Egyszer a gróf megáhította a vadhúst, de bizony a vadásza megbetegedett, azt nem kűdhette az erdőre. Az mondta hát a csalafinta kondásának: - Hallod-e, te kondás, lőjél nekem valami vadat! - Jó, menek, menek. Ki is ment az erdőre a kondás. Ahogy kiért, mingyár két szép suta őz került neki puskavégre. Gondolta, jó lesz az neki otthon, hát hazavitte magának. Meg se pihent, megint kiment az erdőre. Ott járkált naphosszat, de má semmit se látott egyebet, mint egy kis szarkát. No, azt megfogta, vitte a grófnak. - No, te kondás, lőttél-e valamit? - Csak egy kis szarkát hozok, de azt is alig birtam megfognyi, egy fél napig vadásztam rá. - No jó, régóta szerettem vóna megtudnyi, hogy meddig él a szarka. Kalitkát hozatott a gróf, beletette a kis szarkát. Vót az udvarába egy olyan ember, akit sehogy se szívelt. Azt mondta neki: - Ide figyelj, az lesz a gondod ezek után, hogy a szarkát friss vízvel, ételvel ellásd, a kalitkáját tisztogasd. A két szemed legyen a szarkán, mer ha megdöglik (ha azt mondod, hogy megdöglött), akkor én téged falakasztalak. Õrizte az ember a szarkát, etette-itatta, tisztogatta a kalitkáját. Mindent megtett, csakhogy a szarka meg ne dögöljön. De telt-múlt az idő, mégis megdöglött a szarka. Búsult az ember. Meglátta a kondás. - Mér lógatod a fejed? - Nagy az én bánatom, megdöglött a szarka. Ha megmondom a gróf úrnak. engem felakasztat. - Ide figyelj, megér neked kétszáz forintot, ha elmarad az akasztás? - Meg bijony. - No, adjá kétszáz forintot, majd én beszégetek a gróffal. Megyen a kondás, kopog a gróf ajtaján. - No, mi van, kondás? - Tisztelt gróf úr, nem eszik a szarka. - Nem? - Se nem eszik, se nem iszik. - Akkor mit csinál? - Fekszik. - Fekszik? Mozog talán, röpköd? - Se nem mozog, se nem röpköd. - Te szamár, hisz az akkor meg van dögölve. - Hej, gróf úr, maga mondta ki, hogy döglött, hát nem lesz akasztás. - Hát nem, a szavamot megtartom. De most má tudom, meddig él a szarka: míg el nem pusztul.   Nagy Zoltán -Nagy Ilona Az ikertündérek - Akadémia Kiadó Budapest - 1990