Volt egyszer egy szegény legény. Ehhez a szegény legényhez férjhez ment egy gazdag leány. Hanem mielőtt a pap elé állottak volna, a leány kikötötte, hogy ő ugyan semmit sem dolgozik. Úgyis van elég, amiből megéljenek. De ez még nem volt elég. Még azt is megfogadtatta a legénnyel, hogy soha meg nem veri. Jól van. A szegény legény mindenbe beleegyezett. Ő maga járt erdőre-mezőre. Dolgozott, kínlódott, hullatta a véres verejtéket, az éfiasszony pedig otthon ült. Mikor nem ült, járta a falut, békukkintott ide is, oda is. Tereferélt a többi asszonyokkal. Teltek-múltak a napok. Elteltek hetek, hónapok. Hallgatott a szegény legény, nem verte meg a feleségét. Hanem egyszer mégiscsak megsokallotta a felesége restségét, s reggel, mielőtt kiment a mezőre, azt mondja a macskának: - Hallod-e, te macska, amíg én a mezőn járok, szépen kiseperd a házat, főzz vacsorát, még egy orsó fonalat is fonj, mert különben úgy megverlek, hogy halálod napjáig megemlegeted! Hallja az asszony ezt a beszédet, nem szól semmit, csak gondolja magában: "Jaj, édes Jézusom, az én uram bizonyosan megbolondult." Hogy a macska hallotta-e, nem-e, amit a gazdája mondott, azt bizony én nem tudom, de azt éppen úgy láttam, mint ma, hogy ott feküdt a góc alatt, csöndesen szundikált, s rá sem nézett a gazdájára. - Hát aztán, úgy legyen - mondja ismét a gazda -, dolgozz, macska, mert különben így meg úgy! De már ezt az asszony sem állotta meg szó nélkül. Mondja: - Ó, hallá-e, ugyan bizony mit beszél ilyen bolondságokat, hiszen az a macska nem érti a kelmed beszédit! De így, de úgy, pattogott a gazda, akár érti, akár nem, megtegye, amit parancsoltam, mert nekem nincs más, akinek parancsoljak. Azzal elment a gazda, az asszony otthon maradt, a macska pedig szundikált tovább. Egyszer, úgy délfelé, mondja az asszony a macskának: - Dolgozz, macska, mert megver az uram! De bizony a macska meg sem mozdult. "Hát jól van - gondolta magában -, téged vernek meg, nem engem." S azzal elment hazulról, bekukkintott ide is, oda is, s este volt, mire hazakerült. Bezzeg hogy a macska sem a házat ki nem seperte, sem a vacsorát meg nem főzte, sem egy orsó fonalat nem font. Jő haza a gazda, látja, hogy a macska nem dolgozott semmit. Hej, uramteremtőm! - megmérgelődik, fogja a macskát, ráköti a felesége hátára, elé a szíjostort, s ütni kezdi amúgy magyarosan. Nyávogott a macska keservesen, sírt, bőgött az asszony még keservesebben. Összetette kezét, s úgy könyörgött az urának: - Ó, lelkem, uram, jámbor uram, ne bántsa többet a macskát, hiszen az nem tud dolgozni! - Nem-e - kiabált a gazda -, hát akkor felfogadod-e, hogy dolgozol helyette?! - Dolgozom, dolgozom - fogadkozott az asszony -, csak ne üsse többet a macskát. De az asszony egyet gondolt, hazaszaladt az apja házához, s nagy sírva elpanaszolta, hogy az ura milyen cudarul megverte a macskát az ő hátán. Elmondja azt is, hogy mit fogadott. Azt mondja az apja: - Bizony, ha felfogadtad, édes leányom, hogy dolgozol a macska helyett, csak dolgozzál is, mert különben a macska holnap is megverődik. Azzal elkergette a leányát, hogy menjen haza isten hírével az urához, ott van az ő helye. Hanem úgy látszik, hogy a verés nem fogott még az asszonyon, mert másnap megint minden dolgot a macskára hagyott. Az igaz, hogy az ura, amikor elment, most is a macskának hagyta meg: - Dolgozz, macska, mert különben rútul jársz! Hazajön este a gazda, hát megint semmit sem dolgozott a macska. Bizony, ha nem dolgozott, fel is kötötte az asszony hátára, s úgy elverte a szíjostorral, hogy szegény macska nagy kínjában a körmét is belevágta az asszony hátába. Futott az asszony panaszra az apja házához, de az apja meg sem hallgatta, úgy visszakergette. Harmadnap reggel mondja ismét a gazda a macskának: - No, macska, kiseperd a házat, megfőzd a vacsorát, egy orsó fonalat is fonj, mert különben ma is megverődöl! Úgy látszik, a macska most már értette a gazda beszédjét, mert ahogy meghallotta a hangját, ijedtében mindjárt kiszaladt a házból. No, de nem is kellett, hogy dolgozzék. Elvégezett az éfiasszony helyette mindent. Kiseperte a házat, vizet hozott a kútról, tüzet tett, fölvetette a konyhát, s főzött olyan vacsorát, hogy még a király is megnyalhatta volna utána a száját. Aközben telefont nem is egy orsót, hanem hármat. Azám! Azért lett olyan serény egyszerre, mert sajnálta a szegény macskát, sajnálta erősen. Úgy-e, ti is így gondoljátok, hogy a macskát sajnálta, s nem a maga hátát. Már akár így, akár úgy, mire a gazda hazajött, fel volt az asztal terítve. Párolgott a jó meleg étel. Leültek mind a ketten az asztalhoz. Ettek-ittak, jókedvük kerekedett. Úgy bizony, a macska többet nem verődött meg, s az éfiasszonyból olyan gazdasszony lett, hogy nem volt párja hét puszta határban. Aki nem hiszi, járjon utána.