Volt egy kis falu. Sokan laktak benne szegények is, gazdagok is. Majd lakott benne egy szegény asszony a három fiával meg a nagybeteg urával. Má félhalott vót az ember, mikor mondta a feleséginek: - Édes feleségem, kűdd be azt a három gyereket, hadd búcsúzzak el tőlek! Kiment sírva a feleségi, bekűdte a három gyereket. Ott állottak meg az ágy mellett. - Édes gyerekeim, énnekem elégett a gyertyám, meg kell halnom. Terád, édes nagyobb fiam, rád hagyom a szamaram. Terád, édes középső fiam, a szekeret. Terád, drága legkisebb fiam, a szerszámokot, kantárt mit, szíjakot. Azzal meg is halt az ember, sírtak mellette a fiai, mint a záporeső. Egy idő mulva azt mondja a legnagyobb gyerek: - Minek nekem magába ez a szamár? Bemenek vele a városba, eladom valakinek, hisz nincs hozzá se szerszámom, se kocsim. Átnyalábolta a szamár nyakát, bevezette a városba. Ahogy ott bámészkodott, nézte a nagy házakot, megakadt a tekintetyi egy ablakon. Egy gazdag kereskedő könyökölt ki rajta. Azt mondja: - Hallod-e, te gyerek, eladod a szamarat? - El. - No, ide figyelj, látod ezt a nagy házat? - Látom. - Nagy bódom is van, sok jószágom. Mind neked adom a szamaradé, ha énnekem mesét mondasz. - Jó van. - Akkor gyere fel! Ment a gyerek elé a kereskedő. A szamarat bekötte az ólba, a gyereket meg bevezette a legszebb szobájába. - De ide figyelj, nekem úgy mondd a mesét, hogy ne legyen benne a „hol vót, hol nem vót", mer akkor enyím a szamár. - Nem lesz benne, nagyságos uram. - No, akkor mesélj! A gyerek annyira elbámészkodott a szép nagy szobába, hogy megfeledkezett az intelemrő. - Hol vót, hol nem vót . . . - Állj meg, gyerek, evvel nem szabad lett vóna kezdened! Elvesztetted a fogadást, enyím a szamár! Nagy lelógatott fejvel ballagott hazafelé a legény. Otthon elmondta a két öccsinek, hogy járt. Azt mondja a középső: - No, majd szerencsét próbálok én. Ha a szamár kellett neki, kell annak a kocsi is. Másnap má húzta maga után a kocsit utcáró utcára, míg megtanálta a kereskedő házát. A kereskedő akkor is az ablakba könyökölt. - Te gyerek, nem adnád el nekem azt a jó kis kocsit? - De eladhatom. A kereskedő beengedte az udvarra. - No, ide figyelj, látod ezt a nagy házat? Sok jószágom van, nagy bódom. Mind neked adom a kocsié, ha nekem mesélsz. De előre kikötöm, hogy ne legyen benne a „hol vót, hol nem vót", mer akkor enyím a kocsid. A gazdag kereskedő a fiút is bevitte a legszebb szobájába. Az is úgy elbámészkodott, hogy megfeledkezett mindenrő, ugyanúgy kezdte a mesét, mint a bátyja: - Hol vót, hol nem vót . . . - Állj, gyerek, elvesztetted a fogadást! Mehetsz haza, a kocsi marad! Az is ment lelógatott fejvel hazafelé. Otthon elmondta, hogy bizony-bizony megjárta. Azt mondja a legkisebb: - No, ha má szamara van, kocsija van, kell annak a szerszám is. Összepakolta, amit az apjátó kapott örökségbe, a vállára vette, vitte a városba. Leskülődött a nagy házak felé, de nem látta a kereskedőt az ablakba. Körüljárta a házat, majd az udvarba tanálta meg. Odaköszönt: - Adj Isten, kereskedő úr, nem kéne-e szerszám a szamarára? - Kell bizony! Gyere be, fiam! Ide figyelj, látod ezt a nagy házat? Sok jószágom is van, nagy bódom. Mind neked adom ezé a szerszámé, ha egyet mesélsz. De ne úgy kezdjed, hogy „hol vót, hol nem vót", merd így nem tetszik nekem. Ha nem így kezded, mindenem a tied. Áll az alku? - Áll bizony. - No, akkor gyere fel a szobámba, kezdheted a mesét! Bement a legkisebb fiú a szép szobába, mingyár kezdte is: - Az én édes jó anyámnak vót egy kis jércéji. Mihint megtojta az első tojást, anyám a kotlós alá tette. Nem is olyan sokára kikelt abbó egy olyan szép kakas, aminyőt még nem látott a világ. Ződ pázsit vót a nyaka, farka, aranyos a hasa, piros rózsa a tarajja. Mingyár felszállt az én édesanyám gátjára. Azt kikiríkulta: „Kikiríkú, kereskedő, elvesztetted a fogadást, az én kedves gazdaasszonyom fia nyerte meg! Kikiríkú, szedd a sátorfádot!" Olyan vagyont szerzett a legkisebb fiú a mesével, hogy jutott abbó bőven a másik kettőnek is.   Nagy Zoltán -Nagy Ilona Az ikertündérek - Akadémia Kiadó Budapest - 1990