Élt az egyik faluba egy nagyon öreg asszony. Má betöltötte a száz évet. De sehogy se akart meghalni. Jaj, ha a halálra gondolt, jaj, akkor mindene belebizsergett. Hát egyszer aszongya csak elközelgett, gyütt a Halál. - No, vényasszony, éltél már eleget, pakolj, oszt viszlek! - Jaj, Halál, drága aranyos jó Halál, hát mán csak még nem készültem el, hát még várjál, míg elkészülök! - Hát mire várjak má, én tégedet viszlek! -Jaj, hagyj legalább holnapig! No, mit tudott csinálni, addig rimánkodott, annyira tudott beszélni az az öregasszony, hogy meggyőzte a Halált. Fölírta ja a Halál neki az ajtóra, hogy el ne felejtse az öregasszony, hogy: „Holnap jövök!" - De jó nagy betűkkel írjad - mondta az asszony -, mer már nem látok! Nagy betűkkel kiírta. No, lefeküdt az öregasszony nagy boldogan. Feküdt nyugodtan. Na de hamar eljött a holnap. Gyün a Halál megint. - No, öregasszony, gyüttem érted! De most má egy szó sincs! Viszlek! - Jaj, Halál, hát nézz oda ja az ajtóra! Hát oda van írva, hogy csak holnap gyüssz! Jaj, olvassa a Halál: ténleg oda vót írva, hogy csak hónap. -Jaj, még legalább egy óra hosszát adjál! - Na, jól van no, mán ha idáig éltél, mán hagylak még egy óra hosszáig élni. Most elmegyek, de egy óra múlva gyüvök érted, oszt viszlek. Ja, elment a halál. na az öregasszony reszketett, mint a nyárfalevél. Mindene csak úgy csörgött, a csontjai. Jaj, hová tűnjek, micsáljak, hová tűnjek? Vót neki egy mézes hordó, belebújt. A mézes hordóba belebújt, de lyuk vót a fenekén. Hát ez nem jó. Ez megtalál itten, ha én látom ütet, ő is lát engem. Kibújt a mézeshordóbúl, szétszakította a dunyháját, belebújt a pelyhébe. Hó, még a haja is, mindene pelyhes vót. Gyütt a halál. - Hol vagy, öreganyó? Nem látta sehol. Keresi, körül-körülmegy a házon. Az öregasszony meg nagy boldogan örült, hogy biztos nem találja meg őtet. - Hol vagy, hol vagy? Egyszer csak kajbál: - Itt vagyok! Itt vagyok! - az öregasszony. - Itt vagyok, találj meg! Nem találta sehol a Halál. Egyszer kigyugta az asszony, fölkelt a tollúból. Jaj, úgy megijedt a halál, hogy mindjárt elszaladt: arra a mézesre ráragadt az a sok pehely, az a sok tolú, hogy annak ember ábrázatja nem vót. A Halál úgy megijedt. hogy az elszaladt, úgyhogy azóta se vót az öregasszonyér. Tán még most is él. ha meg nem halt.     Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004