A lány így szólt az anyjáho: - Édesanyám, fonóba mennék, pántlikát kössön má a hajamba! Az édesanyja szép piros pántlikát kötött a hajába. Elindult a lyány, ment a fonóba, ott le is ült a lócára. Látja, hogy minden lánynak van legényi, csak neki nincs. Hő, nagyon elszomorodott. Keservibe azt gondolta:- Gyönne má, nem bánnám: ördög vagy más, csak legényem lenne! Gondolatjára bement egy szép legény az ajtón, leült melléje a lócára. Oszt ahogy ott ült, úgy udvarolgatott. Örvendett a lány, örömibe az ossóját is leejtette. Hajlik érte, hát látja, hogy a szép legénynek lólába van. Jaj, nagyon megihedt!Kapta a guzsalyát, szaladt hazáig, otthon az ajtaját jó bezárta. Hát az ördög má az ablak alatt mondja: - Gyere ki, lelkem, gyere ki, gyöngyöm, ideki harmat csillog a fődön! - Nem megyek. - Gyere ki, galambom, gyere ki, virágom, ideki rózsa nyílik minden ágon! Nem megyek. - Holnap hajnalra meghalsz, galambom - mondta a lólábú legény Avval elment az ördög. A lány ment az anyjáho:- Anyám, édesanyám, hajnalra meghalok! - Ne beszé! - Meg, édesanyám, a szívem se dobban. De arra kérem, édesanyám, ne vigyen ki engem az ajtón, ne vigyen a többi halott lyány után, ne temessen a temetőbe, a temető sáncán a fődbe temessen! Hát, úgy tett az édesanyja, ahogy a jánya mondta. A szép jánya testyit az ablakon emelték ki. Nem az úton vitték, hanem az út széjin, nem a temetőbe, hanem a temető sáncába temették.Elgyött az ördög setét fekete este, kereste a temetőbe, hogy hová lett a lyánynak a teste. A kereszteket sorba kérdezte, de nem felelt egy se. - Bújsz, te jány? De hiába, mer viszlek magamval a pokolba mégis. Avval az ördög elment.A síron meg kinyílt egy rozmaring. Ára járt országot látnyi aranyos hintóba aranyos királyfi. A rozmaringillat megcsapta, hogy nagyon jó szaga vót. Azt mondja:- Kocsisom, kérlek ugorj le szépen, azt a virágot szakídd le nékem! Ugrik a kocsis, mondja:- Hát amióta élek, ilyen virágot nem láttam, törném a szárát, oszt híába. Ugrott a királyfi, nem hagyta hát, nyúl a rozmaringé, ammeg mint egy kisbárány, úgy simult a kezéhe. Le is szakította.Otthon meg a tükör elé tette. Hát úgy éjféltájba valami megkoppan, a szép rozmaringszá a tükörtő letoppan, oszt egy szép lyánnak vált. A királyfi mellátja, felugrik, megfogja a kezét. - Te az enyém, én a tied. Könnye hullott erre a lánynak: - Mért nem is hagytál szép rozmaringszálnak? - Ne félj, mátkám, mit félsz tőlem, menjünk csak az esküvőre! - Nem lehet kimennem, mer elvisz az ördög. - Ne félj, mátkám, megvívok érted! - Királyfi párom, ezt a próbát nekem kell kiállnom, arra kérlek, hogy hídd el édesanyámot! El is gyött az édesanyja.Õk ketten nekiláttak, új lisztbő szép új cipót süttek, úgy készült a lány a lakodalomra talpig fehérbe. Édesanyja az új cipót betette a köténybe, úgy indultak a királyfival az esküvőre. Az ördög meg a kapu alatt várta. Odaszól:- Enyém vagy, nem hagyhatsz magamra, te jány! Megszólalt a menyasszony fehér kötőjébe az új lisztbő az új cipó:- Nincs többé hatalmad felettem, új lisztbő lettem. Megtántorodott erre az ördög, szólni se tudott, csak egy nagyot hörgött. Úgy nézte, hogy megy a szép jány a királyfival a fényes esküvőre.   Nagy Zoltán -Nagy IlonaAz ikertündérek - Akadémia KiadóBudapest - 1990