A deákból lett király
Útra ment egy deák, s amint a mezőbe ment, talált valami kipattogzott borsószemekre; gondolta, hogy azoknak hasznát veheti, mett ő szegény legény; hiszen az apja azt es tanácsolta volt neki, hogy ami többet ér egy bolhánál, azt ha találja, vegye fel. Felszedte hát a borsót, s a zsebibe rakta.
Útjába elestéledett egy királyi városba, béjelentette magát a királynál, s útiköltséget kért, s az éjjelre szállást.
A deák jóforma legén volt, helyesen beszélt, s ügyesen viselte magát. A királynénak ez figyelmire esett, s minthogy eladó leánya volt, úgy vélekedett, hogy hátha ő királyfiú, s leánynézőbe jött, s csak azét őtözött deáknak, hogy ne esmerjék meg! Ezt a gondolatját megmondta az urának, s a király es helyesnek vette. Ketten megegyeztek, hogy tudják ki, igazán királyfiú-e? Megmarasztották vagy két napra. Első écakára nemigen pompás ágyat vetettek neki, azétt, hogy ha avval megelégszik, úgy csak deák, de ha nem, akkor királyfiú.
Az ágyat megvetették egy oldalházban, s egy bizadalmas emberit a király annak az ablakára állította, hogy lesse meg a deákot, mit csinál. Megmutatták a deáknak az ágyat, s ő vetkezni kezd ott egyedül; de amint vetkeznék, a borsó a zsebiből mind az ágyba hull alája; ő keresgélni kezdi, s egyenként esszeszedegetni; hajnal lett, míg essze tudta szedni. A vigyázó nem látta, mivel dógozik a deák, de látta, hogy nem aluszik, hanem mind csak az ágyát igazgatja, s csak hajnalra aludt egy cseppecskét. Azt jelentette a királynak, hogy a szálló nem aludt, csak az ágyával bajlódott; úgy látszik, hogy nem afféle ágyhoz van szokva.
Felkőtt a deák, s reggeli ebéd alatt a király megkérdette: hogy aludt?
A deák azt mondta:
— Egy kicsit nyughatatlanul, de annak es magam valék az oka!
Ebből azt húzták ki, hogy megbánta, miért nem adta ki magát, hogy ahhoz való
jó ágyat vessenek neki. Hitték, hogy királyfiú, s ahhozléve bántak véle.
Más este esmént oda vetettek ágyat, de királyi módra. A deák, hogy a múlt éjjel nem aludt vót, mihent a fejit letette, úgy elaludt, mint a tök, virradtig meg sem moccant. Most a borsóval nem kellett, hogy baja legyen, mett azt a küsruhája szegibe kötte vót, mikor az ágyból esszekeresgélte. A vigyázó azt jelentette reggel, hogy az utazó végig jól aludt.
Csakugyan most mán meghitték, hogy a deák csak deák képet vett, de királyfiú; reá fogták, hogy királyfiú, s királyfiúnak szólítgatták.
A király leánya jól járt utána a deáknak, nem nagy dologba került, hogy magát véle megszerettesse; s ketten esszekőttek. Álló esztenedeje vót, hogy együtt élnek; akkor őköt felrakták, s útnak eresztették, hogy a deák-király es mutassa meg feleséginek a maga országát.
A deák még most ijedt meg, hogy kurucoson tanál járni. Szepegett, szepegett, de csak elszánta magát, hogy úgy legyen, ahogy jő. Mondá magában:
— Elindulok vélik, s ha nem egyéb, elszököm töllik, visszamegyek a kolégyomba!
A deákköntöst soha sem hagyta el magától.
Elindultak, s addig mennek, míg egy nagy erdőbe érnek; ott egyhelyt a deák félre menyen, s egy mély árokba vetkeződni kezd, hogy a deák gúnyába őtözzék s elszökjék.
Éppen ott hevert egy hétfejű sárkán, s ez őt megszólította:
— Ki vagy? Mit keressz itt? Mit akarsz?
A deák elbeszélte a sárkánnak az egész dógát, s azt es, hogy most eppen szökni
akar el.
A sárkán azt mondta reá:
— Nem szükség elszökni. Kár vóna! Csak folytasd útadot, s amint az erdőből kiérsz, meglátsz egy lúdlábon forduló rézvárat, menj be abba, s lakjál ott békével feleségestől, kutyástól, macskástól addig, míg a vár mozogni s forogni kezd; de akkor osztán kotródj onnét, met akkor én menyek oda haza, s ha benne kaplak, vége életednek.
Visszament hát a deák az úti társasághoz, s tovább utaztak, míg az erdőből kiérve a várat meglátta; oda mind bémentek, s megtelepedtek, mint az övébe. Jól találták magikot két esztendőn keresztül, s maga es hinni kezdte, hogy mán igazán király. De hát eccer a vár csak mozogni, forogni kezd nagy gyorson! Megbúsul a deák, s kimenyen a vár élire, ott sétál nagy búson alá s fel. Talál ott egy vén banyót, aki azt kérdi tőle:
— Mi bajod van, felséges király?
— Hm! Az a baj anyó — azt mondja a deák —, hogy nem vagyok király, de még es
annak kell lennem!
Elbeszéli egész dógát mostanig.
Az még nem baj, fiam! — mondja a banyó. — Köszönd, hogy nem titkoltad el előlem dógodat! Én a kuruzsos királyné vagyok, a hétfejű sárkánnak legfélelmesebb ellensége. Azétt azt tanácsolom: igen hirtelen süttess egy cipót, egymás után hét sütéssel, azt a cipót mindenkor legelőbb tétesd bé a kemencébe, s legutoljára vétesd ki; azt hónap reggelre, mikor a hétfejű sárkán megérkezik, tétesd ki a várkapuba, s az a sárkánnak úgy megfelel, hogy a téged soha nem fog háborgatni, s a vár mindenestől neked marad!
A deák a cipót eppen úgy elkészítette, s már éfél után egy órakor a cipó ki volt téve a várkapuba.
Mikor a nap bútt fel, a hétfejű sárkán a várkapura ment, de őt a cipó így szólította meg:
— Hó! Itt én vagyok az őrző, ide az én engedelmem nélkül nem mehetsz bé! Ha bé akarsz menni, előbb ki kell állanod azt, amit én kiállottam!
— Nekem ide csak bé kell mennem! — azt mondja a sárkán. — Micsoda próbákot állottál ki hát?
A cipó elbeszélte, hogy őt, mikor mag vót, felásott fődbe takarták, elrothadt, kikőtt, felnőtt, sok hideget, meleget, esőt, havat kiállott, méges megtermett, levágták, esszekötözték, megcsépelték, esszemorzsolták, meggyúrták; azután hétszer egymás után, mindannyiszor minden társainál előbb, a tüzes kemencébe bévették.
— Ha ezt mind így kiállod, akkor hiszem béeresztlek, de máskülönben ide nem mégy bé!
A sárkán tudva, hogy mind azt ki nem állhatja, úgy neki haragudt, hogy mérgibe kihasadt, s így elpusztult.
A deák pedig az naptól fogva annak a várnak ura lett; apósa s anyósa halála után két országnak lett királya; s ha meg nem hólt, ma es uralkodik.
Ha tudnám, hogy ilyen szerencsésen járok, mint a deák, én es a mái szentséges nap beállanék deáknak!
Volt egyszer egy szegény ember, annak meg egy fiacskája. Nagyon szegények voltak. Az ember két kezével kereste a mindennapi kenyerét. Egyszer, mikor a gyerek már megnőtt s megokosodott, azt mondta: - Édesapám, jó volna valahova elmennem, szolgálatot ker ...
Volt egyszer egy özvegyasszonynak egy fia. Jánosnak hívták. Felnőtt már tizennyolc esztendős koráig, de semmit sem akart dolgozni. Az anyja nagyon búsult, hogy mi lesz az ő fiával, amikor még egy szikrát sem akart egyik helyről a másikra tenni, hanem csak ...
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl egy bolhaszökkenéssel, volt egyszer egy olyan éktelen szegény ember, mint a templom egere, akinek éppen tizenhárom gyermeke volt. Nagyon sokat dolgozott szegény, hogy valahogy megélhessenek. Sz ...
Volt egyszer egy kisnyúl, tanált egy harangot. Nagyon örült neki, a nyakába akasztotta. De legelnyi nem tudott tőle, hát egy kis fára akasztotta, így nyugodtabban legelészett. Ahogy legelészgetett, egyszer csak jóllakott. Ment vissza a kis harangjaér. A ...
Volt egyszer egy szegény parasztember és a felesége. Éltek, éldegéltek kedv nélkül, mert gyermekük nem volt. Egyszer azt mondja az ember a feleségének: - No, asszony, gondoltam én egyet! - Mit, apjuk? - Elmegyek az erdőbe, és faragok fából egy gyermeke ...
Hát hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, az üveghegyek mellett, volt egy szegény embernek egy kis háza. S abban feleségestül maga a szegény ember. Azon sóhajtozott mindig ő is, a felesége is, hogy csak egy fiuk ...
Volt a világon egy kis tyúk, csak ott kapargált, csak ott kapargált a szeméten. Egyszer a szomszéd fia áthajított egy kis követ, egyenesen a kis tyúk fejére esett. Megijedt a kis tyúk, szaladt, szaladt, mindig ezt kiabálta: "Fussunk, fussunk, égszakadás, ...
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki: - Látod, fiam, azt a nagy fát? - Látom. - Eredj fe ...
No, vót egy öregember, vót annak három fia. Hát meg egy bakkecskéje. Mondja a legöregebbik fiának: - No fiam, menjél, legeltesd meg azt a kecskét! Térgyig érő fűbe, itasd meg a bokáig érő vízbe! Elment a gyerek, megetette a kecskét, megitatta, hazahajto ...
Egyszer hol volt, hol nem volt, volt a világon egy ember, annak volt két fia meg egy kecskéje. Azt mondja egy reggel az ember a nagyobbik fiának: - Hajtsd ki, fiam, ezt a kecskét legelni, de olyan helyre hajtsd, ahol jóllakhatik. A fiú kihajtotta szép f ...
Egyszer Szent Péternek, mikor Jézus Krisztussal utazott, eszébe jutott, hogy ő szeretne isten lenni, ha tovább nem, legalább egy napra. Majd megmutatná ő akkor, hogy hogyan kellene a világot igazgatni. Jézus minden módon iparkodott lebeszélni erről a bo ...
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király. Ez a király addig-addig, hogy eladta minden vagyonát, s elitta. Na, gondolta, most már se ruhája, se semmi, kimegy az erdőbe, felköti m ...
Ezelőtt a tűz nem füstölt. Szerettek az emberek esténként a Kórógy partján; tűz mellett beszélgetni. Egyszer odatoppant az ördög. Rá lehetett ismerni, csúnya volt az orcapofája, akár a bűn. Azt mondta az embereknek: -Meghalt az édesanyám, sirassátok! Az ...
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a Szent Gellért hegyén innen volt, volt a világon egy nagy város, abban lakott egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak nem volt az isten szabad ege alatt egyebe, mint egy rossz háza meg egy s ...
Egyszer nagy hideg volt. Az ablakot jégvirágok nőtték be. Az emberek bundában mentek ki a szobából: a fülükre ráhúzták a sapkát, és kék orral és könnyező szemmel tértek vissza. Azt mondták, hogy soha, mióta élnek, ilyen hideg nem volt. Juliska rálehelt az ...
Élt egy szegény ember a három fiával. Nagyon szerette vóna őköt mesterségre adnyi, hát kivitte őköt az erdőre, hogy próbát tegyen velek. Odavezetyi a nagyobb fiát egy szép sudár fáho. - No, édes fiam, te ebbő a fábó mit készítené? - Édesapám, ha énrám ...
Van itt egy hegy, úgy híjják, hogy Meleg oldal, s ippen a Gönci papóék kapálóhelyek ott van. Egy nyáron jött egy nagyidő, az öreget ippeg ott írte. És jött haza az öreg nagy örömmel, hogy ű csak a derekán alól ázott meg, mert annyira leereszkedett ...
Élt egykor Szentegyházasfaluban egy rest, dologtalan legény. Kaszáláskor, egy nyári rekkenő napon elment, be a tanarokba takarítani, de Laci felült a hátára, s befeküdt a bokorba. De nem nyughatott a legyektől. Gondolá magában: „Elmegyek, megjelentem a sz ...
Volt egyszer egy király. Elhatározta magában, hogy megnősül. Fiatal volt, került is neki feleség, gyönyörű szép s igen okos. Mikor elmúlott a lakodalmuk, kimentek megnézni a gazdaságot meg a hegyeket. Puskát is vitt magával a király, és ahogy ilyen-olyan ...
A törökök utáni időkben élt az öthalmi dombok lábánál egy házaspár. Dolgoztak, mindenük volt, csak gyerekük nem. Szerették volna pedig nagyon. Sokat búslakodtak, hogy nincs gyerekük. Egyszer messziről jött, leszerelt katona kopogott náluk. Éjszakai szál ...