Hajdanában a királyok olyan törvényt tettek, hogy az apai háznál csak a fiúgyermekek örökölhettek. Sokan, akiknek csak leányuk volt, szerették volna ezt a törvényt megváltoztatni, de nem lehetett. Történt egyszer, hogy Mátyás király vándordiáknak öltözve egy tisztes családhoz bekéredzkedett. - Jó estét, adjon isten, bácsikám! - köszöntötte a gazdát. - Adjon isten, a diák úrnak is! - felelte a gazda. - Miben lehetek a szolgálatjára? - tudakolta szíves szóval. - Bácsikám, megesteledtem itt a faluban. Arra kérném, hogy adjanak egy éjjelre szállást! - mondta a diák. - Adunk szívesen. A szállás az Istené, a nyugodalom az emberé! Ezt szokták mondani. Itt nálunk megszállhat, van helyünk, hála Istennek! - Gyere be, feleség! - hívta a gazda az asszonyát. - Készíts valami jó vacsorát a vendégünknek! - Mit szeret az úr? Pergelt káposztát? Oldalast tojással? Vagy inkább egy kicsi, jó, túrós puliszkára volna kedve? Mátyás király csak ámuldozott, hogy micsoda kedves ez a gazda, meg a felesége is. Akkor a gazda így szólt: - A lányom kinn van az istállóban. Megfeji a teheneket, ő majd ágyat vet kelmednek. - Nézd csak, lányom! Egy diák urat vezetett hozzánk a jó sorsa. Vess neki ágyat, a tisztaszobában - Igen, édesapám, de előbb hamar tüzet teszek, mert odabenn régen nem tüzeltünk, s még meg talál hűlni a szegény úton járó. A leány takaros volt, kedves szavú, ügyes kezű. A király jól szemrevételezte.A vacsora ízletes volt. A király még az ujjait is megnyalta utána. Aztán a leány bort cukrozott, s avval is megkínálták Mátyást. A király jól átmelegedett. Nagy beszélgetésbe keveredtek a gazdával. Az asszonyok tettek-vettek körülöttük. Azt gondolta Mátyás király: - Ilyen az igazi boldogság. Itt minden van, ami az embernek kell. Tisztesség, szeretet, s egy kis vagyon is van melléje. Meg is kérdezte a gazdát: - Ugyan gazduram, mondja meg nekem, van-e valamilyen bánata? Látom, mindent megadott az Isten, ami csak kell a boldogsághoz. - Hát diák úr, nem panaszkodhatom. Két kezem munkája után szépen gyarapodunk. Tisztességben élek a családommal, de azért van egy nagy bánatom. Tudja, valamikor azt a törvényt tették, hogy csak a fiúgyermekek örökölhetnek az apjuk után. A leányokra nem hagyhatjuk a vagyonkánkat. Nekem nincs fiam, csak ez az áldott leányom.Sokat búsulok, hogy mi lesz vele, ha mi meghalunk. Ki tudja, milyen emberre akad? Lehet, hogy mindenét elherdálja - panaszkodott az öreg. - No, gazduram én holnap úgyis a királyhoz megyek, megmondom én neki, hogy változtassa meg a törvényt. - Meg is áldja a fennvaló Isten, ha ezt megteszi - hálálkodott a gazda. Mátyás gondolt egyet, így szólt a leányhoz: - Megmosná-e a lábamat, ha szépen megkérném? - Szíves örömest! - felelte a leány, s máris egy melence meleg vízzel jött vissza. Megmosta jól szagos szappannal Mátyás király lábát, s egy szép vászonkendővel megtörölte. Lefeküdtek. Jókor reggel a gazda felköltötte a diákot, miként kérte. Reggelit készített az asszony, a leány útravalót tett a tarisznyájába, s aztán mindhárman elköszöntek tőle. Mátyás király Buda felé vette az útját.Nemsokára, mikor a leány bevetette az ágyat, a párna alatt egy írást talált: - Itt járt Mátyás király. Köszöni a szállást! A gazda s a családja csak csodálkozott. Három nap múlva futár hozta a levelet. Mátyás király új törvényt tett. Ettől kezdve a leányok is örökölhetik az apjuk vagyonát.