Hát elmesélem mosten a Sajó kutyát. Vót az egyik tanyán egy nagyságos úr, egy nagy kastélyban élt, vót annak egy puli kutyája. Nagyon okos kutya vót, meg nagyon szép vót. Annyira szerette a nagyságos úr, hogy bizony többre nézte, mint a cselédjeit. No, egyszer olvassa az újságot a nagyságos úr, hát azt olvassa az újságba, hogy iskola nyílik, kutyaiskola Pesten. Hú, magához szólította a kocsissát: - Hé, János, gyere csak ide! Ment János: - Tessék, nagyságos úr! - Hát ide figyeljél: holnap reggel, hajnalba korán fogsz kelni, oszt elviszed a Sajó kutyát, beíratod az iskolába Pestre! - Igenis, nagyságos úr! Úgy is vót. Fölkelt a kocsis korán, beállott, akkor a nagyságos úr adott százast, meg egy ötvenest a vonatra. Százast adta ja iskolára, az ötvenest meg a kőtségekre, a vonatkőtségre. No, a nagyságos kikísérgette az okos kutyáját és Jánost az állomásra. Fölültette a vonatra őköt, János magáhó szorította a kutyát, és akkor szépen mentek, a vonatval zötyögtek. Mikor Pestre érnek, Pestre, vezeti a kutyát maga mellett jó szorossan, egyszer megszólítja egy ember. - Hé, bácsi, nem adja el azt a kutyát? - De eladom én! - Hát oszt mennyiér adja? - Amennyit adsz érte. Hú, gyorsan megegyeztek. Kifizette a kutya árát, és elvezették a Sajót. Odadta a János kocsis. No, beült a vendéglőbe. Enni rendölt magának, inni. Este meg mulatozott, jó késő este meg hazament. Jaj, már a nagyságos úr nagyon várta az állomáson. - Na János, mi van a Sajóval? Fölvették-e az iskolába? Hú, föl bizony, nagyságos úr! Jaj, azt mondták a tanárok: nagyon okos szeme van, biztos, hogy még írni meg olvasni is meg tudják tanítani. - Mán nagyon örülök, János, hogy ilyen jó hírvel gyüttél haza. No, telt-múlt az idő, elmúlt egy hónap, aszongya a nagyságos: - Jaj, mán olyan nyugtalan vagyok, mán olyan régen nem láttam azt a Sajót, ugyan mi van vele? János, itt van egy ötvenes, menjél, nézd meg, mégiscsak hogy jól érzi-e magát, hogy van az iskolában'? No, elment János. Akkor beült megint a kocsmába. Itt-ett, mulatozott. Este há gyün haza. Jaj, mán a nagyságos úr nagyon várta. -No, János, mondjad, mi van a Sajóval? - Hú, nagyságos úr. a Sajót ha látná, jaj, úgy ki van simulva, csak úgy ragyog a szőre! Na meg hogy még milyen okos! Tudja-e, hogy mán írni-olvasni tud? Még aszondták, hogy hagyjuk egy kicsit, mer mán beszélni most tanítják, de mán egy pár szót tud szólni, de mán még beszélni is fog tudni! Jaj, nagyon örült a nagyságos úr, hogy ilyen jól van a kutyája. Hát bizony telt-múlt az idő, hát egyszer azt mondja a nagyságos úr: - Hát János, most mán térileg hozd haza azt a Sajót, mer mán nem tudok nála nélkül élni! Alig várom, hogy megláthassam! Na itt egy ötvenes a vonatra, száz forint meg az iskolára: akkor fizesd ki, és gyere vele haza! No, elment János, megint fölment. Hibát tett magára, beült valami vendéglőbe, ett-itt, mulatozott, jól későn, megint késő este ért haza a vonattal. Jaj, mán a nagyságos úr az állomáson várta. -No, János, mi van a Sajóval? -Jaj, nagyságos úr, egy szót se szóljon, majd otthon megmondom! Nem merem mondani, mert félek, hogy valaki meghallja. Jaj, gyütt oszt a nagyságos úrval hazafelé, egyre az úton is mindig mondja a nagyságos úr: -Mondjad má, János, hogy mi van a Sajóval? - Jaj, várjon, nagyságos úr, hazaérünk, oszt akkor megmondom! No, mikor hazaérnek, aszongya: - Most má mondjad mán. mer kitúrja az ódalamot, hogy mégis no mi van a Sajóval, hogy nincs itt? Valami baja van, beteg. vagy mi baja neki? - Jaj, nagyságos úr, üljön le! - leültette a nagyságos urat. - Jaj, tudja-e, hogy hogy jártam: mikor elmentem az iskolába. No, a Sajó elbúcsúzott a tanároktúl, mert mán rendesen tudott beszélni. Elbúcsúzott a tanároktúl - a tanárok úgy siratták. Annyira sajnálták, hogy még ilyen okos kutyájuk az életbe nem vót. Oszten mikor az állomásra érünk, azt mondja nekem a Sajó: „János, nekem vegyél pántlikás szivart meg gyufát!" - mert ugye rászokott a szivarra. Elmentem, megvettem a pántlikás szivart, gyufát, odadtam neki. „János, nekem vegyél az első helyre vegyél a vonaton jegyet!" No, elmentem, megvettem a vonatot is. A vonatjegyet. Utána azt mondja: „János, ide hallgassál, vegyél nekem újságot is!" No, megvettem az újságot. Fölültünk a vonatra, leültünk egymásval szembe; a Sajó belekezdett, kinyitta az újságot, elkezdett olvasni. Ahogy olvas-olvas, egyszer megszólal: „János, hogy van a nagyságos úr?" Hát én oszt mondtam neki: „Hát az bizony jól van, egészségnek örvend." Akkor megint olvasott egy kicsit a Sajó. Megint fölszólalt: „János, a nagyságos úr szereti-e még a takácsnét?" Jaj, tudja-e nagyságos úr, féltem, hogy majd meghallják, akik körülöttünk vannak. Mert nagyon hangosan mondta. Én úgy elszédelegtem, hogy illyet beszélt. Hogy az ablak nyitva vót, megkaptam, kihanyítottam az ablakon a Sajó kutyát. Megveregette a vállát neki: -Jól tetted, édes fiam, tudtam én, hogy hűséges kocsisom vagy te! Jól tetted, hogy kidobtad, mer ha má ennyire megtanult mindent, ki tudja, hogy még mi mindent beszélt vóna ki a portán. Na, megjutalmazta a Jánost. Éltek boldogan a kutya nélkül is. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004