Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény embernek felesége, egy fia s egy vörös tehene. Egyszer csak meghalt a szegény ember felesége, s alig telt el egy hónap, kettő, azt mondta a gyermeknek a szomszédasszony: - Te legényke, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen el engem feleségül, mert én téged tejbe-vajba fürösztelek, s hasábfával kenegetlek. Mondja a gyerek az apjának, hogy mit üzen a szomszédasszony. Gondolta magában a szegény ember: én bizony el is veszem. Õ is szegény, én is, az igaz, egy koldustarisznyából kettő lesz, de majd csak lesz valahogy. El is vette feleségül a szomszédasszonyt, de az olyan mostohán bánt a gyermekkel, hogy mindig verte, s még amellett enni sem igen adott neki. A mostohának volt három leánya, de milyen három leánya! A legidősebbnek volt egy szeme, a másodiknak kettő, a harmadiknak három. Ezek meg mindig csúfolódtak a szegény gyermekkel. Egyszer a legényke elviszi a vörös tehenet éjjelre legeltetni, s mikor estefelé elővette a tarisznyáját, hogy egyék belőle, hát kenyér helyett egy nagy darab tégla volt benne! Megszomorodott a legényke, még a könnye is kicsordult. Ahogy ezt látta a vörös tehén, odament a legénykéhez, s azt mondta neki: - Ne búsulj, te legényke, hanem mondjad: „Aludjál el, egy szem", mert a mostohád utánad küldte az egyszemű lányát, hogy lesse meg, mit csinálsz. Azután csavard ki az egyik szarvamat, abban elég tejet találsz. Bezzeg, hogy egyszeriben mondta a legényke: „Aludjál el, egy szem", s az egyszemű leány elaludt. Azzal kicsavarta a vörös tehén egyik szarvát, s abból a tejet mind kiitta. Másnap, amikor hazament, csak elcsodálkozott a gonosz mostoha, hogy a gyermek nem halt éhen. Este megint elment legeltetni, s mikor falatozni akart, megint csak téglát talált a tarisznyában. Odament a tehén, s azt mondta a megszomorodott legénykének: Hallod-e, legényke, most a kétszemű leány leskelődik utánad, hát csak mondjad: „Aludjál el, két szem", azután csavarintsd meg az egyik szarvamat, s annyi tejet igyál, amennyi csak beléd fér. Úgy is tett a legényke. Azt mondta: „-Aludjál el, két szem", s a kétszemű leány mindjárt el is alszik, azután megcsavarintotta a tehén szarvát, s jóllakott tejjel. Mikor reggel hazament, még jobban elcsodálkozott a gonosz mostoha, hogy a „macskabéka" gyermek nem halt meg az éhségtől. Kérdezte a leányát, mit látott, mit csinált az a gyermek, de a kétszemű leány nem tudott mondani semmit. Harmadnap a háromszemű leány ment a legényke után leskelődni: de a legényke nem tudta, hogy ennek három szeme van, mert a harmadik a nyaka csigáján volt. O hát, amikor enni akart, csak azt mondta: „- Aludjál el, két szem." A két szem el is aludt, de a harmadik ébren maradt, s a leány jól látta, hogy a legényke a tehén szarvából iszik. Mindjárt hazafutott, s megmondta az anyjának, hogy mit látott. Aj, megmérgelodött a gonosz mostoha, hogy az o eszén így túljártak! Ahogy a legényke hazajött a tehénnel, rávette az urát, hogy üttesse meg azt a dög állatot, mert egy csepp tejet sem ad. Meghallotta ezt a legényke, kifutott a pajtába, s nagy sírva elmondta, hogy mit hallott. Ne búsulj semmit - mondta a vörös tehén -, Csak kérd meg az apádat, hogy te üthess le engem. Mikor kezedben lesz a fejsze, üsd fejbe a gonosz mostohát, azzal szökjél fel a hátamra, s úgy elviszlek, hogy soha utol nem érnek ez árnyékvilágban. Úgy is tett a legényke. Az apja megengedte, hogy o üthesse meg a tehenet, o pedig hirtelen felbe ütötte a mostohát, a kötelet elvágta, felszökött a tehén hátára, s azzal, uzsgyi! Úgy elnyargalt vele a vörös tehén, hogy meg sem állt a rézrétig. Ezen a réten a rézbika volt a gazda. Amint megérkeztek, a vörös tehén elkezdett legelészni, a legénykének pedig azt mondta, hogy másszon fel a legmagasabb jegenyefára, s ha jön a rézbika, kiáltson neki. Egyszer csak jön a rézbika, hogy hét singnyire szakadt ki a száján a láng. Lekiált a legényke: - Jön a rézbika, vigyázz, vörös tehén! A vörös tehén behúzódik az árokba, s a rézbika nem találta meg, de közben felpislant a fára, észrevette,a legénykét, s mondta neki: - No, te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap megküzdünk életre-halálra! Készüljön rá! Megijedt szörnyen a legényke, mondta a vörös tehénnek, hogy mit üzent a rézbika. - Ne félj - vigasztalta a tehén -, csak ma jól ehessem, ihassam, holnap megölöm. Másnap reggel el is jött a rézbika, bömbölt, hogy a föld is rengett belé. - Állj ki, vörös tehén, ha az én rétemre mertél jönni! Ki is állt a vörös tehén, neki a bikának, s egy öklelésibe úgy megdöfte, hogy egyszeriben vége volt. - No, fiam, most már menjünk innét mondta a tehén. A legényke felült a tehén hátára, s másnapra kelve megérkezett az ezüstrétre. Amint odaértek, elkezdett legelészni a tehén, a legényke pedig felmászott a legmagasabb jegenyefára, s onnét nézte, hogy jön-e az ezüstbika, mert ez volt az ezüstrét gazdája. Hát jött biz az egyszeriben szörnyű bömböléssel, szakadt a láng a szájából vagy tizennégy singre. Kiállt a vörös tehén, összecsaptak. Küzdenek három teljes óráig, egyik sem tudja legyőzni a másikat. A fejük felett kárognak a varjak, s az ezüstbika felkiáltott nekik: - Hé, varjak, adjatok egy csepp vizet, mert mindjárt dögöt adok. Azt mondta a vörös tehén: - Hozzatok nekem, hé, mert én kettőt adok! A varjak a vörös tehénnek hoztak vizet, mindjárt erősebb lett, s megölte az ezüstbikát. Az ezüstrétről indultak az aranyrétre. Hét nap s hét éjjel mind mentek, s akkor értek helybe. A legényke megint csak felmászott a legmagasabb jegenyefára, a tehén pedig legelészett a réten. Egyszerre csak kiált a legényke. Vigyázz, vörös tehén, jön az aranybika! Jött is, de úgy, hogy hetven singre szakadt a láng a szájából. A tehénnek még nem volt elég ereje, behúzódott egy árokba. Az aranybika bömbölt szörnyűségesen, s felszólalt a jegenyefára: - Hallod-e, te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap jó hajnalban megint eljövök, s akkor itt találjam, mert én küzdeni akarok vele életre-halálra! Másnap jó hajnalban el is jött pontosan az aranybika, de most a vörös tehén sem bújt el előle. Összecsapnak, küzkölődnek, vagy hat óráig küzdölődnek, de egyik sem tudja legyozni a másikat. Mikor már látták, hogy így semmire sem mennek, az aranybika keresztülbucskázott a fején, s lett belőle egy kerék, a vörös tehén nemkülönben, s abból is lett egy kerék. A két kerék kiment két hegy tetejére, onnét egyszerre megindultak, s összeütköztek, de egyik sem tudott ártani a másiknak. Azt mondta most az aranybika: - No, hallod-e, te vörös tehén, még próbáljunk egyet. Én leszek kék láng, te légy vörös láng, s égessük egymást. Úgy lett, amint az aranybika mondta, égetik, égették egymást, de csak nem tudtak egymásnak ártani. Amíg így kínlódtak, elrepült felettük három varjú. Felkiáltott a kék láng: - Hé, varjak, hozzatok vizet, s öntsétek a vörös lángra, mert dögöt kaptok. Azt kiáltotta a vörös láng: - A kék lángra öntsétek, mert én három dögöt adok. A varjak hoztak vizet, s kioltották a kék lángot. Most már a vörös tehén egészen szabadon legelészhetett a három réten, János pedig, mikor akkorára cseperedett: ott, az aranyrét túlsó felén, ni, lakott egy király - annak elvette a leányát, s ma is él, ha meg nem halt.   szerk.Majtényi Zoltán Tündér mesék-Hajnalcsillag - Unikornis Kiadó Budapest - 1999