám, miért rugdosott meg engem? Egy álommal küszködtem, nem láthattam végig. - Fejtsd meg nekem azt az álmot. - Biz', édes gazduram, meg nem fejtem addig, míg rajtam be nem teljesedik. Azt mondja a gazda: - Immár ha szántani nem mentünk, húzd elé a két szekeret menjünk el az erdőre fáért. Elmennek az erdőre, megrakják mind a két szekeret. Mikor megrakták mind a kettőt, s le is kötötték, azt mondja a gazda: - No, fiú, menj el, és keress keréktalpfának való fát, de olyat – azt mondja -, amelyiket te keresztülérsz. Talál egyet a fiú, s kiáltja a gazdáját: - Jöjjön erre, gazduram, kaptam egyet! - Hadd lássuk - azt mondja a gazda -, jó lesz-e. Öleld keresztül! Keresztülöleli a fiú, a gazda a két kezét egyszeribe megköti oda a fához. Azt mondja: - Te fiú, fejtsd meg nekem azt az álmot! - Bizony, gazduram, széles e világon egy olyan ember sincs, akinek megfejteném, amíg rajtam meg nem történik. - Bizony ha nem fejted - azt mondja a gazda -, én is itt hagylak ebben a helyben. Azt feleli a fiú: - Bizony, gazduram, ha itt hagy, nem hagy egyebütt az erdőn. Otthagyja a gazda a fiút abban a helyben megkötve. Ott búsult szegény egy álló hétig a fa mellett, majd megették a legyek. Egyszer a királynak kedve támadt a vadászatra, s tizenkét vadászával éppen abba az erdőbe talált menni, ahol a gazda hagyta volt a fiút. Ott vadászik a király tizenkét vadászával egészen estefeléig. Egyszer a kopók megtalálták a gyermeket, s elkezdték erősen ugatni. Felhúzzák a vadászok a ravaszt, s mennek oda futva, azt hitték, valami vadat hajtanak a kutyák. Hát egy fiút találnak ott odakötve a fához. Azt mondja a fővadász: - Hát, te fiú, téged ki kötött ide? - Engem gazduram - azt mondja a fiú -, egy álomért. - Fejtsd meg nekem - azt mondja a fővadász - azt az álmot! - Biz, én, jó uram, meg nem fejtem senkinek, amíg rajtam meg nem történik. - Bizony, ha nem, itt is hagylak én téged ebben a helyben. - Bizony, ha itt hagy, nem is hagy egyebütt az erdőn. Otthagyják a vadászok, visszamennek a királyhoz. Kérdi tőlük a király: - Mit lőttetek, vadászok? - Mi bizony, felséges királyom, nem lőttünk semmit, hanem találtunk egy tízesztendős forma gyermeket. - Hát azt hogy találtátok? - Kimegyünk, felséges király, vadászni. A kopók úgy este felé hajtanak, fognak erősen. Megfutamodunk a hajtásra, az erős ugatásra. Hát látjuk, hogy egy fiú meg van kötözve egy fához. Kérdőre veszem a gyermeket: "Téged ki kötött meg ide?" "Engem gazdám." "Aztán miért?" "Egy álomért." "Fejtsd meg nekem, s én akkor eleresztelek." Azt feleli a gyermek: "Én soha, amíg rajtam meg nem történik." Azt mondja a király: - Menj el, te fővadász és hozd be azt a gyermeket, hadd fejtse meg nekem azt az álmot. Elmegy a fővadász ki a fiú után. Megoldja a fiút, elviszi a királyhoz. A király a fiúnak egyszeribe enni adat. Mikor a fiú jóllakik, megköszöni a királynak: - Köszönöm, felséges király, hozzám való szívességét, hogy engem behozatott az erdőről. - Azért hozattalak be, te fiú, hogy fejtsd meg nekem azt az álmot, amit láttál. - Felséges király, életem-halálom kezedben, de nemhogy a felséges királynak, de semmiféle földön járó embernek nem fejtem meg, amíg rajtam nem történik. - Hogy mered te nekem ezt mondani, mikor én vagyok a Fehér király! - Nem bánom én, felséges király, ha fehér, ha fekete, mégsem fejtem meg soha. - Bizony ha nem, bévettetlek a legsötétebb tömlöcbe. - Mégsem vallom meg soha, felséges király. Megfogatja a király haragjában, s maga elviszi a tömlöcbe, s beveti, s tömlöc kulcsát messze elhajítja. A királynak volt egy akkora leányocskája, amekkora a fiú. Ez a kisleány, mármint a királykisasszony, megsajnálta a fiút, megkereste a tömlöc kulcsát, s enni vitt a fiúnak mindennap. Azt mondja egyszer a legényecske a tömlöcben: - Ó, édes kincsem, mióta bejöttem ide, így meg nem éheztem, mint ma. - Bizony megéhezhetel te még jobban is - azt mondja a királykisasszony -, mert küldött a Fekete király király atyámnak egy pálcát. Hogyha meg nem tudja mondani, melyik a pálcának a tőről való vége, s melyik a hegyről való, országostul együtt elpusztít. A király összegyűjtette a tanácsosokat egyszeribe, egyik azt mondta, ez a vastagabb vége, a másik azt mondta, ez a vékonyabb. Nem tudtak megegyezni sehogy sem. Azt mondja a fiú: - Édes kincsem, ami nektek bú s bánatotok van, az a legkisebb. Menj el - azt mondja -, fel a magad házába s feküdj le, tedd magad, mintha aludnál. Téged király atyád keresni fog, reád nyitja az ajtót – s elmondta a fiú apróra, mit mondjon a királykisasszony az édesapjának. Úgy is lett. Reányitja a király a leányára az ajtót, s mikor meglátta, hogy alszik, nagyot toppantott haragjában: - Ugyan bizony, édes leányom, hogy kívánod te az álmot, mikor nekem ekkora búm s bánatom van? - Ne haragudjék, felséges király atyám, mert olyan álmot láttam, hogy búja s bánatja egyből elszáll. Azt álmodtam, hogy vigyünk a kútra egy kádat, azt töltessük meg vízzel, s azt a pálcát vessük bele a vízbe. Amelyik vége a hegye felől való, az könnyebb, az kifele áll, amelyik vége a töve felől való, az nehezebb, s lefele húzódik. El is viszik csakhamar a kádat a kútra, megtöltik vízzel, s belevetik a pálcát. Hát a tőről való vége lefele húzódik a kád feneke felé. Nézi a király a pálcát egy kicsi ideig, aztán megfordul, s megy a tanácsosok után: - No, ti tanácsosok, gyertek, nézzétek meg a pálcát. Harmadnapja, hogy kézről kézre forgatjátok, s nem tudjátok megmondani, melyik a töve felől való vége. Ez a fityfiritty leányocska ugyan csúffá tett benneteket. Úgy látom, ugyan ingyen húzzátok azt a nagy fizetést... Megnézik a tanácsosok a pálcát a vízben, csóválják a fejüket, aztán nagy szégyenkezve elkotródnak onnan. A király pedig kiveszi a pálcát, megpecsételi a töves végét, s ír mellé egy levelet: "Nehogy azt gondold, te Fekete király, hogy én csak annyit tudok, hogy meg ne tudnám mondani, hogy egy ilyen egyforma mogyorófa-pálcának melyik vége való a tő felől s melyik a hegye felől. Tudok én annyit s még annál többet is!" - s elküldi a pálcát s a levelet vissza a Fekete királynak. Azt mondja a Fekete király: - Jó eszed van neked, te Fehér király, s ugyan dicséred magad. De most majd meglátjuk, ura vagy-e a szavadnak vagy sem. Kifogat a Fekete király a ménesből három, egy anyától való csikót, de azok olyan egyformák voltak, mint három egy tyúktól való tojás, s ír mellé egy cédulát: "No, te Fehér király, hogyha meg nem tudod három nap alatt mondani, hogy a három csikó közül melyik a nagyobb, s melyik a kisebb, országostul együtt elpusztítalak." Elküldi a Fekete király a csikókat s a cédulát a Fehér királynak. Behívatja a Fehér király a tanácsosait ismét. Kiállnak a tanácsosok, nézik, tapogatják a csikókat, egyik egyet mond, a másik mást, nem tudtak megegyezni most sem. Megint megy a királykisasszony a legénykéhez a tömlöcbe, de megint megkésve vitte neki az ennivalót. Azt mondja a fiú: - Édes kincsem, de megéheztem megint! Ha így éltetsz engem, jobb volna talán, ha nem is éltetnél. - Ne mondj ilyet nekem! Mit tudod te azt, hogy minekünk megint micsoda búnk s bánatunk van. Küldött nekünk a Fekete király három csikót - azt mondja. - Hogyha meg nem tudja király atyám mondani, hogy melyik a nagyobb, melyik a kisebb, s melyik a középső, országostul együtt elpusztít. - Ó, édes kincsem - azt mondja a legényke -, menj be a magad házába, s feküdj le ismét az ágyadba... - s megint a szájába rágta, mit mondjon király apjának, mikor reányitja az ajtót. Megy a Fehér király, keresi a leányát, s mikor meglátja aludva az ágyban, olyant toppant egyet, hogy a csizmája mind szerétenszéjjel megy. - Ugyan édes leányom, hogy, kívánhatsz te aludni, mikor nekünk ekkora búnk s bánatunk van? - Édes király apám, én azt álmodtam, hogy tegyünk az istállóba egy teknőbe árpát, a másik teknőbe kölest, a harmadikba édes tejet. A nagyobbik csikó fut az árpára, a középső fut a kölesre, a kisebbik fut az édes tejre. Úgy is történt minden, ahogy a királykisasszony mondotta. Megpecsételték mind a három csikónak a homlokát: ez a legkisebb, ez a legnagyobb, ez a közbenső, s visszaküldték a Fekete királynak. - Látom - azt mondja a Fekete király -, hogy ezt eltaláltad, de tudom, nem a te eszed találta ki, sem a tanácsosaidtól nem telik ki ilyesmi. Hanem küldök én neked egy harmadik próbát, akkor majd kitudódik, ki volt az okos. Írom is a levelet: "Pünkösd napján, te Fehér király, jó reggel kelj fel, mosdjál, öltözzél, készülj a templomba. Mikor én harangoztatok, te is harangoztass, mikor én jövök a templomból, te is jöjj. Mikor én asztalhoz ülök, te is ülj asztalhoz, s mikor a legelső falást a villába veszem, úgy kilődd a nyílvesszővel a villámból, hogy a falba beleragadjon, mert ha nem, országostul együtt porrá teszlek." Megkapja a levelet a Fehér király, s azt mondja: - Látom, ez már több a pálcánál s a csikóknál! Vagy búsult a király eddig vagy nem, de most már igazán búsult. Csak főzte a szakács a drága ételeket, de nem kellett egy falás sem bújában s bánatjában. Kérdi a szakács: - Felséges király atyám, mi az oka, hogy csak főzök, s nem eszik? De a király még csak nem is válaszolt. Megy a királykisasszony megint a legényhez, s viszi neki az ennivalót, de ugyan későn. - Jaj, édes kincsem - azt mondja a legény -, de megéheztem! - De még jobban megéhezhetsz ezentúl, mert azt írta király atyámnak a Fekete király, hogy mikor pünkösd napján jó reggel felkel, ő is keljen, mosdjék, öltözködjék, készüljön a templomba. Mikor a Fekete király harangoztat, a Fehér is harangoztasson, egyszerre menjenek a templomba, egyszerre jöjjenek ki, egyszerre üljenek asztalhoz. Mikor a legelső falást veszi a Fekete király a villájára, a Fehér lője ki egy nyílvesszővel úgy, hogy a falat ragadjon bele a falba. Azt mondja a legény erre: - Ó, édes kincsem, senki, de senki ezt meg nem cselekszi énrajtam kívül. Menj be megint a magad házába, feküdj le az ágyadba, s tégy úgy, mintha aludnál. Rányitja a király az ajtót a leányára, s toppant egy olyat, hogy a csizmája mind szerteszéjjel megy. - Ugyan biz', édes leányom, hogy kívánhatsz te aludni, mikor nekem se éjjelem, se nappalom a nagy gondtól s bánattól? - Jaj, felséges király atyám, ne haragudjék rám. Azt álmodtam, hogy az a fiú, akit bevettetett volt a tömlöcbe, az meg tudná cselekedni, amit kíván kegyelmedtől a Fekete király. Nagyot sóhajt a Fehér király: - Menjetek el s nézzétek meg, de nem hiszem, hogy még a csontjából is volna valami épen. Megy a leány másodmagával, s kiveszik a fiút a tömlöcből. Hát olyan legény facsarodott belőle, mint a nádszál. Nézi a király, egyszeribe királyfigúnyát csináltat neki, s azt mondja: - No, te fiú, ki tudnád te lőni a Fekete királynak a falást a villájából? - Én ki, felséges király. Hanem most én parancsolok felségednek. Széles e világon amennyi kőműves van, mind rendelje ide, egyik hozzon követ, a másik meszet, s nekem egy százöles kőoszlopot rakjanak. Megrakják a kőművesek a százöles kőoszlopot, s pünkösd szombatján azt mondja a király a legénynek: - No, te fiú, ha végbeviszed, amit a Fekete király kíván, én neked adom a leányomat, fele királyságomat s holtom után az egészet. Pünkösd vasárnapján jó reggel felül a fiú a kőoszlopra s lekiált: - Kelj fel Fehér király, mert a Fekete kel, öltözz, mosdjál, s készülődjél. Harangoztass, mert ő is harangoztat. Egyszerre harangoztatnak, egyszerre templomba mennek, egyszerre kijönnek a templomból. Megint lekiált a legény a kőoszlopról: - Gyere, Fehér király, teríttess asztalt, mert a Fekete is teríttet, ülj az asztalhoz, mert a Fekete király is odaült. Egyszerre asztalhoz ülnek. Mikor a Fekete király veszi a legelső falást a villára, úgy meglövi a legény a nyílvesszővel, hogy azon nyomba beleragad a falba a falat villástul együtt. Hanyatt veti magát a Fekete király, s elájul egyből. Támad nagy riadalom, lótás-futás. Öntözik a királyt cseberszám a jéghideg vízzel, nagy sokára magához tér. - Jó, hogy engem nem talált el, mert szörnyű halált haltam volna! Hanem várj csak, te király, tudom, nem a te fejedtől s a tanácsosaidtól telt ki ez a próba. Írok neked egy levelet, hogy jelenjék meg személyesen az, aki ezeket a próbákat tette velem. Megérkezik a levél, nézi a Fehér király, hívatja a vejét: - Nézd meg, édes vejem, hogy mit kíván megint az a kutya Fekete király. Búsult a Fehér király, hogy bizony talán kifogy a vejéből. Azt mondja a veje: - Ó, édesapám, fölséges király, nem kell búsulni. Vannak felségednek katonái, hadd válasszak én azok közül tizenegy olyan legényt, amilyen én vagyok. Megverik a dobot, összegyűlnek a katonák. Kimegy a király veje, s kiválaszt közülük tizenegy legényt maga mellé. Világra olyanok voltak, mint ő: szemük, hajuk, még a mozdulatuk is. - No, felséges király - azt mondja a fiatal király -, ennek a tizenegy legénynek adass olyan gúnyát, mint nekem, s adass alájuk lovat is éppen olyat, mint az enyém. Elindulnak, mennek a Fekete királyhoz. Ahogy mennek az úton, a király veje megtanítja a többit: - Mikor odaérkezünk a Fekete királyhoz, egyszerre köszönjünk, egyszerre szálljunk le a lóról, egyszerre menjünk be a házba, egyszerre üljünk asztal mellé, egyszerre fogjunk enni. Egyszerre hagyjuk abba, egyszerre köszönjük meg a királynak az ebédet, s egyszerre kérjünk külön szobát. Úgy is történt. Mikor bemennek a külön szobába, azt mondja a Fekete király: - Ide egy vénasszony tüzet csinálni nem jöhetne-e be? Egyszerre felelik: - Ide bejöhet, fogadjuk jó szívvel. Volt a Fekete királynak egy ördöngös szüléje, azt mondja neki: - No, te vén boszorkány, ha reggelre meg nem tudod mondani, hogy melyik ezek közül a fiatal Fehér király, a hamvadat a széllel elfúvatom. Megtudja az öreg boszorkány a beszélgetésből, hogy melyik az ifjú király, s a köpenyegét megvágja ollóval. Kimegy a házból, s megy egyenesen a Fekete királyhoz: - No, felséges király, az ifjú királyt megjegyeztem, jobb felől megvágtam a köpenyegét ollóval. Észreveszi a fiatal király, hogy ő meg van jegyezve, kapja az ollót, s mindegyik legénynek a köpenyegét jobb felől megjegyzi úgy, ahogy az övé volt. Nézi reggel a Fekete király, hát mind a tizenkettőnek meg van jelölve a köpenyege jobb felől. Mit volt mit tenni, köszöni a látogatást, s útnak ereszti őket. Egyszerre búcsúzkodni kezdenek a királytól, egyszerre megindulnak. Útközben azt mondja az egyik katona: - De jól tartott minket ez a kutya Fekete király! Ráfelel a másik is: - Ugyan jól éltünk. Elhallgatja ezt a beszédet az ifjú király, s aztán azt mondja: - Jól éltetek, jól éltetek, ugyan mivel éltetek olyan jól? Hisz asszonyember-tejjel dagasztott kenyeret ettetek, embervérrel elegyített bort ittatok, s kutya felnevelte bárányhúst ettetek. A boszorkány, aki a fejük felett repült szalmaszál képében, egyszeribe megfordult, s visszament a Fekete királyhoz: - No, felséges király, ugyan tarthattad a te vendégeidet finomabbnál finomabb ételekkel s italokkal, ugyan szidnak, s gyaláznak téged. - Ugyan mivel tudnak szidni s gyalázni? - Ugyan eléggel - azt mondja -, mikor asszonyembertejjel dagasztott kenyeret adtál nekik enni, kutyatejjel felnevelt bárányhúst etettél, s embervérrel elegyített bort itattál velük. Nyomban levelet ír a Fekete király, s még eléri az útban a Fehér király vejét, hogy azt mondja, nyomban jelenjék meg személyesen az, aki ezeket mondotta volt. Megfordul vissza egyszeribe az ifjú király másodmagával: - Adjon isten jó napot, felséges király! - Isten hozott titeket is. Hát azért láttalak el olyan jól titeket, hogy leszidjatok, gyalázzatok engem az útban? - Felséges király, igazat beszéltünk. Hívassa a sütőasszonyt, kérdezze meg attól. Jön a sütőasszony, kérdi tőle a Fekete király: - Hát akkor s ekkor miféle kenyeret sütöttél? - Felséges király, életem-halálom kezedben, szopós gyermekem van otthon, lehet, hogy vagy egy kicsi tejem belefolyt a kenyértésztába. Hívatja a király a kulcsárt: - No, te kulcsár, ekkor és ekkor miféle bort adtál nekünk inni? - Felséges király, mikor a bort csapoltam, az ujjam bogját beleütöttem a hordóba. Lehet, hogy vagy egy kicsi vér került a borba. Hívatja a király a juhászát: - Hát, te juhász, akkor s ekkor miféle bárányt hoztál be nekem? - Felséges király, az volt a parancs, hogy azt hozzam be, amelyik a legjobb, én azt hoztam be, felséges király. Mikor ez a bárány született, az anyja egybe megdöglött. Egy kutyám is akkor kölykezett volt meg, annak a tején neveltem fel. - Hát felséges király, ugye igazam volt? A Fekete király megharagszik, úgy vágja magát földhöz, hogy mindjárt szörnyű halált hal, nem kellett többet féljen tőle se a Fehér király, se az országa. Az ifjú király, a Fehér király veje, szépen elment haza, újból lakodalmat hirdettek. Báncidától Zsukhajnáig folyt a sárga lé. Tál, tányér elég volt, de istenes ember volt, aki egy csepp levet kapott. Ha a tizenhatodik fiú álma be nem telt volna, az én mesém is tovább tartott volna.     Kriza János Az álomlátó fiú - székely népmesék - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1961
Értékelés
★★★★
7 szavazat