Egyszer Mátyás vadászgatás közben a kíséretétől olyan messzire kóborolt, hogy egészen elszakadt tőlük. Dudálták ugyan utána az erdőt, de úgy volt vele a király nagy huncutul, ha elvesztettétek Mátyást, csak keressétek, dolgozzatok, ingyenélők, a kenyeretekért! Azt sem tudta a sötét sűrűségben merre van az előre, merre a hátra. Azt tudta, Magyarország ez. Az övé hosszára is, keresztben is. Így aztán ment az orra után. Volt neki elég nagy. Ahogy így mendegél fától fáig, a nagy messziségben, ahogy minden tisztességes mesében az lenni szokott, csak meglát egy pisla kis világosságot. Az odavezette egy kőlábas házhoz. Benéz a pislafénytől világos ablakon, hát, uram teremtőm, azt látja, hogy egy fiatal bajszos ember egy nagy kupac petákot számolgat. Egyik kazalból lökdelte a másikba a piculákat. Bezörget nagy agyonistenelve. De a bajszos fiatalember a fejét se emeli föl a zörgésre, számolja fáradhatatlanul az aprópénzeket. Mátyás belül került, levett kalappal köszönt a pénzszámolásban elámo­lyodott embernek. - Mit akarsz? - mordult rá a bajszos pénzszámoló a beköszönőre, a szemét le nem véve a nyamvadt penészes pénzkupacról. - Éjszakai szállást, dőlök el a fáradtságtól! - Mi dolgom nékem a te fáradtságoddal, kedvetlenedett el az amúgy sem kedves petákszámoló bajszos. Pödört is egyet rajta, hogy szavának nagyobb súlyt adjon, úgy lehet. A király meg régtől és bölcsen tudta, hogy a macskának is van ugyan bajusza, mégsem ember. Azt mondta: - Az én fáradtságommal az a dolgod, hogy a király rendelete értelmében minden járókelőt ott illet meg az éjszakai nyugodalom, ahol a sötétség ráborul! Ki itten a bíró? - A bíró én vagyok - ütött önérzetesen mellére a bajszos - mindazonáltal fütyülök a király rendeletére! Messzi tőlem! Ezzel ballagj fagyon, míg ki nem enged nagyon! Nem érek én rá veled povedálni! Mátyás akkor széthúzta mellén a bőrlajbit, előmutatta az ingére aranyozott királyi jelvényt. De nem hagyta megszeppenni a bajszost, mert egyből a kérdezte: - Hogyhogy te vagy itt a bíró, tavaly, mikor erre vadászgattam, még egy öreg kormányozta ezt a redves falut. - Apám az énnékem. Ám az az őszön éngem választottak a falu eszének, mert az öregek fejében már nehezen fordul a kerék. De megfelelek én mindennek! -Na, ha te megfelelsz mindennek, három nap múlva jövök a falutokon visszafelé, itt legyen a községháza udvarán harminc farkas, negyven okos, hatvan bolondos. Mert ha nem, a fejed karóban szárad! A király elmente után nem volt a fiatal bírónak petákszámolhatnékja. Hazament. Éjszaka volt, de az álom nem tudta birodalmába fogadni. Hol meggyújtotta a mécsest, hol eloltotta. Olyankor forgolódott, mindene bi- zsergett. Együtt lakott egykori bíró apjával. Az megkérdezte: - Tán bolhád van az ágyadban, hogy annyit nyihelődzöl? Akkor fakadt ki a petákszámoló, királyt se félő, bajszos, fiatal bíró, hogy itt járt ám Mátyás, és harmadnapra karóbahúzásának a megígérése mellett kívánja harminc farkas, negyven okos, hatvan bolondos előállítását a köz­ségháza udvarára. Az öreg bíró kicsit heherészett a bíró fia álmatlanságán, s annyit nyeffen-, tett neki: - Ha csak ennyi a baj, ettől nyugodtan aludhatsz. De hogy mi erre a gyógyír, mi a felelet, nem mondta az öreg bíró, elment; hazulról, tán abban a hitben, hogy csak hagy abárolódjon a buta fia az önhittségének a levében. Az öreg járta a falut, de közben olyan harminc emberrel egyezőlődött; akik annyi évesek, abban maradva, hogy harmadnapra a király tiszteletére a községháza udvarának gyöpén sorakoznak kalaplevéve. Negyven olyan emberrel is szót értett, akik a király jöttére tisztára mosott lábbal állnak a gyöpön. De nem feledkezett meg hatvan olyan férfiembert se megkeresni, akik éppen hatvanévesek. Akik tiszta ingben, gatyában a községháza udvarán harmadnapon tisztelhetik a királyt. A fiának egy kukkot nem mondott. Úgy volt vele, csak hagy hányja a hab a gyereket, így okosodik, meg így igazodik bele a világ kerékvágásába. Hagyta a következő éjszaka is, hogy álmatlanul hányódjon a fia, mert az akkor sem tudott aludni egy kummát sem. Azon szepegett, hogy mivel a király parancsát teljesíteni nem tudja, az bizonyosan kiteszi a bíróságból, és beváltja karóbahúzó szavát. A királyérkezés reggelén tényleg azt látja a fiatal bíró, de nagyon konyultan csüngött már a bajsza, látja, hogy emberek seregelnek a községháza udvarára, nyilván az ő megszégyenítésének, karóbahúzásának a látására. A foga úgy verődött össze, mint gólya kereplő csőre a füstös kéményen, de elszaladni sem tudott volna, hiszen beérik a király futárai rögvest. De ekkorára meg is érkezett a király, állnak előtte az idevalósiak. Mátyás se adjon isten, se fogadj isten, csak magához inti a fiatal bírót, hogy a parancsát teljesítette é, vagy hallatlanná tette? A fiatal bíró levett kalappal hebegett, habogott, egy betű nem sok, annyit nem tudott kinyögni ostobaságában. - Hol a harminc farkas, negyven okos, hatvan bolondos? Az öreg bíró látta a fia szánalmas hápogását, illő alázattal Mátyás elé lépett, engedélyt kért, hogy ő válaszoljon. A király megismerte. - Tavaly ilyenkor még te tetted itt az igazságot. - Felséges királyom, az úgy igaz, ahogy kegyelmed mondja. Hanem tisztelettel megmutatom ezt a harminc embert, harmincévesek, s erősek, akár a farkas, és szerencsés vagyok a negyven falumbéli negyvenévesek csapatát is király uramnak bemutatni, mert ezek megfelelő élettapasztalattal a hátuk megett okosak, akár az iskolázott ördögök, s nem szégyellem a velem koros hatvanasok csoportját király uram elé mutatni, akik második gyerekkorukat élve immár játékosak, bolondosak. Mátyás elégedetten nevetett. A fiatal bírót elcsapta, az öreget ültette a helyére.