Vas Laci
Részletek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy
király, annak három fia meg három lánya. A legkisebb fiút Vas Lacinak hívták, mert az olyan
erős volt, mint maga a vas. No, nemcsak erős volt Vas Laci, de csintalan is: hét ördög lakott
benne. Egyszer, amikor az iskolából jött hazafelé, nekiszaladt egy öregasszonynak, aki a feje
tetején egy kosár tojást vitt. Leütötte a fejéről a kosarat, s a tojás mind összetört. Azt mondta
az öregasszony:
- No, te fiú, én neked rosszért jót kívánok. Azt kívánom, hogy amit legelébb kívánsz, azonnal
teljesedjék. Vas Laci nagyot kacagott, amint szaladt hazafelé, és azt gondolta magában:
"Ejnye, de bolond asszony ez, még jót kíván nekem, mikor a tojását mind összetörtem. No,
csak hazamenjek, mindjárt valami jót kívánok!" Hazamegy a fiú, hát a nénjei éppen
labdáznak. Közéjük áll ő is, de a királykisasszonyok összeegyeztek, hogy mind csak Lacit
üssék, legalább így visszafizetik neki a kölcsönt, mert őket is sokat bosszantotta a
csintalanságával. Hej, megmérgelődött Laci, mikor látta, hogy mind csak őt püfölik a
labdával, s nagy mérgében odakiáltott a leányoknak:
- Ó, hogy a föld nyeljen el benneteket! Abban a pillanatban megnyílt a föld, eltűnt a három
királykisasszony. Nagy volt a szomorúság a király udvarában. Keresték a
királykisasszonyokat mindenfelé, az egész világon, de sehol sem találták, nem is tudták, hogy
merre keressék, mert Vas Laci egy szóval sem mondta, hogy a nénjeit a föld nyelte el. Utánuk
ment a legidősebb királyfi, utánuk a középső királyfi, de eltelt egy esztendő, eltelt kettő,
három, még több is, a királyfik még vissza sem kerültek, valahol elpusztultak bizonyosan.
Aközben Vas Laci felcseperedett, nagy, erős legény lett belőle, s mondta a királynak:
- Édesapám, elmegyek én is a nénéim után, úgyis én vagyok az oka a szerencsétlenségüknek.
- No, bizony, ha te vagy - mondotta a király -, indulj, s addig ne kerülj a szemem elé, míg a
nénéidet meg nem találod s vissza nem hozod. Elindult Vas Laci, ment, mendegélt hetedhét
ország ellen, hegyeken-völgyeken által, s mikor már hét nap s hét éjjel folyton ment, beért egy
rengeteg erdőbe. Amint megy az erdőn keresztül, látja, hogy egy öregasszony éppen a hátára
akar emelni egy csomó száraz ágat, próbálja kétszer is, háromszor is, de nem tudja felemelni.
Odamegy Vas Laci, s az öregasszonynak szépen a hátára emeli az ágakat. Mondja az
öregasszony:
- Köszönöm, Vas Laci, hogy segítettél nekem, jóért jóval fizetek. Tudom én, hogy miben jársz
te. A három nénédet keresed, akiket a föld nyelt el. De ne búsulj, ha te segítettél rajtam, én is
segítek terajtad. Azzal az öregasszony csak rátoppintott a földre, a föld egyszeriben megnyílt,
kipattant belőle egy nagy vasláda. Mondta az öregasszony:
- Csak bújj belé bátran ebbe a ládába! Ez levisz téged a föld alá, s ott megtalálod a legidősebb
nénédet s a másik kettőt is. Belefeküdt Vas Laci a ládába, a láda pedig ment lefelé, hét nap,
hét éjjel folyton-folyvást mehetett, aztán leért az alvilágba, s fölpattant a födele. Hát istenem,
egy ezüstvár volt ott egy hajításnyira tőle, az ezüstvár előtt egy folyó, de a folyón keresztül
beretvából volt verve a híd, s azok a beretvák úgy táncoltak, ugráltak, hogy azon halandó
ember által nem mehetett. Elszomorodott Vas Laci, nagyot sóhajtott:
- Ide eljöheték, de ezen a hídon soha, míg ez a világ, keresztül nem mehetek! Mert úgy
tudjátok meg, hogy a hídnak a túlsó vége éppen az ezüstvár kapujáig nyúlt, s másként a várba
nem lehetett bekerülni. Megszólalt a láda:
- Ne búsulj, Vas Laci, én a víz alatt szépen általviszlek, a várba is beviszlek, a többi aztán a te
gondod. Bebújt Vas Laci a ládába, a láda meg szépen általúszott a víz alatt, bevitte Lacit a
várba, aztán szépen visszaúszott, otthagyta Lacit a várban. Meglátja Lacit a nénje, összecsapja
a kezét, elébe szalad:
- Jaj, lelkem, öcsém, hogy jöttél ide! Vége az életednek. Nem tudod, hogy a hétfejű sárkányé
ez a vár, s ha hazajő, megöl téged?
- Ne félj semmit - mondotta Vas Laci -, csak adj nekem egy kardot, a többit bízd reám.
Bementek a fegyveres szobába, ott Vas Laci leakasztott egy kardot. Hát uramteremtőm, abban
a pillanatban nagyot döndül az ezüstvár. A hétfejű sárkány hajította haza a buzogányát
hetvenhét mérföldről.
- Jaj, lelkem, öcsém, mindjárt itt lesz a sárkány, készülj a halálra!
- Ne félj, néném, ne félj! Jött is a sárkány rettentő nagy haraggal.
- Hát te mit akarsz itt?!
- Meg akarok veled küzdeni életre-halálra - mondotta Vas Laci.
- Ó, nem küzdök én meg akárki fiával! Elébb hadd látom, mit tudsz!
Kivett az asztalfiából egy kőkenyeret meg egy vasbicskát, s azzal leszelt egy karéj kenyeret.
- No, lássuk, mit tudsz te? Vas Laci fogta a kenyeret, s a vasbicskával kettészelte.
- No, most megküzdhetünk - mondotta a sárkány -, látom, hogy hozzám való vagy. Gyere
velem a vascsűrbe. Lemennek a vascsűrbe, birokra kelnek. A hétfejű sárkány felkapja Vas
Lacit, s térdig vágja a vasba. Nosza, kiugrik Vas Laci, felkapja a hétfejű sárkányt, jól
megkerengeti a levegőben, azzal úgy levágja, hogy derékig süppedett a vasba. De kiugrik a
hétfejű sárkány is, s levágja Vas Lacit, hogy mellig süppedt a vasba. Nekirugaszkodik Vas
Laci, kiugrik a vasból, fölkapja a hétfejű sárkányt, még jobban megkerengeti a levegőben, s
úgy levágja, hogy nyakig süppedt a vasba. Akkor kirántotta a kardját, s a sárkánynak mind a
hét fejét levágta.
- No, édes néném - mondotta Vas Laci -, most már gyere velem, mehetünk.
- Jaj, dehogy mehetünk, dehogy mehetünk, a beretvahídon nem tudunk mi keresztülmenni, itt
kell elpusztulnunk! Gondol ide, gondol oda Vas Laci, mit is csináljon hamarjában. Ő bizony
egyet gondol, kiássa a földből a sárkány testét, lenyúzza a vastag bőrét, beteríti vele a
beretvahidat, s úgy átsétáltak, hogy még a lábukat sem vérezték meg. Hát amint
keresztülmentek a hídon, ott van az öregasszony, s mondja Vas Lacinak:
- No, fiam, ezt a nénédet szerencsésen megszabadítád. Én a vasládában fel is viszem. Te pedig
menj most az én kovács bátyámhoz, csak ide nem messze lakik. Mondd meg neki, tisztelem,
amit lehet, segítsen rajtad. Elválnak egymástól. Az öregasszony ment a királykisasszonnyal a
ládában fölfelé - ment Vas Laci is, amerre az öregasszony utasította. Megy, mendegél Laci,
megérkezik a kovácsműhelybe, de az olyan kovácsműhely volt, amilyent még ő világéletében
nem látott. Tiszta csupa acél volt a fala, a födele kívül-belül. Bemegy a műhelybe, hát a
kovács tetőtől talpig tiszta csupa acél. Köszön Laci illendőképpen, elémondja, miben jár, s mit
üzent az öregasszony.
- Jól van, fiam - mondotta a kovács -, ismerem a dolgodat, hiszen erős legény vagy, amint
látom, vasból van a tested, de megacélozlak tetőtől talpig, hogy kard ne fogja testedet.
Azzal mindjárt meg is acélozta Vas Lacit, s mondta neki:
- No most, fiam, mehetsz, állj belé ebbe az útba a műhely előtt, s ki se térj belőle. Egyenesen
az aranyvárhoz érsz, abban lakik a középső nénéd, a tizennégy fejű sárkány tartja szomorú
rabságban. Megköszöni Vas Laci a kovács jóindulatát, elbúcsúzik tőle, s meg sem áll, míg az
aranyvárhoz nem ér. Az aranyvár előtt nem volt beretvahíd, de úgy forgott egy kacsalábon,
mint a veszedelem. Hiszen foroghatott, nem forgott sokáig. Odaszökött Laci, s úgy megfogta
a kacsalábat, hogy a vár egyszeriben megállott a forgásában, a másik kezével pedig
bedöndítette a kaput, s belépett a várba. Éppen jókor érkezett, jött elébe a tizennégy fejű
sárkány.
- Hát te mit akarsz itt?! - kiáltott rá a sárkány.
- El akarom vinni a nénémet.
- Megállj, öcsém, előbb küzdjünk meg!
- Én nem bánom - mondotta Vas Laci -, küzdjünk meg - s nekigyürkőzött.
- Nem úgy, öcsém, nem úgy! Legyen belőled vaskerék, énbelőlem papiroskerék. Menjünk ki
két hegy tetejére, s úgy ütközzünk össze! Mondotta Laci:
- Csak légy te a vaskerék, én a papiroskerék, úgysem félek én tőled. Kimentek a hegy tetejére.
Vaskerék lett a tizennégy fejű sárkányból, papiroskerék Vas Laciból, gurultak lefelé, mint a
sebes szélvész, de egyszerre csak kiesett a vaskerékből egy küllő, azzal a kerék elkezdett
forogni maga körül, mint a kergeteges juh, s felfordult. Az a küllő a tizennégy fejű
sárkánynak a feje volt. Feltápászkodik a vaskerék, s mondja a papiroskeréknek:
- Nem jól van ez így. Belőlem lesz kék láng, belőled veres láng, s úgy csapjunk össze.
- Nem úgy, komám - mondotta Vas Laci -, te légy a veres láng, én a kék láng.
- Nem bánom - mondotta a sárkány -, nekem mindegy, akárhogy. Veres láng lett a sárkányból,
kék láng Vas Laciból, s úgy csaptak össze, de egyik sem bírt a másikkal. Egyszerre csak egy
holló repül el felettük, s felkiált a sárkány:
- Te holló, csöppents egy csepp vizet a kék lángba, egy fejet adok érte! Felkiáltott Vas Laci is:
- A veres lángba cseppents egyet, te holló, s én tizennégy fejet adok érte! Hát bezzeg hogy a
veres lángba cseppentett vizet a holló. Ki is aludott mindjárt, vége volt a tizennégy fejű
sárkánynak, a hollóé lett mind a tizennégy feje, Vas Laci pedig szaladott fel az aranyvárba, s
vitte a nénjét a kovácshoz. Az meg vitte az öregasszonyhoz, s az öregasszony a vasládában
szépen felvitte a középső királykisasszonyt is.Ezalatt Vas Laci ment tovább, hogy megkeresse
a harmadik nénjét is. Amint ment, mendegélt rengeteg erdőn keresztül, látja, hogy egy nagy
szénaboglya ég s a boglyában egy kicsi kígyó vergelődik. Megszólítja a kicsi kígyó Vas Lacit:
- Mentsd meg az életemet, s jótétel helyébe jót várj! Odaszalad Vas Laci, s kikapja a kicsi
kígyót az égő boglyából. Hej, istenem, hálálkodott a kicsi kígyó, s mondta Vas Lacinak:
- Megmentél a tűzhaláltól, áldjon meg az Isten, gyere velem az édesapámhoz, aki a kígyók
királya, tudom, hogy meghálálja a te jóságodat, ad neked mindent, amit csak kívánsz,
temérdek aranyat, ezüstöt. De én azt mondom neked, akármi drágát, szépet kínál az apám, el
ne fogadd tőle, csak kérjed tőle a legrosszabbik lovát, legrozsdásabb kardját s a
legszennyesebb ingét. Megérkeznek a kígyókirály palotájába, ott a kígyó-királykisasszony
elémondja, hogy mi történt. Bezzeg hogy volt becsülete Vas Lacinak, tejbe-vajba fürösztötték,
el sem akarták engedni, maradjon ott egész életére. Mondotta Vas Laci:
- Köszönöm a jóságodat, felséges királyom, de nekem mennem kell, hanem ha az Isten
megsegít, visszatérek még hozzád.
- Hát vígy magaddal az útra ezüstöt-aranyat s mindent, ami kell.
- Nem kell nekem sem arany, sem ezüst, felséges királyom, add nekem a legrosszabb lovadat,
legrozsdásabb kardodat, legszennyesebb ingedet, s az elég lesz nekem.
"No - gondolta a király - ezt bizonyosan a leányom tanácsolta neki, de jól van, nekiadom!"
Mondta Vas Lacinak:
- Mindent jobb szívvel adtam volna, fiam, de megmentetted a leányom életét, hát legyen a
tied a ló is, a kard is, az ing is. Azzal kimentek a ménesbe, kiválasztották a legrosszabb lovat.
Olyan bogos volt, olyan sánta volt, alig tudott lépni. Azután kiválasztották a legrozsdásabb
kardot s a legszennyesebb inget. A kardot mindjárt az oldalára kötötte Vas Laci, az inget
pedig felvette. Amikor elbúcsúzott, a kígyó-királykisasszony megsúgta neki:
- Hallod-e, te királyfi, jól vigyázz erre a lóra, mert táltos! Jól a kardra is, mert amíg ilyen
rozsdás, megölhetsz ezzel akárkit, de jól vigyázz az ingedre is, nehogy kimossák, mert amíg
szennyesnek marad, kard ezt az inget nem fogja. Elindult Vas Laci, s meg sem állott, míg a
gyémántvárhoz nem ért. Ott volt a legkisebb nénje, szomorú rabságban a huszonegy fejű
sárkánynál. Fölmegy Laci a gyémántvárba, s ím, elébe szalad a nénje nagy örvendezéssel.
- Jaj, lelkem, öcsém, édes öcsém, hogy találtál ide?!
De mindjárt el is szomorodott, hullott a könnye, mint a záporeső, s mondta Lacinak:
- Fordulj vissza, édes öcsém, lelkem, öcsém, mert elpusztít a huszonegy fejű sárkány. Itt
vannak a bátyáid, a füstre kötötte mind a kettőt, s úgy aszalja, téged is odaköt. Mondta Laci:
- Ne félj, néném, van nekem olyan kardom, hogy azzal megölöm a sárkányt, ha százfejű is, s
olyan ing van a mellemen, hogy kard azt nem fogja.
- Ó, édes öcsém, lelkem, öcsém, hiába a kardod, hiába az inged, a huszonegy fejű sárkányt
még meg is ölheted, de a felesége ördöngös asszony, az bizonyosan elpusztít téged. Jobb lesz,
ha szépszerivel kiváltasz minket. Mondta Laci:
- Nem bánom, megpróbálom szépszerivel. Fölmennek a palotába, ott ült aranylócán a
huszonegy fejű sárkány, mellette az ördöngös felesége. Az asszony csak ránézett Vas Lacira,
s tudta, hogy ki s mi, tudta, hogy miben jár; azt is tudta, hogy milyen kardja s milyen inge
van.
- A nénédért jöttél, úgy-e, Vas Laci? - kérdezte tőle az ördöngös asszony. Mondta Vas Laci:
- A nénémért jöttem, és a bátyáimért.
- Jól van, elviheted a nénédet is, a bátyáidat is, csak add az uramnak azt a rozsdás kardot, azt a
szennyes inget, ami a melleden van. Egy szóval sem ellenkezett Vas Laci, leoldotta a kardját,
levette a nyakáról a szennyes inget, s odaadta a sárkánynak.
Nagyot kacagott az ördöngös asszony, de még a huszonegy fejű sárkány is.
- No, te világbolondja - mondotta a sárkány -, most kezemben az életed. Mondotta Vas Laci:
- Igazad van, huszonegy fejű sárkány, világbolondja vagyok, látom, hogy vége az életemnek,
csak addig kegyelmezz életemnek, amíg elbúcsúzok a lovamtól. A sárkány megengedte jó
szívvel, s Laci kiment az udvarba, nyakába borult a lovának, s elmondta neki keserves
könnyhullatások közt, hogy mi történt.
- Szerencséd - mondta a táltos -, hogy csak a kardodat s az ingedet kérte, s én nem jutottam az
eszébe. Kérd meg a sárkányt, hogy ha összevagdalja a testedet, tegye belé egy zsákba, akassza
fel a nyereg kápájára, s én majd hazaviszlek a kígyókirályhoz, hátha az még segíthet rajtad.
Visszamegy Laci a palotába, s kérdi a sárkány:
- Na, elbúcsúztál-e a lovadtól, Vas Laci?
- Elbúcsúztam, huszonegy fejű sárkány, most már megölhetsz, miszlikbe vagdalhatod a
testemet, csak arra kérlek, tedd belé egy zsákba minden porcikámat, akaszd föl a lovamra,
hadd menjen vele világnak.
- Megteszem jó szívvel - mondotta a sárkány. Azzal csak kirántotta a rozsdás kardot, ezer
darabra vagdalta Vas Lacit, aztán minden csontját-bontját fölszedte, egy zsákba belérakta, s a
zsákot felakasztotta a ló hátára, s a ló elnyargalt, mint a szélvész, még annál is sebesebben.
Egyszer csak a kígyókirály valami nagy zúgást-búgást hall, s mondja a leányának:
- Valami nagy szerencsétlenség történhetett Vas Lacival, leányom, mert hallom, hogy jő a
táltos. Hamar szólj a legényeknek, hogy tegyenek nagy tüzet a kapu elé, hogy a tűz lángjával
hűtse le magát, mert hallom, hogy nagy haraggal vágtat hazafelé. Hirtelen nagy tüzet raknak a
kapu elé, akkorát, hogy a lángja s a füstje felcsapott a magas levegőégbe. Hát jő a táltos,
vágtat, mint a gondolat, neki a tűznek, s egy szempillantásra mind elnyeli a lángot, s attól egy
kicsit lehülepedett. Lejő a király s a királykisasszony az udvarra, kérdik a táltost:
- Mi baj, mi történt? Mondja a táltos:
- Hazahoztam Vas Lacit, miszlikbe vagdalta a huszonegy fejű sárkány. Levették a zsákot a
nyeregből, felvitték a palotába, aztán belefújt a sípjába kígyókirály, s jöttek a kígyók
mindenfelől, csak úgy nyüzsögtek az udvaron, s várták a kígyókirály parancsolatját.
- Eredjetek - parancsolta a király -, hozzatok mindenféle forrasztófüveket!
Amennyi kígyó volt, erre a szóra mind eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Elszéledtek az
erdőn-mezőn, szedték a forrasztófüveket, vitték a király udvarába. Forrasztófüvekkel a
királykisasszony Vas Lacinak a húsát, csontját megkenegette, minden porcikáját
összeforrasztotta, s hát uramteremtőm, hétszerte szebb és erősebb lett, mint volt annak előtte.
Aztán ott tartották egy hétig, kettőig, s megtanították mindenféle bűbájos mesterségre. Úgy
indult el ismét Vas Laci a gyémántudvarba. Hanem most nem ment fel a gyémántpalotába.
Volt a huszonegy fejű sárkány kertjében egy nagy halastó, odament Vas Laci, annak a partján
keresztülbucskázott, aranykacsa lett belőle, belement a tóba, s ott úszkált egész nap.
Arra megy egyszer a huszonegy fejű sárkány felesége, látja az aranykacsát, s mindjárt
gondolta, hogy az a kacsa Vas Laci lehet. Jött a huszonegy fejű sárkány is, s nézte nagy
gyönyörűséggel a kacsát.
- Jaj de szép kacsa, jaj de szép, ilyent még nem láttam! - mondotta a sárkány. - No, ennek jó
gondját viseljük. Mondotta az ördöngös asszony:
- Bizony ne viseld te annak semmiféle gondját, mert én úgy megkívántam a máját, hogy ha
nem ehetem belőle, szörnyet halok.
- Jól van - mondotta a sárkány -, hát ha megkívántad, egyél belőle - s elévette a nyilát, rálőtt a
kacsára. Rálőtt százszor is, de egyszer sem találta, mert a kacsa mindig a víz alá bukott.
- No, megállj! - kiáltott a sárkány -, ha meg nem tudlak lőni, megfoglak! Ledobta a tó partjára
a rozsdás kardját, le a ruháját s a ruhájával a szennyes inget is. Beleugrott a tóba, úszott a
kacsa után. De amint beleugrott, a kacsa kiröppent a tó partjára, általbucskázott a fején, ismét
Vas Laci lett belőle, fölkapta a kardot, felvette a szennyes inget, s mondta a sárkánynak:
- No, most gyere ki! Hát hiszen kijött a sárkány, de ha kijött, fűbe is harapott mindjárt. Az
ördöngös asszony ijedtében felült egy seprűre, s elvágtatott azon, Laci pedig ment nagy
örömmel fel a palotába, ott a füstről levette a bátyjait. Meg voltak aszalva szegények, mint a
szilva. Aztán elindult a nénjével, föltették egy szekérre a bátyjaik testét, s mentek a
kígyókirály udvarába. Fölmennek a palotába, de Vas Lacinak szeme-szája tátva maradt, mikor
a kígyókirály mellett meglátja a leányát. Nem volt az többé kígyó, hanem gyönyörűséges szép
leány, akinek egy fényes csillag ragyogott a homlokán. Na, mindjárt hoztak mindenféle
csodafüveket, megkenegették a két idősebb királyfi testét, talpra állították őket, s aztán
mentek haza a leánytestvérükkel. Csak Vas Laci maradt ott a kígyókirály udvarában. Azt
mondta:
- Megélek én itt is. Mindjárt papot hívtak, Vas Lacit s a kígyó-királykisasszonyt
összeeskették, csaptak nagy lakodalmat. Az öreg kígyókirály általadta neki egész országát s
rettentő nagy gazdagságát. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.