Verekedős Iván
Részletek
Szerkesztette
Bojtár Endre
Könyv címe
Az aranycipellő
Kiadó
Móra Könyvkiadó - Kárpáti Kiadó
Kiadás helye
Budapest - Uzsgorod
Egyszer réges-régen, amikor még a Föld is visszafelé forgott, egy óriási sárkány megtámadott egy falut, elpusztította az összes embert, csak egyetlenegy öreg bácsikát hagyott életben.
- No, holnap veled is végzek, reggelire éppen elég leszel nekem - mondta a sárkány az öregembernek.
Estére egy szegény legény vetődött be a faluba, betért az öregemberhez, és megkérte: adjon neki éjjeli szállást.
- Tán meguntad az életedet? - kérdi az öreg.
- Már miért untam volna meg? - válaszolja a legény.
Az öregember elmondta neki, hogy egy sárkány felfalta a falu népét, csak őt hagyta meg holnap reggelire.
- Ne féljen semmit, öregapám, nem hagyom én, hogy a sárkány kendet is megegye!
Megérkezik reggel a sárkány, látja, hogy ott van a fiú is.
- Ez már igen! - mondja elégedetten a sárkány. - Egyet hagytam, és kettőt találok.
- Vigyázz, meg ne fulladj, ha belém harapsz! - szólt a fiú.
A sárkány végigmérte tányérszemével a szegény legényt.
- Miért, talán te erősebb vagy, mint én?
- Majd meglátjuk.
- Na, hadd lám, milyen erős vagy! Ide nézz… Ezzel a sárkány fogott egy követ, és úgy összemorzsolta tenyerében, hogy finom homok lett belőle.
- Hát még ez is valami? - mondja a fiú. - Úgy nyomd össze, hogy víz folyjon belőle.
Azzal fogta magát, hozott a konyhából egy túrós zacskót, markába vette, megnyomta, és máris folyt belőle a savó.
- Így nyomd össze - mondta a fiú.
- No, menjünk - mondta ekkor a sárkány. - Társamnak fogadlak.
EI is indultak.
- Hogy hívnak? - kérdi a sárkány.
- Verekedős Ivánnak - válaszolja a legény.
A sárkány már félni kezdett tőle: ,,Még engem is megver" – gondolja magában.
Elérkezett az ebédidő, ekkor így szól a sárkány:
- Eredj csak, öcsém, hozzál egy ökröt a csordából, ideje, hogy megebédeljünk.
Elment a fiú, de nem bírt volna az még egy ökörlábat sem elhozni.
Végigjárta a sárkány ökörcsordáját, és egy csomóba kötötte az összes ökör farkát. Várt, várt rá a sárkány, aztán elvesztette türelmét, és elindult a fiú után.
- Hát te mit csinálsz, öcsém?
- Gondoltam, miért hordjam neked egyenként ezeket az ökröket, inkább összekötöm őket, és elviszem egyszerre.
- Ejnye, már mit ki nem találsz - mondta a sárkány, dühösen, azzal fogott egy ökröt, s lenyúzta a bőrét. Az ökörbőrt odanyújtotta a fiúnak.
- Eredj csak, merítsd teli vízzel ezt a bőrt.
Elindult a fiú, majd megszakadt, alig bírta elhúzni a bőrt a kútig, ott aztán leengedte, de kiemelni már nem volt ereje. Fogta magát, faragott egy kis faásót, és nekilátott körülásni a kutat.
Jön a sárkány nagy dühösen.
- Hát te mit csinálsz?
- Ki akarom ásni ezt az egész kutat, hogy elvigyem neked, legalább nem lesz vízre gondunk.
,,Az ördög vigyen el!" - mondja magában a sárkány. Igen megijedt a fiú erejétől. Telimerítette az ökörbőrt, és hazavitte egyedül.
- Eredj, öcsém - mondja Ivánnak -, tépjél ki az erdőben egy tölgyet, és hozd haza, hogy megfőzzük az ebédet.
- Mit fogok én eggyel bajlódni! Mondanád, hogy hozzak vagy húszat, az még hagyján. - Aztán úgy tett, mint aki haragszik, nem szólt egy szót sem, és nem kelt fel a helyéről. A sárkány megfőzte az ebédet, leült enni, de a fiú továbbra is csak duzzogott, nem nyúlt az ételhez.
Félt, hogyha a sárkány meglátja, milyen keveset eszik, megtudja, hogy nincs is olyan félelmetes ereje. Mikor már csak egy kevés maradt az ökörből, leült, és egykettőre bekapta a maradékot.
- Hát ez igen kevés volt - mondja, miután jóllakott.
- Ha kevés - szólt a sárkány -, akkor menjünk el most anyámhoz, főz ő nekünk finom barátfülét.
- Nem bánom, menjünk - mondja a fiú, de magában ezt gondolja: „Na, most már végképp elvesztem."
Nekiláttak az evésnek - vagy húsz hordó barátfülét rakott elébük a sárkány anyja. A sárkány csak tömte magába, a fiú pedig a kebelébe meg a nadrágjába dugdosta a sok barátfülét. Telitömte a ruháját egész pattanásig. Mikor aztán jóllaktak, így szólt a sárkány:
- Menjünk egy kicsit hemperegni a kövekre.
- Nem bánom, menjünk - mondja Iván.
Hemperegni kezd a sárkány, csak úgy szikráznak belé a nagy vörös kövek.
- Még ez is valami? - mondja a fiú. - Úgy hemperegjél, hogy víz folyjon a kövekből.
Ezzel lefeküdt a kövekre, jól odanyomta magát, és a ruhájába dugott sok barátfüléből csurogni kezdett a lekvár.
- Ezt tedd meg, akkor elhiszem, hogy erős vagy!
A sárkány végképp megijedt Verekedős Ivántól, de még egy próbát akart tenni:
- Próbáljuk ki, melyikünk füttyent nagyobbat!
- Próbáljuk, nem bánom.
Füttyentett a sárkány akkorát, hogy a fák is meghajlottak belé.
,,No - gondolja Verekedős Iván -, most aztán mit tegyek?" Éppen egy vasdarab hevert előtte a földön. Észrevette Iván a vasdarabot, és így szólt a sárkányhoz:
- Hunyd be jól a szemed, mert ha én füttyentek egyet, kiugrik a helyéből.
Behunyta a sárkány a szemét, Iván pedig jót húzott a sárkány homlokára a vasdarabbal, egész beleremegett a nagy szörnyeteg.
- Igazad volt, öcsém - mondja a sárkány -, valóban majd kiugrott a szemem!
De most, már nem mert tovább Ivánnal együtt maradni, épített a fiúnak egy házat a domboldalon, hadd éljen ott magának, és megtanácskozta anyjával, hogyan szabadulhatnának meg ettől az erős fiútól.
- Égessük el - mondta a sárkány anyja.
De a fiú kihallgatta beszélgetésüket, és éjszakára megbújt az erdőben.
Amikor mát leégett a ház, előjött, megállt az üszkök előtt, és kezdte lerázni magáról a pernyét, mintha csak most bújt volna elő a leégett ház alól.
Látta ezt a sárkány.
- Hát te még élsz? - kérdi csodálkozva.
- Élek, már hogyne élnék, csak az éjszaka úgy éreztem, mintha megcsípett volna egy bolha.
„No – gondolja a sárkány -, jobb lesz ettől inkább elmenekülni!"
Ezzel, uzsgyi, az anyjával együtt elrepült abból az országból, és többé vissza se tért.