Élt egyszer egy bolondos ember, aki elhatározta, hogy ellátogat apósa házához. Mivel mindig ostobaságot mondott és cselekedett, felesége szigorúan meghagyta neki, hogy az ,,igen" és ,,nem'' szavakon kívül mást ki ne ejtsen a száján. Mikor azt kérdezte, mit tegyen, ha útközben találkozik valakivel, felesége így szólt: - Mondd azt, hogy,,namaszté'', ami igen tisztelettudó köszöntés Indiában. - Jó, így teszek – ígérte buzgón az ember, és útra kelt. Ahogy ment, mendegélt, egy vadásszal találkozott. A vadász éppen a hálójába akarta csalogatni a madarakat. - „Namaszté”, azaz légy üdvözölve, idegen – kurjantotta a bolond, de olyan hangosan, hogy a madarak százfelé rebbentek szét, és a vadász hálója üres maradt.  A vadász mérgében jól elagyabugyálta az ostobát, és így kiáltott: - Ha mész valahová, csendesen járj, és akivel találkozol, kérdezd meg halkan, hogy közelíthetsz-e, és úgy kívánj szerencsét, te fajankó! A bolond sajgó háttal baktatott tovább, és egy tolvajbandába ütközött. - Sok szerencsét a munkájukhoz – suttogta óvatosan. A tolvajok azt hitték, gúnyolódni akar, és kegyetlenül kiporolták az irháját. - Máskor, ha embereket látsz, így köszöntsd őket: mindent elő, fel a kezekkel! – tanították ki a tolvajok, és faképnél hagyták szerencsétlen flótást. A bolond folytatta útját, és balszerencséjére esküvői menetbe ütközött. - Mindent szedjetek elő, fel a kezekkel! - rikkantotta el üdvözlését a fickó. A násznép pimasz csínynek hitte a dolgot, és irgalmatlanul eldöngették, kékre-zöldre püfölték őt. A bolond siránkozva kérdezte: - Mit vétettem, miért üt-ver engem minden ember? - Ígérd meg, hogy ilyen soha többé nem fordul elő! - kiabált a násznép, és folytatták útjukat. - Soha többé nem fordul elő! Soha többé nem fordul elő! - hajtogatta a bugyuta, miközben tovább-ballagott apósa faluja felé. Szerencsére senki mással nem találkozott. Fogadkozott magában, hogy mindig csak a legszükségesebbet fogja mondani, csak arra felel, amit kérdeznek tőle. Mikor anyósa meglátta, elébe szaladt, és lelkendezve kérdezte: - Isten hozott, kedves fiam! Jól vagy? - Igen - felelte kurtán a bugyuta fickó. - A leányom is jól érzi magát? Egészséges? - Nem - felelte a bugyuta. - Talán bizony belázasodott? - ijedezett az anyósa. - Igen - vágta rá gondolkozás nélkül a vő. - Ezek szerint nem érzi jól magát? - Nem - hangzott a kurta válasz. - Hogyan, hát meg is halt? Hogy milyen röviden felelgetsz! - Igen. Az anyós hangosan zokogni kezdett, és amikor a szomszédok meghallották, mi történt, együtt sírtak vele. A szomorú hír hamarosan a bugyuta fickó szüleinek is a fülébe jutott. Tudták, hogy a fiú megint kalamajkába keveredett feneketlen ostobasága miatt, s makkegészséges menyükkel gyorsan a leány falujába siettek. Amikor a szülei meglátták, hogy leányuk él és egészséges, örömük határtalan volt. Megbocsátottak az ostoba fiúnak, aki türelmes felesége segítségével addig-addig igyekezett, míg benőtt a feje lágya, és jó földműves lett belőle. Rizstermésének csodájára jártak. Ma is boldogan él, ha meg nem halt, s tán meg is okosodott!