Egyszer Mátyás király rongyos ruhában, egy rossz kocsin, egy szegény gebe lóval járt faluról falura. Hogy, hogy nem, egy kátyúban nagyot reccsent a hátsó bal kereke, s összetört. Kivette Mátyás a kereket, felvette a hátára, s elindult egy bognárt keresni. Kiderült, hogy abban a faluban nincs bognár. Mehetett szegény Mátyás a szomszéd faluba. Ott aztán valaki megjavította a törött kerekét. Jó is lett, indulhatott vissza a másik faluba. Este lett, mire visszaérkezett. Mit csináljon, valahol meg kell szállnia. Elindult szállást keresni. Bekopogtatott egy házhoz. Elmondta, mi járatban van, hogy s mint járt. Adjanak szállást egy éjszakára! - Dehogy adok én kendnek szállást. Mit tudom én, hogy kend miféle csavargó. Táguljon kend az én portámról! - adta ki az útját a gazda. Mátyás keserűen nézett vissza a tágas portára. Csűrök, istállók, kazlak. Erősen remélte, hogy itt meghúzódhat éjszakára. Nagy bánatosan továbbment. Ahogy az utcán bódorgott, odaért egy kicsi viskó elé. Félve szólt be, hogy kaphatna-e éjszakára szállást? - Kerülj beljebb atyafi! Hadd lássalak, ki vagy? - szólt ki egy bang. Mátyás belépett a szegényes kis házacskába. Azt mondta neki a gazda: - Nézd fiam, szegények vagyunk, egy ágyunk van, abban is a beteg feleségem fekszik. Ha jó lesz mellettem, a szalmán, akkor maradj itt. - Jó lesz, jó lesz! - örvendezett Mátyás király. Lefeküdtek, elaludtak hamar. Mikor reggel felébredtek, Mátyás király megköszönte a szállást, s elment. A szegény ember később felölelte a szalmát, hogy kivigye az istállóba - hát, uramfia! - kiesett egy zacskó arany a szalma közül. Megijedt a szegény ember, megfutamodott, hátha még utoléri az éjszakai vendéget. Mátyás gyenge lovacskája lassan poroszkált az úton, így hát a szegény ember utolérte nagy lihegve. - Álljon meg, álljon meg az istenért! - kiáltozott a kocsi után. Mátyás megállt, megvárta a szegény embert. - Mi a baj, mi történt? - kérdezte a rémült embert. - Uram, vagy mi? Itt felejtette nálam ezt a zacskó aranyat. - Nem felejtettem ott, szándékosan adtam kelmednek. - Akkor csak szétnyitotta kebelén a rongyos gúnyát, alatta aranyos kelme feszült. - Sose felejtse el, hogy Mátyás király megköszönte a szállást! Erről írást is hagytam a Zacskóban, nézze meg! Mátyás meglegyintette ostorával a lovacskája farát, s tovább hajtatott. A szegény emberből módos gazda lett, s holtig áldotta Mátyás király nevét.