A szentnek öltözött testvérek
Élt egyszer egy szegény ember a feleségivel meg a három fiával. Nagyon szegények vótak, bérességbő éltek, meg a szegény asszony mosott a nagyságos úrnak, takarított. Ebbő éltek.
De a sok munkába megbetegedett a szegény asszony, tönkrement a kezi-lába, meghalt, nem sokáig élt. A szegény ember birta még egy darabig, aztán ő is megbetegedett, mer nagyon sokat dolgozott a gonosz nagyságos úrnak. Hát ágynak esett, otthon volt.
A három fia körülötte. Ott búslakodtak, de nem tudtak segítenyi rajta, mer munkát nem kaptak.
- Mit csináljónk, édesapám? Nincsen semmink! - mondta a legöregebb.
Még orvosnak se tudtak szólnyi, mer nem vót egy árva krajcárjok se.
Estefelé beköszönt a szegény ember komája:
- Adjon Isten jó estét! Édes komám, ilyen beteg-e kend?
- Bijony ilyen, de se ennyi, se innya, semmim nincs. Se orvosság, semmi.
- Ó, édes gyermekeim, mér tátjátok a szátokot itt? Nem tudtok magatokon segítenyi? Gyertek el hozzám, majd megyek estére harangoznyi, oszt adok nektek három papi ruhát. Eleget szívta apátoknak meg anyátoknak a vérit a nagyságos úr, majd elmentek hozzája, kibabráltok jó vele: mer tík lesztek a három szentek. No, de ez a papi ruha még kevés, kaptok még mellé egy tarisznyát fehér kenyérvel, két szál kolbászval.
Szépen elmondta nekik, mit csináljonak a nagyságos úr házáná. Este a fiúk megkaptak a keresztapjuktó mindent. A papi ruhát magukra öltötték, a tarisznyába meg beleszorították a kenyeret, a kolbászt, aztán ellopakodtak a nagyságos úr kertji alá. Ott húzták meg magokot, míg öreg este lett. Megegyeztek, hogy a legöregebb lesz Szent Péter, a középső Szent Pál, a legkisebb meg Szent Jánoska.
Szent Péter es Szent Pá1 bekopogtatott a nagysagos urékho, Szent Jánoska meg kível maradt a pitvarajtóba a tarisznyával a nyakába.
Szóltak bentrő:
- Tessék, ki az ilyen késő?
Bemennek, mondják:
- Dícsértessék a Jézus Krisztus! Mi vagyunk Szent Péter és Szent Pál.
- Jaj, minek köszönhetjük ezt a nagy megtiszteltetést, hogy mihozzánk Szent Péter és Szent Pál elgyött? Jaj, asszony, rögtön hozzá nekik kenyeret, kolbászt!
Megy a zsugori asszony, hoz a komrábó a béresek fekete kenyeribő egy darabkát, mellé egy csepp kolbászt.
- No, gyöjjenek, gyöjjenek, fogyasszák!
Szent Péter fejcsóválva veszi át az adományt, odaszól Szent Pálnak:
- Édes fiam, Pál, vidd ki ezt az adományt Szent János tesvérünknek, hogy áldja meg!
Szent Pál mindjár szót fogadott, vitte ki. A pitvarajtóba aztán gyorsan kicserélték a nagy fehérkenyérvel meg a két szál kolbászval, oszt fordult is befelé Szent Pál.
- Jaj - összenézett a nagyságos úr meg a nagyságos asszony -, asszony, minő csuda, ez má csuda!
Odasúg az ember az asszonynak:
- Hallod-e, kedves anyókám, ha ezek ilyen szépen szaporítonak, azt a kis aranyónkot is áldassuk meg velek!
- Jó van, emberem, jó van, hozza ki!
Amíg az ember térült-fordult, az asszony rimánykodni kezdett:
- Jaj, Szent Péter, Szent Pál, csak fogyasszák jó egészségvel a kolbászt meg a kenyeret, ha má így megáldották. De nagy kérésűnk vóna: a kis gyűtött aranyónkot is lennének szívesek megáldanyi.
- Persze, megáldjuk, megáldjuk mink.
Az asszony szaladt, ugrott az ura után. Az ura mingyár:
- Öntsük csak egy nagy zsákba, asszony!
Úgy is tettek, hagy szaporodhasson az arany. A zsák fenekin vót az arany, mégis alig birta kivonszolnyi Szent Pál.
De má meg vót mondva Szent Jánoskának, hogy lógjon meg mingyár, mihint kiviszik az aranyat. Jánoska úgy is tett, a vállára hagyította a zsákot, a nyakába vette a lábát, oszt nyoma se maradt. Szent Pál bement, odaszólt a társának:
- Menjé ki, Péter, nézd meg, hogy szaporogyik-e az arany!
Kiment Péter, oszt az is utyikaj, elszaladt.
Kisvártatva azt mondja Szent Pál:
- No, má magam is kimenek, körűnézek, mer biztosan nagyon megszaporodott az arany, nagyon megáldottuk. Csak nyugodtan legyenek magok itt, mingyár hozzuk.
Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, ő is utyikaj, szaladás a többi után.
Hazaszaladtak, lehajigálták magokró a papi ruhát, bezárkóztak.
- No, édesapám, egyet se búsuljon! Amit magok dolgoztak nekik, most kivettük a vámot. Nézze, édesapám, mennyi arany van ebbe a zsákba!
- Ja.j, drága gyermekeim, nem lesz-e belőle valami baj?
- Sose aggódjon, édesapám, megyőnk az orvosé, ahogy virrad. Lesz magának ennyi-innya, szép ruha, minden.
Megy a hajnali harangszó előtt a keresztapjok is.
- No, édes gyermekeim, szerencsével jártatok-e?
- Szerencsével, keresztapám, az Isten fizesse meg magának! Gyöjjön csak, hagy fizessük meg magának mink is tízsorosan, amit maga adott nekünk!
Adták neki a sok aranyat, hogy örült a keresztapa is.
- De édes gyermekeim, a szátok el ne járjon!
Mer ám közbe legyen mondva, a nagyságos úrék nem győzték várnyi, hogy ugyan milyen rengeteg má az az arany, nincsen-e teli a verendájok. Mennek ki. De nemhogy teji vóna, de még az övék se sehol, a szentek meg eltűntek.
- Jaj, ember, oda az aranyónk, oda a véka aranyónk! Szaladoztak jobbra-balra, kiabáltak az utcán:
- Nem látták-e Szent Pétert, Szent Pált? Se Szent Jánost? Egyiket se látták?
Persze, hogy senki se látta a szenteket. A nagyságos úrék tépték a hajukat, a szegény ember meg azóta is boldogan él a három fiával.
Nagy Zoltán -Nagy Ilona
Az ikertündérek - Akadémia Kiadó
Budapest - 1990