• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A mester meg Szent Péter

Részletek

Látogatás
9723
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Amikor Kiáltó Károlynak kitellett az örök üdvösség megszerzéséből, utoljára azt mondta neki Jézus: - Nézd, Károly, a paréjt a disznóknak teremtette az Úr. A paréj tudja. Nem akar tölgyfa lenni. Ebben az időben ért oda Szent Péter. Éppen esteledett. Eltörődtek a földi göröngyös utakon, hát szállást néztek maguknak. Egy szegény özvegy­asszonyt leltek a falu szélén, kérték a pihenőhelyet tőle, mire azt mondta a szegény asszony, hogy ő szívesen ad, de csak egy tenyérnyi vásznat adhat alájuk ágybéli derékaljnak. A vándorok azzal is megelégedtek. Hajnalban, amikor megköszönték a szállást, Jézus azt kívánta a szegény asszonynak, hogy amit reggel elkezd, azt folytassa egész nap. Úgy is volt. A szegény asszony, mielőtt a gyerekei fölserkentek volna reggeli álmukból, a vándorok éjszakai feküvő helyét rendezte. A derékaljul leterített vásznat hajtogatta, motringolta. De nem készült el vele délig. Tekercselte egyik vég vásznat a másik után. Esteledett. Az eddigi tekercsekkel már a szoba teli, de a kamra is jócskán, s még messzi a vége. Egyre hajtotta, tekerte a vég vásznakat a szegény asszony, amíg az éjszakai fáradtság ki nem ütötte a kezéből. Jön a szomszédolós szomszédasszony. Az addig soha nem kezdett sem­minek, míg valamelyik szomszédnál ki nem pletykálta magát. Látja ám, hogy a szegény asszony szomszédjának pince, padlás, kamra, góré telisteli szépen mosott, napon fehérített vászonnéművel, hogy őt a sárga irigység azonegyálltó helyében megkörnyékezte. Kérdezte is a szegény asszonyt, hogy honnét a sok vászonnémű, amikor egy tenyérnyi lenföldje a széles világon de nincsen. A szegény asszony nem tagadta, hogy két koldusnak adott szállást, s a derékaljukat igazította a fiatalabb koldus szava nyomán, hogy amit reggel elkezd, azt egész nap folytassa. Így aztán teli kamra, pince. Nohát a megelőzött szomszédasszony ezzel a tudomással elhatározta, hogy a vándorokat befogadja, s a szavuk nyomán lesz neki is annyi fehér­portékája, hogy az ükunokáját is ellátja ágybélivel belőle, inggel, gatyával. S ni, a vándorok eltévedvén, estére kelve visszatértek a faluba, Fábián­Sebestyén utcájába, s hogy a tegnapi szegény asszonynak ne legyenek a terhére, a szomszédasszonytól kértek éjszakázó helyet. Nahát jó szívvel, nagy ajnározással kaptak, lepihentek, reggel köszönés­képpen a jobbképű koldus azt kívánta a szállásért, hogy amit reggel elkezd, azt folytassa egész nap a gazdasszony. Nahát az asszony ezt az igét várta, született kapzsi létére elhatározta, hogy ő most aztán megköpi a markát. Hogy egy percre se kelljen a vászonmotringolást abbahagyja, elment: pisilni legelsőbben is. Estig mind csak pisilt, csurgatott. Egy tenyérnyi vásznat nem motringolt össze. No, de ahogy reggeltől haladnak Alpárnak a vándorok, abban annyira elfáradtak, hogy amikor estére kelvén látják, hogy előttük valahonnét piri­nyócska fény világol, gondolták, na, beköszönnek. Hát, egy sokgyerekes szegény asszony éppen palacsintát sütött a gyerekeinek, akik már éhen sírtak, egyik a kuckószájban, a másik a padlás lajtorjáján, harmadik a dikón, negyedik a küszöbön, ötödik az eperfán, de fújják ám az éhesek nótáját. A vándorok is éhesek. A szegény asszony panaszolja, hogy se esti ebédet, se szállást nem tud adni a vándoroknak, menjenek isten hírével a fagyon, míg ki nem enged nagyon! Amíg Jézus, háttal Szent Péternek, beszélgetett az asszonnyal, Péter belenyúlt a palacsintás tányérba, nem tudott magának parancsolni. De Jézus látta ezt visszafelé is, kezdett Péter felé fordulni, de hogy Péter elrejtse a lopott palacsintát, hirtelen a sapkája alá hajította. Rátette a sapkát. A palacsinta még sistergett. Péter jajszó nélkül tűrte, csak a könnyei potyogtak, amíg a tüzes palacsinta égette a hajagyökerét. Ha kérdezte volna az úr Jézus, hogy miért hullanak a könnyei, ráállt volna a szája, hogy a „szegény asszonyt siratja". Hanem azóta minden feje tetején kopaszodó embertől azt kérdezik, amikor a szó kiforogja, hogy tán ő is palacsintát lopott. Vagy megállapítják, hogy biztosan ez is palacsintát lopott. Igen, de a vándoroknak nem volt éjszakai szállása, hát mentek az orruk után, fölfelé a Tisza folyásnak, már Alpárt is tán éppen majdnem elhagyták, hát egy világos ablakkal ékeskedő házhoz beköszöntek. Ott is egy asszonyi népet találtak. Nagy tisztaság, rend körülötte. De szomorú az asszony, mint akit a világ minden baja sajtol. Krisztus Urunk ment elöl, megszólítja az asszonyt, hogy adna é éjszakai nyugodalmat. Mire az asszony: - Én igen, szívesen. - Hát a férjed hol lehet? -Jaj, hagyja el bácsi-mert szakállat viselt akkoriban a mi Urunk, Jézus -mert az én uram örökkön a kocsmát üli. Én adok szállást, de ha az megjön italosan, nem tudom, mit csinál magukkal. Jézus azt mondta: - Amit csinál, azt csinál, legyen egy vackunk, valahogy majd kiegyezünk. Na, le is fekszenek a vándorok, már alszanak is, amikor megjön az ember a kocsmából. De dörömböl, gajdosan énekel, dudál, úgy rúgja be az ajtót. Az asszonya a kemenceszájban melegen tartott vacsorával siet eléje, tesz az asztalra. A részeg nem is látja, de szidja veszettül, az istennel művelteti. - Hol a vacsorám? - Ott van előtted, kedves uram. - Kedves tenéked az anyád kendője! Mi az a fekete halom a sarokban? - Jaj, két szegény vándor fáradtan éjszakai szállást kért, s én beengedtem őket, a lábukat is alig tudták húzni. - Vacsorát adtál e nekik? - Kínáltam, nem kaptak rajta. - Pálinkával kínáltad é? -Nem éltek vele. - Na, sebesen költsed őket, tányérokat, kanalat az asztalra, hozzad a pálinkát, haszontalan asszonyi állat, amikor a szegény vándorokkal ilyen mostohán mersz te bánni az én házamban, majd megrázom a kontyodat, halálodig árról koldulsz! Költsed őket fölfelé, ide az asztalhoz, egyenek, igyanak! Majd én megtanítalak, hogy mi a becsület! Étlen-szomjan hagyod, az úton járó-kelőt lefeküdni. A vándorok nagy szabódva fölkelnek, odaülnek az asztalhoz, nem akarnak huzakodni a részeg emberrel, teszik, hogy esznek, isznak. Beszélgetnek kicsinység, amikor mindenki álomra hajthatja a fejét. A vendégek korán elindulnak, a gazda még alszik, az asszony kíséri ki őket. Szomorú. Szent Péter nagyon sajnálja a sorsa miatt. Mennyit kell neki a férfi erőszakossága miatt szenvedni. - Uram Teremtőm, gondoltam egyet. - Mit ugyan, Péter? - Azt gondoltam, hogy engedd, ezután az asszony parancsoljon az emberének, ne az ember az asszonynak. - Hagyd el, Péter, maradjon úgy, ahogy a Teremtő rendelte. - Láttad Uram, hogy milyen szomorú a szegény asszony, hogy az ura milyen goromba pokróc, dölyfös, parancsoló, asszonyát gyalázó részeges. Ezért jobb lenne, ha a tiszta asszony parancsolhatna az urának! Jézus nem akart sokat huzakodni Péterrel, gondolta, tegyünk próbát. Legyen az asszony az otthon parancsoló, hordja ő a kalapot. Ebben marad­tak. Igen, de a következő nap estéjén mindjárt szállást kerestek Földvárnál, a rév oldalán. Zörgetnek egy világló ablakú háznál. Már kívül is látszott, hogy módos egy valaki lakja. Kőlábas, boltíves ablakok, mire kibámészkodnák magukat a sötétben, a zörgetésükre nyílik a kiskapu, a házigazda az első szóra tessékeli be a szálláskeresőket, le is ülteti őket, hogy de neki még száz a dolga, most ért haza a szántásból, hát el kell lássa ökreit, lovait, borjait, teheneit, disznait. Nem is kérdi vendégeit, mi járatban erre. Jézus mondja, hogy legalább szállást adjon, ahová a fejüket lehajtsák. A gazda féllábon állt, mert még akkor is a maga dolgaiban ugrándozott, de széttárt karokkal szabadkozott, hogy szívesen adna ő szállást, mert van itt minden, csak azt nem tudja, hogy a megmondható mit szól majd erre. - Hát ki a megmondható, ha nem a gazda, - kérdezi Jézus. - Hát a feleségem! Részeges. Most is a kocsmában duhajkodik. Hazajön, nem is tudom, mit cselekszik majd magukkal. - Hát, amit csinál, azt csinál, láttunk mi már karón varjút, engedjen Iefeküdni bennünket. Elfáradtunk, tovább nem mehetünk. Ekkor a gazda behívta őket. A tornácban kínálta vendégeit kútban hűtött aludttejjel, füstölt szalonnával, zöldhagymával, miegyébbel. Ezzel le is feküdtek, el is aludtak, éjféltájban kongatnak ám a kapun, de akkora zajt verve, mintha egy szakasz katona duhajkodna a leszerelésük után gajgónáskodva. Megjött a feleség nagy részegen. Kapaszkodik a lépcsőkorlátba, az ajtó­félfába, kiabálja a vacsorát, amivel az ura sietett eléje. - Na, te oktalan állat - így az asszony az urának, - bizonyosan idáig lustálkodtál, feküdtél, most ugrottál föl, hogy ezt a kotyvalékot elébem lökjed! - az anyádnak az a tetves kódis, lópokrócos, pirospaplanra áhítozó szakramentumos kócbélűjét. Ilyen moslékkal várod a feleségedet! - kapja a félfülű vaslábast, puff, az urát szembevágja a bográcsos gulyással. Az ember kitapogatózik, alighogy összeszedi magát, már les is be a szobába, hogy a felesége az utasokkal kikezd é. Az asszony észreveszi, hogy leskelődik befelé az ura, ráreccsent. - Gyere be, te oktalan állat, mondjad mi feketéllik a kuckószájban! - Hagyjad békében, két fáradt vándor szállást kért éjszakára. - Milyen utasokat gyűjtesz te énnékem éjszakára, te oktalan barom! Hogy az isten munkáljon meg bennőtöket rakásra, valahány eszetlen léhűtő szedi a levegőt a házam körül. De ezzel már megy is a kuckóhoz, lerántja a takarót a vándorokról, kapja a kemence piszkafáját, Szent Péter feküdt kívül, de üti ám, ahol éri, nem sajnálja, de annyira, hogy darabra tört a piszkafa. Dühe ágaskodott, kiszaladt ütő fát keresni. Addig Szent Péter belül kéredzkedett. Jézus szelíden belül engedte. Jött be a részeg asszony, akár a dühü bogár, neki a belsőnek, mert a külsőn törte el a piszkafát. Péter megint szorult, csak úgy recsegtek a csontjai. Azóta is a férfiember kezén maradt a családi hatalom. Az viseli a kalapot. Szent Péter is ráadta az áment.
Értékelés
★★★
5 szavazat