Vót egy ember, annak egy nagy, erős, lusta fia. Mindég a sutyba hempergett. Az édesapja sokat szidta: - Hallod-e, Mihók, mahónap nősülnyi való vagy, oszt itt lustálkodsz a sutyba. Menjé el munkát keresnyi! - Jó van, édesapám, majd elmenek hónap. El is ment. Még annak idejin három napig tartott egy esztendő, hát hamar letelt neki. De nem sokat dolgozhatott, mer csak egy gombostűt kapott. Hozta hazafelé az ujja közt. Megunta tartanyi, hát az országút mellett vót egy nagy boglya széna, belegyugta, hogy biz má ő nem hozza tovább. Otthon azt mondja az apja: - Meggyötté, fiam, Mihók? - Meg, édesapám: - No, mijé szolgátá? - Egy gombostűé. - Hol van? - Meguntam az ujjam közt hoznyi, oszt egy kazal szénába szúrtam. - Ejnye, fiam, a kutyafádot, nem úgy kellett vóna, hanem a kalapodho szúrnyi. - Jó van, édesapám, máskor úgy csinálom. Megint elment szolgálnyi. Ahogy szolgált, kapott egy vasnyársat. Eszibe jutott, mit mondott az édesapja, hát lelkemadta, az új kalapját mind szétszurkáta a vasnyársval, mégse boldogult vele. Mérgibe elhajította a nyársat. Megy haza. Mondja az apja: - Fiam, Mihókám, most mijé szolgátá? - Ój, édesapám, vasnyársé! - Hol van? - A kalampomho szurkátam, de mindenhogy lehúzta a fejemrő, hát mérgembe elhagyítottam. - Ejnye, fiam, a mindenedet, nem jó cselekedté. A drága kalapod mind szétszurkátad. A válladra fogtad vóna, osztan szépen hazahoztad vóna! Minyő jó lett vóna egy kis szalonnát sütnyi rajta! - Jó van, édesapám, rá se adjon, máskor úgy csinálom. Megint elment szolgálnyi, de má kezdett belegyönnyi a munkába. Ahogy letelt a három nap, má egy ódal szalonnát adtak neki. - Hő, azt mondta az apám, hogy a vállamra tegyem! Rávette, de ahogy gyött végig a falun, a sok kutya rajtarontott, mind elrágták a szalonnát, csak a madzag maradt a kezibe. Mikor hazamegy: - Fiam, Mihókám, most mijé szolgáltá? - Édesapám, ezé az ódal szalonnáé-e! - Ez csak egy hitvány madzag. - Megették a kutyák. - Ejnye, Mihók, Mihók, a kutyafuganásodot, hogy minyő kárt tetté! Nemhogy bekötted vóna egy hamvasba, itthon felakasztottad vóna a füstre. - Jó van, édesapám, máskor úgy csinálok. Megint elment Mihók szolgálnyi. Dolgozgatott mindég szorgalmasabban, hát a gazda egy bornyút adott neki. - Hőj, azt mondta az apám, hogy hamvasba kössem! Begyömöszölte a bornyút a hamvasba, úgy vette a vállára. Majd beleszakadt, csakúgy nyögött. Otthon vitte egyenest a füstre, felakasztotta. Megy be nagy büszkén, mint aki jó végezte a dolgát. - Mi van, Mihókám? Mit hoztá? Nagyon meleged van. - Ój, édesapám, egy szép bornyút. - Hol van? - Édesapám mondta, hogy akasszam a füstre. - Jaj, te buta, te buta, én a szalonnára mondtam. Szaladjónk, hátha még életbe tanáljuk! Szaladtak, de a bornyúnak má kilógott a nyelvi, megfulladt. - Ejnye, fiam, fiam, nem jó cselekedté. Madzagot kötté vóna a nyakára, hazavezetted vóna az istállóba, jó puha szénát vetté vóna eléje. - Jó van, édesapám, máskor úgy csinálok. Elment szolgálnyi. Nagyon szorgalmasan dolgozott, tetszett a gazdának. - No, fiam Mihók, megérdemled a béred, itt van ez a szép Julcsa cselédőnk. Fiatal szép jány, neked adom. - Jó. Hőj, eszibe jutott, mint mondott az apja. Aggyig kotorászott a nadrágja zsebibe, hogy tanált egy spárgadarabot. Rákötte a jánynak a nyakára, úgy vezette. Ammeg rívogatott. Otthon meg egyenest be az istállóba. Vitt is neki jó puha szénát. Megy be. - Meggyötté fiam? - Meg én, édesapám. - Most mijé szolgátá, fiam Mihók? - Ój, édesapám, egy szép jányé. - Hol van? - Beköttem az istállóba, adtam neki szénát is. - Oszt mit csiná? - Rívogat. - Jaj, fiam, fiam, szaladj hamar, ódozd el, hozd fel a nyalábodba, öleld, csókold, hisz az lesz a feleséged! Szaladt Mihók, elódta a kötelit a szép jánynak. Felkapta a nyalábjába, ölelte, csókolta, úgy vitte a házba. Mondta az apja. - Mihókám, készüljőnk a lakodalomra, má valami kis vacsorát csinálónk! A lakodalom estéjin azt mondta a menyasszony: - Hallod-e, Mihók, úgy látom, nagyon szereted a gyomrod. Ha megtapodom a lábad, többet ne egyé! - Jó van, jó. Eszik a levest, belőle a főtthúst. A csontokot mindenki behagyigáta az asztal alá. Két nagy sovány kutya meg ott járkát, szedték a csontot. Valahogy az egyik rálépett Mihóknak a lábára. Mihók elsútotta a kanát, nem ett többet egy falatot se. A feleségi csak biztatta: - Egyé! A népek is ott csudákoztak, hogy a vőlegény nem eszik. Kínágatták, de ő hajthatatlan vót, nem ett. Vége lett a lagzinak, lefeküdtek. Azt mondja Mihók: - Hó, te asszony, de éhen vagyok! - Mé nem etté? - Mer megtapodtad a lábam. - Dehogy tapodtam, a kutya lehetett. - Ó, nagyon éhen vagyok! - Akkor eredj a komrába! Ott van a vakablakba egy fazékba a tőtöttkáposzta. De vigyázz, mer mellette a lyukas fazékba három kismacska van! Megyen Mihók nagy álmosan, kotorász a setét komrába. Belenyú a fazékba, eszik, eszik. Megyen helyre. - No, jóllaktá-e? Etté-e? - Ettem, jó vót, de csakúgy nyifogtak-nyafogtak a fogam közt a tőtések. - Jaj, Mihók, akkor te a kismacskákot etted meg! Felugrik az asszony, gyufát gyút, nézi, hát egy kismacska se vót a lyukas fazékba. - Hogy cselekedhetté má ilyet? Kisvártatva megint: - Jaj, te asszony, má meg nagyon szomjan vagyok! - Eredj, ott van a komra végibe a sarokba a bor, maradt még egy kicsi a lagzibó. A másik sarokba van a petró, nehogy azt idd meg! Megy Mihók nagy álmosan egyenest a sarokba, ahol a petró vót, felhajtotta. Megy a helyire. Azt mondja az asszony: - Jaj, te Mihók, de büdös vagy, de petrószagod van, tán a petrót ittad meg? - Én nem tudom. Ugrik a menyecske, gyút gyufát. Hát a petróbó egy csepp se, a bornak meg híja se vót. - Jaj, Mihók, Mihók, hogy tehetted má, a petrót ittad meg! Egy darabig csendbe vótak. Egyszer csak nyögdécsel Mihók. - Jaj, asszony, de felfordult a gyomrom! - Jaj, Mihók, eredj, ott van az asztal előtt a moslékosrocska. De nagyon vigyázzá, mellette van a tejfelesrocska is! Mihók hamar elintézte a dolgát, megkönnyebbült. Azt mondja a feleségi: - No, hánytá? - Új, hánytam bijony, csakúgy cuppogott bele! - Jaj, te Mihók, az Isten megvert veled, tán a tejfelesrocskába rondítottá! Szalad, nézi, hát abba vót. - Mihók, Mihók, vidd ki most má, vágd a kapufélfáho! De vigyázz, édesapám éccaka ki szokott mennyi, nehogy vele csinálj bajt! Mihók a setétbe az édesapját nézte a kapufélfának, becélozta, püff, hozzásújtotta. Bent azt mondja a feleségi: - Soká vótá, elég soká hagyítottad a kapufélfáho. - Hát az apám fejihe vágtam! - Jaj, Mihók, Mihók, mit tetté? Eredj, oszt kövesd meg, kérd meg, hogy ne haragudjon! Az udvarjokon vót egy rakás kő. Úgy gondolta Mihók, hogy jó meg kell kővel hagyigálnyi az apját. Úgy is cselekedett. Tejiszedte a kalapját kővel, oszt ahogy feküdt az apja, püff paff a köveket, míg csak tartott belőle. Oszt mondogatta: - Ne haragudjék, édesapám, ne haragudjék! Az apja persze jajgatott, szitkozódott. Megyen Mihók vissza. - No, Mihók, haragszik-e apád? - Biztosan, mer nagyon káromkogyik. - Mé? - Mer jó meghajigátam kővel. - Kővel? Ki mondta, hogy hagyigádd meg? - Te. - No, má mindegy. Jobb, ha menőnk a világnak, mer apád agyonver bennőnköt! El is indoltak. Az asszony azt mondta: - Az ajtót húzd be! Mihók meg úgy értette, hogy az ajtót hozd el! Má messzirő kiabáta: - Jaj, de nehez! Jaj, de nehez! - Mi a nehez? - Az ajtó. - Tán hozod? - Nem te mondtad? - Én azt mondtam, hogy húzd be, hogy csukd be! De ha má hozod, csak hozzad! Beértek egy nagy erdőbe. Jó setét vót. - Gyerűnk fel egy fára, mer itt megesznek a vadállatok! Felmennek egy fára. Mihók ott is fogta az ajtót, ahogy tudja. Majdcsak nagy zajt hallonak. Rablók gyöttek, hoztak egy jó tarisznya aranyat, katlant, kását. Ott raktak a fa alatt tüzet. A katlanba kavarja egy nagy szőrös rangasz betyár a kását. Azt mondja: - Hej, csak a jó Isten adna má bele egy kis zsiradékot! Mihók meg fent: - Édes feleségem, nem birom tovább, rámgyött a kis szükség. - Jaj, csak azt ne, mer akkor végőnk! , Má mindegy, csurgatott egyenest a kásába. Hőj, örült a szőrös betyár. - Haj, jó van, édes Jézusom, hogy adtá bele egy kis zsírt, de még jobb vóna, ha adná bele egy kis tepertőt is! Elérte Mihókot a nagy szükség. Mondja a feleséginek: - Jaj, feleségem, mingyá becsinálok, muszaj! - Jaj, csak azt ne, Mihók, csak azt ne! Mihók nem birt magával, egyenest belepogyogtatott a kásába. Hőj, örvendett a betyár, kavarta. - Hű, má tepertő is van! Megfőtt valahogy a kása, nekilátott a tizenkét betyár. Mikor jóllaktak, kiöntötték a tarisznya aranyat, hogy osztozkodnak. Azt mondja Mihók fent: - Asszony, sehogy se birom tartanyi az ajtót! - Jaj, Mihók, csak tartsd, mer végünk! Csak tartsad! De Mihók nem birta tartanyi, leejtette a betyárok közé, hogy azok elszaladtak. De a szőrős betyárnak a fejire esett az ajtó, úgyhogy elharapta a nyelvit. Felnézett a fára, meglátta, hogy ember van a gallyak közt. Kiabált a többinek harapott nyelvvel: - Empel lót! Empel lót! - úgy akarta, hogy ember vót, ember vót. De azok még jobban megijedtek, még jobban futottak, hát ő is kénytelen vót szaladnyi. Kivirradt osztán, mikor Mihókék legyöttek a fáró. Összeszedték a sok aranyat. Tudta oszt a menyecske, hogy kell kiengesztelnyi az apját. A sok aranyat hazavitték, adtak az apósnak is belőle. Békébe élnek még most is, ha meg nem haltak. Nagy Zoltán -Nagy Ilona Az ikertündérek - Akadémia Kiadó Budapest - 1990