Nekeresdfalván túl, de a Tisza birodalmában, a világosi hegyek lábán innen terebélyesedett egy aranyos falu. Lakott abban egy pár éve összekerülközött házaspár. Az ember is dolgosnak született, az asszony is, hanem az ember, ha tehette, napjában a kocsmában feledkezett. Ilyenkor reggel, este jött haza, akkor is olyan részegen, mint a csap. Bántotta ez a kedves oldalbordát, hogyne ette volna a bánat, hogy az ura, né, amit megkeresgélnek is, mind csak leeresztgeti a torkán. Dehát tette, hogy őt nem reszeli az ördög, semmi kárpótlást ezért a nehéz teherért ő a maga számára semerről nem csikar. Hanem ahogy jött esténként tántorogva az ura, valahányszor előre mondta: Ej, kedves feleségem, de nagyon belém jött a pálinka, ej drága kis felesé-gem, de nagyon be találtam mátózni. A felesége vigasztalta. - Ne is törődj vele, kedves párom, az a mienk, amit megeszünk, megi-szunk. Még nem csak szavakkal biztatta, de töltött is egy-két pohárkával az otthon való mézespálinkából. Úgyhogy olyan kavargó fejjel feküdt le a részeges ember naponta, hogy csak esett el, mint a teli zsák. Világát nem tudta hajnalló reggelig. Mert több ízben próbára tette az asszony. Nagy söprűvel hajtotta rá a szelet, csavargatta a macska farkát, amitől az fájdalmában olyan nyervákolást csapott, a harmadik utca kutyái fölvonyí­tottak. A részeg ember aludt, akár a bunda. Hanem ahogy így mentek a napok, meg a hetek, hónapok, évek, csak kisütött a részeg fejében is a józanság napja. Ha nem is hosszú időre. De úgy reggelenként. Hogy is lehet neki ilyen aranyos felesége? Hogy még biztatja. Más asszony már rádűtötte volna a házat, meg mindenféle veszekedéseket rendezett volna. Az ű kedves asszonypajtása meg, ni. S hogy ennek oka lehet Kezdett a részeg fölneszelni. Nagyon furkálta az oldalát az asszony titka. Elment ezután is reggel, ahogy szokott, de nem a kocsmába, hanem templomba, ahol elbújt. A susogó mise után rázárták az ajtót, inni nem tudott egész nap, akárhogy égett a pokol a pálinka után. Esti úrangyalakor nyitott ki a harangozó a templomot. Amíg az a három verset elhúzta a nagyharanggal, kettőt a kicsivel, szépen kioldalgott a templomból. Megy hazafelé nagy tántorogva, még a csuklás is elfogta, kapaszkodott kerítésbe, sövénybe. Hazatapogatózva kezdte a mentegetőzést: - Jaj, kedves egy szem feleségem, de be találtam törülközni. -Nem baj, kedves uram, az a mienk, amit megeszünk, megiszunk. Míg ezt mondta, szokása szerint megint embere elé tette a mézes pálinkával töltött üveget. - Ha jólesik, csak igyál! A józan részeg teszi, mert tudja is milyen, hogy ő annyira elámolyodott immár, á lábán sem bír állni. Ruhástól rogyadozik az ágyára, de a pálinkás üveget azért megnyalintja. Az asszony húzza-vonja le róla a gúnyát, ő nyalábolja be dunna alá embere lábát. Az meg, ahogy elterült a takaró alatt, horkolni kezdett rögvest. Ilyenkor jöttek, csak úgy egyenként, a legények. Be a konyhába eleintén. Onnét fülelték a részeg neszezését. Nem volt semmi baj. Egy nap egy legény, másnap más legény. A részeg nem is sejtette, hogy húzzák a selyemszénája kazlát. Az asszonynak ilyen praktikákkal annyira ment már a boltja, hogy nem csak fogadta a legényszeretőket, de ő maga eljárt éjszaka évadján egy kedvesebb legénypajtásához. És igen jól érezték, kárpótolták magukat. De keményen tetteti magát a részeg ember, horkol, hogy az ablakokban az üvegek megremegnek. Bátran indul az asszony. Föl a delin kendőt, a kis aranyos csizmát. Hallja az ember, hogy asszony léptet el az utcai ablak alatt. Akkor aztán gyorsan magára zárta az ajtót. Fülelt erősen, hogy mikor jön az oldalborda. De biza tízet is elütötte a falióra, de elüti a tizenegyet is, a bakterok tutulnak hangosan, s hogy ők milyen éberek, így tanúsítják, de az asszony sehol. A tizenkettőt is elkurjantja a bakter, kisvártatva a falióra is elveri az éjfelet, nincs asszony sehol. Törte az embert a csihori, hogy hol merre vették le róla a delfint, a kiscsizmát, s mit is cselekedhetnek vele? A gondolatban úgy kimelegedett, akár a köszörűs kutyája. Hanem jött aztán az asszony. Nyomja óvatosan a kilincset. De az nem ereszt. Fordult egyet a világ az asszonnyal is. Okosnak született, tudta, hogy kivilágosodott a praktikája. Minden bűne eszébe jutott. De könnyen azért nem hagyta magát, eszét, volt neki, haptákba állította. Megrázta kicsit a kilincset, beszólt. -Nyisd ki, hékám, az ajtót! - Eridj innét, ilyenolyan ahol eddig éccakáztál! -Nyisd ki, hékásom, mert csak a szomszédban időztem! - Én teelőtted ki nem nyitom, várom a reggelt, elmegyek apádhoz, anyádhoz, elmondom, milyen helyre egy arany lányt neveltek, s varrtak a nyakamba! - Szépen mondom, hogy nyisd ki, mert itt a kút, beleölöm magam, tiéd a szégyen, meg a börtön, hogy szándékosan löktél bele. - Nem bánom én, - válaszolt az ember az ajtó mögül, csinálj amit akarsz, ide többet be nem teszed a lábad! Akkor az asszony, nagy bajában-ijedtében, az eszét el nem veszejtve, fogta a vályúnál heverő, szolgálaton kívüli káposztanyomó követ. - Nem eresztesz be? - Nem! Hangosan, igaz szívből fölsóhajtott az asszony. - Uramteremtőm, bocsásd meg a vétkeimet! Belevágta a követ a kútba. Az csobbant akkorát, a ház megremegett a csobbanattól. Erre az ember is megijedt ám. Hűjhaj, itt nagy már a baj! Mindenki tudja, hogy milyen részeges ember ő, hogy csak ő lökhette asszonyát a kútba. Szaladt oda, elkezd annak a sötét éjszakájában kotorászni. Rohan horo-gért, létráért. Az ajtókat mind nyitva hagyja maga után. Az asszony szépen bement a házba, magára zárta az ajtót. Így az ember kívül rekedt. Akkor az asszony kinyitotta az ablakot, azon kiabált kifelé. - Gyere be, te részeg disznó, van idebent ivóvíz. Ne éjfélkor kotorássz a kútban. Ezt többször elkiabálta, hol a hátsó szomszédra nyíló ablakban, hol az utcára nézőben. A nagy háborúságra fölébredtek még a kertlábas szomszé­dok is. Összeszaladtak. -Mit csinálsz te ilyenkor? Nem vagy eszednél, fölvered részegségedben a fél falut! Eridj, feküdj le, aludd ki a részegségedet! - Egy csöpp ital nincs bennem! Olyan ember nem akadt, aki elhitte volna neki, hogy józan, mert régen volt az, amikor őt józanon látták. Ahogy kireggeledett, az asszony szüleihez is elment a hír, hogy milyen zenebona történt. Az asszonynak voltak dologra való jó fiútestvérei, mentek azok is oda, ahogy hírét vették az esetnek. - Mit csináltok? Pirítjátok a pofánk bórét! Az egész falu röhög a szégyenün-kön, hogy még nagyobb legyen. Csináljátok az ingyencirkuszt! De a részeges ember se hagyta magát. Most józan volt, nem ivott egy napja. - Mit csinálunk? A kedves lánytestvéretek egész éjfélig odacsavargott valahol. Kizártam. - Hazudsz, hát akkor miképp voltam én a házban? A részeg disznó, miket összehazudozik, - mondta az asszony. Erre a szomszédok mind neki a részegnek, meg az asszony testvérei is. Elverték, mint a kétfenekű dobot. Hónapokig hordta annak a kékjét. Nagyon csendes emberré vált. Nem ivott, nem szólt semmiért. Tőle fejetetejére állhatott a világ. Éltek azért. Mind a ketten halálukig.