A kádár egy jókora hordót ütött össze az erdőben. Meghajlította már az összes dongát, ráhúzta az abroncsokat is, már csak gyalulnia kellett rajta egy keveset. Egyszer csak hallja, hogy a sűrűben megroppannak az ágak. Odanézett a kádár, s majd kővé meredt: egy medve tartott feléje. Mit tegyen? Másszék fel egy fára? A medve oda is utána mászik! Elszaladjon? Utoléri. Kapkodott a kádár fűhöz - fához. A medve meg már a közeli bokrok között csörtetett. A kádár akkor gondolt egyet: leborította a hordót, és alája bújt. Odacammogott a medve, meglátta a hordót. Törte a fejét: mi lehet az? Kőnek nem kő, zsombéknak nem zsombék. . . Fogta magát, leült a hordóra pihenni. Ült, üldögélt, mancsával hessegette a szúnyogokat. A farkasnak éppen arrafelé akadt dolga. Elfutott a medve előtt. - Hová sietsz?! - kiáltott rá a medve. - Ülj le, ordas, ide mellém, mesélj valamit. Leült hát a farkas a medve mellé, mesélt neki erről - arról. Közben nyúl ugrott ki a bokrok közül, végigiramodott a tisztáson. Utána szólt a medve: - Állj meg, tapsifüles! Nem unod még a futást? Gyere ide hozzánk, beszélgessünk! Nem kérette magát kétszer a nyúl. Leült a farkas meg a medve mellé, és elfecsegte, mi újság az erdőben. Hallgatta a farkas, hallgatta, egyszer csak megszólalt: - Hej, de ennék valami jót! Egészen lapos már a hasam! - Az ám - mondta a medve. - Elszaladhatnál, hegyes fogú, hozhatnál valami jó falatot. Majd igyekszem magam is szerezni valamit. - Jól van - mondta a farkas -, elmegyek. Három napja körülnéztem már a faluban. Van a kádárnak egy kövér bikája. Megpróbálom kicsalogatni az aklából. Hát te, medve, mit szerzel? - Jó lenne egy kis mézecske csemegének - mondta a medve. - Annak a kádárnak méhese is van. Az idén különösen édes a méze. - A kádárnénak meg akkora káposztái teremtek a nyáron, mint a fejed, medve koma! - mondta a nyúl. - Futok is a kádárék kertjébe. A kádár mindent hallott a hordó alatt. ,,No, ezek ugyan tönkretennék az egész házam táját! - gondolta. - De rajtam nem fognak ki! Majd megtanítom én ezeket móresre, hogy halálukig emlegetik a kádárt!" Megegyeztek a barátok, hogy ugyanazon a helyen találkoznak, aztán háromfelé futottak. A farkas az akol felé tartott, a nyúl a kertbe, a medve a méhesbe. Akkor a kádár is előbújt a hordó alól, és futott, ahogy csak bírt, az udvarára.  A legrövidebb ösvényt választotta, hogy előbb odaérjen, mint a farkas. Oda is ért. A birkát biztos helyre: a házba vezette, maga az akol sarka mögé bújt, s megkérte a feleségét, hogy forraljon egy üst vizet. A farkas nemsokára ott termett a kádár udvarán. Besurrant a kapun, és egyenesen az akol felé tartott. A kádár beeresztette a farkast, aztán rácsapta az ajtót, és kiáltott a feleségének: - Hé, asszony, forró vizet! Az üstben már forrt a víz. A kádár kinyitotta az akol ajtaját, s ahogy az éhen maradt farkas kiszökkent az ajtón - az asszony a hátára zúdította a forró vizet. Felüvöltött a farkas, rohant a kapuhoz. A kádár sem maradt otthon. Átlendült a sövényen, és futott az erdőbe, a jól ismert helyre. Odaszaladt a hordóhoz, alája bujt. Üldögélt, várakozott. Jött is nemsokára a medve, mancsai között egy kassal. Aztán a nyúl szökdelt oda egy szép fej káposztával. Csak a farkas késett. Késett hát, ilyen fürdő után nem tudott futni, csak vánszorogni. Végre a farkas is feltűnt a fák között. Alig húzta a lábait, majd összeesett. A nyúl meg a medve messziről nézte, azt hitték, igen nagy birkát szerzett az ordas, azt cipeli ilyen nehezen. A pórul járt farkas végre odasántikált batátaihoz. Elnyúlt a földön, jajgatott, nyöszörgött. - Mi történt veled, farkaska? - kérdezte a medve. - Hol a birka? - Törődöm is a birkával! - nyögte a farkas. - Ó, barátaim, szívleljétek meg a tanácsomat: ne húzzatok ujjat az emberrel! Legjobban pedig a forró víztől őrizkedjetek! Ha csak annyit hallotok:  ,, hé, asszony, forró vizet!,, - fussatok, amerre láttok! Alig hogy ezt mondta a farkas, a kádár elkiáltotta magát a hordó alatt: - Asszony, forró vizet, asszony! Mekkora riadalom támadt! A medve úgy gurult le a hordóról, mint a gombolyag. A nyúl loholt a bokrok közé. A farkas meg felüvöltött rémületében, és már szedte is a lábát, hordta az irháját - csoda, hogy még volt annyi ereje!  Egy pillanat alatt elnéptelenedett az erdei tisztás. A kádár akkor kényelmesen előbújt a hordó alól, vállára emelte, másik vállára feldobta a méhkast, fölvette a káposztafejet, és vidám énekszóval hazaballagott.