A sárga kicsi kígyó
Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek szemrevaló felesége volt, de gyermeke csak akkora sem, mint az ütés tapló, pedig igen nagyon szerettek volna már egyet.
No, telik-múlik az idő. Felébred egy reggel az asszony, s azt mondta az urának:
- Hallja-e, milyen bolond álmot láttam én az éjjel!
- Mit, ugyan bizony?
- Hát a házunkba jött egy ősz öregember, s azt mondta: „- Tudom én, mi a bajotok, neked s az uradnak. Ha gyermekre van szükségetek, menjetek ki ma reggel a kapu elejibe, ott álljatok meg, s akármiféle lelkes vagy lelketlen állat jön arrafelé, fogjátok meg, vigyétek be, az lesz a ti gyermeketek."
- No, hallod-e asszony, elég bolond álom, de próbáljuk meg.
Mindjárt felöltöznek, kimennek a kapu elejibe, s ott álldogálnak jó darab ideig.
Hát egyszer csak fut arra egy sárga kicsi kígyó.
Hé, ördögadta varas gyíkja! - neki a sárgakicsi kígyónak, megfogják, az asszony a kebelébe dugja, beviszi a házba, s ott jól tartják tejbe mártott kenyérrel.
Telnek-múlnak napok, egyszer csak megszólal a sárga kicsi kígyó, s azt mondta a szegény embernek:
- Édesapám, menjen el a királyhoz, s kérje meg nekem a leánya kezét!
- Mit beszélsz, te szerencsétlen teremtés, hiszen a király mindjárt a fejemet véteti.
- Csak menjen el, ne féljen semmitől, a többi az én dolgom.
Addig s addig, hogy a szegény ember felkászálódik, s elmegy a királyhoz. Egy jó puskalövésre van a király palotája. Bemegy az udvarba, s hát a király éppen akkor sétál a katonái előtt, s vizitálódik. Odamegy a szegény ember, köszön illendőképpen, s azt mondta:
- Felséges királyom, életem, halálom a kezedbe ajánlom, az én fiam, a sárga kicsi kígyó azért küldött, hogy megkérjem neki a leányod kezét.
Nagyot kacag a király, hogy a könnye is kicsordul belé.
- Jól van, te szegény ember, én nem bánom, hanem előbb három dolgot adok fel a fiadnak, s ha azt meg nem teszi, karóba húzatom a fejét. Az első feltétel az lesz, hogy hozzon három aranyalmát a Tündér Ilona kertjéből.
Hej! Megszontyolodott a szegény ember. Most már kifogy ebből az egy fiából is. Hogy tudta ilyen bolond dologra adni a fejét. Csakhogy fel nem vetette a nagy búbánat. Hazamegy, s mondta a fiának a király üzenetét.
Azt mondta a sárga kicsi kígyó:
- Azért bizony egyet se búsuljon, édesapám, még ma elhozom a három aranyalmát. Azzal csak kifordul az ajtón, s meg sem áll a Tündér Ilona kertjéig. Ott bebúj a kert hasadékán, felfut a legelső fára, s lenyisszent egy almát. Hej! Akkorát csendül erre a kert, hogy hetedhét országon túl is hallódik a csendülése. Hát csak törtet elő a hétfejű sárkány, a kert őrizője, s a szájából hétsingnyire fut elő a veres láng. Megáll a fa alatt, szimatol erre is, arra is, ha megláthatna valakit. De a sárga kicsi kígyó belebújik a fa odvába, s meg sem moccan, míg a hétfejű sárkány nagy csattogással el nem szelel. Akkor kiugrik az odúból, leszakaszt még két almát, egy perc, s kívül van a kerten.
Bezzeg álmélkodik a szegény ember, mikor a sárga kicsi kígyó megérkezik a három aranyalmával! No, volt öröm. Mindjárt tarisznyájába teszi a három almát, s nagy lelkendezve fut a királyhoz.
- Itt a három alma, felséges királyom.
Nézi a király erről is, arról is, forgatja az almákat minden oldalra, de azok bizony igazi színaranyból vannak.
- No, jól van, te szegény ember, hanem még hátravan két feltétel. Mondd meg a fiadnak, hogy ha holnap reggelre ilyen kakassarkon forgó aranypalotát nem teremt a te házad helyére, amilyen az enyém, halálnak halálával hal meg.
Aj, csak most szontyolodik el istenigazából a szegény ember. Nagy gondban van szegény feje, hogy mit tud most csinálni az a csöppnyi teremtés. Lopni csak lophat, de hogy építsen, mikor egy babaház felépítésére sem volna képes. Sírva mondta otthon a fiának:
- Jaj, szerelmes gyermekem, mibe ártottad magad! Ha holnap reggelre olyan palota nem lesz a házunk helyén, mint a királyé, halálnak halálával halsz meg.
Azt mondta erre a sárga kicsi kígyó:
- No bezzeg, édesapám, hát még ezen is tud epekedni! Csak feküdjenek le békével, kend is, édesanyám is, majd csudára ébrednek.
Beesteledik, s kimegy a sárga kicsi kígyó az udvarra, elővesz egy sípot, megfuvintja, s hát abban a szempillantásban annyi kígyó s egyéb állat kerekedik össze, hogy a hold s valamennyi ragyogó csillag mind megfeketedett. Csak elélibegett egy óriási kígyó, s azt kérdezi a sárga kicsi kígyótól:
- Mit kívánsz, édes gazdám?
- Azt, hogy ezt a házat szépen szedjétek széjjel, s éppen olyan aranypalotát építsetek ide, mint a királyé.
Hej, neki az a rengeteg sok kígyó s a többi állat, surrognak, hurrognak, mozgolódnak, forgolódnak, s mire pitymallott, az utolsó szegig készen van a palota. Felébred reggel a szegény ember meg a felesége, csak dörzsölik, dörzsölik a szemükből az álmot, kérdezik egymástól: vajon ők-e ők? Odafut a sárga kicsi kígyó, s azt mondta, hogy bizony jól látnak.
Felszökik a szegény ember az aranyos ágyból, felöltözik aranyos gúnyába, s fut a királyhoz. Ez már ott áll az ablakában, s onnan nézi a palotája társát. Jó messziről elejébe kiált a szegény embernek:
- Be se jöjj, te ördöngős gyermeknek ördöngős apja, hanem vidd meg a harmadik főfeltételt. Hogyha holnap reggelre a két palotát össze nem köti egy aranyhíddal, s ha a híd két oldalán aranyfákon aranymadarak nem énekelnek, elpusztítom a föld színéről minden nemzetségével.
Hazamegy a szegény ember, de most már nem búsult olyan erősen. Gondolja, ha a többit megcsinálta az ő fia, csak megcsinálja a harmadik főfeltételt is. Jól gondolta, mert reggel már az aranyhídon sétál a királyhoz. Magával viszi a sárga kicsi kígyót is. Bemennek a királyhoz, jó reggelt köszönnek, s a szegény ember elémondja:
- Fenséges királyom, életem, halálom a kezedbe ajánlom, itt a fiam, a sárga kicsi kígyó, most már megtarthatjuk a lakodalmat.
Eleget köntörfalaz, teketóriáz a király, de mit volt mit nem tenni, szavának kellett, hogy álljon. Jaj! A szegény királykisasszony, mikor meglátja a jövendőbelijét! Sír, földhöz vágja magát hetvenhétszer, de mindhiába, a lakodalmat megtartják.
Eközben beesteledik, s az ifjú pár bemegy a szobájába. A királykisasszony váltig bizonygatta, hogy inkább megöli magát, de nem fekszik egy ágyba azzal a rusnya sárga kígyóval, s ha hozzá talál érni, megfogja, s kitekeri a nyakát. Hát egyszer csak keresztülbucskázik a fején a sárga kicsi kígyó - s halljatok csudát! -, dali szép legény lesz belőle!
Megszólal a legény:
- Ne félj tőlem, szépséges szép királykisasszony. Nem vagyok én sárga kicsi kígyó, én egy elátkozott királyfi vagyok. Apám arra átkozott, hogy hét esztendeig, hét hétig s hét napig kígyóbőrben járjak. Még nem telt ki az átok ideje, azért azt mondom neked, hogy senkinek ezen a világon ne szólj erről, mert mindketten erősen megbánjuk.
Megörvendett ennek a királykisasszony, fogadkozott, hogy senkinek sem szól. De reggel bemegy az apjához, s ez addig faggatja, hogy mégis elmond mindent.
Várj csak - gondolja a király -, nem hordod te tovább azt a rusnya kígyóbőrt. Volt a palotában egy vén boszorkány, azt magához hívatja, s megparancsolja neki, hogy előre menjen be az ifjú pár szobájába, s ha leveti a sárga kicsi kígyó a bőrét, égesse el.
A vén boszorkány előre be is megy, s mikor az ifjú pár lefeküdt, kibújik az ágy alól, megkeresi a kígyóbőrt, s egy teli parázs serpenyőben porrá égeti.
Felébred reggel a sárga kicsi kígyó, fel akarja venni a bőrét, s hát nincs! Aj, megszomorodik szegény feje! Azt mondta a feleségének:
- No, feleség, mégsem tartottad meg a szavad, a kígyóbőrömet elvitte valaki. Nekem most már el kell innen pusztulnom haza, az apám várába. Még éppen hét napom van, de ha azt akarod, hogy a feleségem maradj, utánam kell jönnöd.
Ezzel egy aranyabroncsot vett elő, s azt mondta:
- Ezt az aranyabroncsot a két karodra teszem, hogy senkit meg ne ölelhessél, míg ismét egymásé lehetünk. Én megyek a fekete várba, te gyere utánam egyenesen, mezítláb, állj meg a várkapu előtt, s hét nap, hét éjjel szüntelen azt kell kiáltanod: „- Gyere ki, te elátkozott királyúrfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot."
Elbúcsúznak keserves könnyhullatás közt, s a sárga kicsi kígyó ember képében elindult a fekete várba. Estére kelve a felesége is utána megy, s meg sem állj, míg a fekete várhoz nem ér. Ott aztán csak kiabálja: „- Gyere ki, te elátkozott királyúrfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot!"
Hét éjjel s hét nap mind ezt kiabálja, akkor megnyílik a fekete vár kapuja, kijött a dali királyúrfi, odafut a feleségéhez, megöleli, megcsókolja, s az aranyabroncs magától le- hullik. Azzal szépen fölkerekediek, dióhéjba telepedik, s máig is élnek, ha meg nem haltak.
szerk.Majtényi Zoltán
Tündér mesék-Hajnalcsillag - Unikornis Kiadó
Budapest - 1999