Hol volt, hol nem volt, élt a világon egy fuvaros. Járt-kelt vásárról vásárra. Az egyik útján talált egy pólyás gyereket. Hazavitte, s bejelentette a plébánosnak, hogy milyen nevet adott neki. Pénteken találta, hát akkor legyen Péntek! Ahogy a gyerek nőtt, gazdult a fuvaros. Megvagyonosodott. Egyszer Péntek bevetődött a városba. Éppen tódult ki a nép a templomból, minden embernél mogyorófa pálca. A pálcával püföltek egy sírhalmot. A városbíró biztatta Pénteket, hogy vesszőzze ő is a sírt. De Péntek azt kérdezte: - Hát aztán maguknak ez a sír mit ártott? A bíró azt mondta: - Itt van eltemetve Morgó vitéz, aki tenger sok adósságot csinált a városnak. - Hát mennyit csinált? - kérdezte Péntek. - Ötszáz tallért. - Én azt kifizetem, csak hagyják a holtat nyugodni. Nem sokkal ezek után Péntek kiment vadászni. A lelőtt vad vére megfestette a havat. Péntek azt gondolta magában, addig nem nősül, míg olyan lányt nem kap, amelyiknek az arca fehér lesz, mint a hó, teste piros, mint a vér. Hazaérve elmondta szándékát a nevelőszüleinek. Azok igazat adtak neki, föltarisznyázták, útjára eresztették. Ment, mendegélt, egyszer ahhoz a sírhoz ért, ahol fölvette a mogyorófa pálcát. Letérdelt, fohászkodott, a pálcát beleszúrta a sírhalomba. - Nyugodj békében! Éppen csak megvacsorázott, indult tovább. Egyszer csak észrevette, hogy egy ember jön a lába nyomában. - Hová indultál, ifjú barátom? - kérdezte Péntektől. Péntek a váratlan szóra visszafordult, majdnem megijedt, hát látja, egy daliás, sarkantyús vitéz áll ott. A fiú a kérdésre elmesélte, hogy miért jár, hová akar menni. A sarkantyús vitéz pedig ajánlkozott mellé útitársnak. És biztatta: - Ha velem jársz, megtalálod, amit keresel! Hanem ezt a pár csizmát húzd a lábadra! Úgy is lett. Fölhúzta a fiú a csizmát, s ott helyben le is pihentek. Aludtak. A sarkantyús vitéz másnap hajnalban fölvezette egy hegyre, s mutatta Pénteknek. - Nézz oda, holnap estére abban a várban hálunk meg! Péntek hitetlenkedett. - Az olyan messze van, hogy soha nem érünk oda! - Minden lépés hatvan mérföld abban a csizmában - bátorította a sarkantyús vitéz a fiút. Estére oda is értek a várhoz, amit reggel a hegyről csak alig láttak. Péntek bezörgetett a nagykapun. Nem válaszolt rá senki. Akkor a sarkantyús megrúgta a kaput, beszólt: - Nyissátok ki! - Ki vagy? - kérdezték belülről. - Én vagyok, Morgó vitéz! Erre a szóra Péntek is nagyot nézett, hogy Morgó vitéz az útitársa. De belülről kiszóltak: - Morgó vitéz már régen meghalt. - Ha meghaltam volna, akkor nem volnék itt! Százhúsz lónak szénát, zabot, kétszáz embernek kosztot, kvártélyt! A poszt jelentette a dolgot a várparancsnoknak. Az kimegy, hát kit lát, mint Morgó vitézt! Összecsapta a kezét. - Tessék bejönni! Egyezzünk meg, azt a sok katonát ne rendelje a várba, mert megeszik a fejünket. De Morgó vitézéket megvendégelte, ami után le is feküdtek. Reggel aztán kérdezi a várparancsnok, hogy mi a Morgó vitéz követelése. - Semmit se kérek. Hanem van a várfalon egy rossz köpönyeg, azt adják nekem! - Adunk olyan köpenyt, amelyiknek tiszta aranyból lesz a gallérja, csak azt a rosszat ne kívánja! De Morgó vitéz megkötötte magát, hogy neki nem kell más, csak az a rossz köpönyeg. Végül aztán a várbeliek odaadták neki. Mentek tovább, hát a nagy messziségben megint látnak egy várat. Azt mondja Morgó vitéz Pénteknek: - Holnap estére abban a várban hálunk! Oda is érnek, Morgó vitéz dörömböl a kapun. - Nyissátok ki! - Ki vagy? - kérdezték belülről. - Én vagyok, Morgó vitéz! - Morgó vitéz régen meghalt - válaszoltak neki. - Ha meghaltam volna, nem volnék itt! Kétszáz lónak szénát, zabot, háromszáz embernek kosztot, kvártélyt! Jelentették a várparancsnoknak. Az mindjárt kijött, hát kit lát mást, mint Morgó vitézt. Kinyittatta a kaput. - Tessék bejönni vitéz fölségednek! Megvendégelték őket, egész lakomát csaptak. Reggel, ahogy virradt, búcsúzás közben ígér a várparancsnok Morgó vitéznek bármit, csak azt a sok katonát ne vigye a nyakára. - Nem kell semmi! - mondta Morgó vitéz. - Csak azt a rozsdás kardot kérem, ami kiáll a vár falából! A várbeliek szabódtak. - Adunk olyan kardot, amelyiknek arany a pengéje, gyémánt a markolata, csak azt a rozsdásat ne kívánja! - Rossz köpönyeghez rozsdás kard illik! - válaszolt Morgó vitéz. Így aztán nekiadták. Ahogy elbúcsúztak, mentek neki egy nagy hegynek. A messzi távolban megláttak egy várat. - Nézd, Péntek, estére abban szállunk meg! Mentek, mendegéltek, minden lépéssel hatvan mérföldet haladtak. Estére odaértek a várhoz, bezörgettek. - Nyisd ki a kaput! - Ki van odakinn? - Én vagyok, Morgó vitéz! - Morgó vitéz régen meghalt! - Ha meghaltam volna, nem volnék itt! Háromszáz lónak szénát, zabot, négyszáz embernek kosztot, kvártélyt! Jelentették a várparancsnoknak. Az kiment, meglátta Morgó vitézt. - Tessék besétálni, fölséges uram! Így aztán be is sétáltak. Megvacsoráztak, lefeküdtek. Reggel könyörög a várparancsnok: - Bármit megadok, amit kérsz, csak azt a sok katonát ne parancsold a várba. - Nem kérek én semmi mást, hanem van a várfalon egy rossz pénzestárca, azt adjátok nekem! - Inkább adunk annyi aranyat, amennyit ketten elbírtok - mondta a várparancsnok -, csak azt ne kérd! - Rossz köpönyeghez, rozsdás kardhoz rossz pénzestárca illik. Így aztán nekiadták a rossz pénzestárcát. Mentek tovább, azt mondja egyszer Morgó vitéz Pénteknek: - Most nézd azt a várost, estére odaérünk, abban találod a feleséged! Jelentsd be magad, vidd magaddal ezt a pénzestárcát. A várkisasszony nagyon szeret kártyázni. Kártyázz vele. Rossz tárcádból a pénz nem fogy ki soha. Akkor elváltak egymástól. Péntek bejelenti magát a várba, de voltak ott már bárók, grófok, hercegek. Vígan éltek, ettek-ittak. Hozzáfogtak kártyázni. A hercegek, grófok, bárók mindenüket elvesztették, már csak a várkisasszonynak meg Pénteknek volt pénze. Ketten játszottak tovább. Eközben Péntek megkérte a várkisasszony kezét. Az meg lehúzta az ujjáról a gyűrűt, s a nyitott ablakon át a tengerbe dobta. - Hozzád megyek, ha reggelre előhozod a gyűrűt! Akkor kétfelé váltak, külön szobában feküdtek le. Péntek nem tudott elaludni. Egyszer csak odamegy hozzá Morgó vitéz. - Miért búsúlsz, Péntek? - Hogyne búsúlnék, amikor a várkisasszony a tengerbe dobta a gyűrűt, azt mondta, ha reggelre nem hozom elő, nem lesz a feleségem. - Egyet se búsúlj! Én az ablak alatt álltam, elkaptam. Itt a gyűrű, este, mikor mindenki elmegy, add oda neki. Másnap Pénteket etették-itatták, jóltartották, sétálgatott a kertben a várkisasszonnyal, mert az látta, hogy Pénteknek sok pénze van. Vacsora után újra nekikezdtek kártyázni. A várkisasszony mindenkinek elnyerte a pénzét. Kettesben maradtak Péntekkel. - Itt a gyűrű, amelyet az este a tengerbe hajítottál! - Hát akkor az első próbát kiálltad - mondta a várkisasszony -, de hátravan még kettő. Most a tengerbe dobom ezt a kávéskanalat, ha reggelre a kezembe adod, akkor hozzád megyek. Péntek ment a szobájába, Morgó vitéz segítségével reggel már jelentkezett a kávéskanállal. Este, mikor megint csak ketten voltak, azt mondja a várkisasszony: - Na, Péntek, ha megtudod, hogy az éjszaka hol hálok, akkor a tied leszek. Akkor kiszaladt, keresztülrohant harminchárom szobán, és ezt mondogatta magában: - Föld, hasadj meg, föld, hasadj meg, föld, hasadj meg! A föld kettévált. A várkisasszony harminchárom garádicson ment lefelé. Ott már várta egy hintó, amelyik elé nyolc táltos volt fogva. Indultak az ördögök országába. Bejutottak egy rézerdőbe, mindjárt meg is álltak pihenni. Hanem akkor nagyot csördült a rézerdő. Az ördögök minden fűszálat, gallyat megvizsgáltak, hogy ki járhat ott, de nem találtak senkit. Mentek tovább, bejutottak az ezüsterdőbe. Megálltak pihenni. Akkor az ezüsterdő is nagyot csördült. Az ördögök itt is minden fűszálat megvizsgáltak, de senkit sem találtak. Mentek tovább, beértek az aranyerdőbe. Megálltak pihenni, akkor az nagyot csördült, s az ördögök mindent összenéztek, de nem találtak senkit. Az aranyerdő közepén volt egy gyémántpalota, oda vitték be a várkisasszonyt. Ahogy beléptek, előhozták a várkisasszony gyerekét, hogy szoptassa meg. Mikor ez megvolt, vacsoráztak, elkezdtek mulatni. Éles borotván táncoltak. A várkisasszony hatvanhét pár cipőt szaggatott szét. Mikor vége lett a mulatságnak, a várkisasszonyt a följáróhoz vitték. Ott megint elmondta háromszor: - Föld, repedj meg, föld, repedj meg, föld, repedj meg! A föld megrepedt, azon visszajutott a várba. Nagyon fáradt volt, délig aludt. Péntek a szobájában szomorkodott. Odament hozzá Morgó vitéz. - Mondjad a várkisasszonynak, hogy amikor a rézerdőn mentek keresztül, az nagyot csördült, mert én letörtem egy faágat. Itt van, add oda neki! Mikor az ezüsterdőn mentek keresztül, megint letörtem egy faágat, attól csördült nagyot. Itt az ág, add oda neki! Mikor az aranyerdőn mentek keresztül, ott is letörtem egy ágat, nagyot csördült az erdő, itt az ág, add oda neki! Amikor beértek a gyémántvárba, odaadták neki a csecsemőt, hogy szoptassa. Aztán borotván táncolt, elszaggatott rajta hatvanhét pár cipőt. Két párat elhoztambelőle, itt van, add oda neki! De mire a várkisasszony hazaért, a csecsemője meg is halt. Itt van róla egy pecsétes írás, add oda neki. Azután vetkőztesd le, fektesd a teknőbe, parancsold a rozsdás kardnak, hogy üsse-vágja, verje ki belőle az ördögöt! Péntek úgy is tett. Parancsolt a kardnak. A kard elkezdte verni a várkisasszonyt. Addig verte, míg olyan piros lett, mint a rózsa, az arca meg olyan fehér, mint a hó. A várkisasszony apja csak ekkor tudta meg, mi történt. Rögtön papot hívott, összeházasította Pénteket a lányával. Így aztán elindult az új pár Péntekék házához, ahogy illett is. Hanem egy alagúton át vitt az útjuk. Az mind teli volt ördöggel. Morgó vitéz állt az egyik lyuknál, Péntek a másiknál. Elkezdték őket űzni. Senki ördög fiát onnét élve ki nem eresztettek. Mind agyonverték. Azután már vidáman folytatták útjukat hazafelé. Minden várban visszaadták, amit kölcsönkaptak. Odaértek Morgó vitéz sírjához, örökös nyugvóhelyéhez, ahol elbúcsúzkodtak, a sarkantyús vitéz belefeküdt a sírjába, Péntekék meg hazaértek a szüleikhez, akikkel még tán most is együtt élnek, ha meg nem haltak.         szerk. Tóth Béla Legeltetés a három sárkány pusztáján - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1984