Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy juhászlegény. Mit gondolt, mit nem, azt mondja az öreg juhásznak:   -Bátyámuram, menjünk be a faluba, szeretnék megházasodni!   Kérdi az öreg juhász:   -Hát van-e már jegyesed?   -Még nincs, de majd lesz, bátyámuram.   Jól van, bemennek a faluba. Ott kérdik ettől is, attól is, hogy hol van leány a háznál, aztán egy helyre beigazítják.   Bemennek a házba, otthon volt a gazda, a felesége, a leánya, s az öreg juhász mindjárt elémondja, hogy mi járatban vannak. A gazda is, a felesége is, egyszeriben azt mondták, hogy ők nem bánják: a leány eladó, a legény ügyibevaló, egy koldustarisznyából legyen kettő. Leültetik a vendégeket, s a gazda leküldi a leányt a pincébe, hogy hozzon fel bort. Lemegy a leány a pincébe, ottan talál egy kicsi baltát, azt a kezibe veszi, nézegeti. Aztán egyszerre elkezd sóhajtozni, keseregni magában.   -Istenem, istenem, ha én férjhez megyek, lesz nekem egy kisfiam. Annak a kicsi fiúnak Kelemenke lesz a neve. Kelemenkének lesz egy kis ködmenkéje. Ha ez a kicsi Kelemenke egyszer lejön a pincébe, s fel találja venni ezt a baltát, véletlenségből megvágja magát, s meghal. Kire marad a kis ködmenke?   Elkezdett erre sírni, de olyan keservesen, hogy a szíve is majd meghasadt belé.   Nem győzik várni, lemegy az apja a pincébe.   -Hát téged mi lelt, leányom, miért sírsz?   Elmondja a leány keserves sírással, hogy mire gondolt. Eleget vigasztalja az apja, hogy így, meg úgy, legyen eszed, leányom. De a leány csak sírt keservesen, nem akart felmenni. Utánamegy az anyja. Annak is elkesergi, hogy kire marad a kis ködmenke. Lemegy az öreg juhász. Öreg juhász után a vőlegény, s azoknak is éppen úgy elkesergi:   -Istenem, istenem, ha meghal a kis Kelemenke, kire marad a kis ködmenke?   Azt mondja az öreg juhász a vőlegénynek:   -No, öcsém, azt tanácslom neked, hogy ezt a leányt addig el ne vedd feleségül, míg három ilyen bolondot nem találsz a világon.   -Én bizony meg is fogadom a kend tanácsát - mondja a legény, s azzal otthagyták a leányt a pincében. Az öreg juhász ment vissza a tanyára, a legény pedig ment bolondok után.   Ment, mendegélt, s ért egy faluba. Betér egy házba, s hát látja, hogy ott egy ember vasvillával hányja a diót a padlásra.   -Mit csinál kend, bátya? - kérdi a legény.   -Jaj, ne is kérdezze, öcsémuram, három esztendeje hogy hányom ezt a diót, s nem tudom felhányni a padlásra.   "No - mondja a legény magában -, már találtam egy bolondot."   Zsákot kért az embertől, abba beleszedte a diót, s fölvitte a padlásra. Aztán ment tovább.   Amint ment, mendegélt, benéz egy udvarra, s hát ott egy asszony úgy fonja a gyapjat, hogy a birkát felkötötte a rokkára. Kérdi a legény:   -Mit csinál kend, nénémasszony?   -Gyapjat fonok, öcsémuram.   -Hiszen azt nem úgy kell csinálni, nénémasszony. Mindjárt megmutatta, hogy kell. Szépen lenyírta a birkáról a gyapjat, s mondta az asszonynak:   -No, most mossa meg, ha megszáradott, gerebenezze meg, s úgy kösse a rokkára a gyapjat.   Azzal otthagyta az asszonyt, s amint ment kifelé, mondotta magában nagy örömmel: megtaláltam a második bolondot is. Megy, mendegél a legény, s egy olyan faluba ér, ahol éppen akkor építették fel a templomot, de a templomra nem vágtak ablakot. A bíró kiparancsolta az egész falut, hogy hordjanak a templomba világosságot. Ment az egész falu, még a gyerekek is. Vittek egy-egy zsákot. A zsák száját arra tartották, amerre a nap sütött. Mikor aztán azt gondolták, hogy tele van a zsák világossággal, hirtelen bekötötték a zsák száját, szaladtak a templomba; ott a zsákot kioldották, hadd áradjon ki belőle a világosság.   Hej, mondja a legény, megvan a harmadik bolond is, de még több a háromnál. Megtanította az embereket, hogy a templomra ablakot kell vágni, s úgy lesz világosság. Azzal szépen megfordult, visszament a mátkájához, s még aznap megtartották a lakodalmat. Itt a vége, fuss el véle!